Esküvőfotós konferencia a PHOTOEXPO 2015-ön

0

Véget ért a hétvégi PHOTOEXPO, amelynek első, szombati napján esküvőfotós konferencián is részt vehettek a szakma képviselői, illetve a szakma iránt érdeklődők.

PHOTOEXPO2015_IMG_7095
Az összesen 120 percnyire tervezett, a valóságban kicsit tovább nyúlt konferencián hat előadást hallgathattak meg a résztvevők, ahol a cégépítéstől a fotózási nehézségeken át a végeredmény igényes elkészítéséig jópár témát érintett az a hat előadás, amelyet az „esküvőipar” jeles képviselői tartottak. A konferenciát Tóth Mihály, a KERKOM delegált marketing vezetője nyitotta, aki egyébként ceremóniamesterként dolgozik az esküvői bizniszben. Előadását a marketing alapjainak bemutatásával kezdte, majd feltett egy egyszerű kérdést a jelenlévőknek: Ki jó fotós közületek? Meglepő módon csak ketten emelték fel a kezüket. Ez azt jelenti, hogy a teremben lévő fotósok nem rendelkeznek kellő önbizalommal, ez pedig egy kuncsafttal történő üzleti megbeszélés során is érezhető lehet, ami nyilvánvalóan nem jó út. De nem csak a személyes kiállás, de a vállalkozásunk kommunikációja is igen fontos. Ma már nem elég csak újságban hirdetni, még akkor sem, ha az kifejezetten esküvőkre szakosodott (lásd esküvő kiállítások kiadványai). Szükséges az online elérhetőség, s itt nem csak a weboldalakra kell gondolni, de facebook oldalra is, hiszen az interakció itt valósítható meg a potenciális ügyfelekkel. PHOTOEXPO2015_IMG_7083 PHOTOEXPO2015_IMG_7084 Mihály kiemelte, hogy az ügyfél áll a középpontban, így nem a mi munkánkat (illetve magunkat) kell eladni, hanem az ügyfelet kell meggyőzni, hogy mi leszünk azok, akikkel a legjobban jár! Az előadáson részt vevők java része rájöhetett, hogy az eddigi gyakorlata, amellyel a szolgáltatását el akarta adni, az rossz irány! Hiszen kevés jónak lenni, annak is kell mutatkozni! PHOTOEXPO2015_IMG_7095 Rövid szünetet követően Dégi Attila esküvőfotós vette át a mikrofont, egy szintén érdekes kérdést feszegetve: milyen árat kell(ene) kérnünk az esküvőfotózásért. Már Tóth Mihány előadásán is láthattunk egy ábrát, amely a amerikai és egyesült királyságbeli esküvők átlagos költéseit ábrázolta, s ebben olyan tételként szerepel a fotózás, amelyről itthon szinte csak álmodozni lehet. Természetesen lehet indokolni ezt azzal, hogy a kinti fizetések jelentősen magasabbak, így könnyebben engedhetik meg maguknak az emberek a drágábban dolgozó fotósokat. De ki mondta, hogy itthon nem lehet hasonló áron eladni az esküvőfotós szolgáltatásokat? Dégi Attila az egyik jó példa erre, aki 9 éve kezdte az esküvőfotózást, akkor még hobbiként, s első munkájáért 20.000 Ft-ot kért. Ma pedig befutott vállalkozása már nem csak az ő, de főállású asszisztense fizetését is bőven kitermeli. PHOTOEXPO2015_IMG_7087_ Mit látható, gyakorlatilag Attila is úgy kezdte, mint sok más esküvőfotós: nem volt tisztában azzal, hogy mennyit kérhet el a munkájáért. Példáján keresztül megtudhattuk, hogy nem szabad megrekedni egy adott szinten, keresni kell az új dolgokat, de meg kell azt is határozni, hogy ki a mi ideális ügyfélkörünk, kiknek szeretnénk dolgozni. Ezt pedig nem csak képeinkkel, de a munkáért kért árunkkal is meghatározzuk! Az igen érdekes és hasznos tartalommal bíró előadás után még nem köszöntünk el Attilától, őt még visszavártuk az utolsó előadásra. Addig azonban még három előadónk további érdekes bemutatóját nézhettük végig. PHOTOEXPO2015_IMG_7099 Az ebédszünet előtt Jaksa Tímea arról tartott előadást, hogy milyen hibák elkövetése veszélyezteti egy esküvőfotós munkáját. Sok példát hozott saját életéből. Külön kitért a technikához kapcsolódó hibákra, a gép beállításaiban vétett hibákra, de szó volt az esküvő által generált problémákról, az egyes ceremóniák nehézségeiről és