Magyar fotós szervezetek és intézmények

0

Első ránézésre azt hihetné az ember, hogy fotós szervezetekből „tizenkettő egy tucat”, pedig nem ez a helyzet. Tevékenységük szerteágazó, nagyjából a fotózás minden ágát felöleli az aktív tagok érdekvédelmétől a szerzői jogokon át, a történelmi jelentőségű fotó relikviák megóvásáig.

A hazai szervezetek némelyike hosszú évtizedek óta képviseli a szakma egy-egy részterületét, még ha nincsenek is mindig szem előtt. Azért persze akad, hogy a nagyközönség előtt is felhívják magukra a figyelmet, gondoljunk csak némely szervezet országos hírű, és nagy presztízsnek örvendő fotópályázatára.

Az alábbiakban összeszedtünk egy tucat (plusz kettő már bemutatott) jelentős hazai fotós szervezetet és intézményt.

Magyar Fotóművészek Szövetsége (MFSZ)

www.fotomuveszek.hu

A szövetség közel hatvan éve működik. Jelenlegi központja a budapesti Nagymező utcában működő Magyar Fotográfusok Háza, vagy ahogy sokan ismerik, a Mai Manó Ház. Az egyik legrangosabb hazai fotóművészeti tömörülés, pillanatnyilag több mint 300 taggal, és mindössze két (1 főállású és 1 részmunkaidős) alkalmazottal. A szervezet elnökségét és tisztségviselőit, akik zömében önkéntesek, a tagság választja.

Tagjai sorába bárki jelentkezhet, fotós, vagy fotószakírói szakmai tevékenységét részletező önéletrajzzal. Felvételéről az elnökség dönt.

A szövetség közhasznú szervezetként működik zömében pályázatok útján elnyert támogatásokból, személyi jövedelemadó (1%-os) felajánlásokból, illetve tagdíj befizetésekből. Bevételeit zömében arra érdemes tagjainak támogatására, különböző fotóművészeti rendezvények, így pályázatok és kiállítások finanszírozására, valamint kisebb mértében saját működésére fordítja.

A Magyar Fotóművészek Szövetsége szervezi a tavaly 10. jubileumát ünneplő Fotóhónap rendezvénysorozatot, melynek keretén belül egy hónapon keresztül, az ország több pontján tartanak kiállításokat, egyéb rendezvényeket. A tavaly novemberben megrendezett Fotóhónap 2014-en belül például csaknem 60, különböző kiállítást nyitottak meg országszerte.

A szervezet kebelén belül működik a Fotóporta nevű kezdeményezés, ami a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójával közösen szervezett nemzetközi portfólió konzultáció. A lényege, hogy a jelentkező fotósok az általuk igényelt konzulensek előtt mutathatják be munkáikat. A konzulensektől részletes és személyes szakmai véleményt kapnak, és a szövetség a legérdemesebbek számára megmutatkozási lehetőséget is biztosít. A jelentkezés a kiírási határidőig lehetséges, regisztrációs díj befizetése mellett.

A MFSZ számos kiadvány, például könyvek és fotóalbumok megjelentetésében is aktívan részt vett, vagy kiadásukban közreműködött.

Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója (FFS)

www.ffs.hu

A Magyar Fotóművészek Szövetségének kebelén belül, annak ifjúsági tagozataként alakult 1977-ben, egyrészt művészeti műhelyként, másrészt a szövetség utánpótlásának biztosítására. Ezeken túl a különböző szemléletű fiatal művészek összefogását, a szárnypróbálgató alkotók arculatának kialakítását, szakmai ismereteik bővítését tekinti egyik mai fő feladatának.

A közhasznú egyesületként tevékenykedő Stúdiónak weboldala szerint jelenleg mintegy 127 aktív tagja van. Az újakat demokratikusan a tagság véleményét kikérve választják.

Az FFS eszmei és anyagi támogatással segíti tagjait, illetve más fórumokon képviseletüket is ellátja. Feladatai között szakmai programok (alkotótáborok, művésztelepek, fesztiválok, kiállítások) szervezése is szerepel.

A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója az MFSZ-szel közösen vesz részt a Fotoporta konzultáció szervezésében. A Stúdió persze nem csak zárt közösségként tekint magára. Rendezvényeivel igyekszik a fotózás iránt fogékony közönséget is elérni. 2008 óta futó előadássorozatuk az FFS Szerda, melynek eseményei videón is megtekinthetők a szervezet honlapján. Ezen kívül olvasóköröket és olyan kiállításokat, vagy kiállítás sorozatokat rendeznek, mint az Átlátás nevű tehetséggondozó tárlat.

Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége (MAFOSZ)

www.mafosz.hu

Több mint 30 éve, 1983-ban alapította 33 független fotóművészeti alkotóklub, tehát a szövetség nem egyes fotósok, sokkal inkább klubok, fotókörök összefogására szakosodott. Elsődleges céljának ezen kis közösségek egységes érdekképviseletét tekinti olyan ügyekben (például rendezvények szervezése), ahol azok önerőből, egyenként nehezebben boldogulnának. A szervezet mára több mint száz hazai és határon túli magyar fotós közösséget fog össze. Magánszemélyek pártoló-, illetve tiszteletbeli tagként vehetnek részt a szervezet munkájában.

Vezetősége egy elnökből és egy ügyvezető elnökből, valamint kilenc régiós elnökből áll, melyeket a képviselt klubokból választják. Munkájukat felügyelő-, etikai, jelölő és szavazatszámláló, illetve különböző munkabizottságok segítik.

A különböző fotós klubok tagságát heti rendszerességgel megjelenő ‘Fotósélet’ című kiadványában tájékoztatja a magyar fotográfia világának eseményeiről, így például a megmutatkozási lehetőségekről, kiállításokról díjátadókról, fesztiválokról és alkotótáborokról.

A Szövetség minden évben megrendezi a MAFOSZ Szalonok nevű kiállítást, ahol tagegyesületeinek biztosít bemutatkozási lehetőséget. Ezen felül Fotóművészeti Nyári Egyetemeiken biztosítanak szakmai továbbképzést, egyben megmérettetési lehetőséget tagszervezeteik résztvevői számára.

A MAFOSZ az 1950 óta működő, és több mint 80 országot tömörítő Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) kizárólagos hazai képviselője. Ennek keretében a FIAP minősítések elbírálása, és a pályázatok hazai promotálása is feladatai közé tartozik.

Magyar Fotóművészek Világszövetsége (MFVSZ)

www.mfvsz.com

Viszonylag „friss” szervezet, hiszen 2002-ben alakult. Székhelye Budapesten található. A jelenleg nagyjából 150 tagot számláló szövetség tisztségviselői testülete négy elnökségi tagból (+titkár), valamint 3-3 felügyelő- és etikai-bizottsági tagból áll.

A szervezet jobbára pályázati támogatásokból (pl. NKA) és tagdíjakból tartja fenn magát, mely utóbbi éves szinten 3000 forint. Tagnak bárki jelentkezhet, egy belépési nyilatkozattal, szakmai önéletrajzzal, valamint két MFVSZ tag írásos ajánlásával. A jelentkezés mellé 10 saját fotót és ezek leírását kérik. A felvételi elbírálásra kb. félévente kerül sor, így jelentkezni is csak a kiírt beadási határidőig lehet.

Tevékenységi körébe tartozik a különféle rangos fotókiállítások szervezése, melyek nem egyszer határon túli magyarlakta városokban kerülnek megrendezésre.

Az MFVSZ nevéhez számos fotópályázat is fűződik. Ilyen volt tavaly a Nemzetközi Digitális Körverseny, melyre Romániában és Szlovákiában élő magyar fotósok is jelentkezhettek, és győztesei a FIAP (Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség) által támogatott díjakat vehettek át. Idei nemzetközi kiírású pályázati újdonságuk a 1st International Salon of Art Photo „Carpathian Kruh 2015”, melyet a FIAP-pal, az Ukrán Fotóművészek Nemzeti Szervezetével és a Transz-Kárpáti Fotóművészeti Szövetséggel közösen hoztak tető alá. Hagyományosnak számít a Nemzetközi Magyar Fotópályázatuk, melyet tavaly 14. alkalommal rendeztek meg.

A szövetség díjakat is adományoz, többek között életműdíjat a fotóművészet szakmai, közéleti és társadalmi területén kiemelkedőt alkotóknak, valamint tagjai közül az Év Fotóművésze címet, melyre a tagok pályázat útján jelentkezhetnek.

Az MFVSZ kiadványok megjelentetésében is részt vesz. Ilyen például a minden évben megjelenő Kortárs magyar fotóművészet című könyv.

Magyar Újságírók Országos Szövetsége – Fotóriporterek szakosztálya (MÚOSZ)

muosz.hu

Az újságírók képviseletét ellátó patinás egyesület, 1896-ban Mikszáth Kálmán részvételével alakult, és közel ötezer újságírót, szerkesztőt, fotóst, karikaturistát, designert, szóvivőt és pr-szakembert tudhat tagjai között. 2010 óta a budapesti Vörösmarty utcában üzemel.

