Élőben követheted szeptember 14-én a Canon bejelentését

0

A pandémia ideje alatt sok gyártó kezdte használni a bejelentésekhez is az online teret, amelynek során élő videókapcsolatban tartotta meg sajtótájékoztatóját. Ezt elsőként a Tamron és a Sony tette meg, de később csatlakozott hozzájuk a Panasonic és a Sigma is. Ezek a gyártók ma már természetesnek veszik, hogy élő közvetítésben mutassák meg új terméküket nem csak a sajtó képviselőinek, de az összes érdeklődőnek.

A Canon úgy tűnik észrevette, hogy remek marketingeszköz az élő bejelentés, így 2021. szeptember 14-én így tartja majd meg a Canon EOS R3 bejelentését, amelyet a lentebb látható Youtube videóban követhetünk majd nyomon, helyi idő szerint déltől. A moderátor Lucy Hedges lesz, vendégeként pedig a cseh Vladimir Rys sportfotóst láthatjuk majd, aki 1996 óta dolgozik profiként, többek között a Forma-1 területén is.

Az EOS R3 mellett várhatóan két objektív is megjelenik, egyikük az RF 16mm f/2,8 STM lesz, amelyről egyelőre csak annyit tudunk, hogy az 50mm f/1,8 STM-hez hasonló méretű lesz, ára pedig 300 dollár körül alakul, a másik pedig az RF 100-400mm f/5,6-8 IS USM telezoom, amelyért 650 amerikai dollárt kérnek majd. A nano USM fókuszmeghajtású telezoomról azt írta Nokishita, hogy 200 mm-nél 88 cm-es közelpontja lesz, 400 mm-nél 0,41×-es a maximális nagyítása. Az optikai stabilizátor hatékonysága 6 Fé Dual IS esetén (EOS R5 és R6), illetve 5,5 Fé önmagában (szenzorstabilizátor nélküli gépek esetén).

Az EOS R3-ról sejthető adatok:

  • 24 Mpixeles, hátsó megvilágítású (BSI) CMOS szenzor
  • Multi Controller (avagy Joystick, vagy AF kar) és Smart Controller (érintésérzékeny kar, mint az EOS-1Dx Mark III-ban)
  • kihajtható és elforgatható, érintésérzékeny LCD
  • új kiegészítő csatlakozó a vakucsatlakozóban (hasonló, mint a Sony Accessory Shoe-ja)
  • 30 kép/mp-es sorozat elektronikus zárral, témakövető AF-fel, RAW formátumban is
  • -7 Fé érzékenységű AF
  • autók és motorok témafelismerése követő AF-hez
  • 8 Fé hatékonyságú stabilizátor (optikai és szenzor eltolásos együtt)
  • 4k UltraHD videófelvétel Canon Log3 támogatás
  • RAW videó mentés lehetősége
  • vaku használata elektronikus zárnál is
  • időjárásálló szigetelésű váz (mint EOS-1D széria)
  • LP-E19 akkumulátor
  • dupla SD és CFexpress kártyafoglalat
  • 2,4és 5 GHz-es beépített Wi-Fi adapter