Tartósteszt: Mac OS X

Az Apple MacBook után íme a tapasztalataim a mellé adott Mac OS X 10.4 (Tiger) operációs rendszerrel kapcsolatban.

Ami tetszik

Exposé

Nagyon jó ötlet, hibátlanul megvalósítva. A szolgáltatás lényege, hogy a képernyő sarkai egy-egy speciális feladatot (desktop megmutatása, dashboard megmutatása, minden nyitott ablak megmutatása, az aktuális alkalmazás ablakainak megmutatása, képernyővédő indítása, képernyővédő tiltása) tudnak elindítani. Azek többségénél az egérmutató ablakba húzásakor az alkalmazások ablakai vagy a dashboard widgetjei röpködnek a képernyőn. Ez nagyon sokakat idegesít, de nekem tetszik a dolog. A lényeg, hogy ezek a fontos funkciók az Exposé segítségével nagyon könnyen elérhetők.

Mac OS X Exposé

Dashboard

Remek ötlet, tonnányi kiváló widget (apró programocska speciális feladatokkal) viszont van egy buktatója: az itt futó programok ugyanúgy foglalják a memóriát, mint a többi. Ezért érdemes csak a tényleg fontosakat az asztalon tartani. Nálam a következők futnak: Calculator, Calendar, Adsense, Dashalytics, iStat pro, Dictionary, Entities, Translation, Weather, Wikipedia, JQuery.

Mac OS X Dashboard

Admin jelszó kritikus műveletek előtt

Nem tudom a Windows Vista mivel nyújt nagyobb védelmet a rosszindulatú szoftverekkel szemben, mint a Windows XP, de minden operációs rendszernek valahogy úgy kellene csinálnia, mint a Mac OS X. Szoftver telepítésekor, vagy más kritikus műveletnél a rendszer adminisztrátor jelszót kér (nem kell átlépni adminisztrátor jogú felhasználói fiókba, elég csak a művelethez engedélyt adni a jelszóval). Számomra ez tűnik a legkényelmesebb védelemnek.

Jelszó kérése kritikus műveletek előtt

Remek iCal és Address Book

Windows XP-n a Palm rendszerezőjét használtam, de miután megláttam a program Mac-es változatát, gyorsan rájöttem, hogy más megoldás után kell nézzek. �gy esett a választás a Mac OS X részét képező iCal naptárra és Address Bookra. Elsőre mindkettő elég nehezen kezelhetőnek tűnt, de idővel megszoktam, és többé kevésbé ráéreztem a működésükre. Nem csúcskategóriás szoftverek, de a feladatukat stabilan ellátják.

Mac OS X iCal

Remek iPhoto

Ez megint csak egy olyan szoftver, amit kényszerűségből kezdtem el használni. A Finder fotókezelése nem igazán nyerte el a tetszésem, mert nem biztosította azokat a funkciókat, amiket a Windows XP-n az ACDSee alatt megszoktam. A képeimet alapvetően mappa szinten saját magam szerettem rendszerezni, ezért csak egy könnyen kezelhető, de mégis sokat tudó képnézegető szoftverre vágytam. Mivel hosszú keresgélés után sem találtam semmit, ami az ACDSee-hez hasonlítható lenne, kipróbáltam az iPhoto-t.

Mac OS X iPhoto

Nagyon nehezen ment az ismerkedés, mert teljesen más logikával álltam neki a képrendezésnek, mint amit a szoftver felépítése megkívánt. A legfontosabb, hogy minden képet be kell importálni a szoftverbe, ami importálásonént külön ‘tekercset’ hoz létre a fotóknak. A beimportált képeket a rendszer átmásolja egy külön helyre, így az eredetiket nyugodtan le lehet törölni. Módosítás esetén az iPhoto megÅ‘rzi az eredeti képet, így bármikor vissza lehet térni hozzájuk. A képek apróbb korrekciója (szín, expozíció, vízszint, pirosszem, stb.) könnyen megvalósítható, a kulcsszavak kezelésében azonban elég gyenge. Még szerencse, hogy vannak olyan ingyenes kiegészítések, mint a Keyword Assistant.

A Mac OS X és a Windows közötti különbséget legjobban édesanyám esetével tudnám bemutatni. Egyik alkalommal odaültettem a gépem elé, hogy nézze meg a legfrissebb képeket a fiamról. Mikor a képek végére ért, akkor az általa használt ACDSee-ben megszokott módon elindult a képeken visszafelé (hogy megnézze a képeket újra): a backspace gombbal. Persze, hogy elfelejtettem neki megmondani, hogy Mac-en a backspace nem visszalép, hanem törli a képet (és ennek hatására persze az elÅ‘zÅ‘ képre jut). Szóval anélkül, hogy észrevette volna, törölte az összes képet az adott ‘tekercsbÅ‘l’. (Még szerencse, hogy a képek csak a kukába kerültek, ahonnan könnyen vissza lehetett Å‘ket állítani.) Az eset jól mutatja, hogy közel sem igaz az Apple-nek az az állítása, hogy minden teljesen egyértelmű, és bárki gond nélkül tudja használni a rendszereiket.

Parallels

A Mac OS X egy remek operációs rendszer, és majdnem minden feladat megoldható rajta. De csak majdnem. Szinte minden Windows-ról áttért felhasználó tud mondani néhány tevékenységet, amire továbbra is Windows-t kell használnia. Erre találták ki a Parallels Desktop nevű szoftvert, ami a Mac OS X alatt egy ablakban (meg persze teljes képernyőn is) teszi lehetővé a Windows (vagy akár Linux) futtatását. Nem újdonság az ilyen, viszont soha korábban nem voltak ezek a viruális számítógépek ilyen gyorsak, és ilyen jól integráltak. Teljes képernyőre téve az ember semmit sem vesz észre a háttérben futó Mac OS X-ből, csak egy gyors Windows-t lát. Bármennyire jó is az OS X, a Parallels nélkül kénytelen lennék egy másik PC-t is tartani.

