Címlap 2009

Archívum

General Imaging stand

Bár a General Imgaing gépeit nálunk nem forgalmazzák, az amerikai gyártó píárosainak mindig sikerül elérniük, hogy megálljunk a cég gépei előtt. Idén a sajtóközlemény egy olyan mondata ragadta meg a figyelmem, ami a Sony...

45 gigapixeles kép a Yosemite völgyről

A folyosók falán lógó képekről általában nem szoktam írni, de itt volt egy ami technikailag elég érdekes ahhoz, hogy megemlítsük. A los angelesi xRez Studio 45 gigapixeles képéről van szó, amit 20 fotós csapat...

Leica stand

Az egyik legkisebb standot a Leica bérelte a kis kínai és tajvani gyártók között. Volt ugyan egy zárt fekete dobozuk, amiben egy szűkös tárgyalót alakíthattak ki, de amit kiállítottak az szánalmas volt. A stand...

Nikon stand

A Nikonnál természetesen a Canonhoz hasonlóan nagy volt a mozgolódás, pedig nem sok újdonságot lehetett látni. A vitrinek között sétálgató Nikon képviselő természetesen tagadta, hogy az új termék a PMA után érkezik majd, de...

Kodak stand

A Fujihoz hasonlóan a hangsúlyt idén a Kodaknál is a fotónyomtatás, a képkidolgozás kapta. A stand közepét kisebb-nagyobb fotónyomtatók, multifunkciós eszközök és nagyüzemi fotótermelésre alkalmas eszközök foglalták el. A fényképezőgépek egy kb. 3 m...

Sony DSC-HX1 újra

Az Olympus standjával szemben volt a Sony stand, ahol lépten nyomon az új HX1-be lehetett botlani. Újra megálltam játszani vele egy kicsit, mert az új panoráma mód nagyon tetszik rajta. Az egyik kiállított darab...

Pentax Optio X70 és a 15 mm-es objektív

A Pentaxnál nem ment könnyen a kicsomagolás. Már több standot is végigjártam, de a Pentaxnál még mindig csak csomagoltak. Nagy nehezen sikerült találjak valakit, aki megszakítva a pakolászást adott egy Optio X70-est. ...

Canon stand

A Canon standon nem számítottam újdonságra. A kiállított termékek többségéről már írtunk, ráadásul ezeket már a hazai sajtóbemutatón is ki lehetett próbálni (bár oda nem kaptunk meghívást). Mégis találtam két olyan terméket, amiről eddig...

Fuji stand

A Fuji standja az idei PMA-n leginkább a laborgépekről szólt. Az aktuális fényképezőgépeket két kis asztalkára szorították, a Photokinán debütáló 3D-s fényképezőgépek pedig az egyik (bár nem eldugott) sarokba kerültek. ...

Aputure Gigtube

Az alsó szint (ahol a nagy gyártók többsége állít ki) legvégén egy nagyobb asztal mellett a közönség hiányától nem zavartatva demózott egy kedves kínai fiatalember. Gondoltam megállok végignézni, ha már olyan lelkes. Egy Gigtube...

NÉPSZERŰ CIKKEK

Négy remek ételfotózás tipp 5 percben

Mágikus hamburger, tűz és jég, robbanó zöldségek és lila eső. Ez mind egy-egy ételfotózási trükk, amik részleteit is megnézheted!

Ilyenkor menj kékórás városfotózásra!

Fotósok körében köztudomású, hogy az éjszakai városképek kevésbé lehetnek látványosak, mint azok, ahol az égbolt még egy kis kékséget mutat. A kékórás fotózást azonban...

Állvány vásárlási tanácsok: így válassz tripodot és állvány fejet!

Nem könnyű a fotósok élete, hiszen nem csak fényképezőgépet és objektívet kell körültekintően választani, de állványt se mindegy, hogy milyet vesz az ember. Kezdőként általában...

Így működik a tükörmozgatás a DSLR-ekben

A tükörreflexes gépekben a zár vezérlése után a második legfontosabb feladat a tükör mozgatása. Ez lehet tárolt energia elvű (rugós), de lehet motoros is....

Fotómanipulációk Photoshopban – ingyenes oktatóvideók

Habár a Photoshopos képfeldolgozásokról már sokan készítettek oktató videókat és készítenek ilyeneket a mai napig, a TastyTouts sorozata mégis különlegesnek tekinthető, hiszen egyrészt nem...