Itt van vége a Pentaxnak?

0

A Ricoh, mint a Pentax brand tulajdonosa is, évek óta gyárt fényképezőgépeket tömegtermelésben, azaz raktárkészleteket felhalmozva, majd azokat viszonteladói csatornákon keresztül értékesítve.

Noboru Akahane, a Ricoh elnök-vezérigazgatója most olyan bejelentést tett, amely alapjaiban változtatja meg mind a Ricoh, mind a Pentax fényképezőgépek megvásárolhatóságát, ugyanis a döntés értelmében felhagynak a tömeggyártással, valamint a disztribútori hálózatot is felszámolják. A termékeiket pedig közvetlenül a vásárlók felé értékesítik majd.

A vezérigazgató elmondása szerint a Ricoh 2022. április 1-én születik majd újjá (érdekes maga az időpont is!), ekkor indítják útjára a teljesen új üzleti modellt, amely a gépek gyártását gyakorlatilag kézműves szintre viszi vissza.

Önmagában természetesen ez nem jelenti azt, hogy megszűnik a Pentax márka, azonban az egyértelmű, hogy sokkal nehezebb lesz Pentax termékeket vásárolni és az szinte kizárt, hogy idehaza beessünk egy márkakereskedésbe és megnézegessük a fényképezőgépeket, majd ott helyben meg is vásároljuk.
Persze láttunk már hasonló módszert, a Leica például a limitált példányszámú termékeit árulja kizárólag webshopon keresztül. A kérdés az, hogy a Pentax kellően nagy név-e ahhoz, hogy ezt megléphesse anélkül, hogy jelentősen visszaessen a forgalma. Bár az is lehet, hogy ma már épp annyira alacsony az értékesítésük, hogy ezzel a lépéssel csak minimális visszaesés várható, mégis komoly anyagi megtakarítással járhat, ha nem készülnek felesleges példányok, vagyis ha szinte csak rendelésre dolgoznak.

A tervek szerint egyébként ez az üzleti modell lehetővé teszi, hogy sokkal részletesebben testre szabható, akár a vásárló által konfigurálható fényképezőgépeket gyártsanak, ami nyilván jó dolog. De egyelőre ennek részletei még nem nyilvánosak.

Frissítés (2022. január 22. 15:00): A Pentax hazai importőrétől megtudtuk, hogy a fenti új értékesítési módszer csak Japánra vonatkozik, így Ázsia többi régióiban, Észak- és Dél-Amerikában és itt Európában is marad a disztribúciós hálózat.