Röviden: Minolta DiMAGE A1 (teszt)

Irházy Róbert (Birdie) - 2003. november 24. 10:06 (rövid digitális fényképezőgép teszt)
A Minolta DiMAGE 7-es sorozatát a 7Hi-vel befejezte. Legalábbis ha csak az elnevezést nézzük. Az utód DiMAGE A1 ugyanis a 7-es sorozat utódaként jelent meg, ugyanazzal az optikával, mint ami már a DiMAGE 5 óta fut, ugyanakkora és ugyanolyan felbontású CCD-vel, mint a DiMAGE 7-ben. A nagy újdonság a kézremegés elleni stabilizáció.
A fél-professzionális Minolta DiMAGE A1 egyértelműen a DiMAGE 7Hi folytatásaként jelent meg. Képességei hasonlóak, mint a 7Hi-nek, de jópár újdonság található az A1-ben, amely a felhasználást könnyíti. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy a kézremegés ellen stabilizátort használ a gép. A hagyományos optikai stabilizátorral szemben a DiMAGE A1-ben nem az optika egy lencsetagját mozgatják, hanem az optika mögötti CCD-t. Kissé fura megoldás, de tény, hogy működik. Ennek a megoldásnak az előnye, hogy az optikán nem kellett változtatni, maradhatott az, amelyet már a DiMAGE 5 óta használ a gyár (bár bizonyos szempontokból jó lett volna egy kis áttervezés). A gép kialakítása, külseje is kicsit megváltozott, az LCD alatti íves rész eltűnt, megszokottabb formát kölcsönözve a gépnek. Az exponáló gomb előtti vezérlőtárcsa kiegészült egy másodikkal, amely a markolat hátsó részére került. A főbb változásokat táblázatunkban tüntettük fel:

Minolta DiMAGE 7Hi és A1 közötti főbb különbségek
Minolta DiMAGE 7Hi Minolta DiMAGE A1
Felbontások 2560x1920
1600x1200
1280x960
640x480
2560x1920
2080x1560
1600x1200
1280x960
640x480
Legszűkebb blende nagylátószög: F8
tele: F9,5
nagylátószög: F11
tele: F11
Kézremegés ellen - AntiShake (CCD stabilizálás)
Záridő-tartomány 15 mp - 1/4000 mp 30 mp - 1/16000 mp
AF rendszer 3 pontos,
vagy 285 választható fókuszpont
9 pontos,
vagy 10788(!) választható fókuszpont
Sorozat-felvétel 2 vagy 3 kép/mp max. 9 képig
UHS módban 7 kép/mp
2 vagy 2,8 kép/mp max. 3 képig
nincs UHS mód
Zajszűrés csak B-mód esetén ki/ bekapcsolható, hosszú idejű felvételeknél
A/D konverter felbontása 12 bit 14 bit
Videórögzítés 320x240 max. 60 mp. 320x240 max. 15 perc
Kereső Microtech 210e pixelnek megfelelő (70e truecolor pixel) 235e R,G,B pixel
LCD 1,8" 118e pixel 1,8" 118e pixel,
felfelé 90, lefelé 20 fokban hajtható
Tápellátás 4 db AA méretű elem/akku 1500 mAh 7,4V Li-ion akku



A DiMAGE 5/7 sorozatnak, így az A1-nek is az egyik jellegzetessége az optikával mechanikai kapcsolatban lévő zoomgyűrű, mellyel kézileg tudjuk a zoomot beállítani. Fontos megjegyeznünk, hogy a motoros zoomokkal szemben ez a megoldás gyors és pontos használatot tesz lehetővé. Mint említettük, az objektív ugyanaz a jó fényerejű 7,1x-es zoomtartományú, mint a DiMAGE 5-7Hi-ben. A szokásos 35 mm helyett 28 mm kezdőfókusztávolságú, mely a nagylátószöget kedvelőknek nagy előnyt jelent. A leghosszabb záridő a DiMAGE 7Hi-ben még 15 mp volt, B-módban maximum 30, az A1 esetén bármikor használhatunk illetve beállíthatunk 30 mp-es záridőt. Bár már a 7Hi-ben is szerepelt, itt is fontosnak tartjuk megemlíteni az Extra Fine JPEG-tömörítést, amely a 100%-os JPEG képeknél is nagyobb file-okat eredményez, igen kis veszteséggel. Az akár 4-5 MB méretű Extra Fine képek már csak igen nehezen különböztethetők meg a TIFF vagy RAW file-ok minőségétől. Természetesen a színmélység csatornánként JPG képnél csak 8 bites lehet, míg RAW esetén csatornánként 14 hasznos bit kerül eltárolásra, ez utóbbi is új fejlesztés eredménye, a 7Hi-nél még 12 bites A/D konvertert alkalmaztak. Ritka lehetőség, hogy az sRGB színtér mellett akár Adobe RGB színteret is használhatunk, ráadásul mind a JPG, mind a TIFF file-okba bekerül az ICC profil is, bár ez is megvolt már a 7Hi-ben.



