Műszaki gépek vs. tilt-shift objektívek

0
Hirdetés

Tilt-shift objektívek

Korlátok és lehetőségek

Korlátok a mozgatásban

A legkorábbi ilyen kisfilmes objektívek kizárólag shift-tre voltak képesek. Mindezt egy irányban tudta a foglalat a neutrális (null) helyzethez képest, így körbeforgatás útján lehetett beállítani ellenkező, vagy más irányú tolásra az objektívet. A fejlődés következő lépése volt az, hogy két irányban lehetett tolni a neutrális helyzethez képest, ami gyorsította a használatot. Relatíve sok korrekció megoldható így, hiszen a kisformátum nagy mélységélessége miatt, valamit a korai objektívek kizárólagosan nagylátószögű volta miatt (28-35 mm) a Scheimpflug korrekció amúgy is értelmetlen volt.

A hosszabb gyújtótávolságok eredendően hiányoztak a ’90-es évek elejéig a kisfilmes kínálatból, ugyanis komoly modellfotósok, portretisták és tárgyfotósok nem használtak kisformátumot. Márpedig a rövid teléket és a normálobjektíveket ilyen feladatokra alkalmazzuk perspektíva- és alakkorrekcióval. Egyfelől a szakmát megölő árletörés és olcsózás adott létjogosultságot eme objektíveknek, másfelől az akkor már láthatóan előretörő digitális technika, mely a kisfilmes vázakban debütált először. Így olcsón és perspektívahelyesen lehetett katalógusfotókat készíteni. Persze ebből csak az olcsó maradt meg, mert a kisfilmes fotós nem vett drága digivázához tilt-shift objektívet és nem is rendelkezett megfelelő szaktudással azok használatához.

Mindenesetre a Canon egyszerre hozta ki az EF bajonetes 24-45-90 mm-es tilt-shift sorozatát. Az sem elhanyagolható szempont egyébként, hogy minden formátum más hatású képet ad! Soha nem lehet síkfilmre és kisfilmre olyat lőni, mint 6×7 cm-es képméretre. Az APS-C szenzorral sem lehet olyan fotót készíteni, mint egy 645-ös géppel – és viszont. Az igazi profi fotósnak vagy amatőrnek ezért van többféle képméretre fotófelszerelése: mert mindegyik más atmoszférát teremt. De ez egyben létjogosulttá is teszi a többféle gyújtótávolságú tilt-shift objektívet is a kisfilmes vázakhoz. Ezért adaptálta a Nikon is a Canon tilt-shift mechanikai rendszerét, és követte a 85 mm-es portré és tárgyfotós objektívjével.

A tilt-shift rendszer baja, hogy a shift és a tilt mozgások csak egymásra merőlegesen működnek. A tilt viszont a kisfilmes kategóriában kényszerűen mindig shift is, ugyanis nem az optikai középpontban billen az objektív, hanem attól távolabb, különösen a nagylátószögű objektívek esetében. Emiatt van az a lehetőség, hogy a Canon és a Nikon szerviz át tudja állítani az objektíveket úgy, hogy egy irányba lehessen tolni és billenteni őket. Így a shift-tel korrigálhatjuk a tilt kényszerű shift-jét is. Azonban bárhogyan is van beállítva objektívünk, a műszaki gépek összesen 8 korrekciós lehetőségéből mindössze 2 lehetőségünk van.

Mindezt olyan árért kapjuk meg, amiért egy használt műszaki gép használt objektívvel, vagy egy új műszaki objektív megvásárolható. Mindez azért elgondolkodtató. Ha a műszaki gépre szerelt DSLR rendszerrel hasonlítjuk össze, a hosszabb kategóriában csak az előbb említett hátrányt említhetjük: mindössze két korrekciós lehetősége van a tilt-shiftnek a nyolccal szemben. A 24-45 mm-es gyujtótávolság-tartományban azonban a műszaki gépre szerelt DSLR nem használható, így ott a tilt-shift objektíveknek van komoly előnyük: legalább van nagylátószögű, tolható objektívünk.

