Műszaki gépek vs. tilt-shift objektívek

0

Síkok, tengelyek

A Tilt-Shift objektívek a fenti hiányzó lehetőségek egy részét kívánják pótolni. Szerencsére a katalógusok sem reklámozzák eme objektívek univerzalitását, hiszen erről szó sincs. Ugyanakkor kétségtelenül kiterjesztik a kisgépek használati körét. Ilyen objektívet egyébként a műszaki objektívjeiről híres Schneider-Kreuznach is gyárt a kisfilmes vázakhoz PA-Curtagon néven. Hasonlóképpen megtaláljuk ezeket az objektíveket a középméretű gépek gyártóinál. Ugyanakkor a nagyméretű síkfilmes gépekhez is készül olyan tartozék – hátsó villa és harmonika vagy hátfal-adapter -, melynek segítségével a középméretű hátfalak, vagy a kisfilmes digigépek feltehetők a flexibilis műszaki vázakra.

Mostani cikkünkben annak jártunk utána, hogy egyik vagy másik megoldás milyen előnyökkel és hátrányokkal jellemezhető, illetve hogyan egészítik ki egymást. Ugyanis olyan, hogy univerzális megoldás nem létezik.

Mozgó filmsík és objektív

A műszaki gépek klasszikusan flexibilis vázzal rendelkeznek, ugyanis a gép teste minden esetben harmonika vagy nagylátószögű zsák. Természetszerűen van értelme annak, hogy az objektív és a filmsík flexibilisen mozgatható egymáshoz képest. Nem érdemes azon vitáznia senkinek, hogy „minek ez a sok felesleges dolog”. A szkeptikusok is fogadják el, hogy van olyan felvételi szituáció, amit nem lehet megoldani eme mozgatások nélkül! Az is nyilvánvaló, hogy az ilyen gép csak állványra helyezve kezelhető, hiszen a fotográfus keze olyan kezelőszerveket kénytelen kezelni, melyek a kisebb gépeken meg sem
találhatók. Folyománya ennek a lassú, átgondolt beállításnak, hogy érdemes előre gondolkoznia az alkotó fotósnak. Ennek eredményeképpen ezzel a technikával jobban szerkesztett, szebben világított képek készülnek, melyekkel kevesebb utómunka van. A gondolkodó alkotás tehát csak annyiban más a szokásos digitális hozzáálláshoz képest, hogy az utómunka egy részét a felvételkészítés idejére helyezi át. Viszont lassúságával szemben előnye, hogy sokkal többet és rövidebb idő alatt lehet megtanulni a fotográfiáról, ha az ember ilyen géppel dolgozik.

A műszaki géppel dolgozó fotós mindig előre tervez, ahogyan Ansel Adams mondta: VIZUALIZÁL. Az előttünk elterülő látványban meglátunk, megérzünk valamit és az alkotó fotós célja az, hogy eszközeivel ezt a megérzést visszaadja. A gép és minden egyéb – legyen az hívógép vagy PC Photoshoppal – csak eszköz ahhoz, hogy a vizualizáció során megszületett gondolat a fotó formájában
testet öltsön. A kezelés-beállítás folyamatából adódóan a tilt-shift objektívek is relatíve lassú eszközök. Megfelelő tervezéssel azonban ugyanúgy „kilóra” lehet velük gyors egymásutánban gyártani a képeket, mint ahogyan divatfotónál 20 db 8×10”-es, nagyjából 1 gigapixeles dia leexponálása sem több 15-20 percnél. Jó tervezéssel és jól képzett alkotócsoporttal ez az időhatár teljesíthető és nem
gondolom azt, hogy ezzel szemben találomra exponált, megtervezetlen, századakkora felbontású (~10 megapixel) 300 db divatfotó kedvezőbb az alkotó fotós vagy éppen vevője számára. Reklámfotó 2-6 db kell általában, és kiállításra vagy diaporáma vetítésre sem lehet mind a 300 db-ot elvinni.