az ott elkövethető hibákról. Tanulságos előadás volt mindazok számára, akik még csak most cseppentek bele az esküvőfotózásba, de a tapasztaltabb, öreg rókák is élvezték, s bizony sokszor egyetértő bólogatást lehetett látni. PHOTOEXPO2015_IMG_7107 A rövid szünet után a vdArtphoto két fotósa, V. Dávid Andrea és V. Dávid Áron mutatták be, mi kell az egyedi stílus kialakításához, s egyáltalán, miért fontos, hogy saját stílusunk legyen. A siker és az örömmunka kulcsa ugyanis pontosan ez. Hiába tudunk jó fotókat készíteni, akár többféle módon is, ez nem csak úgy értelmezhető, hogy sok mindenhez értünk, hanem úgy is, hogy valójában semmihez sem igazán. PHOTOEXPO2015_IMG_7117 Imidzsünket saját döntéseink alapján tudatosan közvetítjük a külvilág felé és mi döntjük el, hogyan, mennyiért és kiknek dolgozunk. Ha viszont nem azt kell csináljuk és nem azoknak, akiknek szeretnénk, akkor nem fogunk örömöt lelni a munkánkban, így viszont a fotózás nem élmény lesz számunkra hanem meló. Márpedig melózni senki sem szeret! A saját stílus kialakítása után viszont ebben a szegmensben vérprofikká válhatunk, s ha jól szelektáljuk a galériánk képeit, akkor a siker garantált! Az előadás során Andrea arra is kitért, hogy milyen főbb stílusokkal találkozhatunk az esküvőfotós berkekben. PHOTOEXPO2015_IMG_7128 Andreáék után Kondella Misi vette át a szót, aki a fotózási helyszínekről, az ezekben rejlő lehetőségekről tartott érdekes és színes előadást. Saját példáin keresztül mutatta be, hogy egy szűk panellakásban milyen trükköket kell bevetni és milyen kreativitással kell dolgozni ahhoz, hogy ebben a környezetben is hatásos és látványos fotókat készítsünk a készülődésről. De nem csak az esküvő ezen kezdeti időszakában, de a kreatív kültéri fotózásnál és a szertartások alatt is fontos, hogy gyorsan észrevegyük a jó pozíciók adta lehetőségeket. Ehhez persze kell egy kis térlátás, de kellő gyakorlással könnyedén elsajátítható a technika. Saját fotóin keresztül a különleges helyszínekre és különleges megvalósításokra is láthattunk példákat.
PHOTOEXPO2015_IMG_7131
PHOTOEXPO2015_IMG_7140 Kissé visszautalva Dégi Attila első előadására, Kondella Misi bemutatója jó lehetőség volt arra, hogy a kissé megporosodott elvekkel dolgozó fotósok új perspektívákat lássanak meg és így új kihívások elé állítsák magukat. Ahogy egy esküvői munkafolyamat utolsó mozzanata az album elkészítése, úgy az esküvőfotós konferencia utolsó előadása is erről szólt. Dégi Attila elsőként azt emelte ki, hogy milyen fontossággal bír a képek papírra vetése, még most, az Internet korában is. Az egyszerű, papírképekből összeállított fotóalbumok helyett ma már sokkal finomabb és igényesebb munkát végezhetünk, ha fotókönyvet készítünk. A fotókönyv készítés is gyakorlatot igényel, s persze itt is megvannak az alapvető elvek, amelyeket érdemes követni. PHOTOEXPO2015_IMG_7150 Attila előadásában példákat láthattunk ezen elvek alkalmazására, de különleges megoldásokat is láthattunk, így azok is hasznos tippekkel lettek gazdagabbak, akik már gyakorlottabbak a fotókönyvek készítésében. A külön termékként értékesíthető fotókönyvek gyakorlatilag a fotós munkánk megkoronázásaként élhető meg, üzleti szempontból pedig egy új lehetőség, amely növelheti bevételeinket. Nem mellékesen komoly reklám jellege is van, hiszen míg egy-egy facebook bejegyzés gyorsan eltűnhet a süllyesztőben, egy baráti társaság összejövetelekor az esküvői album megtekintése jó elfoglaltság és jó reklám is a fotósnak. A nagy érdeklődésre szert tevő esküvőfotós konferencia előadásai egész szombat délelőtt tartottak, de biztosak vagyunk benne, hogy akik eljöttek, hasznos ötletekkel gazdagodtak, amelyeket jövő évi szezonjuknál már alkalmazhatnak is, s így növelhetik presztízsüket és bevételeiket.