Korlátok a használatban

Az előbb említett korlátokon felül a kezelőszervek kis mérete és nehéz elérhetősége a probléma. Nem minden helyzetbe forgatható például az objektív, mert a fogaskerekek forgatógombjai a prizmában vagy a fogantyúban felütköznek. A Nikon objektív arra is hajlamos volt, hogy körbeforgatás közben letekerje magát a vázról. Legalább kétszer majdnem leesett a vázról használat közben. Problémát jelentett az élességállítás is, ugyanis a kisméretű tükörreflexkeresőben szinte lehetetlen eltalálni az élességet, különösen az APS-C szenzoros gépeknél. Mindegyik objektív manuálfókuszos és az objektívek eltolása, döntése esetén még az AF élességkijelzése sem mindig működik. Ennek egyszerű oka, hogy az objektív mozgatása esetén a ferdén beeső fényeket maga az AF modul prizmarendszere blokkolja, így a szenzorra még fény sem esik.

A nagyon rövid gyújtótávolság miatt a nyújtás (stretching) már kisebb tolásoknál is relevánsabban látszik, ha a fotót a nagyobb formátumokhoz hasonlítjuk. Való igaz, hogy a 4×5” nyújtása is láthatóan nagyobb a 8×10” nyújtásához képest. Ezért szeret a műszaki fotós minél nagyobb képméretre dolgozni. Az előbbi képátlója 3,6x, az utóbbi 7,3x nagyobb a kisfilmes képátlónál. Emiatt a DSLR-ek használatakor néha a formátum és nem az objektív mechanikája korlátozza a vizuálisan optimális korrekció maximálisan elérhető mértékét.

Előnyök a fixobjektívekhez képest

Ezek az objektívek a legtöbb fix objektívhez képest is kevesebb lencséből állnak, és jobban, gondosabban lettek megtervezve, hiszen nagyobb kört kell kirajzolniuk, mint a képméret átlója. Kisebb darabszámban, mechanikailag is gondosabban kivitelezve készülnek. Rajzuk így teoretikusan kiváló, hiszen fényerejük is kisebb, mint a klasszikus fixobjektíveké. A bennük rejlő perspektívakorrekciós és limitált egyéb korrekciók lehetősége mindenképpen előnynek számít.

Előnyök a műszaki gépekhez képest

A műszaki géphez képest jóval kisebb tömeget kell mozgatni, hordozni. Könnyebb állvánnyal is célt érünk. Nincs szükség fekete kendőre. Egyszerűbb, gyorsabb a kezelés, de ennek oka az erősen limitált korrekciós vertikum is. Ha nincs szükség óriási felbontásra, akkor jó választás a használatuk.

Az élesség problémája és kezelése

A kisfilmes tükörreflexes kereső élességállítási lehetősége botrányos. A Leica távmérője nevetve megveri bármikor. Itt nem részletezett számítások szerint a Leica távmérő hibája 2 m-en 5-10 cm, míg a kisfilmes keresőé 50-60 cm. APS-C szenzornál ez 70-80 cm-nyi is lehet. Az autofókusz is hasonló pontossággal küzd, de a tilt-shift objektíveknél még csak nem is működik! Mi az oka ennek?

A tisztánlátás távolságára tervezett keresőben mm-enként mintegy 10 pixelt különböztet meg maximálisan az emberi szem. APS-C szenzornál a hosszabb oldal 24 mm, a kereső nagyítása pedig 0,75x-ös. Teljes szenzornál a hosszabb oldal 36 mm, a kereső nagyítása általában 0,9x-es. Ugyanezeket kiszámoljuk 5x-ös okulárnagyítóval szerelt gépekre is, mert ez a kis tartozék teszi lehetővé egyedül a kisméretű SLR-DSLR gépek mattüvegein az élességállítást. Végül a síkfilm! 4×5”-en a hosszabb oldal 125 mm és 6x-os aszférikus Rodenstock lupével nézzük a mattüveget. Gyakorlatilag 60×75 cm-es kiállítási nagyítást látunk a keresőben. 8×10”-en a hosszabb oldal 250 mm, így 120×150 cm-es posztert szemlélhetünk. A megfigyelhető pixelek számában szembeötlően nagy a különbség, így megérthető, hogy miért lehet a nagygépekkel olyan precízen dolgozni, és miért van szüksége a kisfilmes fotósnak makró fotónál és tilt-shift objektívnél okulárnagyítóra:

  • APS-C szenzor: 24x10x0,75=180 pixel a kép hosszabb oldala mentén,
  • APS-C szenzor okulárnagyítóval: 24x10x0,75×5=900 pixel a kép hosszabb oldala mentén,
  • Teljes szenzor: 36x10x0,9=324 pixel a kép hosszabb oldala mentén,
  • Teljes szenzor okulárnagyítóval: 36x10x0,9×5=1620 pixel a kép hosszabb oldala mentén.

