A Panasonic elkészült a tavaly még csak a fejlesztésének bejelentésével beharangozott új csúcsgépével, a Lumix GH6-tal, amely a széria eddigi tagjaitól megszokott módon kiváló videós képességekkel rendelkezik, ugyanakkor fotózás terén sincs szégyenkezni valója.
A 25 Mpixeles felbontású, 17,3×13 mm méretű szenzorral szerelt Panasonic Lumix GH6 nem kevesebb, mint másodpercenkénti 75 kép sebességű sorozatfelvételre képes, amit akár 200 RAW képig képes tartani. A gyors és nagy felbontású sorozatok elmentéséhez új kártyaformátum támogatását is bevezette a japán gyártó, mégpedig a CFexpress Type B-ét.
Igaz, ez inkább az 5,7k felbontású videóknál lesz mindenképpen szükségszerű, hiszen a RAW fotósorozatokat SD kártyára is menthetjük.
Videófelvétel terén a GH5 II-nél is tovább lépett, hiszen immár a teljes szenzor felbontását kihasználó 5,8k anamorfikus, illetve a 17:9 oldalarányú 5,7k felbontású videófelvétel is készíthető, maximum 60 kép/mp képfrissítéssel. Ha úgy érezzük, hogy ez a képfrissítés kevéske a gyors témánk folytonos mozgású megörökítéséhez, akkor Cinema 4k, illetve 4k UltraHD felbontásban 120 kép/mp is rendelkezésre áll, sőt, Full HD-ban 240 kép/mp-cel, slow-motion felvételt pedig 300 kép/mp-cel is készíthetünk.
A jó utómunkázási lehetőséget előre telepített V-log, illetve H.265 tömörítésnél 10 bites kvantálás, valamint 4:2:2 színalmintavételezés teszi lehetővé. Ha pedig még mélyebb szinten kívánunk utómunkázni, akkor nekünk való az Apple ProRes 422, illetve 422 HQ formátum, amelynél CFexpress kártyára 1-1,9 GBps sávszélességgel menthetők a videók (első körben az 5,7k és 5,8k videókat tudjuk ebben a formátumban menteni, egy későbbi firmware frissítéssel ez a 4k és Full HD felbontásoknál is elérhető lesz).
Kifejezetten a profi videósok kiszolgálása érdekében a videókat időbeli korlátozás nélkül menthetjük, a nemkívánatos melegedés miatti leállások ellen pedig aktív (ventilátoros) hűtés véd.
A fejmagasság alatti felvételek könnyebb készítése érdekében a hátsó LCD 45 fokban felfelé hajtható, de igény esetén a kijelző teljesen ki is hajtható és el is forgatható. A szelfivideók egyszerűbb indításához az előlapra is került egy felvétel gomb.
A fényképezőgépet a múlt hét vége felé megkaptuk tesztelésre, így a hétvégénket is a géppel töltöttük, hogy már ma reggel megmutathassuk részletes bemutató tesztünket (megjelenés fél 7-kor várható), amelyből reméljük minden apró részletre fény derül:
A Panasonic Lumix DC-GH6 március elejétől lesz kapható, a váz ára 810 ezer Ft lesz, de két kitet is forgalomba hoznak, az egyikben a Panasonic 12-60mm f/3,5-5,6 objektívet, a másikban a Panasonic Leica DG Vario-Elmarit 12-60mm f/2,8-4 ASPH objektívet adják a gépváz mellé, ezek ára 885 ezer, illetve 1 millió Ft lesz.
