Röviden: Apacer Disk Steno CP100 teszt

0



Alig 1-2 éve még csak a profi fényképészeknek volt szüksége mobil tárolóra. Akkortájt átlagfotós még csak álmodozott 5 Mpixel körüli felbontásról. Azóta, szinte észrevétlenül, két-háromszorosára nőtt a kompakt digitális fényképezőgépek fényérzékelő lapkáinak felbontása. Ma már a belépőszintű gépek is képesek három millió képpontból álló felvételeket készíteni és az 5 Mpixeles gépek sem számítanak már ritkaságnak. De míg a CCD-k, CMOS-ok villámsebességgel „híztak”, a memóriakártyák csak lassacskán „szedték magukra a kilókat”. Persze ma már szinte minden kártyafajtából kapható 1 GB kapacitású is, de ezek ára jobbára az olcsóbb fényképezőgépekével vetekszik. A fotósok memóriaigényét ezért aztán egyre több gyártó alternatív módszerekkel próbálja kielégíteni, felismerve azt, hogy a csúcsteljesítményű flash kártyák árából nagyságrendekkel nagyobb kapacitású mobil háttértároló hozható ki.





Az eredeti ötlet az akksival és kártyaolvasóval egybeépített merevlemez volt. Aztán a CD írók elterjedésével megjelentek az CD lemezes változatok is. Igaz, ezek a háttértárolók az adathordozó méretéből adódóan nagyobbak, mint a 2,5 hüvelykes winchesterrel szerelt darabok, viszont cserébe tartósabbak is. Köztudott, hogy míg a HDD-k igen könnyen sérülnek, addig a CD lemezeket, ha úgy tartja kedvünk, akár még dobálhatjuk is. Persze jobbára 650-700 Mbyte adat fér egy CD-re, de az írható lemezek ára ma már filléres tételnek számít. Mindemellett azt sem szabad elfeledni, hogy a CD-re írással a fényképek archiválása egycsapásra megoldódik, arról nem is beszélve, hogy az ilyen ketyerékkel a hagyományos belső CD író mellett a kártyaolvasó is kiváltható. Nincs mese: a multifunkciós termékeké a jövő.

Az Apacer Disc Steno CP100 külsőre is csinos. A váz masszív, kemény műanyag, mely majd’ 70 dekás súlyának és jókora gumitappancsainak köszönhetően mindig ott marad, ahova tették. Divatos kék és ezüst színekben pompázik, de nekem sokkal jobban tetszett az ötletes forma: bár a tetőn látható bevágás a discmanek felnyitható fedelét utánozza, ám a CP100 kigördülő CD tálcával rendelkezik. Persze jóval nagyobb a hordozható CD lejátszóknál: térbeli kiterjedése 15 x 17 x 3,5 cm.



A CP100 egy Compact Flash és egy egybeépített Secure Digital – MultiMedia Card – Smart Media – Memory Stick kártyaolvasóval rendelkezik. Sajnos az xD kártyás fényképezőgépek tulajdonosai kénytelenek lesznek beszerezni egy CF vagy SM átalakítót. Újraírható CD is használható alapanyagként, bár azt hiszem, ez alapkövetelmény. Az írási sebesség CD-RW esetén 10x-es, CD-R esetén 24x-es; az olvasási sebesség szintén 24x-es.



A CP100 kezelése 6 éves kor felett senkinek sem okozhat gondot. A bekapcsoló csúszka a gép oldalán található, ezen kívül van még 5 LED a tetején, nomeg két jókora REC feliratú gomb. Azért kettő, mert a bal oldalival ellenőrzés nélküli másolásra utasítható a CP100. A masina érdekessége a GP gyártmányú 7,4 V-os 1800 mAh-ás Li-ion akkumulátor. Egy feltöltéssel 4 CD-nyi adat rögzíthető ellenőrzött írás esetén, ami kifejezetten jó teljesítmény. Az ellenőrzés egyébként igencsak lelassítja a mentési procedurát: 173,6 MB-nyi CompactFlash-en tárolt kép CD-R-re történő rögzítése egyszerű írás esetén 3:10 percet vett igénybe, míg ellenőrzéssel ugyanez 8:15 percig tartott!

LCD nincs a gépen, de nem is kell. A LED-ek jelzései és feliratai egyértelműek. Az írás során a Busy/Ready folyamatosan villog, ugyanígy a CD állapotjelzője. Ha befejezte a munkát a masina, az előbbi LED folyamatosan égni kezd. Ha bármi hiba adódik, az Error vörös színű LED-je gyullad ki. A számítógéppel létrejövő kapcsolatot az USB felirat melletti lámpácska adja a fotós tudtára.





Az Apacer alaposan kiszolgálja a vásárlót: az természetes, hogy a gép dobozában driver CD, akksitöltő, USB kábel, magyar nyelvű használati utasítás található; de, hogy párnázott tok, autóstöltő, írható és újraírható CD? Nomeg az egyik legnépszerűbb CD író program, a Nero Express? Nagyon figyelmes! Egyébként érdemes feltelepíteni ez utóbbi a programot is, nemcsak a drivert, mert bár a Windows XP képes CD íróként kezelni a CP100-at, a Microsoft szoftvere nem említhető egy lapon a Nero-val. A géphez mellékelt USB kábel egyébként szabvány nyomtató USB „zsinór”. Azaz a gyári kábelt lényegében otthon is hagyhatjuk, vagy, ha netalántán elveszne, bármelyik számítástechnikai boltban némi aprópénzért kapható másik.

Az Apacer Disk Steno CP100 igen szinvonalas termék, aki emellett a háttértároló mellett teszi le a voksát, minden szempontból tökéletesen elégedett lesz döntésével. Az i-re, mint arra már a cikk legelején is utaltam, a gép ára teszi fel a pontot: 59.990 Ft.