Kipróbáltuk: Olympus PEN E-P7 – teszt

0

Bevezetés, különbségek

Az Olympus 2009-ben a Panasonicot követve jelentette meg első tükör nélküli, azaz MILC fényképezőgépét, amely a PEN E-P1 nevet kapta. Míg a Panasonic inkább a DSLR-hez hasonló, elektronikus keresős, komolyabb markolatos gépeket tolta a mikro NégyHarmad rendszer elején, az Olympus elsősorban a könnyű, kicsi, kompakthoz hasonló felépítésű MILC vázakkal hódított.
A PEN széria még a filmes érából származik, a digitális vonal a korábbi kis méretű filmesekre hasonlító felépítés miatt kapta ezt a nevet.

Az E-P1 utáni évben egy egyszerűbb kialakítású, olcsóbb, ún. Lite széria is útnak indult, ez volt az E-PL sorozat.

A fejlesztések során igyekeztek a PEN E-Px modelleket mindig egy kicsivel előrébb tartani az E-PLx gépekhez képest, ami egy ideig működött is, de 2013. után megváltozott a gyártó stratégiája. Egyrészt az OM-D széria sokkal nagyobb figyelmet kapott, nyilván a fejlesztések során is erre összpontosítottak, ennek köszönhető, hogy az E-M1 után megjelent az E-M5 és E-M10 sorozat is – mindegyik SLR jellegű kialakítással, elektronikus keresővel és remek képességekkel. Másrészt az E-PL sorozaz tovább kapott új modelleket, mint az E-P. Az E-P sorozat utolsó gépe a 2013-as E-P5, amelyet azonban jópár E-PL modell követett, egészen 2019-ig, amikor megjelent az E-PL10.

A belépőszint új tükör nélküli gépe, az E-PL10 ugyan fotó felbontásban nem ment az E-P5 fölé, hiszen mindkét gép maradt a 16 Mpixeles felbontású szenzornál, ugyanakkor videófelvételnél már az E-PL10 támogatta a 4k UltraHD felbontást, míg az E-P5 leragadt FullHD-nél. Ráadásul az E-PL10-nél már az sem volt igaz, hogy a PL széria beépített vaku nélküli, mivel az E-PL10-be már felpattanó vaku is került. Igaz, az elektronikus kereső továbbra sem képezte ezen gépek alaptulajdonságait, sőt, külön sem vásárolhattunk már hozzá.
Sorozat sebességben viszont nem csak hogy megközelítette, de le is hagyta az E-PL10 az E-P5-öt, mivel mechanikus zárral 8,6 kép/mp-re volt képes (az E-P5 9 kép/mp-re), elektronikus zárral viszont 14,1 kép/mp is kicsikarható volt belőle. LCD-jét 180 fokban lefelé és 80 fokban felfelé is hajthattuk. Megjelentek benne a LiveBulb és LiveTime hosszú expozíciós módok és persze nem maradt ki a HDR és RAW fotózás sem.
Egyedül az utalt a Lite szériába tartozásra, hogy vezérlőtárcsából egyet kínált az E-PL10.

A korábban komolyabb gépeket kínáló PEN E-P széria azonban még 2020-ban sem frissült, amikor már az E-PL10 is bőven piacon volt és elszipkázhatta a kis méretű, egyszerű MILC-ekre vágyó fotósok javarészét (Covid-19 ide vagy oda), hiszen még ára is kedvező volt, 14-42mm-es objektívvel együtt bruttó 250 Ft-ért kínálták.

Idén azonban megjelent az új PEN E-P modell, amelynek mindenképpen az E-PL fölé kellett mennie, hogy nyerő helyzetben lehessen.
Nem kérdés, hogy a legkézenfekvőbb megoldás, ha végre szakítanak a manapság már tényleg kevésnek érezhető (de egybéként átlag amatőrnek teljesen elegendő) 16 Mpixeles felbontással és az új E-P modell, az E-P7 megkapja a 20 Mpixeles NégyHarmados szenzort, amely már az E-PL10-et leszámítva az összes Olympus MILC alapját képezi.
Ez így is történt, de ezen felül még kellett valamit villantania az Olympusnál elkezdődött fejlesztésnek, amelynek befejezése és a gép paici bevezetése már az OM Digital Solutions feladata lett, hiszen mint ismeretes, 2020-ban az Olympus kiszervezte fotós üzletágát és az új, OM Digital Solutions nevű cég menedzselése alá került. Jó hír persze, hogy a fejlesztőcsapat is átkerült az OM D.S.-höz, így semmi akadálya annak, hogy változatlanul folytatódjanak az Olympus név alatt futó MILC-ek és objektívek fejlesztései.

Az Olympus PEN E-P7 tehát egy alsó-középkategóriás, kis méretű, szerethető és könnyen hordható MILC-nek készült. A bejelentéskor az OM D.S. kifejezetten rámutatott arra, hogy ezt a modellt stílusos, (elsősorban nőknek szánt) hordható, divat masinának szánja. Persze ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy férfi kézben ne állna jól, hiszen nem csak „pink” színben kapható (sőt, ilyen színben nincs is, csak ezüst és fekete színekben).
A gép fő képességeit adó hardver eszközökben nincs komoly előrelépés (mint látni fogjuk, a szenzorban sincs), így ami pluszt kaphatunk, az az operációs rendszer (avagy firmware) felől jöhet. Ez adja ugyanis a szolgáltatások javarészét.