Ezzel már lehet valamit kezdeni! A síkfilmes méretek azonban még ezzel szemben is nagyságrendi eltérést mutatnak:

  • 4×5”: 125x10x6=7500 pixel a kép hosszabb oldala mentén,
  • 8×10”: 250x10x6=15000 pixel a kép hosszabb oldala mentén.

Érezhető, látható, hogy ugyan a tilt-shift objektívek kiterjesztik a kisgépek használati körét, de kissé „megerőszakolt” tartozékok. A kisfilmes váz nem a precíz munka eszköze, esélyünk sincs pontosan dolgozni vele, és valahol a tolható objektívek ezt kényszerítik rájuk. A precíz munka eszközei pedig a nagygépek, ahol ilyen élességállítási pontosság mellett kompozíciót-képrészleteket óriási felbontásban ellenőrizhetünk. Felvétel előtt láthatjuk, hogy elkenődött-e a smink, mi-mit takar véletlenül vagy sután tárgyfotóban, látszik-e relevánsan egy adott képrészlet és pontosan hol van az élesség síkja. Emiatt készül kevés felvétel velük és ezért elenyésző a síkfilmes fotó utómunkájának ideje.

A belső fénymérés tévedése

Az autofókuszhoz hasonlóan a TTL fénymérés is tükör és prizmarendszert alkalmaz. Az objektívek tolása és billentése hasonlóképpen elsötétülő, vagy éppen fényerősebb képet ad a fénymérő szenzoron. Ennek következménye, hogy gyakrabban pozitív, ritkábban negatív irányú korrekciót kell alkalmazni. Nem szabad hát elmozgatott objektívnél vakon bízni a fénymérésben, a felvételt hisztogrammal mindig ellenőrizzük! A korrekció mértéke ±2.5 Fé (fényérték) is lehet. Figyeljünk arra is, hogy ez a korrekció csak a belső fénymérőre vonatkozik. Műteremben, vagy ha kézi fénymérővel dolgozunk, az objektív mozgatása nem befolyásolja az expozíciót.

Tapasztalatok

Okulárnagyító a pontos élességállításhoz

Az elméleti fejtegetést fényesen igazolta a tilt-shift objektívekkel megejtett tesztünk. Okulárnagyító nélkül lehetetlen a tükörreflexes keresőben beállítani az élességet. Sajnos az okulárnagyító nem olcsó kiegészítő, és természetszerűleg csak a kép közepét képes kinagyítani. Emiatt élességállítás után fel kell hajtani, hogy a kompozíciót a teljes keresőképpel beállítsuk. Ez modellfotónál, arc és mellkép esetében már nem adekvát, a modell többet mozog, mint ami a pontos élességhez kell. A szemek élességét bemutató tesztfotósorozatnál igen sokat lőttünk a Horseman LD-Nikon D300-Nikkor SW trióval, mire megvolt a tűéles fotó. Némi gyakorlás után nagyjából 6 képből 1 volt jó. A Canon 1Ds-90 mm TS párosnál sokkal pontosabban lehetett dolgozni, 5-ből átlagban 2 tűéles felvétel volt, de a gépváz itt is nehéz állványra volt szerelve.

Az élőkép szerepe

Nem mozgó témák fotózásánál nagyon nagy segítség az élőkép, melybe bele is lehet nagyítani. Ebből a szempontból a Nikon D300 igen jól vizsgázott. Tárgyfotónál kiválóan és relatíve könnyedén lehetett dolgozni ezzel a vázzal. A műszaki gépre szerelt DSLR-es megoldásnál kiemelkedő fontosságú a megléte, ugyanis nemigen fér a fotós feje a keresőhöz, lévén a villák elfoglalják a gép mellett a helyet. Aki ilyen megoldásra vágyik, az mindenképpen élőképes vázat válasszon magának, és nézze meg jól, hogy mennyire lehet éles kontúrokkal az élőképbe belenagyítani.

