Olympus M.Zuiko Digital ED 8-25mm f/4 PRO – teszt

0

Felépítés

Amikor az Olympus 2020 nyarán elkezdte kiszervezni fotós üzletágát a cégből, nagyon sok Olympus felhasználó úgy érezhette, hogy kihúzták a lába alól a talajt. Bizonytalanság övezte az egész sztorit, hiába, hogy már az első hírek is arról szóltak, hogy a Japan Industrial Partners veszi kézbe az ügyet, bizonyos termékek nem túl sikeres átvétele (lásd pl. Sony VAIO notebookok) miatt nem volt teljesen alaptalan az aggodalom.
A projekt azonban sokkal gyorsabban befejeződött, mint arra bárki számított volna, és idén januárban már hivatalosan is a világ elé állt az OM Digital Solutions, amely az Olympus fényképezőgépeit és objektívjeit gyártja és fejleszti a jövőben.

Aláhúznám, hogy a jövőben. Hiszen a nemrégiben megjelent Olympus PEN E-P7 és az ezzel egyidőben bejelentett, cikkünk tárgyát képező Olympus M.Zuiko Digital ED 8-25mm f4 PRO már régóta ott volt az Olympus tervezőasztalán, így az OM Digital Solutions nem egy teljesen új fejlesztéséről van szó. Tény, hogy ők fejezték be és ők vitték piacra a terméket, de ez még egy ízig-vérig Olympus fejlesztés (ezért is díszeleghet még rajtuk az Olympus felirat, amely talán a távolabbi jövőben megjelenő termékek esetén már nem ilyen formán lesz látható – azonban ez még képlékeny, kidolgozás alatt áll, így akár 2-3 év is lehet az átfutási idő). Azt is érdemes megjegyezni, hogy mivel a képalkotás üzletág kiszervezése nem csupán pénzügyi tranzakció volt, hanem humán erőforrások – ezen belül az R&D (kutatási és fejlesztési részleg) teljes mértékben – is átkerültek az új céghez, gyakorlatiilag a későbbi OM Digital Solutions által indított fejlesztések is a korábbi Olympus csapat által mennek majd végbe.

Az Olympus legutóbb egy komoly telezoomot adott ki, szintén a PRO szegmensben, most pedig a gyújtótávolság tartomány alsó felét célozta meg ultranagy látószögű zoomjával.

A 8-25mm f/4 Pro nem kevesebb, mint 107 fokos látószöget kínál, amely hasonló egy kisfilmes gépre helyezett 16 mm-es objektív látószögével.
Önmagában nem is ez a legizgalmasabb ennél az objektívnél, hiszen ennél nagyobb látószögű zoomja is van már az Olympusnak, a M.Zuiko Digital ED 7-14mm f/2,8 PRO személyében, amely fényerőben is izmosabb, ami megfelel egy kisfilmes 14-24mm-es zoomnak. Kisfilmre egyébként általában 14-30mm, 16-35mm, esetleg 17-40mm-es zoomok jelentek meg ebben a tartományban.
Ami kifejezetten érdekessé teszi az új M.Zuiko Digital ED 8-25mm f/4 PRO objektívet, az egyrészt a zoomátfogása, amely 3,1×-es, tehát 16mm ekv. látószögtől egészen 50mm ekv. standard látószögig nyújtózkodik. Tehát nem csak a nagylátószögű tartományban dolgozhatunk vele, hanem egészen az ultranagy látószögtől a standard látószögig.
A másik pedig az, hogy összecsukható kivitelű, azaz a fotóstáskánkban még kisebb helyet igényel.

Tény, hogy a fényerő bizonyos kompromisszumokra késztet majd, de ez egy tájképnél, vagy épületbelső fotózásnál valószínűleg kevésbé lesz problémás. Asztrotájképekhez inkább a már említett 7-14mm f/2,8 PRO ajánlott (bár kellően nagy érzékenységgel a 8-25mm f/4-gyel is készíthetők csillagos égboltot tartalmazó tájképek).
Az f/4 fényerő a teljes zoomtartományra igaz, amit itt is úgy értek el, hogy nagylátószögnél mindenképpen rekeszel az objektív (bár sajnos ezt elektronikus úton teszi, nem mechanikusan van összekapcsolva a rekeszmaximum a zoommal, ennek hátránya videózásnál jön ki).