A Panasonic Lumix DC-GH6 főbb jellemzői:
- Képérzékelő: 25,2 Mpixeles, NégyHarmados (17,3×13 mm-es) CMOS szenzor
- Szenzorstabilizálás 7,5 Fé hatékonysággal
- dupla stabilizáció optikai stabilizátorral együttműködve (tele tartományban is 7,5 Fé előny)
- érzékenység: ISO100-25600 1/3 Fé lépésekben, kiterjeszthető ISO50-ig 1/3 Fé lépésekben
- mechanikus (redőny) és elektronikus zár
- 200.000 expozícióval tesztelt redőnyzár
- objektív: mFT bajonett
- 240 kép/mp-es DFD (Depth from Defocus) elvű automatikus élességállítás 315 ponton, arc- és állatfelismerés
- 0,76×-es nagyítású, 3,68 millió képpontos OLED elektronikus kereső, 60 vagy 120 kép/mp frissítéssel
- programozható funkciójú gombok, és fókuszkar (joystick) a könnyebb kezelésért
- rekesz- és zársebesség előválasztás, teljes kézi üzemmód
- RAW formátum támogatása, gépen belüli RAW szerkesztés
- szenzor eltolásos több képes (multi-shot) nagy felbontású mód, 100 Mpixeles felbontással JPEG és RAW formátumban, kézben exponálva is tökéletes (szellemképmentes) megjelenéssel
- max. 75 kép/mp sebességű sorozat (egyszeri fókusz, elektronikus zár), folyamatos fókusszal 7,5 kép/mp sorozatsebesség
- beállítható fókusztartomány
- LCD: 3″ képátlójú, 1,84 millió szubpixeles (RGB), érintésérzékeny, 45 fokban felhajtható, de oldalra 180 fokban kihajtható és 270 fokban elforgatható is
- 5760×4320 pixeles anarmofikus (max. 30 fps), 5728×3024 pixeles (17:9, max. 60 fps), 4352×3264 pixeles anamorfikus (max. 60 kép/mp), 4096×2160 pixeles Cinama 4k (DCI-4k) és 3840×2160 pixeles Ultra HD videórögzítés (max. 120 kép/mp), 150, 200, 300, 400, 600 vagy 800 Mbps sávszélességel, MP4-nél 8 vagy 10 bites kvantálással, MOV-nál 10 bites kvantálással, 4:2:2 vagy 4:2:0 színalmintavételezéssel, LongGOP vagy ALL-Intra módok, Apple ProRes 422 vagy Apple ProRes 422 HQ felvétel (1-1,9 Gbps), korlátlan felvételi idő (szükség esetén aktív hűtés)
- anamorfikus felvétel támogatása az élőkép nyújtásával (1,3×-2×)
- stúdiófelvételek esetében feliratokhoz szükséges területek jelzése (80%, 90% vagy 95%)
- képkockakeret jelzés élőképen (4:3, 4:5, 5:4, 1:1, 9:16, 16:9, 1,85:1, 2,0:1, 2,35:1, 2,39:1, vagy egyéni)
- mentés V-Log módban
- videórögzítés indítása a felső vagy elülső piros Rec gombbal
- programozható átfókuszálás videófelvételnél három tárgytávolságra
- megnövelt dinamikatartományú videófelvétel lehetősége (max. 60 fps, min. ISO800, V-Log esetén min. ISO2000)
- programozott sorozat teljes felbontású képekkel és time-lapse videó készítés akár Ultra HD-ben
- CFexpress Type B és UHS-II támogatású SD/SDHC/SDXC kártyahelyek
- beépített Wi-Fi (2,4 GHz és 5 GHz) és Bluetooth LE adapterek, vezeték nélküli képtovábbítás, távoli vezérlés okos eszközről
- nagy kapacitású (7,2V, 2200 mAh: 15,8 Wh) DWM-BLK22 Li-ion akkumulátor
- akkutöltés és üzem közbeni tápellátás USB Type-C-n keresztül, nem csak USB-PD eszközről
- teljes méretű HDMI csatlakozó, mikrofon és fejhallgató bemenetek, szinkron csatlakozó időkód ki/bemenetként, XLR adapterrel akár négy audiocsatorna rögzítése
Sajtóközlemény:
GH6: A LUMIX fényképezőgépek következő generációja
- Korlátlan felvétel akár 5.7K/60p, 4:2:2 10 Bit formátumban
- Pro Res HQ belső felvétel a legkiválóbb részletekért és a gyors munkafolyamatért
- Gördülékeny, gyors mozgások 4K/120p gyors képrátával
- Dinamikus lassított felvételek 300 képkocka per másodperc sebességgel
Wiesbaden, Németország – 2022. február22.- A Panasonic büszkén mutatja be az új LUMIX GH6-ot – a mikro négyharmad szabványon alapuló tükör nélküli LUMIX fényképezőgépek legújabb zászlóshajó modelljét.
