Megszületett az amerikai dróntörvény tervezete

0

Különösen a megrendelésre dolgozni vágyó amerikai fotósok és videósok várják régóta, hogy végre elkészüljön a drón törvény és végre dolgozhassanak. Ez még mindig várat magára, de már legalább tervezet van.

DJI Inspire 1DJI Inspire 1 (forrás: dji.com)

A FAA amerikai légügyi hivatal közzétette a kis méretű üzleti célú drónokra vonatkozó régóta várt szabályozás tervezetét. Közleményük kihangsúlyozza, hogy a szervezet meg akarja őrzini az amerikai légtér jelenlegi biztonságát, ugyanakkor igyekeznek rugalmasak lenni, hogy minél kevésbé gátolják a népszerű technológia terjedését indokolatlan korlátozásokkal. A publikált dokumentum még csak egy tervezet, amivel kapcsolatban várják a szakmai észrevételeket, amiket igyekeznek beépíteni a véglegessé váló törvénybe. Az amerikai közlönyben történő publikálás után hatvan nap áll rendelkezésre a tervezet véleményezésére, bár egyes lapok úgy tudják, hogy maga a hivatal sem számít rá, hogy hónapokon belül esélyük lesz feldolgozni a beérkező javaslatokat, ami csúszást eredményezhet majd a törvénybeiktatásban.

Az új tervezet csak az üzleti célú drónokra vonatkozik, nem érinti a hobbi drónreptetést, mivel arra már korábban kiadtak egy ajánlást. Eszerint szórakozásból bárki repkedhet különösebb megkötés nélkül a drónjával, amíg betart néhány egyszerű szabályt:

  • 400 láb (120 méter) alatti repülési magasság
  • mindig maradjon a drón látótávolságon belül
  • maradjon távol minden embert szállító légijárműtől
  • reptereket ne közelítsen meg 10 km-nél közelebb
  • ha reptér közelébe akar repülni, akkor lépjen kapcsolatba az irányító toronnyal
  • ne repüljön emberek vagy stadionok közelébe
  • a drón nem lehet nehezebb, mint 55 font (25 kg)
  • kerülni a gondatlanságot és hanyagságot
  • büntetés járhat más emberek, vagy repülők veszélyeztetéséért

A kereskedelmi drónokra pedig most a következő szabályokat javasolják: Tervezett működési szabályok:

  • 55 fontnál (25 kg) könnyebb drónok
  • 500 láb (152 m) alatti repülési magasság
  • 100 mph alatti sebesség (87 csomó, 160 km/h)
  • csak nappal közlekedhet (napkeltétől napnyugtáig)
  • szabad szemmel láthatónak kell lennie
  • alkalmazhatnak külön megfigyelő személyt, de nem kötelező
  • az élőképes kamera nem váltja ki a gép szabad szemmel láthatóságára vonatkozó követelményeket
  • ki kell térnie minden más légijármű útjából
  • nem repülhet tovább, ha bárkit veszélyeztet a működése
  • az üzemeltetésben érintettek kivételével nem repülhet emberek fölé
  • legalább 3 km látótávolságot kell biztosítania az időjárásnak
  • egy személy egyszerre csak egy drónnak lehet irányítója, vagy megfigyelője
  • körültekintően kell kezelni, hanyagság kizárva
  • semmilyen tárgyat nem lehet a drónról ledobni
  • repülés előtt ellenőrizni kell a megfelelő működést
  • nem irányíthatja a drónt, aki olyan fizikai vagy mentális betegségben szenved, ami a biztonságos irányításban megakadályozza
  • tilos az A osztályú légtér használata (18 000 láb – 5500 méter felett)
  • B, C, D és E osztályú légtér használata csak ATC engedéllyel
  • G osztályú légtér használata ATC engedély nélkül is lehetséges

(Az USA légtér osztályai.) Pilótára vonatkozó szabályok:

  • legalább 17 életév betöltése
  • teljesítenie kell egy légiközlekedés ismereti tesztet egy jóváhagyott képző intézményben
  • át kell esnie a TSA közlekedésbiztonsági átvilágításán
  • UAS kezelői minősítést kell szereznie (nem jár le)
  • a pilótavizsga megszerzésének nem lenne feltétele a repült órák számának megléte és az orvosi vizsgálat sem
  • légiközlekedési ismeret teszt megismétlése 24 havonta
  • az FAA bármikor átvizsgálhatja a drónt és a törvény haálya alá tartozó bármilyen egyéb dokumentumot
  • 10 napon belül jelenteni minden balesetet, ami személyi sérüléssel, vagy anyagi kárral jár
  • minden repülés előtt ellenőrizni a drón és a vezérlő egység rendszereit, meggyőződni a biztonságos üzemeltetésről
A drónra vonatkozó szabályok:
  • nem szükséges az FAA típusengedélye
  • meg kell győződni a jármű biztonságos és balesetmentes működéséről
  • a járművet regisztrálni kell (ugyanazok a követelmények, mint minden más légijárműnél)
  • lajstromjel szükséges (ugyanazok a szabályok érvényesek, mint más légijárművekre)
  • ha a jármű túl kicsi a szabvány méretű jelzésekhez, akkor a jelzéseket a megoldható legnagyobb méretben kell feltűntetni
  • ez a szabályozás nem vonatkozik a modell repülőkre, amik megfelelnek a modell repülőkre vonatkozó törvény előírásainak.

Az új tervezet kérdésként veti fel, hogy engedélyezzék-e a kereskedelmi kis drónok számára a látótávolságon túli működést és ha igen, akkor milyen keretek között. Az FAA felveti egy mégkisebb, ún. micro drón kategória létrehozását. Ebbe a 4,4 font (2 kg) alatti drónok tartoznának, amik számára további könnyítéseket tennének, például ezekkel akár mások fölé is be lehetne repülni, ha a pilóta igazolja, hogy birtokában van az ehhez szükséges képességnek.

Revell Nano-Quad-Micro-QuadrocopterRevell Nano-Quad-Micro Quadrocopter (Forrás: modellhobby.de)

A 444 mindebből csak annyit tartott fontosnak kiemelni, hogy a tervezet mindössze két pontjával keresztül húzná az Amazon drónnal történő házhozszállítási terveit. Hiszen az irányítónak látnia kellene a drónt és az nem dobhat le semmilyen tárgyat, így a megrendelt csomagokat sem.

US Airforce droneMQ-9 Reaper drón (forrás: US Airforce)

Az új szabályozás nem fog vonatkozni a kormányzat által használt drónokra sem, mivel azok jellemzően külön engedélyes kategóriába tartoznak – kivéve, ha az üzemeltető úgy dönt, hogy inkább az új szabályozás szerinti működést választja. Viszont a Fehér Ház épp a lakossági drón szabályozás tervezet bejelentése napján adott ki egy memorandumot a kormány szervek által használt drónok adatkezelésével kapcsolatban. Az elnöki utasítás értelmében az illetékes hivataloknak egy évük van közzétenni a drónok használatáról irányelveiket, különös tekintettel az adatgyűjtés, feldolgozás és információ közlés rendszerének kérdéseire. Ennek célja biztosítani, hogy a kormányzat drón használata nem szegi meg a lakosság szabadságjogait. A Fehér Ház közleménye szerint „A kormányzat elkötelezett ennek a technológiának a felelős használatának népszerűsítése mellett, az adatvédelmi biztosítékok megerősítése és a polgári jogok védelme mellett.” A USA Today azt írja, hogy a Kongresszus 2015 szeptemberig adott időt a végleges drón szabályozás kidolgozására, de nem tűnik valószínűnek, hogy időben elkészülnek vele. Az eszközök engedélyezése időközben is halad, de az érintettek arra panaszkodnak, hogy csak nagyon lassan. Pedig a drón iparág munkahelyek tízezreit és tízmillió dolláros nagyságrendű forgalmat jelenthet az amerikai gazdaságnak. Viszont, ha túl sokáig halogatják a szabályozást, akkor félő, hogy a fejlesztési projektek elhagyják az országot és máshova költöznek.