Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-GX7 teszt

0

Bevezetés és újdonságok

Bőven akad válogatnivalója annak is, aki csak a Panasonic Mikro Négyharmados gépei között keresgél, hiszen kínálatuk már igen sokszínű. Akad itt apró, a kisebb méretű kompaktok előnyeit kereső vásárlókat megcélzó modell (GF6), haladó, elektronikus keresővel ellátott gép (G6), és persze kevés kompromisszumot igénylő, profi képességekkel rendelkező csúcsmodell is (GH3).

Mindezek mellett néhány éve egy új kategóriát indított a Panasonic a GX1 modellel, mely a kis gépet keresők és a fejlett funkciók iránt érdeklődők szívét egyaránt megdobogtatta. Ez volt a DMC-GX1, melyet gyártója a Premium Design kategóriába sorolt, de nem csak igényes külsőről, hanem igényes szolgáltatáskészletről is szólt.

Ugyanebbe a szériába érkezett nemrég a DMC-GX7, melynél kicsit bajban vagyok, hiszen utódja is meg nem is az előbb említett gépnek. Úgy érzem nem véletlenül lett 7-es és nem 2-es a típusszáma. Gyártója talán ezzel is jelezni szeretné, hogy nagyobb ugrásról van itt szó egy egyszerű modellfrissítésnél. Ez egy sokkal előremutatóbb, és szinte minden téren top modell. Mondjuk nem is csoda a köztük lévő teljesítménybeli különbség, mivel a GX1 óta közel 2 év telt el. Az alábbi táblázatban összefoglaltuk miben különbözik a két gép:

A Panasonic Lumix DMC-GX1és
a DMC-GX7 közötti különbségek
Panasonic DMC-GX1 Panasonic DMC-GX7
Képérzékelõ 4/3″ Live MOS 16,68 megapixel 4/3″ Live MOS 16,84 megapixel
Érzékenység ISO160 – 12800 (1/3 Fé lépésekben) ISO200 – 25600 (1/3 Fé lépésekben) (kiterjesztett:
ISO125)
Autofókusz mûködési tartomány 0-18 Fé (ISO100) -4-18 Fé (ISO100), Low Light AF
Fénymérési rendszer 144 zónás 1728 zónás
Záridõ fotó: 1/4000-60 mp (max. 120 mp)
videó: 1/16000-1/25 mp
fotó: 1/8000-60 mp (max. 120 mp)
videó: 1/16000-1/25 mp
Videó AVCHD:
1920 x 1080, 30p (17Mbps)
1280 x 720, 25p (17Mbps)

MP4:
1920 x 1080, 25p (20Mbps)
1280 x 720, 25p (10Mbps)
640 x 480, 25p (4Mbps)

AVCHD 2.0:
1920 x 1080, 50p (28 Mbps)

AVCHD:
1920 x 1080, 50i (17Mbps)
1920 x 1080, 25p (24Mbps)
1920 x 1080, 24p (24Mbps)
1280 x 720, 50p (17Mbps)

MP4:
1920 x 1080, 50p (28Mbps)
1920 x 1080, 25p (20Mbps)
1280 x 720, 25p (10Mbps)
640 x 480, 25p (4Mbps)

Wi-Fi van ( IEEE 802.11b/g/n)
NFC van
Sorozat SH: 20 kép/mp
H: 4,2 kép/mp (AFS mód)
M: 3 kép/mp (élõképpel)
L: 2 kép/mp (élõképpel)
SH: 40 kép/mp (elektronikus zárral)
H: 10 kép/mp (elektronikus zárral)
M: 4 kép/mp (élõképpel)
L: 2 kép/mp (élõképpel)
Témamódok 17 db 24 db
Beépített vaku

6 kulcsszám (ISO100)
1/160 mp szinkronidõ

5 kulcsszám (ISO100)
1/320 mp szinkronidõ
Manuális vakuteljesítmény 1/1 – 1/128 között (1/3 értékekkel)
Vezeték nélküli vakuvezérlés van (4 csatornán, 3 csoport)
Stabilizátor objektívekbe épített objektívekbe épített + szenzor mozgatásos
LCD 3″-os érintõképernyõ
460 ezer képpont
100% lefedettség
3″-os (dönthetõ, érintõképernyõ)
1,040 millió képpont
100% lefedettség
LVF nincs LCD (90 fokban dönthetõ)
2,76 millió képpont
100% lefedettség
1,39x nagyítás
-4,0 -+3,0 dioptria
Kreatív effektusok