Mindezt csak azért említem meg itt, mert eme eszközök ellen az áruk és a lassúságuk szokott felmerülni a fotósok, vagy éppen a fotóoktatók, fotóskönyv-kiadók, fotóújság szerkesztőségek részéről. Szemben ezzel az alkotó fotóst általában a kép érdekli, szeret tanulni és míg egy „fehér tele” simán 1 millió Ft felett van, addig a legdrágább műszaki objektív sem éri el újonnan ezt az árhatárt. Fordítva is igaz: újonnan 150 eFt a legolcsóbb műszaki objektív, tehát az árkérdésben komoly félretájékoztatást lehet fellelni a szakirodalomban és a fórumokon. Hasonlóképpen ide, az árkérdéshez tartozik röviden a tény, hogy a műszaki objektívek rajza sokkal jobb a kisfilmes objektívek rajzánál, ahogyan ezt a próbáink során magunk is tapasztaltuk. Ugyanakkor az objektívek felbontóképességét a kisfilmes kategóriában nem szokás a szenzorok felbontóképességéhez igazítani. A nagy hírű Hasselblad gyár vallja azt, hogy a középméretben, a 36×48 mm-es szenzorméretnél nagyjából 50 megapixel az elérhető elméleti maximum, ha Zeiss objektívekkel dolgozunk. Kisfilmben így teljes szenzort alapul véve 25 megapixel lenne az elméleti határ, APS-C szenzornál 11.1 megapixel, ha az objektíveket erre készítenék fel. Részint az utóbbi tagmondatot nemigen reklámozzák a gyártók és a szaklapok, míg ennek alapján érthető az a tény, hogy a Nikon D2x után miért kapott teljes szenzort a D3, és miért nem lesz hova fejleszteni például Canon belépő DSLR sorozatának felbontását.

Ha valaki számolni szeretne, a vonal/mm-ben fellelhető felbontási adatai a kisfilmes kategória objektívjeinek a kép közepére vonatkoztatva átlagban 60-70 vonal/mm, míg a képszéleken 30-40 vonal/mm. Ezzel szemben egy műszaki objektív 100-120 vonal/mm-t teljesít, de nemcsak a képszéleken, hanem a rajzkör szélén is, hiszen ezeket az objektíveket eltolásra tervezik, így a képméretnél jóval nagyobb kört kell élesen kirajzolniuk. Ha HM (HighModulation) vagy HR (HighResolution) jelzésű műszaki objektívet vásárolunk, 160-180 vonal/mm-es felbontást kapunk a dobozban.

Hogyan állunk a szenzorokkal? Igényelt felbontóképesség [vonal/mm-ben] = 500/pixelméret [mikronban]. Például a 9.5 mikronos high-end hátfal 52.6 vonal/mm-t követel a fentebb említett Hasselblad Zeiss objektívjétől, amit az könnyen teljesít. A Canon 20D 6.4 mikronos érzékelője 78,1 vonal/mm-t követel meg a képsarkokban is, hogy a 8 megapixeles CMOS valóban 8 megapixeles képet adjon. Ez már nem teljesül, és akkor mit várjunk az APS-C
kategóriában egy 12 megapixeles érzékelőtől, megfelelő objektív hiányában? Nyilván: a fotó csak logikailag lesz ekkora felbontású. A valóságban nem fognak látszani a finom részletek…

Még egy gondolat arról, hogy a kis gépek mellett miért férnek meg közép- és nagyméretű társaik. Miért nincs univerzális gép? Egyszerűen azért, mert kis méretben a flexibilis váz igényeit nemigen lehet teljesíteni. A kisméretű műszaki gépek villái már a 6×9 cm-es méretben korlátozzák egymás mozgását, azaz egyszerűen egymásba akadnak, amikor műszaki fotót készítünk. A mai digitális szenzorok pedig még kisebb gépeket igényelnek, így még kisebb szögelfordulásokat kell pontosan kivitelezni, de a villák, azaz a mozgó szerkezetek méretét már nem lehet tovább kicsinyíteni. Ugyanakkor a kisebb
elfordulás már csak fogaskerékművel vezérelhető pontosan, így a kisformátumú műszaki gépek aránytalanul drágák nagyobb társaikhoz képest és egyben aránytalan a tömegük is azokhoz képest, hiszen a bronzfogaskerék és a bronzfogasléc nehéz. Eme bevezetésként kiemelt tapasztalatokat szem előtt tartva, a fotográfiai alkalmazások és a fotózás tapasztalatainak bemutatása előtt, nézzük át, milyen lehetőségeket ad a fotográfus kezébe a műszaki fényképezőgép.

Elöljáróban jól jegyezzünk meg két jellemzőjét a műszaki gépeknek:

  • Az objektív és a hátfal mozgatása a kompozíció finombeállítása. Ez sohasem helyettesítik a nézőpont helyes megválasztását, azaz azt, hogy hova helyezzük a fényképezőgépet, ami a kompozíció durvabeállítása!
  • A műszaki gép tulajdonképpen nem korrigál, hanem az egyik fajta torzulást a másik fajtára cseréli ki. A vonalak összetartását (konvergálás) korrigálva – például épületfotónál – a hibát nyújtásra (stretching) cseréljük!