A Panasonic 2009-ben mutatta be a DMC-GH1-et, a LUMIX GH sorozat első hibrid fotó/videó koncepcióval rendelkező modelljét. Azóta a GH sorozat a felhasználók által igényelt innovatív funkciókkal bővült, és mára a teljesítményének, mobilitásának és masszív kialakításának köszönhetően világszerte elsőszámú eszközként vált ismertté az alkotók körében.
A LUMIX GH6 a sorozat legújabb tagja, amely ismét túlszárnyalja a tükör nélküli fényképezőgépek határait.
A GH6 2022 márciusától lesz kapható 2,199,99 euróért (javasolt fogyasztói ár, csak váz), vagy 2,799,99 euróért (javasolt fogyasztói ár, 12-60 mm-es objektívvel ellátott szett).
Kiváló, professzionális videoteljesítmény
A Panasonic LUMIX GH sorozatát széles körben korszakalkotó szenzációként tartják számon, amely kiemelkedő videofelvétel-teljesítményt ér el a professzionális minőségi szintnek és szabványoknak megfelelő, fejlett funkciókkal.
Az új LUMIX GH6-ot is ebben a szellemben fejlesztették ki. A LUMIX sorozatban most először érhető el 5,7K 30p belső videofelvétel ProRes 422 HQ és ProRes 422 formátumban, így lehetővé válik a transzkódolás nélküli nem lineáris szerkesztés.
Az 5,7K 4:2:0 10 bites 60p/50p és az 5,8K 30p/25p/24p
(4.4K 60p) 4:2:0 10 bites anamorfikus 4:3 üzemmódokkal a
LUMIX GH6 minden eddiginél nagyobb felbontást és bitrátát kínál, és biztosítja a filmekhez, a televíziós tartalmakhoz és a különböző videók készítéséhez szükséges naprakész, kiváló képminőséget, sokoldalúságot és tartományt.
A LUMIX GH6 4:2:2 10 bites Cinema 4K 60p belső rögzítést, valamint
4:2:2 10 bites Cinema 4K 60p kimenetet is biztosít HDMI-n keresztül.
A fényképezőgép 4:2:0 10 bites 4K 120p (5x lassított felvételnek*1 megfelelő) és 4:2:2 10 bites FHD 240p HFR (High Frame Rate), hanggal rögzíthető videofelvételre is képes, hogy például sebességátállítással (speed ramping) engedjen szabad utat a kreativitásnak. A maximum 300fps-es FHD
(12,5x lassított felvételnek*1 felel meg) VFR (változó képkockasebesség) lehetővé teszi az alany dinamikus mozgását.
A túlmelegedés súlyos problémát jelenthet a folyamatos videofelvételeknél, különösen a felbontás és a képkockasebesség növelésekor, de a
LUMIX GH6 minden üzemmódban korlátlan videofelvételi időt*2 ér el a hőelvezető út optimalizálásával, egy kényszerhűtéses ventilátormechanizmus segítségével.
*1 24p-ben
*2 Garantált működési környezet mellett, akkumulátor használata esetén. A felvételi idő az akkumulátor és a felvételi adathordozó kapacitásától függ.
