Uniqball, a magyar „gömbfej”

0

A laikusok rögtön azt kérdezik, „Ez még senkinek nem jutott eszébe?”, a fotózással ilyen-olyan mélységben foglalkozók pedig szerintem úgy vannak (lesznek) ezzel az új állványfejjel mint én. Amikor, csak úgy mellékesen megtudtam, hogy létezik, csak egy visszafogott „Aha, érdekes!” gondolat cikázott át az agyamon, viszont amint közelebbről megismeri az ember ezt a terméket, és esetleg kézbe veszi vagy kipróbálja, szinte garantált a lelkesedés.

A lelkesedés már csak azért is indokolt, mert egy teljes mértékben magyar fejlesztésű, és ha minden összejön, a jövőben teljesen magyar gyártású fejről beszélhetünk, melyet három tapasztalt és elismert természetfotós, Kármán Balázs, Novák László és Karai Csaba fundált ki. Hármójuknak együttvéve annyi fotós tapasztalatuk van, amit életkorban számolva is bárhol megkalapoznak, úgyhogy jól tudták mit akarnak, és műszaki tapasztalatukból adódóan azt is, hogyan valósítsák meg. Egy újfajta, sokoldalúan használható fejet akartak. Ez lett az Uniqball.

De mit is adtak nekünk a gömbfejek? Legfőképpen szabadságot, hisz az egy mozdulattal kioldható és megszorítható gömbcsukló szinte bármely irányba gyorsan beállíthatóvá teszi a fölé erősített fényképezőgépet. A tér három főtengelye mentén bármerre szabadon elmozdíthatjuk a gépet és objektívet. Sőt szigorúan véve az végtelen sok képzeletbeli tengely mentén elforoghat.

Sajnos a nagy szabadságnak ára van. Egy gömbcsuklón bármerre dönthető, billenthető, forgatható a készülék, de az állványos fotózás egyik nagy rákfenéje a fej tökéletes vízszintezése eddig nem volt megoldott.

Erre a feladatra (mármint a pontos vízszintezésre) számos más fej létezik, például a vízszintező egységgel kiegészített gimbal rendszerű fejek, melyek nagy stabilitásuk mellett jó mozgatási szabadságot is biztosítanak. Nagy hátrányuk viszont az igen komoly méretük és tömegük, mely a különálló vízszintezővel együtt tetemes pluszt jelent a felszerelés egészéhez viszonyítva. És akkor még a jobb gimbal fejek (pl. Wimberley) és kiegészítőik áráról szót sem ejtettünk. Itt természetesen profi felszerelésről beszélünk, a magyar gömbfej is ebbe a szegmensbe született.

Szóval a fejlesztők alapötlete az volt, hogy a gömbfej szabadságfokának enyhe korlátozásával megoldható legyen a fenti probléma. A három mozgási tengelyből vegyük ki az egyiket és nem csak a vízszint kérdése, de a vízszintes svenkelés problémája is megoldásra talál. Valóban olyan alapkérdésről van szó, melyről nehéz elhinni, hogy még senkinek sem jutott eszébe, vagy legalábbis senki nem oldotta meg.

A Uniqball fejlesztése ezzel az alapgondolattal kezdődött nagyjából 15 éve, és a kezdetleges prototípusok után napjainkra megszületett a végleges termék, mely a tavalyi év végéig hétpecsétes titok volt, jelenleg azonban már a gyártásban van, nemzetközileg bejegyzett szabadalomként. Alkatrészeinek zöme itthon készül, de fejlesztőinek célja, hogy minden részegység hazai gyártású legyen. A forgalmazással persze elsősorban a nemzetközi piacot célozzák meg, de a hazai fotósok számára is beszerezhető lesz.

Hogyan is működik ez az egyedi Uniqball fej?

A jelszó az egyszerűség volt, és az alapötlet, valamint a megvalósítás is az. A fej felfogató részében/házában nem egy hanem két gömbcsukló dolgozik. A külső gömbhéj felel a vízszintezésért. Egyetlen racsnis és kifelé húzva bármely pozícióba átfordítható csavarral kioldhatjuk és a tetején lévő precíz libella segítségével vízszintbe állíthatjuk, akárhogy is állnak állványunk lábai. Szinte bármilyen állványpozícióban használható és sokkal nagyobb vízszintezési szabadságot ad, mint a hasonló, különálló kiegészítők 15-17 fokos kalibrációs tartománya.

A gömbfej fokbeosztását is e piros héj belső peremén helyezték el, ahol legalább értelme is van a használatának. A héjon belül helyezkedik el a második gömb, tetején a gyorstalp felfogatására alkalmas sínnel. Ez kompatibilis az Arca-Swiss talpakkal.

A héjon belül egy vízszintes, kör alakú platnit helyeztek el, melyből merőlegesen egy tüske (nevezzük cápauszonynak) áll ki. Erre a merőleges uszonyra illeszkedik a belső gömbcsukló egy vájattal. Ugyanez az uszony a ludas azért, hogy a gömbcsukló ily módon az optikai tengely mentén képtelen elmozdulni. A gömbrészen egy fehér csík jelzi a kizárt irányokat. Gyakorlatilag erre az elmozdulásra (a gép jobbra-balra döntésére) nincs is szükség, illetve más módon megoldható. Ennek az ötletnek köszönhetően a tökéletesen vízszintezett állvánnyal tökéletes és finom svenkelés érhető el, vagyis a horizont mentén oldalra dőlés nélkül körbeforgatható. Használhatjuk portré állásba fordított gép esetén, vagy a földtől nagyon kis távolságban is. Akár egy lágyan járó videós fejet is képes helyettesíteni. Mozgatás közbeni kotyogás, szorulás, akadozás? Semmi. Persze itt nincs külön csillapítás, de anélkül is finoman mozdul. A gömbcsukló a jelölt oldalirányokon kívül bármerre könnyedén mozdul.

https://www.youtube.com/watch?v=saAWj3qMQf

A Uniqball tehát egy olyan teljes értékű gömbfej, mely kiválthatja a nagyobb, nehezebb, külső vízszintezőt kívánó gimbal fejeket, bármelyik gömbfejet, és még videós célra is alkalmas. Ahogy az Uniqball egyik fejlesztője megfogalmazta, ez a fej egyiknél sem rosszabb, de közben mindegyiket képes tisztességesen kiváltani.