Tárgy és épületfotózás

Tárgyfotóban a tilt-shift objektívek a szükséges minimumot teljesítik: inkább csak a süllyesztett és emelt objektív által biztosított perspektívahelyes leképezést lehet megoldani velük. A rá- vagy alálátásos tárgyfotó által igényelt sokrétű korrekciókat lehetetlen megoldani ezekkel az objektívekkel. A műszaki gépre szerelt DSLR vázakkal sokkal jobb a helyzet, azonban a kis képméret miatti nagyon precíz és finom kis mozgatásokat nehéz a nagyobb méretű felvételezésre készült műszaki vázakkal beállítani. Az általunk nem tesztelt 45 mm-es Canon TS objektív is jól alkalmazható erre a célra.

Épületfotóban a műszaki gép-DSLR páros labdába sem rúg a minimálisan alkalmazható hosszú gyujtótávolságok miatt. Az APS-C szenzor óhatatlanul hátrányban van a teljes szenzorral szemben. Utóbbin a shift elég jól alkalmazható, de finoman kell bánni ezzel a korrekcióval, mert nagyon erős nyújtása a kis gyujtótávolságú objektíveknek, ahogyan ezt korábban megemlítettük. Némi gyakorlattal azonban nagyon jól használható a 24 mm-es TS objektív.

Modellfotózás

Az arc és melkép esetében a 85-90 mm-es objektíveket alkalmazzuk. Erősebb rekeszeléssel (F11) megoldódnak az élességállítási gondok, de sajnos a mélységélesség is eléggé megnövekszik. Mivel csak korlátozottan alkalmazhatjuk a Scheimpflug korrekciót, az „egy szem éles”, vagy „mindkét szem, de más nem éles” trükköket nyitott rekesznél (F4 körül) lehet jól beállítani. Ennek viszont folyománya, hogy több felvételt kell készítenünk, kicsit mozgatva az élességállító gyűrűt, mert nem tudjuk, melyik felvételünk lesz pontosan ott tűéles, ahogyan azt elképzeltük. Műszaki gép-DSLR párosnál a kisebb kezdő fényerő miatti nagyobb mélységélességet kompenzálja a jóval szabadabb mozgatási lehetőség, de itt is több felvételt kell készítenünk, hogy egy megfelelően legyen éles.

A 3/4-es és egész alakos fotózásban a lábak nyújtását kiválóan lehet alkalmazni, ehhez mindössze az objektív emelését és süllyestését kell alkalmazni. Szenzormérettől és tárgytávolságtól függően a 24-45 mm-es tartomány használható, így a tolható normálobjekív is erősen szerephez juthat. Az élességállítás F8-as rekesz környékén már nem kardinális, de F11-nél jobban sem szabad lerekeszelni az objektíveket, mert a rajzuk rohamosan csökken. Érdemes a próbaképet számítógép monitorján is ellenőrizni, mert a lábak nyújtásának hatása a DSLR-ek hátoldali monitorjain nem érzékelhető pontosan. A túlkorrigált, túlnyújtott láb viszont nagyon torznak hat! Jó hír viszont, hogy egy modellnél mindig ugyanannyit kell tolni. A síkfilmes high-end divat és portéfotóban a korrekció mértékét egyébként minden modellünkre fejből tudjuk egy idő után. Műszaki gép-DSLR párosnál korlátozottabb a munka, mert a 80 mm-es minimális induló gyujtótávolság erősebb teleként funkcionál a legtöbb esetben, így a lábak nyújtása már nem lesz látványos. Emiatt ez a megoldás itt nem jó.

Köszönjük Hartyányi Katalin és Nagy Barbara modellek közreműködését, illetve köszönjük a Nikon Kft-nek, az Artwork Photonak, a Tripont Kft-nek, Mórocz Gábornak és Reisz Attilának, hogy eszközök kölcsönadásával segítették munkánkat. Felhasznált források: Horseman, Rodenstock, Schneider, Canon, Nikon.