A belső vakuról mindenki tudja, hogy azt csak a legszükségesebb esetben érdemes használni, az általa adott fény jobbára csak derítéshez nyújt megfelelő világítást. Apró trükkökkel persze lehet javítani az egyébként lapos fényén (pl. vékony papírlap diffúzor gyanánt a vaku elé helyezve).
Külső vakuval, főleg ha szinkronzsinórunk is van, jóval szabadabb teret kapunk, de egy jó portréhoz, vagy érdekesebb, profibb tárgyfotóhoz még ez is kevés lehet.
Mit lehet tehát tenni? - szólhat a kérdés. Szerencsére rengeteg lehetőségünk van az adott fényviszonyok megváltoztatására, lehet ez kültér, vagy akár beltér. Persze ezt minden esetben meg kell fizetni. A világítástechnika - ahogy a fotózás szinte minden kiegészítőjének gyártása, forgalmazása - nagy üzlet. De ha valaki komolyabban szeretne foglalkozni a fotózással, esetleg szeretne berendezni egy műtermet, annak ma már elengedhetetlen, hogy a világítás terén ne legyen jópár részből álló felszerelése.
Ehhez szeretnénk egy kis segítséget nyújtani, elsősorban az amatőr fotósok számára, akik még nem ásták bele magukat a stúdióvakuk, fényterelők, fényformálók világába.
Elsőként talán azzal lenne célszerű kezdeni, hogy mit tehetünk egy adott szituációban, ha a megvilágítás túl direkt és erős árnyékokat eredményez. Erre a legjobb különféle derítőlapokat alkalmazni, felhasználva az éppen aktuális fényforrást (amely általában a nap). A derítőlapok között sokfélét találunk, a kis méretűtől a nagyon nagyig, fehér, áttetsző, ezüst vagy arany bevonattal. A derítőlap segítségével a rendelkezésre álló fényt úgy irányíthatjuk, hogy témánk (modellünk) árnyékos része is kapjon egy kis fényt. A különböző bevonatok természetesen más és más hatást eredményeznek, az ezüst bevonattal hideg, az arany bevonattal meleg fényeket érhetünk el. Léteznek olyan megoldások is, amelyek egyben kínálják az eddig felsorolt lehetőségeket, valamint kiegészítik még egy fekete, kitakarásra használható burkolattal is.
A derítőlapokat persze nem csak kint, hanem stúdióban, illetve szobában is használhatjuk, ha van elegendő fényteljesítményünk.
Az Aurora Mini Disk fekete, fehér, arany, ezüst, fehér és áttetsző megoldást kínál egyben, a 100 cm átmérőjű változat ára nettó 14600 Ft.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Ezeknél nem kulcsszámmal adják meg a teljesítményt, mivel a stúdióvakukra különböző reflektorokat, fényformálókat illeszthetünk, amelyek mind befolyásolják a fényerősséget. A stúdióvakuk mérőszáma a Wattszekundum (Ws), vagy más néven Joule.
A stúdió vakuk között kis teljesítményűnek, de már használhatónak számítanak a 100-200 Ws teljesítményűek. Közepesnek nevezhetjük a 200-400 Ws-osokat, míg a 600-800 Ws teljesítményűek igencsak izmosak. A stúdióvakukhoz szinte kivétel nélkül mindig tartozik ún. modellfény, amely a világítás elhelyezésének, beállításának megkönnyítését szolgálja. A modellfény segítségével megvizsgálhatjuk, hogy a vaku majdani villanása milyen eloszlású fényt eredményez, hol keletkeznek árnyékok, amit esetleg még meg kell szüntetni. A modellfény általában 300-1000 Wattos halogén izzó, melynek teljesítménye a komolyabb vakuknál szabályozható.
![]() |
A Mikrosat Mini ára nettó 40e Ft.
![]() |
![]() |
![]() |
A vakuszinkron bemeneten kívül itt is használhatunk slave módot.
A Camray 300 ára nettó 79.500 Ft, bár kifutó modellről van szó. E változat helyére a Mikrosat Profi lép be, amely 500 Ws teljesítményű lesz, ára nettó 80e Ft.
![]() |
![]() |
![]() |
A vaku kezelése igen kényelmes, mindössze négy gombbal minden funkciót elérhetünk. Ebből egy a ki/bekapcsolás, egy a tesztvillantás, egy az üzemmódválasztó és egy-egy jut az értékek fel- és lefelé léptetéséhez.
![]() |
Ha megvan a kellő fényteljesítményünk, gondolkozhatunk azon, hogy milyen fényformálókat használunk. Ezek között sok sűrűn alkalmazott módszert találunk, de vannak különleges megoldások is. A legnépszerűbb talán a lágy fényt nyújtó softbox. A softboxokból is sokféle létezik, ezek elsősorban méretükben különböznek egymástól. Softbox használatakor érdemes figyelni arra, hogy a vaku fényének színhőmérsékletét kissé lecsökkentik, sárgásabb fényt engednek át magukon.
![]() |
![]() |
Az ernyőket már nettó 3500 Ft-tól megvásárolhatjuk, ezek szerencsére nem drága kiegészítők.
![]() |
![]() |
Méhsejt rácsokat nettó 8e Ft-tól vásárolhatunk stúdióvakuhoz.
![]() |
![]() |
![]() |
Az 5 csatornás rádiós kioldó ára nettó 67e Ft, de ehelyett is hamarosan új modell érkezik, amely mindössze nettó 20e Ft-ért már megvásárolható lesz, igaz, ez csak 1 csatornás.
Amiről még nem esett szó: természetesen a stúdióvakukat, esetenként a terelőlapokat is el kell valahogy helyezni, ezekhez különböző állványokat használhatunk. Minél nehezebb, súlyosabb a felszerelés, annál komolyabb állványra van szükség. A vakukhoz és derítőlapokhoz állványokat nettó 15e Ft-tól vásárolhatunk.




