A Panasonic elkötelezett a folyamatos fejlesztés mellett
A Panasonic továbbra is elkötelezett a LUMIX termékcsalád folyamatos fejlesztése mellett, és ezt teljesítménynövelő firmware-frissítések révén valósítja meg. A GH6-hoz a jövőben megjelenő firmware-frissítés az alábbiakat támogatja majd:
- Cinema 4K ProRes 422 HQ / ProRes 422
- FHD ProRes 422 HQ / ProRes 422
- USB-SSD közvetlen felvétel
- 4K 120p HDMI videokimenet élő nézet közben
-
Cinema 4K 120p HDMI RAW videó adatkimenet
ATOMOS Ninja V+-ra
Páratlan képstabilizálás
A kézi felvételek készítéséhez a LUMIX GH6 egy új, kiváló precizitású,
5 tengelyes, giroszkópos érzékelőt alkalmaz új algoritmussal, hogy nagy teljesítményű 7,5 rekesznyi Body I.S.*1 és Dual I.S.2*2 képstabilizálást tudjon biztosítani.
Az 5 tengelyes Dual I.S. 2 zökkenőmentes működésével természetes, kellemes nézői képélményt nyújtó videofelvételek rögzíthetők. A mozgás típusának megfelelő kompenzációt alkalmaz, pontosan megítélve annak okát, legyen az pásztázás, döntés vagy akár kézremegés. A B.I.S. akkor is kompenzálja a kameramozgást, ha egy O.I.S. nélküli cserélhető objektívet (pl. teljesen mechanikus cine objektívet) használ.
Ezzel a nagy teljesítményű képstabilizátorral még állvány nélkül is készíthet nagy felbontású képet a külön erre kifejlesztett nagy felbontású üzemmódban. A Body I.S. képstabilizálás használatával a GH6 a
25 megapixeles képérzékelő fokozatos elmozdításával egymást követően nyolc képet készít és szintetizál automatikusan, és ezekből hoz létre egy
100 megapixel egyenértékű (11552 x 8672 pixel) fotót. Pontosan reprodukálja az apró részleteket, amelyeket gyönyörű, rendkívül valósághű fotóként lehet elmenteni, nemcsak RAW, hanem JPEG formátumban is. Kompakt, könnyű kialakításával és nagy teljesítményű Body I.S. képstabilizálásával a LUMIX GH6 olyan felvételeket, például kézi ultratelefotózást, tesz lehetővé, amelyeket korábban lehetetlennek tartottunk.
*1 A CIPA szabvány alapján (Fordulás/Bólintás iránya: fókusztávolság f=60 mm [35 mm-es rendszer egyenértéke f=120]), H-ES12060 objektívet használva.
*2 A CIPA szabvány alapján (Fordulás/Bólintás iránya: fókusztávolság f=140 mm [35 mm-es rendszer egyenértéke f=280]), H-FS14140 objektívet használva.
Lenyűgöző dinamikus tartomány
A LUMIX GH6 az előre telepített V-Log felvétellel 12+ fokozatú széles dinamikatartományt biztosít, ami a Dynamic Range Boost mód*1 használatakor 13+ fényérték átfogásra bővül. Az új Dynamic Range Boost módban minden egyes képponton egy alacsony ISO-áramkör által generált, erősen telített kép és egy magas ISO-áramkör által generált, alacsony zajszintű kép szintetizálódik. A kompozit kép alacsony zajszintet és magas telítettséget ér el, ami tiszta és gördülékeny HDR-videót*2 eredményez, gazdag gradációval.
A LUMIX GH6 a LUMIX G sorozatú mikro négyharmad fényképezőgépek között először tartalmaz teljes V-Log/V-Gamut funkciót is, amely nagy dinamikatartományt és széles színvilágot biztosít. A V-Log nagyon lapos képet ad vissza, miközben minden színinformációt megőriz a képen belül, ami nagyobb szerkesztési rugalmasságot tesz lehetővé az utómunka során. A GH6 Live MOS érzékelője V-Gamut néven ismert, széles színskálát biztosít. Ez a GH6 optimális színtere, amely szélesebb, mint
a BT.2020 szabvány.
A felhasználók élvezni fogják a GH6 bámulatosan pontos színvisszaadását, a sötéttől a csúcsfényes területekig terjedő finom átmenetekkel, valamint a színadatok pontos vezérlését az utómunkában.