Tagjai aktív (vagy belépést megelőző két évben aktív) sajtómunkások lehetnek, egy belépési nyilatkozat és fényképes szakmai önéletrajz elkészítése után. A jelentkezéshez természetesen a korábbi két év szakmai referenciáira, illetve 5-6 saját készítésű fényképre is szükség lesz. Az elbírálás egyéni, a felvételről a Tagfelvételi Bizottság dönt. Az éves tagdíj 2015-ben 14 ezer forint.

A szervezet az újságírással érintettek érdekvédelmét látja el, levéltárat üzemeltet, de saját képzést (Bálint György Újságíró akadémia), sőt orvosi ellátást és üdülési lehetőséget is biztosít tagjai számára.

36 szakosztályán belül csak egy a fotósokat, pontosabban a fotóriportereket tömörítő, melynek taglétszáma közel ötszázra rúg. A szakosztály munkája során nem csak tagjai érdekképviseletét látja el, de kiállításokat, beszélgetéseket és továbbképzéseket is szervez. Érdekvédelmi munkája során a – szintén MÚOSZ-on belül működő – Magyar Fotóriporterek Társaságával karöltve kidolgozták a fotóriportereket megillető honoráriumok táblázatát.

Több szakmai díj kiosztásában is érdekelt a szervezet, így például a legrangosabb hazai újságírói elismerésnek számító Aranytoll díj kiosztásában, de több mint három évtizedes múltra tekint vissza a Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás is, melyre legutóbb 243 fotós 7164 pályaművel nevezett. A munkákból 2015 márciusában nyílik kiállítás a Capa központban.

Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

capacenter.hu

A hazai fotós és művészeti közélet viszonylag friss hajtása ez a 2013 nyarán (Robert Capa születésének 100. évfordulóján) megnyílt intézmény. Tulajdonosa az Emberi Erőforrások Minisztériuma, vagyis állami költségvetésből működik a magyar fotográfia „főutcáján” a budapesti Nagymező utcában. Működését az állami támogatás mellett pályázatok során elnyert pénzekből, és saját bevételeiből finanszírozza.

A Capa központ nem csak a szakma mekkája, de fontos szerepet játszik a magyar fényképészet nagyközönséggel történő megismertetésében, népszerűsítésében, de céljai között szerepel a fotózás önálló művészeti ágként történő elismertetése is. Ennek keretén belül elsősorban kiállításoknak, rendezvényeknek ad otthont, mint művészeti létesítmény.

A Capa központ megnyitásának apropóján megalapította a Magyar Fotográfiai Nagydíjat, illetve a névadójáról elnevezett Capa ösztöndíjat, melyet pályázat keretében szakértő zsűri ítél oda egyéni indulóknak vagy kis létszámú (max. 5 fős) alkotócsoportoknak. Az ösztöndíj háromszor 500 ezer forintot jelent, akik közül a második fordulóban választják ki a további 3,5 millió forintos támogatást élvező nagydíjas alkotót.

A Capa központ a hét minden napján 11-19 óráig látogatható, kivéve péntekenként, amikor 11-21 óra között tart nyitva.

Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete – Fotóművészeti tagozat (MAOE)

www.alkotok.hu

A jóval több mint 200 tagot számláló budapesti székhelyű művészeti szövetség, a MAOE öt tagozata közül az egyik. Az egyesület 2001-óta közhasznú jogállású szervezetként dolgozik. Anyagi támogatásai többségében a központi költségvetésből, kisebb részt tagdíjaiból és adományokból származnak. A közelmúltban mindez kb. évi 90 milliós bevételt jelent, de ezt természetesen az öt művészeti tagozatra (fotó, iparművészet, irodalom, képzőművészet, zene) együttesen vonatkozik. A tagdíj összege általában évi 6000 forint.

Egy elnök és további hat vezetőségi tag irányításával működik, és szakmai segítő tevékenysége során többek között fotóművészeti pályázatok kiírásában, illetve ehhez az alkotói ághoz kapcsolódó rendezvények szervezésében vesz részt.

Tagként olyan elhivatott magánszemélyek, a fotózást aktívan művelők jelentkezését várják, akiket „vonz a szakmai közösségi élet, s abban aktívan részt is tudnak vállalni”. A jelentkezéshez a kitöltött kérvény mellett szakmai önéletrajz, illetve ajánlás is szükséges.

A MAOE Fotóművészeti tagozata saját blogot is üzemeltet Fényezred néven, melyen a tagok elérhetőségén kívül aktuális rendezvényeiket, kiállítások összefoglalóit, és az azokról megjelent kritikákat találjuk, de a hírek között egyéb rendezésű fotóművészeti eseményekről is szó esik.

