Folytatódott az enyhe erősödés a fotótechnika piacon

0

Az elmúlt három évben folyamatosan romlott a fotótechnika piac helyzete, amelyet elsődlegesen a COVID-19 okozta gazdasági és piaci visszaesés okozott, másodsorban pedig az egyébként előtte is megfigyelhető folyamatos, lassú csökkenés az érdeklős terén. A vásárlók részéről a takarékoskodás, a költések visszafogása lassan teljesen megszűnik, a Covid évek alatt felhalmozott megtakarításokat a legtöbben már elkezdik felélni, visszaforgatni a gazdaságba, amely a fényképezőgép és objektív eladásokon is kezd látszani. Természetesen nem a magyar piacról beszélünk, arról nincsenek részletes információink, de világszinten a kereslet újra elkezdett – ha lassan is, de – emelkedni.

Persze hiába az élénkülő kereslet, ha nincs mögötte izgalmas új termék. Jóllehet, a legnagyobb gyártók már ellőtték a csúcsgépeikhez tartozó fejlesztéseket, érdemes lehetne a középkategóriában is durrantani valami figyelemfelkeltőt. De nyilván nehéz helyzetben vannak a gyártók is, hiszen az utóbbi években jelentősen csökkentek a bevételeik, így a fejlesztésre fordítható összeget is meg kellett vágni. Egy biztos: ahhoz, hogy újra erőre kapjon a fotótechnika piac, ténylegesen kellenek az új termékek.
Jóllehet, a DSLR tulajdonosok csak akkor fognak váltani, ha azt érzik, hogy folyamatos előrelépési lehetőségük van, jelenleg viszont pont azt látni, hogy belassultak a fejlesztések, már a MILC fronton sincs meg az a lendület, amit megszoktunk korábban, sőt, az objektívek fejlesztése is belassulni látszik. Nem könnyíti meg a tükrösről tükörnélkülire váltás döntésének meghozását az sem, hogy egyes gyártók ki akarják szorítani a 3rd party kiegészítőgyártókat és a piac teljes szegmensét uralni akarják. A hatékony terjedéshez viszont szükségszerű valamilyen szintű nyitottság, vagy ha ez nincs, legalább legyen kellően nagy fejlesztés és kínálat.

Az idei júliusi értékesítési számok viszont mindenképpen további bizakodásra adnak okot. Megtorpanást csak a kompakt gépek szegmense hozott, a húzó terület most is a cserélhető objektíves gépek, ezen belül is nyilvánvalóan a MILC-ek piaca. Ennek köszönhetően idén először júliusban fordult elő, hogy egy hónapon belül több gépet szállítottak le a japán gyártóktól, mint az előző évben bármikor. Ha marad a trend, akár még az is előfordulhat, hogy az éves összeg is magasabbra rúg majd, mint a 2021-es.