A LUMIX GH6 a Panasonic VariCam kameracsalád neves kolorimetriáját alkalmazza. A Rec.709 szabványú V709 LUT (Look Up Table) alapbeállításként érhető el a kamerában. A még nagyobb kényelem érdekében a V-Log View Assist (amely valós időben képes alkalmazni a LUT-okat) most először támogatja a .CUBE és a .VLT fájlformátumok importálását is.
*1 Csak Creative Video módban érhető el, minimum ISO 2000 V-Log/HLG módban
*2 Az MP4, MOV-container és ProRes mind elérhető Dynamic Range Boosttal, használható V-Log, HLG vagy más LUMIX Fotóstílusban is.
4 csatornás hangfelvételi képesség: Most először a LUMIXnál!
A LUMIX GH6 továbbfejlesztett hangrögzítési teljesítményt nyújt.
4 csatornás 48kHz-es vagy 96kHz-es 24 bites felvételek készítése lehetséges* XLR mikrofonadapter csatlakoztatásával. Ez nagyobb rugalmasságot biztosít például kültéri felvételek készítésekor, több hangforrás esetén, vagy ha tartalék hangfelvételt készít. A 2 csatornás 48kHz-es 24 bites felvétel beépített mikrofonnal,
a 2 csatornás 96kHz-es 24 bites nagyfelbontású felvétel* pedig külső mikrofonnal is támogatott.
A fejhallgatón keresztül monitorozott csatornák között akár videofelvétel közben is lehet váltani, és a közvetlenül a kamera tetején található intelligens funkciógombbal is elérhető hangmenükkel egyszerűen ellenőrizhetők a hangszintek. Külső mikrofon csatlakoztatásához Φ3,5 mm-es sztereó csatlakozó áll rendelkezésre.
* A 4 csatornás hangfelvétel ProRes és MOV formátumban indítható el.
Gyakorlati funkciók a könnyebb munkafolyamatért
A LUMIX GH6 több praktikus funkciót is kínál. A Fotóstílusban számos hasznos beállítás található, köztük különböző előre megadott Cinelike gamma-beállítások, mint például a „Cinelike D2” és a „Cinelike V2”, amelyek a filmgyártáshoz hasonló gamma-beállítási jellemzőkkel rendelkeznek.
A professzionális felhasználók igényeire reagálva olyan videós segédfunkciók is elérhetők, mint a hullámforma-monitor, a zebramintázat, a luminancia-foltmérő, a képkockajelölő, az anamorfikus desqueeze kijelző, a piros REC jelzőkeret és a visszajelző lámpák az elülső és a hátsó oldalon.
A LUMIX GH6 újdonsága a Safety Zone Marker, amely a 95%, 90% vagy 80%-os felvételi területet mutatja, hogy elegendő hely maradjon a kompozíció, a logók, a grafikai elemek és a feliratok számára. Képközpontjelölő is rendelkezésre áll, és különböző típusok közül lehet választani. A színhőmérséklet-beállításban mostantól a Kelvin értékek is megjeleníthetők a felvételi képernyőn.
4K 60p timelapse videók is készíthetők a kamerán belül.
Az Exposure Levelling funkcióval a fényképezőgép automatikusan beállítja az expozíciót, hogy megakadályozza a szomszédos képkockák közötti nagy fényerőbeli változásokat, így egyenletes timelapse felvételek készíthetők.
Mostantól videofelvétel* közben is támogatott az MF asszisztens, így a felhasználó akár 6x-osra is nagyíthatja a képernyőt, hogy ellenőrizze a fókuszt. Az AF-ON használatával vagy MF Assist módban a képernyő megérintésével a GH6 automatikusan a kiválasztott területre fókuszál, és ez felvétel közben is lehetséges.
*akár 60p-ig. Változó képkockasebesség módban nem működik.