Hungart

www.hungart.org

A Hungart Egyesület a képző-, ipar- és fotó művészek szerzői jogainak együttes kezelésére szakosodott szervezet. Ennek keretében beszedi az eladott egyedi műalkotások után járó, illetve a szabad felhasználás, magáncélú másolás (pl üres adathordozók, kábel TV-k jogdíja, reprográfiai díj) ellentételezésére fizetett jogdíjakat és felosztja azt. Utóbbiakat tulajdonképpen társszervezetük az Artisjus szedi be és utalja át a Hungart részére. A szerzői jogdíjakból befolyt összegek egy része (kb. 10%) a szervezet munkáját, illetve közösséi célokat szolgál, a többit pedig Felosztási Szabályzata szerint szétosztja a jogosult művészek, illetve 70 évvel haláluk után azok örökösei között.

Tagjai között jelenleg több száz alkotó, köztük kb. 70 élő fotóművész található. Bármely vizuális (képző-, ipar-, fotó-)művészeti tevékenységet végző magánszemély tagsági viszony nélkül is megbízást adhat a szerzői jogkezelői feladatra.

A Hungart bevételei egy részével a különböző vizuális művészeti szervezeteket, illetve eseményeket és kiadványokat támogat.

Az egyesület minden évben több ösztöndíjjal támogatja az arra érdemesnek talált művészeit. 2009-óta 26 művészeti témájú könyvkiadvány fűződik a nevükhöz.

Magyar Fotótörténeti Társaság (MAFOT)

www.mafot.hu

A 2007-ben megalakult társaság a Néprajzi Múzeum épületében működik. Alapítói és tagjai elsősorban a fotótörténet terén dolgozó haza szakemberek. Elviekben bárki jelentkezhet tagjainak sorába egy belépési nyilatkozat kitöltésével, de a felvételhez az elnökség engedélye és egy MAFOT tag ajánlása is szükséges.

Feladata többek között a még fel nem lelt fotógyűjtemények, fotókincsek feltárása és felmérése, továbbá az ezzel a feladattal foglalkozók koordinálása, és a műkincsvédelemmel kapcsolatos szakmai álláspont kialakítása. Magyarán azt próbálja összehangolni, hogyan, miként és mit érdemes megmenteni a jövő számára a hazánkban fellelhető fotóemlékekből. Ennek érdekében kutatásokat végez és megbeszéléseket, konferenciákat szervez a szakembereknek. Fontos feladatának tekinti, hogy az egyetemek fotómuzeológusi képzésének szempontjait is meghatározhassa.

Budapest neves városfotósa, Klösz György halálának 100. évfordulóján, 2013-ban színes programsorozatot szervezett a társaság, melyben ismeretterjesztő és művészeti programokkal várták az érdeklődőket.

naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége

www.mafot.hu

Az évtizedek óta működő szervezet hazánk legnagyobb és legismertebb természetfotózással foglalkozó szövetsége. Tagjai igényes munkái mellett nem kis szerepet játszott ebben az általuk minden évben meghirdetett Év Természetfotósa pályázat, mely tavaly ünnepelte negyedszázados jubileumát, és a legrangosabb ilyen jellegű magyar versengésnek számít.

A naturArt, honlapjuk szerint kb. 78 tagot számlál. A szervezetet hattagú elnökség irányítja, de legfőbb szerve a tagokat képviselő Közgyűlés.

Soraikba bárki jelentkezhet egy bemutatkozással, és két aktív tag ajánlásával kísérve. Kritérium 30 saját fénykép bemutatása is a Közgyűlés előtt, melyek elbírálása fontos szempontja a belépésnek. A jelöltnek el kell fogadnia a szervezet saját etikai szabályzatát is.

A szövetség pályázati és kulturális állami támogatásokból, valamint magánszemélyek és vállalkozások adományaiból működik. 2013-ban a kapott támogatások összege 4,2 millió forint volt. Ezen felül a szervezet kb. 20 milliós tartalékkal rendelkezik.

Aktívan részt vesz a hazai természetfotós élet alakításában, kiállítások, klubestek, pályázatok szervezésével, saját kiadványok megjelentetésével. Honlapjukon válogatott galériát és blogot is üzemeltetnek.

Foto Natura – Természetfotósok Egyesülete

www.fotonatura.hu

A körülbelül 40 hazai természetfotóst tömörítő egyesület 1992 óta működik. 1993 óta tagja a Természetfotósok Nemzetközi Szövetségének (IFWP). A szervezet irányítását hattagú elnökség végzi.