A legnagyobb felbontásban 2560x1920 pixeles képeket készíthetünk amely igen jó részletgazdagságú, így akár A/4-es papírképek nyomtatásához is elegendő. A 7Hi-nél az 5 Mpixeles felbontás után rögtön 2 Mpixeles következett. Szerencsére ezt az űrt betömte a Minolta a 2080x1560 pixeles felbontással. Ezen kívül még 1600x1200, 1280x960 vagy 640x480 pixeles felbontást választhatunk. A JPEG tömörítési fok 3 lépcsőben állítható: standard, fine és extra fine. Veszteségmentes fájlformátumból a TIFF és a RAW áll rendelkezésünkre. A fényképezőgép ISO100, ISO200, ISO400 vagy ISO800 érzékenységgel használható. Automatikusan a gép ISO100 és ISO200 közötti érzékenységeket használ. A blende F2,8 és F11 között állítható, a korábbi F8/9,5-höz képest jó, hogy már szűkebb blende is elérhető, ami a 2/3"-os CCD-nél bizony ki is használható. Az F2,8 és F11 között 1/3 blendénként választhatunk megfelelő értéket (F2,8; F3.2; F3,5; F4; F4,5; F5; F5,6; F6,3; F7,1; F8; F9; F10; F11). A fénymérés 300 szegmensű mátrix, középre súlyozott átlagolt, vagy szpot elven történhet. Utóbbi esetben választhatunk hogy a fókuszponthoz rögzítve, vagy a kép közepén történjen a pontmérés. A zársebesség 30 mp és 1/16000 mp közötti lehet, ez utóbbi természetesen a CCD elektronikus zárjának felhasználásával lehetséges. Mind sport, mind éjszakai felvételekről legyen is szó, a Minolta DiMAGE A1 bármelyik helyzethez kínál megfelelő zársebességet, sőt a vaku a második redőnyre is szinkronizálható.