Honnan tudjuk, hogy elektronikus rekeszeléssel érték el a fix fényerőt?Ha a fényképezőgép kikapcsolt állapotban van, hiába forgatjuk a zoomgyűrűt, a rekesz mérete nem változik.
Ha 25 mm-es állásban kapcsoljuk ki a gépet, akkor teljes nyitott állapotban marad a rekesze.
Ha 8 mm-es állásban, akkor látható, hogy szűkebb a blende.
Ha 25 mm-es állásban kikapcsoljuk a gépet F4-nél és kikapcsolt állapotban 8 mm-re tekerünk – ez esetben sem változik a rekeszméret –, majd bekapcsoljuk a gépet, akkor látszik, hogy a rekesz szűkebbé válik.
Bekapcsolt gépnél ha változtatjuk a gyújtótávolságot – vagyis zoomolunk – F4 rekeszt beállítva, akkor kiválóan látszik, ahogy nagylátószög felé haladva szűkül a rekesz. Ezt tehát az elektronika vezérli.

Ha már így bizonyítást nyert az elektronikus úton történő fix fényerőn tartás, arra is kíváncsiak voltunk, hogy teljesen nyitott blendéhez milyen fényerő társul 8 mm-es állásban.
Ehhez 25mm-es állásban, nyitott blendén kikapcsolt gépnél vettük le a vázról az objektívet (teljesen nyitott blende), majd leragasztottuk az objektív érintkezőit, hogy az ne kapjon tápellátást és ne tudja elektronikusan vezérelni a rekeszt a zoomolás során.
Az így kényszerítetten fizikailag nyitott blendén 25mm-es állásban egy homogén felületre 1 mp-es expozíciós időt számított a fénymérő, míg 8 mm-es állásnál 1/2,5 mp-et, azaz 1 1/3 Fé-kel rövidebbet. A két fotó képközépen hasonló világosságú, de a 8 mm-es állásban készült egy hajszállal világosabb. Azaz elfogadhatjuk, hogy a 8 mm-es állás hozzávetőlegesen 1 1/3 blendénél egy kicsivel nagyobb fényerőt képvisel, mint a tele vég, azaz a nagylátószögnél kb. f/2,4 az objektív optikai fényereje.

Az eredeti fájlok EXIF adatokkal ITT és ITT érhetők el.

Pusztán a lencsetagokból felépített optikai rendszer maga egy f/2,4-4 fényerejű zoom, de az elülső lencsetagok széleinél vélhetően jóval gyengébb a leképezés precizitása, emiatt választotta a gyártó inkább a fix f/4 fényerőt, hogy stabilabb maradjon a képminőség, ne kapjunk igen lágy képet nagylátószögnél teljesen nyitott blendén (kb. olyan ez, mint amikor egy autónál visszafogják a teljesítményt). Nem mellesleg a lágy leképezés a fókusz precizitását is rontaná.

A teljes zoomtartományban fix fényerőt persze lehet úgy is kommunikálni, hogy ez a jobb a videózáshoz, de ez valójában az elektronikus blendevezérlés miatt nem igaz. Lásd a következő szakasznál a parfokális működést bemutató videónkat, amelyet manuális (rögzített) expozícióval, nyitott blendén vettünk fel, mégis változik a felvételen belül a világosság, amennyiben gyorsabban zoomolunk, mint ahogy a vezérlés követni tudja azt a rekesszel.

A szokatlan gyújtótávolság tartományú objektív megalkotásához 16 lencsetagot használtak fel, amelyek között bőségesen találni különleges lencsetagokat.
Ezek között egy dupla aszférikus, két aszférikus extra alacsony szórású (EDA), egy szuper ED, egy ED, egy nagy törési mutatójú (HR), egy szuper HR és egy HD lencsetag is helyet kapott. Az aszférikus tagok a képsarkok helyesebb leképezését, a mezőelhajlás illetve a kóma csökkentését szolgálják, az ED tagok a kromatikus aberráció visszafogásában játszanak szerepet, a nagy törési mutatójú lencsékkel csökkenteni tudják egy objektív méretét és tömegét, míg a HD lencse egyszerre valósítja meg a magas törési mutatót a csökkentett szórással.

Az automatikus élességállításhoz nem kérdéses, hogy itt is MSC (Movie and Still Compatible) léptetőmotort alkalmaztak, ami nem csak fotózáshoz, de videofelvételek készítéséhez is jól használható, hiszen alig hallható a fókuszmotor. A fókuszsebességre panasz nem lehet, még az általunk használt E-P7 vázzal is pillanatok alatt megtörtént az élességállítás (egy fázis-különbséget is érzékelni képes komolyabb váznál pedig még gyorsabb lehet az AF sebessége).

