Jelentős képlágyulást okozhatnak a napellenzők!

0

Steve Perry amerikai fotós már közölt korábban egy videót arról, hogy miképpen jelentkezik a felszálló meleg levegő hatása a nagy teleobjektívvel készült fotókon.
Mint tudjuk, a hideg levegő sűrűbb, mint a meleg, ebből adódóan a törési mutatója is más a meleg levegőnek, mint a hidegnek. Amikor nagy melegben a földfelszínről felfelé áramlik a környezetnél melegebb levegő, az keveredik a hűvösebb levegővel, amely miatt több határfelület képződik, amin a fény bizony ha kicsit is, de megtörik. Köznyelvben ezt nevezzük a levegő remegésének („akkora a forróság, hogy remeg a levegő…”).

Az erről szóló, még 2014-ben készült videó itt tekinthető meg:

Nemrég azonban meglepő felfedezést tett Steve. Egy téli, hideg napon hóbaglyokat fotózott, amelynek során észrevette, hogy egyes képek jelentős lágyságot és fátyolosságot mutatnak. Hasonlót, mint ami nyáron a nagy melegben jelentkezik.
A probléma azonban ezzel az elképzeléssel az volt, hogy tulajdonképpen vacogtató hideg volt aznap és nem volt semmiféle hőforrás a környéken. Legalábbis Steve ekkor még nem tudta, hogy valójában mégis van. A lágyabb képek ugyanis főképp akkor jelentkeztek, amikor a kocsiból kiszállva elkezdtek fotózni. A később készült képeken kevésbé volt látható.
Miután autóval több helyszínen is jártak – és természetesen az autó fűtött belterében az objektív újra felmelegedhetett -, szinte egyértelművé vált, hogy maga a felszerelés okozza ezt a jelenséget.

Később részletes tesztelésbe kezdett Steve, amelynek során azt tapasztalta, hogy 10-15 fokos hőmérséklet eltérésnél már jelentkezik ez a hatás, amelyet konkrétan a napellenző okoz, vagyis az a tény, hogy a napellenzőn belül a meleg levegő megreked. Pláne, ha még a Nap is süt rá.

Próbaképpen készített is egy képpárt, napellenzővel és napellenző nélkül.
Drasztikus a különbség:

Ezt látva egy újabb tesztet végzett, ezúttal másik fényképezőgéppel és másik objektívvel.
A hatás bár kevésbé volt látványos, mégis jelentkezett:

A fotós tehát levonta a következtetést, hogy a napellenzőn belül rekedő melegebb levegő problémát okozhat a leképezés során, amely képi lágyságként jelentkezik. Ez főképp a nagyobb, méretesebb napellenzővel ellátott teleobjektíveknél lesz szembetűnő.

A videót nézve rögtön eszembe is jutott, hogy milyen jó, hogy mi az objektív tesztjeink során nem használunk napellenzőt, így a nálunk látható tesztképek ezen hatástól biztosan mentesek. Az sem okozhat problémát, hogy meleg autóból hideg környezetbe kiszállva fotózunk, mivel ha kell is kocsival közlekedni, akkor a felszerelés hátul, a hideg csomagtartóban utazik (bár egyébként az esetek 99%-ában bringával járom be az egyes teszthelyszíneket, ami télen sem okoz jelentős hőmérsékletbeli különbségeket, hacsak nem közvetlen induláskor, de akkor még úgysem fotózunk).

Érdemes tehát ezt is fejben tartanunk, ha komoly teleobjektívvel dolgozunk, illetve megérhet egy otthoni kisteszttel kipróbálni még most a hűvösebb időben, hogy a saját felszerelésünknél is előjön-e ez a jelenség (szobahőmérsékletű objektívet vigyük ki az udvarra/erkélyre és ott készítsünk egy-egy képet napellenzővel és anélkül, de ügyeljünk rá, hogy tükörreflexes gép esetén az előzetes tükörfelcsapást aktiváljuk, illetve szélcsendes időben végezzük el a próbákat)!

Steve videója a témáról itt nézhető végig: