Betört a nyár eleji pangás a fototechnika piacra

0

A japán gyártók adatait összegző CIPA ismét kiadta a fényképezőgép és objektív értékesítések havi jelentését.
Az új adatok megmutatják, hogy noha áprilisban szép emelkedés volt látható az eladott objektívek számában, a májusban értékesített objektívek száma a márciusinál is gyengébb lett. Ez persze betudható annak a szokásos ciklikusságnak, amely évek óta megfigyelhető ezen a piacon: az erősebb április után többnyire gyengébb május és június következik.
Persze ha azt nézzük, hogy 5 évvel ezelőtt, 2016-ban 1,5 millió Japán gyártóhoz tartozó objektívet adtak el világszerte, most pedig alig 800 ezret, akkor azért látszik, hogy nem kicsi a hosszú távú visszaesés. Ez pedig valószínűleg nem is fog jelentősen javulni, még akkor sem, ha egyre többen térnek át a DSLR-ekről a tükör nélküli rendszerekre, hiszen olyan mennyiségben nem fognak új MILC-et vásárolni az emberek, mint amennyi belépőszintű DSLR (és hozzá objektív) fogyott 5-10 évvel ezelőtt.

Marad tehát a reménykedés, hogy nem csökkennek már sokkal tovább az értékesítés-számok, hiszen mint tudjuk, ha kevés a bevétel, akkor a fejlesztésre is kevesebb fordítható, illetve ez hosszú távon a termékek drágulását is eredményezheti.

Íme tehát a japán gyártók 2021. májusi világszinten történt értékesítési adatai: