Címlap 2014

Archívum

Manfrotto

A Luminis Kft. nemrégiben indította be Manfrotto importőri tevékenységét, s ennek köszönhetően szinte a teljes paletta megtekinthető és megvásárolható itt, a Fotófesztiválon. A Manfrotto idei újdonságai között az állványokon kívül a fotóstáskái...

Adves Photo stand

Az Adves Photonál még áll a bál, olyannyira, hogy több tálca ingyensüti is maradt, és még nem pakolnak. Persze a hangsúly a fotós kiegészítőkön volt, nem is kevésen, ugyanis szokásukhoz híven...

Kerekasztal (légifotózás)

Az első kerekasztal beszélgetésen egy igen egyedi, és érdekes téma került terítékre, a légifotózás. A valóban kerek asztal helyett persze inkább a kiscsoportos ácsorgást választották a jelenlévők, akik minden...

Kortárs tánc fotózás

Akinek a modellfotó már túl snassz, kipróbálhatta magát a nagyobb kihívást igénylő kortárs tánc fotózáson is. Nagyjából óránként kerül sor Góbi Rita Társulatának Fehér fal - Testképek Rodinre hangolva című...

Best Fotókönyv

Újdonságokkal és persze a régi jól bevált termékeikkel is várta az érdeklődő fotósokat a Best Fotókönyv. Nem csak a profi fotósoknak, de az otthoni felhasználóknak is igényes megjelenésű fotókönyvek készítését kínálja...

Tripont (Canon, Tamron, Vanguard, Manfrotto, Epson, Profoto)

A 3. Nyári Fotófesztivál legnagyobb kiállítója volt a Tripont, ahol nem kevesebb, mint 6 világmárka termékeit találhatták meg az érdeklődők, sőt, a legszerencsésebb még egy 2 TB-os háttértárral is gazdagodhat. A...

Panasonic stand

A Panasonic évek óta megszokott helyén a emeleten rendezte be idén is standját. Picit szerényebb ugyan, mint korábban, de azért akad itt érdekesség. Most nagy hangsúlyt fektettek a videóra is...

Olympus stand

Összenő ami összetartozik. A Micro4/3-os klub ismét egy helyen állította ki árukészletét. Az Olympus asztalát a Panasonic mellett találtam. A japán rendszertárshoz képest némileg szélesebb kínálattal jöttek ki, és...

Glamour fotózás

Óriási tömeg vette körül a bejárat melletti miniműtermünket, ahol délután 1-től Vangel Andrea profi modell glamourfotózása zajlik. Mit ne mondjak, önmagában kihívás egy épkézláb képet készíteni a glamourfotózás helyszínén, no nem...

StudioLine

A fotótáskák vissza-visszatérő téma a Fotófesztiválon, s a StudioLine által forgalmazott termékek között is találunk ilyeneket, méghozzá a méltán népszerű Lowepro modelljeit. A fotóstáskákon túl a fő szerep a komoly Benro...

NÉPSZERŰ CIKKEK

A természet ajándéka: a méhsejtrács

Péter tegnap remek összefoglalót írt az általunk már bemutatott vaku kiegészítőkről, amelyek között méhsejtrácsot is találhattatok. Bár mi is igyekszünk bemutatni ezek hatását, nem...

Zajos (nagy érzékenységű) képek élesítése

A facebookon csak MarkP-ként magát megnevező angol glamour fotós oktatóvideót készített a nagy érzékenységgel és/vagy zajos képek utólagos élesítésének egy módjáról. A Photoshopban...

Ennyire rázza be a gépet csak egy redőnyzár!

A DSLR-ek elterjedésével egyre több gyártó tette lehetővé az exponálás előtti előzetes tükörfelcsapást, azaz az MLU-t (Mirror Lock-up). Tették mindezt azért, mert az első...

Tényleg felesleges a vízjelezés?

Talán igen, talán nem, de én sosem hagyom nyitva a bejárati ajtót, nappal is zárom, s a képeim is inkább vízjelezem. Már csak hogy...

Egyetlen képen a rekesz, a zársebesség és az érzékenység hatása

Nyomtatható formában is elérhető, kezdők számára ideális! Aki még csak most ismerkedik a fotózással, talán még nincs teljesen tisztában azzal, hogy mit okoz...