A Minolta GT APO optikája legnagyobb látószögével és alacsony aberrációs szintjével tűnik ki társai közül. Az F2,8-F3,5 közötti kezdő fényerejű objektív - figyelembe véve a 7x-es zoomtartományt - jónak mondható. Az F2,8 kezdő fényerő ebben a kategóriában nem számít kiemelkedőnek, sok más gép ehhez képest kétszeres fényerejű, F2,0-s objektívvel dolgozik, azoknál azonban jelentősebb az aberráció, illetve sokszor a zoomtartomány is kisebb (a Sony DSC-F828 ugyanilyen zoomtartományban megtartotta az F2,0 induló fényerőt nagylátószögnél). A fókusztávolság kézi úton állítható be, 28 mm-200 mm-nek megfelelő értékre. A legkisebb tárgytávolság normál esetben 38 cm, makró esetén 13 cm. Makrózáskor legkisebb befogható terület szélessége 50 mm, amely 200 mm-nek megfelelő fókusztávolságnál érhető el. Makrózáskor vagy 28 mm-es, vagy 160-200 mm-es fókusztávolságot használhatunk. A befogható terület szélessége alapján közepes makróképességre gondolhatunk, ám ha figyelembe vesszük azt, hogy ekkor 200 mm-es fókusztávolsággal is dolgozhatunk, ez akár álmosabb pillangók fényképezését is lehetővé teszi, mert nem kell nagyon közel kerülnünk hozzá. Ehhez természetesen szélcsendes idő kell, hogy a növényen ne himbálódzon a pillangó. A kézremegésünk kiküszöböléséért a CCD-t mozgató AntiShake mechanizmus a felelős. Próbáink során ez a funkció igen jól működött, így állíthatjuk, hogy jó alternatívája a drága optikai stabilizátoroknak. A nagy CCD-vel dolgozó DiMAGE A1 mélységélessége viszonylag kicsi, ami elsősorban makrónál jelentkezik (természetesen a filmes gépek kis mélységélességét meg sem közelítheti, hiszen az érzékelő 2/3"-os).
A sorozatban megszokottnak mondható, de egyébként különleges Microtech elektronikus kereső helyett az A1-ben már hagyományos, kis méretű LCD dolgozik az elektronikus keresőben. Ennek felbontása 234 ezer pixel, mérete 0,44". Az elektronikus kereső a korábbi gépeken kerek lencsével, az A1-nél téglalap alakú lencsével nézhető. Ennek jelentősége, hogy a korábbi modellek kerek lencséje miatt a szélek már homályosan látszottak, az A1 esetében ezt a hibát javították, bár még mindig nem tökéletes. A Microtech kereső talán legnagyobb hibája az alacsony képfrissítés volt. A gép bejelentésekor sokan - köztük én is - úgy gondolták, az új EVF ezt a hibát javítja. Nos, tévedtünk, ugyanis a kereső továbbra is eléggé szaggatott képet mutat. Érdekes azonban, hogy a gép hátulján lévő 1,8"-os 118 ezer pixeles LCD-n sokkal nagyobb képfrissítéssel látható az élőkép. Az EVF felfelé 90 fokban felhajlítható, az LCD felfelé szintén 90 fokkal, lefelé 20 fokban hajlítható. A fókusz beállítása kézileg is történhet, ekkor 2x-es vagy 8x-os képnagyítás használható, amely megkönnyíti a pontos élességállítás. Az elődmodellben még csak 4x-es nagyítás volt használható. Itt viszont ezt kimaradt, helyette van a gyengébb nagyítást adó 2x-es és a túlzott nagyítást adó 8x-os. Kár volt kihagyni a jól bevált 4x-es nagyítást. Szerencsére a nagyítás funkció immár kevés fény esetén is használható, amikor a kijelzők átváltanak fekete-fehér üzemmódra. Lejátszáskor a képbe 2-8x-os méretben lehet belenagyítani, a lépésköz 0,2x-es.





A fényképezőgépet már teljesen automata módban is használhatjuk. Ezen kívül programautomatika, rekesz és zársebesség-előválasztás, kézi mód, valamint portré, sport, naplemente és éjszakai téma-módokat választhatunk. Az MR jelzésű (Memory Recall) állásban 3 általunk beállított értékeket hívhatunk vissza. Sorozatfelvétel esetén a gép adatlapja szerint 2/2,8 kép/mp sebesség használható. Nekünk ezzel szemben a sorozat maximum 3 képét 2,2 mp alatt sikerült ellőni, ami 1,5 kép/mp-nél is gyengébb sebesség. Sajnos nem jöttünk rá, mi lehetett a gond, de ennél gyorsabbra nem tudtunk állni. Mint a DiMAGE 7Hi is, az A1 is képes időzített sorozatfelvétel készítésére, ráadásul már a 99 képes korlát sincs, akár 240 képet készíthetünk fél perc és 60 perc lépésközzel. A 3 képes automatikus expozíció sorozat +-0,3 vagy 0,5 Fé különbségekkel készíthető, a korábban elérhető 1 Fé-es lépésköz eltünt. Kár. Ezen kívül kontrasztra, színtelítettségre, vagy digitális színszűrőre nézve is készíthetünk expozíció sorozatot.
A fehér-egyensúly napfény, felhős, izzó, fénycső és árnyék értékekre állítható be, ezen kívül lehetőség van kézi beszabályozásra is, melyeket el is menthetünk a három kézi fehér-egyensúly egyikének. A fényképezőgép tetején háttérvilágítással ellátott állapotjelző LCD is található, melyen a legfontosabb beállítások láthatók (tömörítési fok, képméret, hátralévő képek száma, vakumód, rekesz-érték, zársebesség, stb.). Ennek háttérvilágítása a 7Hi-hez képest élénkebb és világosabb lett.
A fényképezőgéppel videó felvétel is készíthető, maximum 15 perc terjedelemben, hanggal együtt, a felbontás 320x240 pixel lehet. A mozgóképek rögzítésekor mind a zoom használata, mind az élességállítás is folyamatos, ez akár kézileg is történhet a felvétel közben.
A fém állványmenetet az optika tengely vetületétől 1,5 cm-re találjuk, vagyis közelebb helyezték az optikai tengely vetületéhez, mint a 7Hi esetén volt. Állványra helyezett gép esetén mind az akku, mind a kártya cserélhető marad.