Következő generációs képfeldolgozó- és érzékelőtechnológia
A Panasonic kifejlesztett egy új, 25,2 megapixeles, LPF (aluláteresztő szűrő) nélküli Live MOS érzékelőt, amely nagy felbontású, nagy sebességű jelkiolvasásra képes, ami csökkenti a gördülő zárhatást és széles dinamikatartományt ér el.
A GH6-ban található teljesen új Venus Engine lehetővé teszi a fejlett képfeldolgozási technológiák használatát, hogy a nagy felbontású képek természetes zajstruktúrával és gazdag színvisszaadással jelenjenek meg, hiszen ez a LUMIX fényképezőgépek egyik ismertetőjegye.
Az új képfeldolgozó körülbelül kétszer akkora processzorteljesítményt*1 nyújt, ami lehetővé teszi, hogy gyorsabban dolgozza fel az új érzékelő nagyobb pixelszámát és nagyobb felbontását, valamint a nagyobb bitsebességű videókat. Ez a fejlesztés három kulcsfontosságú technológiát foglal magában: Új, intelligens részletfeldolgozás, új 2D zajcsökkentés és nagy pontosságú 3D zajcsökkentés a videóhoz. Az új intelligens részletfeldolgozás pontosabban érzékeli a képkocka sík, részletgazdag és szegélyes elemeit, így rendkívül valósághű képet készít. A 2D zajcsökkentés elnyomja a kromatikus zajt, és javítja a világossági zaj textúráját, hogy tiszta és természetes képeket érjen el még nagy érzékenységű felvételek esetén is. A videókhoz tervezett, nagy pontosságú 3D zajcsökkentéssel továbbfejlesztették az álló és mozgó részek felismerési képességét, ami az utóképek minimalizálása mellett lehetővé teszi a zajcsökkentés optimalizálását is. Ennek eredményeképpen javul a dinamikus mozgást tartalmazó videók képminősége. Emellett a nagy pontosságú kettős
3D színszabályozás a fényerősség, a telítettség és az árnyalat szintjével javítja a színvisszaadást a telt, hű színmegjelenítés érdekében.
Az új, továbbfejlesztett érzékelő és telítettségi teljesítmény, valamint az új képfeldolgozó együtt tisztább képmegjelenítést biztosítanak még
25,2 megapixeles nagy felbontásban és alacsonyabb minimális
ISO-érzékenységgel is ISO 100-nál is
[Fotó: ISO 50 (kiterjesztett) – 25600 / Videó: ISO 50 (kiterjesztett) -12800].
*1 A DC-S1H fényképezőgéppel összehasonlítva
Felhasználóbarát kezelhetőség
A LUMIX GH6 egy 3,0 hüvelykes, 3:2 képarányú, dönthető és szabadon elforgatható, érintésvezérlésű, nagy felbontású, 1840 K képpontos kijelzőt alkalmaz. A dönthető és szabadon elforgatható képernyő nagyobb rugalmasságot és kényelmes forgatást tesz lehetővé még akkor is, ha a fényképezőgéphez HDMI- és USB-kábelt csatlakoztattak.
A nagy pontosságú fókuszálás érdekében a LUMIX GH6 praktikus lehetőségeket kínál a manuális fókuszáláshoz. A nem lineáris beállításnál a fókusz változó mértékben állítható a fókuszgyűrű forgási sebességének megfelelően, lineáris beállításnál pedig a fókusz a beállított mértékben, a fókuszgyűrű elforgatásának nagyságától függően változik. Az érzékenységet (az elforgatás mértékéhez rendelt fókuszváltozást) 90 és 360 fok között
30 fokonként lehet megadni (max. beállítás 1080 fok) a kívánt fókuszműködés eléréséhez.
A 3680k képpontos, 0,76x-os élő képkereső egy rendkívül érzékeny, könnyen látható OLED kijelzőt használ, hogy még a gyorsan mozgó alanyokat is részletgazdagon követhesse. Ráadásul a nagy kontrasztú kijelző (kb. 10 000:1) mindenhol finom árnyalatokkal és tisztán jeleníti meg az alanyt.