Kifejezõ, Retro, High Key, Alulexponálás (Low Key),
Szépia, Nagy dinamika, Játékkamera hatás,
Miniatûr hatás

Kifejezõ, Retro, Régi szép idõk, High
Key, Alulexponálás (Low Key), Szépia, Monokróm,
Dinamikus monokróm, Durva monokróm, Selymes
monokróm
, Hatásos mûvészet, Nagy dinamika,
Keresztbehívás, Játékkamera hatás,
Játékosan élénk, Ezüstös képhatás,
Miniatûr hatás, Lágy fókusz, Fantázia,
Csillagszûrõ, Szín egy pontban, Napsütés
Egyéni mentési helyek 4 db 5 db
Csendes mód van (fotónál és videónál)
Világos/sötét részek világosságának
javítása
kézi szabályozás (+/-5 fokozat) menthetõ
görbékkel
Élkiemelés (MF) van (be és kikapcsolható)
2 fokozatú erõsség + 3 szín
Programozható gombok száma 4 db 9 db
Fn gombokhoz rendelhetõ funkciók 25 db 39 db
HDMI kimeneti felbontás 1080i / 720p / 576p 1080p / 1080i / 720p / 576p
Lítium ion akkumulátor 7,2V, 1010 mAh
310 kép egy töltéssel
7,2V, 1025 mAh
350 kép egy töltéssel
Méret 116,3 x 67,8 x 39,4 mm 122,60 x 70,7 x 54,6 mm
Tömeg (csak váz) 272g 360 g
Egyéb

– iA gomb

– Rázkódás csökkentés
– Kéttárcsás vezérlés
– AF/MF kapcsoló
– Állandó elõnézet
– Automatikusan kikapcsoló önkioldó
– 2 élõ nézet üzemmód
– Alapállapotba kapcsolható expo kompenzáció

Bár ugyanaz a rendszer, de más kategória, mégis sokkal inkább a G6-ot hoznám fel unokatestvéreként, melyhez több téren hasonlít, mint a korábbi GX-hez. Szolgáltatásaiban, menüjében nagyon közeli rokonságban áll a két gép, és szinte csak a G6 méret előnye az, ami a nagyobb modell javára válik. Sok más tekintetben a GX7 kínál többet. Ilyen például a még jobb fókuszrendszer, a vakukezelés, vagy a dönthető kereső. Íme, egy újabb összehasonlítás a két gépről:

A Panasonic Lumix DMC-G6 és
a DMC-GX7 közötti különbségek
Panasonic DMC-G6 Panasonic DMC-GX7
Képérzékelõ 4/3″ Live MOS 18,31 megapixel 4/3″ Live MOS 16,84 megapixel
Effektív felbontás 16,05 megapixel 16,0 megapixel
Képméretek 4608 x 3456, 3264 x 2424, 2336 x 1752, 1824 x 1368 (3D)
4608 x 3072, 3264 x 2160, 2336 x 1560, 1824 x 1216 (3D)
4608 x 2592, 3264 x 1824, 1920 x 1080, 1824 x 1024 (3D)
3456 x 3456, 2448 x 2448, 1744 x 1744, 1712 x 1712 (3D)

4592 x 3448, 3232 x 2424, 2272 x 1704, 1824 x 1368 (3D)
4592 x 3064, 3232 x 2160, 2272 x 1520, 1824 x 1216 (3D)
4592 x 2584, 3232 x 1824, 1920 x 1080, 1824 x 1024 (3D)
3424 x 3424, 2416 x 2416, 1712 x 1712, 1712 x 1712 (3D)

Érzékenység ISO160 – 25600 (1/3 Fé lépésekben) ISO200 – 25600 (1/3 Fé lépésekben) (kiterjesztett:
ISO125)
Autofókusz mûködési tartomány -3-18 Fé (ISO100) -4-18 Fé (ISO100)
Záridõ fotó: 1/4000-60 mp (max. 120 mp)
videó: 1/16000-1/25 mp
fotó: 1/8000-60 mp (max. 120 mp)
videó: 1/16000-1/25 mp
Sorozat SH: 40 kép/mp
H: 5 kép/mp (AFC mód), 7 kép/mp (AFS mód)
M: 4 kép/mp (élõképpel)
L: 2 kép/mp (élõképpel)
SH: 40 kép/mp
H: 10 kép/mp (elektronikus zárral)
M: 4 kép/mp (élõképpel)
L: 2 kép/mp (élõképpel)
Panoráma témamód nincs van
Beépített vaku