Céljuk nem csak tagságuk segítése, de baráti közösséggé kovácsolása is. Rendszeresen szerveznek közös fotózásokat, házi pályázatokat, túrákkal. Természetesen fő feladatuk a szervezet fotósainak szakmai támogatása, továbbképzése, melyhez kiállításokat, klubnapokat szerveznek. Weboldalukon bemutatkozási lehetőséget biztosítanak a tagok számára, rövid leírással válogatott fényképekkel.

10 és 15 éves fennállásukat egy-egy fotóalbum kiadásával ünnepelték, mely három nyelven jelentek meg „Az ezerarcú természet” címmel. Az albumban több tucat tagjuk legszebb fotóiból közöltek válogatást.

Mivel a természetfotózástól nem áll távol a természetjárás és óvás az egyesület saját etikai kódexet dolgozott ki tagjai számára, mely azok művészi látásmódját nem gátolva segít megóvni a megörökítendő környezetet is.

Ami az anyagi lehetőségeit illeti, az egyesület jobbára klubszinten működik, időszakosan elnyert pályázati támogatásokból, illetve a tagok adományaiból.

Mai Manó Ház (Magyar Fotográfusok Háza)

www.maimano.hu

A XIX. század végének híres udvari fényképésze által birtokolt, 120 éves műteremlakásból, hosszú hányadtatás után az 1990-es évek végére lett ismét méltó bázisa, és egyben centruma a hazai fényképészetnek.

Üzemeltetője a Magyar Fotográfia Háza közhasznú társaság, mely 2009-től nonprofit Kft-ként működik, többségi tulajdonosa pedig a Fotográfiai Múzeumot is üzemeltető Magya Fotográfiai Alapítvány, de kisebb részben a MÚOSZ és a magyar állam is. Az épület a Magyar Fotóművészek Szövetségének is otthont ad. Fenntartása állami támogatásokból, pályázatokon megnyert összegekből, adományokból, a Ház Baráti Körének (mely egyfajta pártoló tagságot jelent) önkéntes adományaiból és tagdíjaiból, valamint a létesítmény belépő díjaiból történik. Az intézmény éves szinten kb. 200 millió forintból gazdálkodik. A Ház állagmegóvásáért és a végzett kulturális munkáért cserébe az épület tulajdonosa, a Terézvárosi Önkormányzat jelképes összegért (évi 1 forintért) adja azt bérbe az üzemeltetőknek.

A Magyar Fotográfusok Háza több mint egy galéria. A Budapest Nagymező utca 20. szám alatt található Mai Manó Házban több kiállítóterem, konferenciák, oktatások, és egyéb rendezvények tartására alkalmas termek (köztük a híres, felújított Napfényműterem), könyvesbolt, valamint szakkönyvtár is működik. Az intézmény az NKA támogatásával rendszeresen jelentet meg kiadványokat is. Munkatársai rendszeresen frissülő, a fotózás iránt érdeklődő nagyközönség körében népszerű blogot is szerkesztenek.

Kiállításai 1500 forintos (felnőtt) belépő megvásárlásával látogathatók

Magyar Fotográfiai Múzeum

www.fotomuzeum.hu

A hazai és nemzetközi fotográfia képi és tárgyi emlékeinek eleddig hányattatott sorsú letéteményese. A Kecskeméten működő múzeum alig 300 négyzetméteren működik, melynek egy része raktár és iroda. A 750 ezer darabot megközelítő pozitív és negatív kép adatbázisukat, és tetemes technikatörténeti és egyéb fotós relikvia gyűjteményüket tekintve ez – azt hiszem – áldatlan állapotnak tekinthető.

Szerencsére ezek az állapotok megszűnni látszanak, hiszen ez az intézmény is bekerült a 2018-ra tervezett, városligeti múzeum-projektbe, így várhatóan néhány éven belül a magyar fotózás rangjához méltó épületbe kerülhet.

A Fotográfiai Múzeumról korábban közölt interjúnkból több is kiderül.

Fortepan.hu

www.fortepan.hu

Nem annyira szervezet, mint inkább online fotóarchívum, vagy ha úgy tetszik közgyűjtemény. Annyira „köz”, hogy a rajta szereplő több mint 40 ezer fotó bármelyike ingyenesen letölthető és felhasználható.

Alkotói adományokból, illetve külföldi támogatásokból tartják fenn és működtetik a portált, mely a XX. század magyar és magyar vonatkozású magáncélra készült fényképeit archiválja és tárja látogatói elé.

A Fortepanról is készült már egy bővebb cikkünk, ahol sok minden kiderül.