Az új érzékelő nagyobb kiolvasási sebességének és az új Venus Engine kiváló feldolgozási teljesítményének köszönhetően a LUMIX GH6 az elektronikus zárral 25,2 megapixeles, 75 képkocka/másodperc sebességű AFS sorozatfelvételre képes. Az érzékelő nagyobb kiolvasási sebessége a gördülő zárhatás torzítását is minimalizálja, és olyan képeket rögzít, amelyek szabad szemmel nem is dolgozhatók fel.
Megbízható összeszerelési minőség professzionális használatra
A LUMIX GH6 magnéziumötvözetből készült, és teljes egészében öntött elülső/hátsó váza elég strapabíró ahhoz, hogy ellenálljon a nehéz terepi használatnak. Nemcsak cseppálló*1, hanem porálló és -10 Celsius-fokig fagyálló is. A záregységet is kb. 200 000 ciklusra tervezték. Felvétel gomb a fényképezőgép tetején és előlapján is található, így a felvétel elindítása és leállítása még alacsony szögben vagy válltámasz használatakor is egyszerű.
A LUMIX GH6 két memóriakártya-foglalattal rendelkezik. A
CFexpress-kártya (Type B) támogatja a nagy bitrátájú videók belső rögzítését 800 Mbps vagy annál nagyobb sebességgel, beleértve az
5.7K 30p ProRes 422 HQ és a C4K 60p ALL-I formátumot.
Az UHS II V90 SD memóriakártya 600 Mbps vagy annál kisebb sebességnél támogatja a belső videofelvételt. SD-memóriakártya vagy CFexpress-kártya használatakor biztonsági mentést, váltott felvételt vagy adott memóriakártyához rendelt felvételt is választhat.
A terminálhoz teljes méretű HDMI (Type A) csatlakozót biztosítunk. Emellett a HDMI/USB kábelhez egy kábelzáras tartó is jár a dobozban, hogy terepen elkerülhető legyen a kábel véletlen lecsatlakoztatása. A nagy sebességű íráshoz és olvasáshoz a LUMIX GH6 támogatja az
USB 3.2 Gen 2 szabványt. A nagy kapacitású, 2200mAh-s akkumulátor a felhasználók kényelmének megfelelően hálózatról vagy USB-n keresztül is feltölthető. Megfelel az USB PD (Power Delivery) szabványnak is, ha a hozzá tartozó DMW-BTC15 akkumulátortöltőt használja. A LUMIX GH6 kompatibilis az Időkód BE/KI (Time Code IN/OUT) szinkronizálási funkcióval, amelyet a gyári csomagolásban lévő BNC átalakítóval és BNC kábellel valamint a vakuszinkronizáló aljzattal együtt lehet használni. Így egyszerűen megvalósítható a több fényképezőgéppel rögzített felvételek nemlineáris szerkesztése.
A 2,4 GHz-es (IEEE802.11b/g/n) mellett az 5 GHz-es Wi-Fi (IEEE802.11ac)*2 is támogatott. A Wi-Fi nem csak az okostelefonokkal és a tabletekkel teremt biztonságos és stabil adatátvitelt, de egyéb, a helyszínen található eszközzel is gördülékeny távvezérlést tesz lehetővé. Az 5 GHz-es sáv használatával a fotó/videó adatok átviteli sebessége is megnő. A Bluetooth 5.0-val (BLE: Bluetooth Low Energy) való kompatibilitás minimális energiafogyasztás mellett biztosítja a folyamatos kapcsolatot okostelefonnal vagy tablettel. Ezenfelül több fényképezőgép együttes használatánál a LUMIX GH6 beállításai is vezeték nélkül átmásolhatók egy másik GH6 fényképezőgépre. Az iOS/Android eszközökön elérhető LUMIX Sync alkalmazás segítségével a fényképezőgép egyszerű, vezeték nélküli kapcsolaton keresztül okostelefonnal vagy tablettel is távvezérelhető. A DMW-RS2 távirányítóval (külön megvásárolható) történő vezeték nélküli vezérlés mellett a LUMIX Tether alkalmazással USB-kábelen keresztül is vezérelhető a fényképezés. A vezérléshez a felhasználók USB-n keresztül csatlakoztathatják a fényképezőgépet egy PC-hez, így fényképezés közben egy nagy PC-képernyőn tekinthetik meg a képet.