8,3 kulcsszám (ISO100)
1/160 mp szinkronidõ
+/-2 Fé teljesítmény korrekció

5 kulcsszám (ISO100)
1/320 mp szinkronidõ
+/-3 Fé teljesítmény korrekció
Manuális vakuteljesítmény 1/1 – 1/128 között (1/3 értékekkel)
Vezeték nélküli vakuvezérlés van (4 csatornán, 3 csoport)
Stabilizátor objektívekbe épített objektívekbe épített + szenzor mozgatásos
LCD 3″-os (kihajtható, elforgatható)
1,036 millió képpont
100% lefedettség
3″-os (dönthetõ)
1,040 millió képpont
100% lefedettség
LVF OLED
1,44 millió képpont
100% lefedettség
1,4x nagyítás
+/-4,0 dioptria
LCD (90 fokban dönthetõ)
2,76 millió képpont
100% lefedettség
1,39x nagyítás
-4,0 -+3,0 dioptria
Kreatív effektusok Kifejezõ, Retro, Régi szép idõk, High Key,
Alulexponálás (Low Key), Szépia, Dinamikus monokróm,
Hatásos mûvészet, Nagy dinamika, Keresztbehívás,
Játékkamera hatás, Játékosan élénk,
Ezüstös képhatás, Miniatûr hatás, Lágy
fókusz, Fantázia, Csillagszûrõ, Szín egy
pontban, Napsütés
Kifejezõ, Retro, Régi szép idõk, High Key,
Alulexponálás (Low Key), Szépia, Monokróm,
Dinamikus monokróm, Durva monokróm, Selymes monokróm,
Hatásos mûvészet, Nagy dinamika, Keresztbehívás,
Játékkamera hatás, Játékosan élénk,
Ezüstös képhatás, Miniatûr hatás, Lágy
fókusz, Fantázia, Csillagszûrõ, Szín egy
pontban, Napsütés
Q menühöz rendelhetõ 27 opció 26 opció
Egyéni mentési helyek 4 db 5 db
Csendes mód csak videónál fotónál és videónál
Világos/sötét részek világosságának
javítása
csak automatikus opciók kézi szabályozás (+/-5 fokozat) menthetõ
görbékkel
Élkiemelés (MF) van (be és kikapcsolható) van (be és kikapcsolható)
2 fokozatú erõsség + 3 szín
Külsõ mikrofon csatlakozó igen nincs
Mikrofon jelszint szabályozás 19 fokozat 4 fokozat
Programozható gombok száma 7 db 9 db
Fn gombokhoz rendelhetõ funkciók 37 db 39 db
Felvétel és lejátszás módban
külön funkciók
Fn1 gombhoz Fn1, Fn3 és Fn4 gombokhoz
Lítium ion akkumulátor 7,2V, 1200 mAh 7,2V, 1025 mAh
Méret 122,45 x 84,6 x 71,4 mm 122,60 x 70,7 x 54,6 mm
Tömeg (csak váz) 340 g 360 g
Egyéb

– Programozható funkciókar
– iA gomb mûködési módja állítható

– Félig lenyomott expo gombállapot kikapcsolása
– Állandó elõnézet
– Automatikusan kikapcsoló önkioldó
– 2 élõ nézet üzemmód
– Alapállapotba kapcsolható expo kompenzáció

Ha egyetlen konkurenst kéne megnevezni, jó eséllyel a Sony Alpha NEX-7 lenne az. Nem tudom pontosan mi ihlette a GX7 megjelenését – és másolásról nincs is szó – de valamiféle távoli múzsaként ott lebeg a NEX-7, nem csak külső, de a kezelés és néhány szolgáltatás terén is. Persze a DMC-GX7 bizonyos szempontból többet kínál, például a kihajtható kereső, az érintőképernyő és az autofókusz tekintetében, de 2 évvel fiatalabb technológia is. Felbontás terén viszont megmarad 16 megapixelnél, míg a nagyobb szenzoros Sony konkurens már 24 megapixelig merészkedett.