Ahogy már fentebb említettük, az objektív összecsukható kivitelű, azaz fotós táskába elrakva kisebb méretűre csukható össze. Ezt nem kötelező elvégezni, de így nyerünk 2,5 cm-t (összecsukott állapotban 9 cm, kinyitva 11,5 cm hosszú az objektív – a váz nélkül). Ha tehát kis méretű fotós táskával járunk, amibe 14 cm-nél mélyebb gép nem fér el, ez az objektív akkor is magunkkal vihető. Tulajdonképpen kimondhatjuk, hogy egyfajta mindenes, utazó zoomként is használhatjuk, de itt értelmezzük ezt a kifejezést úgy, hogy nem az alap nagylátószögtől nyújtózkodhatunk a középteléig, hanem az ultranagy látószögtől a standard látószögig (50 mm ekv. standard látószöggel azért még portrézni is lehet, persze ehhez az f/4 fényerő már nem túl impozáns).
Elsősorban azonban mégiscsak tájképek, szűk sikátorok, épületek, illetve belső terek fotózásánál vesszük majd igazán jó hasznát, de rövid – 23 cm-es – közelpontja miatt akár közelképek készítésére is használhatjuk, ezt pedig az Olympus OM-D gépek Focus Stacking funkciója is segíti.

Mivel az objektív belső élességállítású, így a frontlencse nem fordul el, illetve előre-hátra sem mozog az élességállítás során. A gyújtótávolság változtatásával azonban változik az objektív mérete is: a leghosszabb 8 mm-es állásban (11,5 cm), a legrövidebb 18 mm-es állásban (10,5 cm), míg 50 mm-es gyújtótávolságnál 11 cm.

Az objektívhez tokot nem, csak egy puha kendő kapunk. Jár viszont a szirom formájú napellenző, amelyet véletlen elfordulás ellen nyomógombbal oldható rugós retesz véd.
Míg a korábban említett M.Zuiko Digital ED 7-14mm f/2,8 PRO frontlencséje igen komoly görbületi sugárral rendelkezik, ami miatt szűrőt nem tudunk elé tekerni, a 8-25mm f/4 PRO esetében a frontlencse görbülete nem nagyobb egy átlagos objektívénél.
A 40 mm hasznos átmérőjű frontlencse elé így szűrőt is helyezhetünk, az objektív szűrőmenete 72 mm-es.

A specifikáció az Olympus M.Zuiko Digital ED 8-25mm f/4 PRO adatlapján tekinthető meg.

Használati tapasztalatok

Egyáltalán nem kérdéses, hogy milyen építési minőséget kap egy PRO besorolású M.Zuiko Digital objektív. A teljesen fém tubus, a fém gyűrűk és a fém borítású kupak egyértelműen profi kialakításra vall, ahogy egyébként a bajonett hátsó részénél megfigyelhető tömítőgyűrű is. E tömítésen kívül a zoom- és fókuszgyűrűknél, valamint az L-Fn nyomógombnál is alkalmaztak por- és víz bejutását gátló szigetelést, amely miatt időjárásálló, azaz csepp- és porálló kialakításról beszélhetünk. Emellett az OM Digital Solutions a bejelentéskor még azt is hozzátette, hogy az objektív -10 fokig is használható, azaz fagyálló (bár ez gyakorlatilag kevés objektívről nem mondható el…).

Az időjárásálló szigeteléseknek köszönhetően hasonló képességű vázzal mostoha körülmények között is gond nélkül fotózhatunk, akár esőben, akár hóban, vagy épp a tengerpart sós vízpárás levegőjében.

Jóllehet a korábban többször is említett f/2,8 fényerejű 7-14mm-es zoom tömege sem jelentős (534 gramm), a 8-25mm f/4 PRO természetesen ennél is könnyebb. Kupakok és napellenző nélkül 410 grammos (a napellenző , míg a fotós táskában (első és hátsó kupakok, valamint a napellenző) összesen 464 grammot nyom (ebből a hátsó kupak 8 gramm).