Az E-P7-nek nem kérdéses, hogy támogatnia kell a 4k UltraHD videózást, a könnyű fotózást, a nekünk tetsző egyéni stílusok, képeffektek használatát (művészi szűrők), de még ezen túl is kell mutatnia. Ezt pedig úgy érték el, hogy itt már a művészi szűrők is igen komolyan személyre szabhatók és a videókra is részletesebben kiterjesztették.
Megszüntették a kicsit nehezen megszokható mód kart és kissé átszabták a menüt (talán nem éppen a gép előnyére).

Úgy tűnik azonban, hogy nem akartak igen komoly konkurenciát az OM-D vonalnak, így szolgáltatásokban sem mentek a fent említetteknél előrébb. Így nem kapta meg a gép a fázis-különbség érzékelő, igen gyors fókuszrendszert, maradt a nem lassú, de nem is hipergyors kontraszt alapú (ami egyébként az OM-D E-M10 Mark IV-re is jellemző), illetve olyan extra se került a gépbe, mint szenzor eltolásos nagy felbontású mód (amit szintén nem ad az E-M10 Mark IV sem), .
Összességében tehát a PEN E-P7 egy OM-D E-M10 Mark IV-hez hasonló, de bizonyos szempontokból az alatti képességű (nincs EVF, nincs UHS-II SD kártya támogatás), ugyanakkor a PEN modellek közül jelenleg a legkomolyabb gép.

Most nézzük a fényképezőgép főbb képességeit, a cikk további oldalain ezekről részletesebben is írunk.

Az Olympus PEN E-P7 őbb jellemzői:

  • képérzékelő: 20,1 Mpixel effektív felbontású 4/3″ Live MOS szenzor (aluláteresztő szűrővel)
  • öt tengelyes szenzor stabilizátor (Multi-motion IS)
  • érzékenység: ISO200-25600 érzékenység 1/3 Fé lépésekben, kiterjeszthető ISO100-ra
  • 121 mezős kontraszt érzékeléses fókuszrendszer, arc és szemfelismeréssel, egyszerű témakövetés
  • Super-Sonic Wave Filter (automatikus szenzortisztítás)
  • TruePic VIII processzor, objektívhibák korrekciója
  • Objektív: mFT bajonett
  • rekesz- és zársebesség előválasztás, teljes kézi üzemmód
  • csendes fotózás elektronikus zárral
  • RAW formátum támogatása
  • 8,7 kép/mp sorozat sebesség mechanikus zárral, 15 kép/mp elektronikus zárral
  • elektronikus zár használata csendes üzemmódban
  • Live Bulb/Live Time (folyamatos élőkép hosszú expozíciónál)
  • LCD: 3″ 1,04 millió szubpixel, 180 fokban lefelé dönthető, 90 fokban felfelé hajtható, érintésérzékeny
  • felpattintható vaku, vakupapucs
  • max. 4k Ultra HD felbontású videórögzítés (30 kép/mp, Full HD-nél max. 60 kép/mp) max. fél óráig
  • 4k UltraHD time-lapse felvétel (max 5 kép/mp)
  • HD felbontásban max. 120 kép/mp slow-motion felvétel
  • expozíció sorozat, fókusz sorozat, HDR funkció
  • SD/SDHC/SDXC kártyahely, csak UHS-I támogatás
  • beépített Wi-Fi vezérlő (csak 2,4 GHz: b/g/n), Bluetooth 4.2, okostelefonról való vezérlés lehetősége
  • Li-ion akkumulátor (360 kép kapacitás CIPA mérés szerint)
  • akkutöltés a fényképezőgépben USB-n keresztül (kikapcsolt állapotban PowerBankról is tölthető)
  • Hi-Speed micro USB2.0 és micro HDMI csatlakozás

A fényképezőgép részletes specifikációja megtekinthető az Olympus PEN E-P7 adatlapján.

A korábbi E-P5 modellel most nem készítünk külön táblázatos összevetést, hiszen annyira régi modellről van szó, hogy nincs értelme ilyen távlatokból elemezgetni a két gépet.
Az E-PL10-zel viszont van értelme részletes összevetésnek, hiszen az jelenleg is piacon van, így láthatóvá válik, mivel tud többet az új modell, miért kell érte többet fizetni.

Az Olympus PEN E-PL10 és a PEN E-P7 közötti főbb különbségek
Olympus PEN E-PL10 Olympus PEN E-P7
Szenzor felbontása 16 Mpixel 20 Mpixel
Legnagyobb felbontású fotó 4608×3456 pixel 5184×3888 pixel
Képstabilizálás 3 tengelyes, 3,5 Fé előnnyel 5 tengelyes, 4,5 Fé előnnyel
Memóriakártya SD, SDHC, SDXC
UHS-I támogatás
SD, SDHC, SDXC
UHS-I és UHS-II támogatás
Méretek és tömeg 117 × 68 × 39 mm
380 gramm (akkuval és kártyával)
118 × 68 × 38 mm
337 gramm (akkuval és kártyával)
Egyéb
  • 4 színes és 4 fekete-fehér színprofil érhető el, a profilok testreszabhatók 12 szín telítettségének, színenként 10 lépésben történő állításával
  • AF határoló beállítása
  • előlapi kapcsolóval aktiválható színprofilok
  • szimulált optikai kereső (expozíció szimuláció kikapcsolása)
  • villódzás mentesítés és villódzás felismerés
  • töltés USB-n keresztül
balra: E-PL10, jobbra: E-P7