Nem kis meglepetést okozott az egyik észak-karolinai egyetem fotós oktatónője, aki a kurzus bemutatására szolgáló dokumentumban szó szerint leírta, hogy nem engedélyezi a 18-55mm-es kitobjektívek használatát.
Ezt azzal indokolta, hogy ezek az objektívek rettentő gyenge minőségűek és a tanulók munkáiból kereskedelmi stock fotók közé is kerültek, és ha valaki ezekkel a 18-55mm-es objektívekkel fotózik, akkor óhatatlanul a minőség rovására fog menni a dolog.
Az speciel nem teljesen érthető számomra, hogy ez mit is jelent, de két opció van. Vagy a képzés költségét finanszírozzák abból, hogy a diákok által készített képek egy részét stockfotó oldalon igyekeznek értékesíteni – ez esetben valahol világos, hogy a kitobjektívekkel készült fotók egy részét valószínűleg tényleg vissza fogják dobni a stockfotó oldalak, ami bevételkiesést okozhat a képzés szervezőinek.
A másik lehetséges eset az, hogy a tanárnő csak rettentően megutálta valamelyik gyártó 18-55mm-es objektívét (tippelhetek? EF-S?), amiből általánosítva levezette magában, hogy az összes APS-C szenzoros DSLR 18-55mm-es kitobjektíve gyatra. Szó se róla, ezek a hobbi kategóriás objektívek nem érnek fel a profi gépekhez készült csúcsminőségű objektívekhez, de privát véleményem az, hogy egy fotós kurzuson a használatát betiltani nem előre mutat. Igenis kell az, hogy a tanuló is megérezze a gyenge fényerejű, kis zoomos objektívek korlátait – ráadásul itt jön a képbe, hogy ugyanilyen korlátai lehetnek akár egy fix objektívnek is, ha épp nem az adott feladatra való (ne portrézz 24mm-es fixszel, de a 18-55-össel is csak kínlódni fogsz, ahogy egyébként a nemrég megjelent Olympus M.Zuiko Digital ED 8-25mm f/4 PRO se kifejezetten erre a területre való, ugyanakkor mégis remek tájképre).
Egy fotósnak tudnia kell, hogy melyik eszközével melyik feladatot tudja a legjobban elvégezni és vice versa, hogy egy adott feladathoz melyik objektíve lesz a legalkalmasabb. De konkrétan kitiltani egy fotós képzésről egy bizonyos gyújtótávolság tartományú objektívet, az nem tűnik túl észszerű dolognak (hacsak ugye nem a fent körvonalazott fotó értékesítésről van szó…).
A 18-55mm-es kitobjektívek között egyébként vannak jó darabok is, a Nikon saját DX 18-55mm f/3,5-5,6 modellje sem vészes (persze nem egy 24-70/2,8 full-frame vázzal, de nem sokkal van lemaradva a Nikkor 18-70mm/F3,5-4,5 G ED-től, ami bár nem 18-55-ös, de kit objektív volt). A Fujifilm APS-C szenzoros MILC rendszeréhez készült Fujinon XF 18-55mm f/2,8-4 R LM OIS viszont kifejezetten jól sikerült és a képminőségével sincs gond.
Anno én sem kedveltem nagyon a EF-S 18-55mm-es kitobit, amit a Canon EOS 300D mellé adtak (meg utána évekig az APS-C szenzoros DSLR-ekhez), mégis vannak fotóim ezzel az objektívvel, amelyeknél egyáltalán nem érezhető komoly negatívumként, hogy csak ezzel készült – én legalábbis kicsit se bánom, hogy akkor nem volt nálam egy 17-50mm f/2,8.
Egy streetfotó jellegű képnél, ahol nincs játék a mélységélességgel, vagy egy esti városi fotónál, ahol az utcai fények miatt eleve állványról és szűk rekesszel fotózunk, ott vannak esetek, amikor lényegtelen, hogy f/2,8-as, vagy f/3,5-5,6-os (nyitott blendén gyenge rajzú) objektívet használunk-e, ugyanígy egy tájkép esetében sincs túl sok jelentősége annak, hogy 18-55 van-e fent (leszámítva azt, hogy az újabb, nagy felbontású 28 Mpixeles APS-C vázak esetén a képsarkok leképezése már sokat romlik teljes nyitott blendén, no de ki is akar úgy tájképezni? portrézni meg tényleg nem ezzel kell…)
a sztori forrása: petapixel
