Több ponton is előrelépést hozhat a Sony Alpha 7 IV

0

A Sonynál jelenleg öt kategóriában található full-frame szenzoros MILC, az extra nagy felbontást kínáló 7R, az videós képességekre kihegyezett, visszafogott felbontású, de nagy dinamikaátfogású 7S, a profi célra kínált Alpha 9, az aprócska Alpha 7C, valamint az általános célra kínált Alpha 7. Ezek közül a 7C idén jelent meg, de az Alpha 7S frissítése, a III-as modell is idén jött ki. Az Alpha 9 II tavalyi gép, ahogy az Alpha 7R IV is. De a 2018 év elején megjelent Alpha 7 III-nak még nincs utódja. Ez érkezik majd jövő év elején.

A Sony Alpha 7 IV nem akar ultranagy felbontású lenni, de videoguru gépnek sem nevezhetjük, mégis úgy néz ki, hogy több ponton is fejlődni az új Alpha 7.
A korábbi verziók mind 24 Mpixel felbontást kínáltak, de az új modell már tovább lép ezen. Pletykák szerint a 30-32 Mpixeles felbontás a cél.
Szintén javítanak az elektronikus kereső felbontásán, noha nem éri majd el a felső kategóriában már látott 5,76 millió képpontos felbontást, a korábbi Alpha 7 III 2,36 millió képpontjához képest a 3,69 millió képpont jelentős előrelépésnek tekinthető.
Várhatóan a hátsó LCD felbontásában is többet tud majd az Alpha 7 IV, mint elődje. Arról azonban egyelőre nem jelent meg információ, hogy marad-e a dönthető kijelző, vagy az új változatnál már kihajtható lesz-e.
Bővülnek a videós képességek is, az eddigi 4k UltraHD maximális felbontás marad, de a képfrissítést 60 kép/mp-re tornázzák fel.

A gép ára várhatóan 2500 amerikai dollár környékén alakul.

A Sony-t ismerve a bejelentéssel valószínűleg nem várják meg a február végi CP+ szakmai kiállítást, nagy eséllyel a CES-re időzítik a bejelentést.