*1 A cseppálló kifejezés arra az emelt szintű védelemre utal, amelyet a fényképezőgép minimális mennyiségű nedvességgel, vízzel vagy porral szemben biztosít. A cseppállóság nem jelent garantált védelmet arra az esetre, ha a fényképezőgépet közvetlenül víz éri.
*2 Az 5 GHz-es Wi-Fi-sáv egyes országokban nem elérhető.
Objektívek széles választéka
A Panasonic LUMIX G sorozat választékában több mint 30 mikro négyharmados objektív közül választhatja ki a célnak legjobban megfelelőt. A legújabb LEICA DG VARIO-SUMMILUX 10-25mm F1.7 ASPH. (X-H1025) és LEICA DG VARIO-SUMMILUX 25-50mm F1.7 ASPH. (H-X2550) zoomobjektívek teljes tartományú nagy, F1.7-es rekeszértékkel rendelkeznek, és, akárcsak a többi F1.2-es, F1.7-es vagy F2.8-as fix gyújtótávolságú objektív, igen kedveltek a professzionális filmkészítők körében. A LUMIX GH6 emellett megjegyzi az analóg objektívek, például az anamorfikus objektívek vagy a régi objektívek nevét és gyújtótávolságát, hogy automatikusan a fényképezőgép vázába épített képstabilizátor megfelelő beállítását alkalmazza, amikor ezeket az objektíveket használja.
A Panasonic felülvizsgálta és frissítette objektívjei firmware-jét, hogy optimalizálja használatukat a LUMIX GH6 készülékkel. Az AF működése az exponálógomb félig történő megnyomásával vagy az AF-ON gomb megnyomásával is vezérelhető [200.00p] beállításnál vagy a nagy képkockasebességű videó módban, amikor a H-E08018/ H-X1025/
H-X2550/ H-ES12060/ H-ES50200/ H-RS100400/ H-XA025/ H-ES200/
H-HSA12035/ H-FS12060/ H-HSA35100/ H-FSA45200/ H-FSA100300 objektíveket használja. A H-NS043/ H-X012/H-X015 objektívek követni fogják ezeket a frissítéseket, és ezek is rendelkeznek majd fókuszgyűrű-vezérlési funkcióval és továbbfejlesztett AF-teljesítménnyel
24.00p/23.98p módban. A H-NS043/ H-X012/H-X015 firmware-frissítése 2022. március 1-jére várható.
A LUMIX globális ügyfélszolgálati weboldalán további információkat talál az objektívek firmware-frissítéseiről.
LUMIX PRO
A LUMIX DC-GH6 részt vesz a LUMIX PRO programban. A LUMIX PRO programot azért indította a Panasonic, hogy a LUMIX felhasználók mindig számíthassanak a támogatásra. A program szolgáltatásait a tagok nem csak belföldön, hanem a szakmai útjaik során meglátogatott országokban is igénybe vehetik.
A www.lumix-pro.com oldalon további részletek találhatóak a jogosultsági szintekről, az országokról és a termékekről, valamint elolvashatóak a részvételi feltételek is.
Bevezető promóció
LUMIX GH6 bevezető promóció ingyen a Lexar® Professional CFexpress™ Type B GOLD Series 128 GB memóriakártyával és a ráadás, 1 éves kiterjesztett garanciaidővel.
Vásárolja meg LUMIX GH6 fényképezőgépét még 2022. április 30. előtt, és szerezze meg az ingyenes Lexar® Professional CFexpress™ Type B GOLD Series 128 GB memóriakártyát és a ráadás, 1 éves kiterjesztett garanciaidőt.