A vázhoz közelebb a 2 cm széles zoomgyűrű található, amely egyben az objektív összecsukására is használható.
A teljes zoomtartomány bejárásához csupán 55 fokkal kell elforgatnunk a zoomgyűrűt, így ha szükséges, gyorsan állíthatjuk át „tele” végre. A zoom állításakor a zoomgyűrű állandó erővel tekerhető, a zoomgyűrű nem keményedik fel. Kivéve egyetlen ponton, ez pedig a 8mm, ahonnan ha kicsit erősebben tovább forgatjuk a zoomgyűrűt, akkor összecsukódik az objektív.

A kézi élességállítást az élességállító gyűrűvel végezhetjük el, amely hátrahúzott állapotában úgy működik, mint ha közvetlen fizikai kapcsolatban állna a fókuszáló lencsetagokkal, azaz az egyes tárgytávolságokhoz egy fix dedikált pozíció tartozik. A kézi élességállításra AF módból is gyorsan áttérhetünk a fókuszgyűrű hátrahúzásával. Ez nem rögzíti az autofókusz által beállított tárgytávolságot, ha ilyet szeretnénk, akkor a vázon kell kézi fókuszmódra váltani.
Ha a gyűrű hátrahúzott állapotú, akkor kb. 60 fokos elfordítással jutunk át a közelponttól a végtelenig.
Abban az esetben, ha ennél precízebb kézi fókuszra van szükségünk, akkor ne húzzuk hátra a gyűrűt, hanem a vázon váltsunk át MF módra. Ilyen esetben sokkal kisebb lépésekben vezérelhető a fókuszcsoport, így 180 fok elfordítás szükséges a két véghelyzet közötti tartomány bejárásához, azaz precízebb kézi fókuszunk lesz.

Távolságskálát az objektíven a fókuszgyűrű hátrahúzott állapotában láthatunk, amikor is 23 cm, 40 cm, 1 méter, valamint 1 láb (30 cm) és 2 láb (60 cm) távolságoknál találunk jelölést.
Kapcsoló nem került a tubusra, van viszont egy programozható funkciójú L-Fn gomb.

Érdemes megemlíteni, hogy az objektívet elektronikusan parfokálisra hozták ki, azaz ha 25 mm-es gyújtótávolságon fókuszálunk, majd azt a fókuszt rögzítjük, akkor bármilyen gyújtótávolság esetén a beállított tárgytávolságon marad az élesség, akkor is, ha 8 mm-es nagylátószögre állunk át. Ez akár egy lagziban kb. azonos távolságra táncoló embereknél, akár egy videós átzoomolásnál jól jöhet (a fókuszt a pontosság miatt mindig a nagyobb gyújtótávolságon állítsuk be, majd rögzítés után mehetünk nagylátószögre).
A parfokalitás azonban nem optikai tulajdonsága az M.Zuiko Digital ED 8-25mm f/4 PRO-nak, hanem az objektív elektronikája vezérli a fókuszt. Ez csak videofelvételnél vehető észre, akkor is igen ritkán. A lenti példában a videó utolsó előtti képkockáinál látszik olyan pillanat, amikor nem a fa korlát csomóján van a fókusz, hanem valahol hátul a füvön. Letakart érintkezőkkel viszont láttuk, hogy az objektív nem parfokális jellegű.

Most sem hagytuk ki a fókuszlégzés vizsgálatát, hiszen akár videózásra is használhatjuk a 8-25mm-es zoomot. Tapasztalatunk szerint nincs az objektívnek jelentős fókuszlégzése (azaz csak nagyon minimális mértékben változik a látószög a tárgytávolság módosításával: közelpontnál kevesebb, mint 2%-kal kisebb a látószög, mint végtelen tárgytávnál).
Ez is pozitívumnak számít a videósoknak, ami egyébként a fix pozíciókban mozgó fókuszgyűrűről is elmondható (jól átalakítható follow-fókusz rendszerre, akár előre meghatározott tárgytávolságok beállításához is).
Nem mellékesen a fókusz sorozatból készíthető nagy mélységélességű fotóknál is van jelentősége annak, ha a látószög nem változik a tárgytávolság függvényében.
Kellemetlenebb viszont, hogy a fix fényerő ellenére még manuális expozíciónál is változni fog a kép világossága, amennyiben változtatjuk a gyújtótávolságot, mivel a gép elektronikusan állít a rekeszen az F4 fényerőn tartás érdekében, ezt nem mechanikus úton oldották meg.

Látószög változás a tárgytávolság függvényében