Kihirdették a World Nature Photography Awards 2021 nemzetközi fotópályázat nyertes fotóit.
A pályázatra mintegy húsz országból neveztek profik és amatőrök egyaránt, az 1000 dolláros fődíjat és ezzel együtt a A világ év természetfotós 2021 címet a zsűri döntése alapján Amos Nachoum, amerikai természetfotós érdemelte ki vadászó leopárdfókát ábrázoló fotójával.
Rajta kívül a tizenhárom kategória első három helyezettjének fotóját mutatták be, amelyeket galériánkban mi is megmutatunk.
Érdekes azonban – és valószínűleg a zsűri sem tud róla – hogy a Kétéltűek és hüllők viselkedése kategória második helyezett képe egy retusált fotó, amelynek eredetijét (vagy eredetibbjét?) a National Geographic már közölte 2018-ban. Márpedig a World Nature Photography Awards szabályzatában egyértelműen jelezték, hogy tilos a képi tartalom olyan mértékű megváltoztatása, ahol tárgyak, emberek, állatok, vagy állatok részeit tüntetik el a képről.
Sebaj, ettől még a fotó kiváló, tudjuk be annak, hogy a nevező rossz verziót küldött be.
A World Nature Photography Awards 2021 legjobb fotói az alábbi galériában tekinthetők meg, a képre kattintva a fotók nagy méretben is végiglapozhatók.

Fődíjas
Emlősök viselkedése kategória
I. helyezett
fotó: Amos Nachoum, USA

Emlősök viselkedése kategória
II. helyezett
fotó: William Fortescue, Egyesült Királyság

Emlősök viselkedése kategória
III. helyezett
fotó: Buddhilini De Soyza, Ausztrália

Állati portrék kategória
I. helyezett
fotó: Tom Vierus, Fidzsi-szigetek

Állati portrék kategória
II. helyezett
fotó: Neelutpaul Barua, India

Kétéltűek és hüllők viselkedése kategória
I. helyezett
fotó: Shayne Kaye, Kanada

Kétéltűek és hüllők viselkedése kategória
II. helyezett
fotó: Massimo Giorgetta, Olaszország

Kétéltűek és hüllők viselkedése kategória
III. helyezett
fotó: Patrick Nowotny, USA

Madarak viselkedése kategória
I. helyezett
fotó: Ashok Behera, India

Madarak viselkedése kategória
II. helyezett
fotó: Robert J. Ross, USA

Madarak viselkedése kategória
III. helyezett
fotó: Robert Maynard, Egyesült Királyság

Gerinctelenek viselkedése kategória
I. helyezett
fotó: Chin Leong Teo, Szingapúr

Gerinctelenek viselkedése kategória
II. helyezett
fotó: Lincoln Macgregor, Ausztrália

Gerinctelenek viselkedése kategória
III. helyezett
fotó: Irina Petrova Adamatzky, Egyesült Királyság

Művészi természet kategória
I. helyezett
fotó: Federico Testi, Olaszország

Művészi természet kategória
II. helyezett
fotó: Monika Schneider, Németország

Művészi természet kategória
III. helyezett
fotó: Gabriel Barathieu, Mayotte

Ember és természet kategória
I. helyezett
fotó: Sabrina Inderbitzi, Svájc

Ember és természet kategória
II. helyezett
fotó: Mike Eyett, Ausztria

Ember és természet kategória
III. helyezett
fotó: Dr Gaetano Gargiulo, Ausztrália

Növények és gombák kategória
I. helyezett
fotó: Gautam Kamat Bambolkar, India

Növények és gombák kategória
II. helyezett
fotó: Vladislav Tasev, Egyesült Királyság

Növények és gombák kategória
III. helyezett
fotó: Jan Czeczotka, Németország

Városi vadvilág kategória
II. helyezett
fotó: Mohammad Murad, Kuvait

Városi vadvilág kategória
III. helyezett
fotó: Alex Pansier, Hollandia

A Föld bolygó tájai és környezetei kategória
I. helyezett
fotó: Sam Wilson, Ausztrália

A Föld bolygó tájai és környezetei kategória
II. helyezett
fotó: Alessandro Gruzza, Olaszország

A Föld bolygó tájai és környezetei kategória
III. helyezett
fotó: Rie Asada, Japán

Fekete-fehér kategória
I. helyezett
fotó: Vince Burton, Egyesült Királyság

Fekete-fehér kategória
II. helyezett
fotó: Avanka Fernando, Sri-Lanka

Fekete-fehér kategória
III. helyezett
fotó: Michael Stavrakakis, Ausztrália

Állatok az élethelyükön kategória
I. helyezett
fotó: Thomas Vijayan, Kanada

Állatok az élethelyükön kategória
II. helyezett
fotó: Celia Kujala, USA

Állatok az élethelyükön kategória
III. helyezett
fotó: Christian Tuckwell-Smith, Egyesült Királyság

Természetfotó-riport kategória
I. helyezett
fotó: Alain Schroeder, Belgium
A fotókról további részletek a pályázat weboldalán olvashatók:
https://www.worldnaturephotographyawards.com/winners-2021
Az idei pályázatra már várják a nevezéseket, erről ITT olvashatunk bővebben.
Címlapkép: Amos Nachoum, World Nature Photography Awards 2021