Mindez nem csak precizitást, de nagyfokú stabilitást is lehetővé tesz. A szorítókat kis erővel meghúzva nem csak a sok kilós fényképezőgép+objektív számára kibillenthetetlen a gömbcsukló, de akárhogy rángatjuk, egy tapodtat sem mozdul.

A Uniqball stabilitásának nem is maga a fej a gyenge pontja, hanem a fényképezőgépek felfogatásának világszerte elterjedt szabványmegoldásai. Az állványfej alkotóinak persze erre is vannak ötleteik, sőt, ahogy Kármán Balázs rögtönzött előadásából kivettem, a vállalkozás következő lépése egy továbbfejlesztett háromlábú állvány is lehet.

A gömbfej minden porcikája elsőosztályú anyagminőségű. Többségében acélkeménységű aluötvözetből készül, nagyon pontos megmunkálással. Akár egy gyerekkéz is képes kioldani vagy meghúzni a rögzítőcsavarokat, a gömbcsuklók akadálymentesen, olajozottan járnak, mint kés az olvadó vajban. Ráadásul ez az „olajozott” működés csak képletesen igaz, hiszen semmilyen kenőanyagot nem kapott. Ez csak a koszt vonzaná, ami a finom működés egyik gátja.

És ha már a kosznál tartunk. Az Uniqball használójának nincs szüksége drága szervizes tisztításra. Egy húzósabb természetfotónál véletlenül a sárba borul az állvány? Semmi gond, házilag is viszonylag könnyen szétszedhető és tisztítható, csupán egy vékonyabb imbuszkulcsra lesz szükség. A pucolás után ugyanolyan pontossággal összeszerelhető, mintha csak a gyárban rakták volna össze. Még a libella felfogatását is úgy alakították ki, hogy gyári precizitással visszahelyezhessük.

Igazán dicséretes az a nagyfokú odafigyelés, mellyel készítői megalkották ezt a gömbfejet. Olyan apró részletekre is odafigyeltek, melyekre alapból nem is gondolnánk. A libella például a piacon lévő egyik legjobb, 0,01 mm-es pontossággal, tökéletesen bekalibrálva. Még arra is futotta a figyelemből, hogy olyan libellát válasszanak, melynek jelzőköre nem a felszínén található, hanem belül. Így oldalról rátekintve is pontos. A jövőben fluoreszkáló változatúval is ellátják a terméket, mely így sötétben (például lessátorban) is használható lesz.

Még a hozzá járó védőtokot is áttervezték, mely itt alul és felül is nyitható. A szimpla állványfej tokoknak úgy sincs sok értelme, hiszen csak akkor használhatók, a fejet leszereljük az állványról. Itt egyszerűen alul nyitva ráhúzhatjuk a használaton kívüli fejre és tetejét összezárva máris ellátja funkcióját. Mint mondtam az egyszerűség volt a mottó. Címkéje, fényvisszaverős, így éjszakai fotózásnál könnyebben kereshető a terepen hagyott felszerelés…

Az az egyszerűség, mely a ház szorítócsavarjánál is tetten érhető. Kihajtás elleni védelme növelte volna a fej tömegét, ezért inkább a díszperemet hívták segítségül, mely meggátolja a kicsavarodást. És még sorolhatnám az apróságokat, melyek a gömbfej átgondolt konstrukciójáról és ésszerűségéről tanúskodnak.

Attól függetlenül, hogy az általunk kipróbált darab még nullszériás, ez a termék jól néz ki. A végső produktum is hasonlóan fest majd, apróbb változtatásokkal. A belső gömbcsukló kioldócsavarja például hosszabb lesz, hogy kesztyűben is használható legyen. A fejet neves hazai és külföldi természetfotósok tesztelik, és a visszajelzések alapján finomodik.

Pillanatnyilag két változatban kapható. A kisebbet (melyet mi is kipróbáltunk) nagyjából 300mm-es teleobjektívvel ellátott gépekhez ajánlják, míg a nagyobb változat nagytelékhez készült. A kicsi ára nettó 65 ezer, a nagyé pedig nettó 120 ezer forint. Árfekvésük is jelzi, hogy nem feltétlenül amatőr felhasználásra valók – nagyjából a tisztes felső-közép árat célozták meg vele – de még egyszer emlékeztetnék mindenkit a profi videós, gömb, és gimbal fejek és a vízszintező kiegészítőik árára.

A gömbfej minden vásárlója egy egyedi PIN kóddal és sorozatszámmal ellátott kártyát kap, mellyel regisztrálhatja a terméket a kiterjesztett garancia érdekében.

Nem az elfogultság beszél belőlem, de a Uniqball cseppet sem „sárgább és savanyúbb” mint bármelyik profi konkurense. Ez egy világszínvonalú termék. Ha olyan büszkék vagyunk a nagy magyar találmányokra, pillantsunk kicsit erre a gömbfejre, mert a jelenkorban is született egy, amire büszkék lehetünk.

A Uniqball gömbfejek mától kaphatók a gyártó webáruházában.