Külső
![]() |
A C-480, a C-170 nőies, lekerekített formáját örökölte. Szinte sehol egy szögletes pont az alumínium gépvázon, kivéve a két felső sarkot a jobb megfoghatóság érdekében. A gép elején az ujjkapaszkodó is elég nagy, valamint a gép hátulján, a jobb hüvelykujjunknak egy kis gödröcskét találunk a kényelmesebb géptartás érdekében. A kezelőszervek, gombok logikusan és nem összezsúfolva helyezkednek el. A balkezünknek semmi dolga nincs, tulajdonképpen azt is mondhatnánk, hogy ez egy abszolút félkezes gép. Persze azért nem árt, ha használjuk a másik kezünket is a bemozdulás elkerülése végett. A műanyag állványmenet ugyan nem a gép súlypontjára került, hanem kicsit arrébb, de így legalább állványról történő fotózás során is ki tudjuk cserélni a memóriakártyát, aminek foglalatát a gép jobb oldalán alul helyezték el. Az elemek a gép jobb oldalában kaptak helyet, amiket szintén tudunk állványról is cserélni. Az elemtartó fölött kapott helyet az USB és a hálózati adapter aljzata. Videókimenet nincs a gépen.
Képérzékelő
Gépünkben egy 4 millió pixeles, 1/2,5"-os méretű CCD képérzékelő dolgozik. A képarány 4/3. A képfelbontások közül négyfélét választhatunk, ami tulajdonképpen csak 3, mert nem tudjuk külön a tömörítés mértékét beállítani csak a legnagyobb, 4 millió pixeles módnál. A választható értékek: SHQ 2288 x 1712, HQ 2288 x 1712, SQ1 1600 x 1200, SQ2 640 x 480.
![]() |
![]() |
Képek komponálása
A fotózandó téma megkomponálásakor egy átlagos, 4,6cm/1,8"-os méretű, de nem túl nagy felbontású LCD kijelző segít minket. A tükröződés mentesítő bevonat miatt erős fényben is jól használható. Átnézeti kereső nem található a gépen. Kevés fénynél nehezen, vagy nem is találja meg az élességet. Az elmentett képeinket maximum 5x-ös nagyításban tudjuk megtekinteni, de a nagyítás mértéke csak 4 lépésben állítható. Egy dolgot azonban nagyon hiányoltam, mégpedig azt, hogy amikor félig lenyomjuk az exponáló gombot, akkor nem írja ki az idő és rekeszértékeket.Optika, vaku
![]() |
![]() |
![]() |
Beállítási lehetőségek
Mivel a C-480-as abszolút kezdő fotósoknak készült, ezért rengeteg automata fotózási téma módot találhatunk rajta. Ezzel is megkönnyítve a lelkes kezdők dolgát. Választható üzemmódok: auto, P (program mód), tájkép, tájkép portréval, éjszakai tájkép, portré, éjszakai portré, sport. De ha ez még mindig kevés, akkor kiválaszthatjuk az úgynevezett Scene módot, ahol újabb tucat fényképezési mód közül választhatunk. Mint például: beltéri felvétel, portré, önportré, lágy portré, éjszakai portré, tájkép portréval, tájkép, tengerpart, hó, étel, naplemente, tűzijáték, gyertyafény, üvegen keresztüli fotózás. Huh! Felsorolni is elég volt. A beállítások szempontjából egy-két dologba azért mi is beleszólhatunk. Ki tudjuk választani például a fehéregyensúlyt a következők közül: napfény, borult idő, izzólámpa, neonfény és az auto mód. Használhatunk még expozíció korrekciót ± 2 blende értékben, fél blendénként. Természetesen kiválaszthatjuk a képfelbontást és a vaku módokat is. Most nézzük, mik azok az értékek, amik közül csak gépünk válogathat, mi nem. A sokféle éjszakai üzemmód miatt nem meglepő, hogy tud 15 mp-es záridőt is. A legrövidebb záridő 1/2000 mp lehet. A rekeszértékeket f2,8-7,7 közötti, az érzékenységet ISO50-320 közötti értékek közül választja ki. A fénymérés módja: Digital ESP. Az élesség állítás módja: kontraszt érzékelő TTL. És jut eszembe, 12 mp-es késleltető és közvetlen printerre küldési lehetőségünk is van. A használati útmutató szerint sorozatfelvételnél 1,3 képet készít másodpercenként 7 képig. A legnagyobb felbontásban azonban csak 3-4 képet tud készíteni egy sorozatban. Van videofelvételre is lehetőségünk, de a hangot nem rögzíti a fényképezőgép. A felvétel hosszának csak memóriakártyánk kapacitása szab határt. A felbontás 320 x 240 30 FPS vagy 15 FPS lehet. Pozitív, hogy felvételnél használhatunk optikai és digitális zoomot is, valamint a fénymérés is működik, de az élességálítás nem.Sebesség
A bekapcsolástól számítva közel 3 mp telik el míg üzemkész állapotba kerül gépünk. A kikapcsolás 1,6 mp. Az autófókusz beállása a témára nagylátószögnél 1,4-1,7 mp, tele és makró állásban ez az érték kitolódik 2,2-2,5 mp-re. 2 kép készítése között 1,7-2,8 mp telik el. A vakufeltöltéshez mindössze 2 mp-re van szükség, ami jó értéknek számít.Extra szolgáltatások
![]() QuickTime videó 320x240; 0:13 mp; 7,87 MByte |
Akkumulátor, memóriakártya
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Gyári tartozékok
A dobozban a fényképezőgép, a használati útmutató és a szoftverek mellett a következő tartozékokat találjuk:- USB kábel
- 2 db AA alkáli elem
- csuklószíj
- garancialevél
Összegzés
![]() |
A készüléket az Olympus Hungary bocsátotta rendelkezésünkre. Köszönjük!
Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a melléklet működését. Köszönjük!
![]() |