A Minolta DiMAGE A1 beállítása a rengeteg gombnak köszönhetően többnyire a menü használata nélkül lehetséges. Ez a gép előnyének mondható, bár a sok gomb kezdetben inkább bonyolult, mint jól használható, de néhány hónapos használat után már világossá válik, hogy milyen sok minden beállítható, használható ezzel a géppel - ráadásul gyorsan. A 7Hi-hez képest kicsit átrendezték a gombokat, így aki hozzászokott a 7-es sorozat gombjaihoz, kezdetben kicsit tanácstalanul fog keresgélni: ez eddig itt volt... Az új belépők viszont így előnyhöz jutnak. Ők egyáltalán nem fogják rossz helyen keresni.



A vaku kézzel felnyitható, távolsága az optikai tengelytől 6 cm. A vakumódok között természetesen automatikust nem találunk, hiszen mi magunknak kell felnyitni a vakut, ha azt használni akarjuk. A derítésen kívül vörösszem-hatás csökkentő, vagy lassú szinkron, illetve vezeték-nélküli üzemmód használható.
A gép tápellátása két szempontból is javult. Egyrészt a Minolta felismerte, hogy egy ilyen energiaigényű gépet nem célszerű NiMH akkuról táplálni, ezért áttértek a Li-ionra. Ez hosszabb és jobban kalkulálható üzemidőt eredményez. A másik javulás, hogy a korábbi helyéről (az LCD alól) a markolatba került az akku, amely így jobb súlyelosztást ad a gépnek.



A gép fókuszrendszere továbbra sem nevezhető nagyon gyorsnak, sok esetben elég sok ideig dolgozik az élesség beállításán. Témától és megvilágítástól függően nagylátószög esetén 0,4-1,3, tele állásban 0,5-2,1, míg tele állású optikával készített makrónál 1-2,5 mp-ig tart az élességállítás folyamata. No azért a fókuszrendszer is javult, hiszen míg a 7-es modellnél "csak" 285 fókuszpont közül lehetett választani, az A1 már 124x87 pontos mátrixot kínál, amely a teljes képmezőt lefedi. Ezek közül persze csak kézzel lehet választani, ha a fókuszpont helyett széles területet adunk a gépnek, akkor 11 pontot fog figyelni a kép középső részén.
A gép bekapcsolása gyorsan történik, mindössze 1,7 mp-re van szüksége és máris mutatja az élőképet. Ez igen szép teljesítmény, ritka az ilyen gyors gép.

A fényképezőgépbe CompactFlash kártyát rakhatunk, mind a Type I, mind a Type II-t fogadja a gép (az IBM MicroDrive is). Mivel már a FAT32 fájlrendszer is használható, akár 2 GB-nál nagyobb kapacitású kártyákat is alkalmazható. A dobozban egyébként 16 MB kapacitású Lexar kártyát kapunk, de célszerű már a vásárláskor minimum 256 MB-os kártyát beszerezni, hiszen az 5 Mpixeles fotók akár 2-5 MByte-ot is elfoglalhatnak a kártyán.


A fényképezőgép dobozában a gépen kívül a következőket találjuk:
  • NP-400 Li-ion akku (7,4V, 1500 mAh)
  • akkumulátor töltő
  • objektívvédő sapka
  • napellenző az objektívre
  • nyakpánt
  • USB kábel
  • A/V kábel
  • 16 MB kapacitású CF kártya
A Minolta DiMAGE A1-et azoknak ajánljuk, akik szeretnék kihasználni a nagy fókusztávolság adta előnyöket viszonylag kevés fényben is, vagy szűk rekesz alkalmazása mellett is, de emellett szükségük van nagy érzékenységre, kiváló képminőségre, nagy felbontásra és rengeteg kézi beállításra.

A Minolta DiMAGE A1 ára nettó 288 ezer forint. A tesztgépet a Mediker - Digifényképtől kaptuk kölcsön a kipróbálás idejére. Köszönjük!

További ajánlatok: