Softer Parts – Fotóalapú kortárs művek az Arcana Gyűjteményből

0

2021. július 2. és július 19. között tekinthető meg a Softer Parts című kiállítás.

Helyszín: FUGA Budapesti Építészeti Központ
Budapest, Petőfi Sándor utca 5.

Megtekinthető:
2021. júlis 19-ig.
kedd kivételével naponta 13.00 – 19.00 óra között.

A kiállításról / Exhibition concept:

Az értelmiségi házaspár által létrehozott Arcana Gyűjtemény 2019-ben mutatkozott be a nyilvánosság előtt a Budapest Galériában rendezett kiállítással, amely klasszikusoktól, mint Moholy-Nagy László vagy Martin Munkácsi, a kortársakig, mint Gerhes Gábor és Drégely Imre, ívelt. 2020-ban a Budapest Fotófesztivál részeként Szilágyi Lenke művei kerültek kiállításra a kollekcióból a MÉSz-ben. Mindkét tárlathoz kétnyelvű online katalógus készült. A mostani, harmadik válogatás női alkotókra fókuszál (például Csáky Marianne, Gőbölyös Luca és Molnár Ágnes Éva). Vajon Ember Sári játékosan komoly Családfája vagy Eperjesi Ágnes líraian strukturált Lágy konstruktivizmusa mennyiben és milyen női szemléletet takar? A bővülő nemzetközi szerzeményekből Jana Zelibska műve a konceptuális, minimalista vonulatot, míg Eva Kot’atková kollázsa a narratív szimbolikusságot képviseli.