Stabil Bluetooth kapcsolat

Nem tudom mennyire az operációs rendszer érdeme, de a Bluetooth kapcsolat soha nem volt ennyire kényelmes és stabil. Bluetooth egeret használok, a telefonomra Bluetooth kapcsolattal csatlakozok (netezéshez és a telefonkönyv szerkesztéséhez) és gyakorlatilag nincs vele gondom.

Egyszerű winchestercsere

Próbálja meg valaki átmásolni egy 60 GB-os Windows-t tartalmazó merevlemez tartalmát egy 120 GB-osra úgy, hogy közben a Windows-ról megy a rendszer. Bár sosem próbáltam, biztos vagyok benne, hogy lennének gondjaim. A Mac OS X szó nélkül tűri ezeket a tortúrákat, így mikor nagyobbra cseréltem a géppel adott winchestert, a másolás után a rendszer szó nélkül elindult a nagyobb lemezzel.

Ami nem tetszik

Sajnos ez a lista kicsit hosszabb lesz, mint az előző

Gyakori frissítések, hibajavítások

A Windows-t leggyakrabban a sok hibajavítás miatt kritizálják, és példának a stabil, biztonságos Mac OS X-et emlegetik. Pedig az Apple ugyanúgy havonta adja ki a biztonsági frissítéseit az alaprendszerhez és a hozzá szállított alkalmazásokhoz (a legfrissebbet épp most töltötte le, de még halogatom a telepítést, mert újra kell majd utána indítani a gépet), mint ahogy azt a Microsoft is teszi. Ebből a szempontból nincs lényegi különbség. Ez engem nem zavar, így ezt akár a pozitívumok között is felsorolhattam volna, de ha a Windows-t emiatt támadjuk, akkor kezeljük a kérdést itt is hasonlóan.

Az ablakkezelés nagyon primitív

A Mac OS X tele van mindenféle animációval és látványos vizuális megoldással, de az ablakkezelés ettől még nagyon bugyuta maradt. Legjobban az ablakok kényelmetlen méretezhetősége zavar, mivel azokat csak a jobb alsó sarkot megragadva lehet átméretezni. Mac felhasználók kedvéért: a Windows ablakai (kivéve pl. a Safari 3 béta) bármelyik oldaluknál vagy sarkuknál megfogva méretezhetők, ami valljuk be, sokkal kényelmesebbé teszi a használatot. A méretezésnél sokáig az is zavart (most is zavar, de már többé kevésbé megszoktam), hogy a méretező fogantyú fölött az egérmutató semmi változást nem mutat, így nem tudom, hogy az egérgomb lenyomásakor meg fogom-e ragadni a sarkot vagy éppen átváltok a háttérben lévő ablakra. Az első néhány hétben nagyon sokat bosszankodtam ezen.

A kattintható felületek kevés visszajelzést adnak

A méretező sarok nem az egyetlen olyan kattintható felület, ami nem ad igazán visszajelzést a kezelés közben. A kattintás sikerességéről nincs elég visszajelzés, de a gomboknál is az zavar a legjobban, hogy nincs feedback arról, hogy a gomb érzékelte a fölötte lévő egérmutató jelenlétét (Windows-ban színt vált, vagy vastagabb keretet kap, vagy ilyesmi). Egy tökéletes világban, ez nem is lenne gond, de a Mac OS X alatt gyakran találkozni olyannal, hogy egyértelműen a gombon van a nyíl hegye, a kattintáskor mégsem nyomódik meg, mert a rendszer szerint az egérmutató még nincs rajta.

Erre a legérdekesebb példa az ablakok felső sávjában lévő három színes gumó, amelyek az ablak bezárására, minimalizálására és maximalizálására szolgálnak. Elég az egeret a gumók közelébe vinni, azokban azonnal megjelenik a funkciójukat mutató jelecske. Az, hogy a gombok megváltoztak, elvileg azt is jelenthetné, hogy innentől ha kattintok, akkor elérem azt a funkciót, amit az egérmutató alatt, vagy attól néhány pixelre lévő gumó reprezentál. Sajnos a rendszer nem így működik. Kattint az ember, aztán rájön, hogy félre kattintott, ezért elmozgatja 1-2 pixellel az egeret és kattint még egyszer. Persze, hogy a rendszer ezt a gyors módosítást dupla kattintásnak érzékeli, ami az ablak felső csíkjában a minimalizálást aktivizálja. Szóval bezárás vagy maximalizálás helyett most van egy minimalizált ablakunk, amit keresgélhetünk a dokkban. (Ha minimalizálni akartuk volna az ablakot, akkor nem a gumót próbáltuk volna eltalálni, hanem csak duplán kattintottunk volna a felső csíkra).

Ez a félreérthető kezelőfelület sajnos a rendszer minden pontján megjelenik így vagy úgy, apró, de annál bosszantóbb kellemetlenségek sorozatát okozva.

Nem tabozható form elemek, nem egységes kezelőfelület

Amióta a MacBookot használom, azóta sokkal többet használom az egeret, mint korábban. Ez már nem is tűnne fel, ha nem kellene néha elindítanom a Windows-t. Ott ugyanis azonnal észreveszem, hogy azokat a feladatokat is egérrel oldom meg, amiket korábban 1-2 gyors gombnyomással a billentyűzetről abszolváltam. Ennek pedig sajnos nem az az oka, hogy a MacBookhoz vett Logitech egerem sokkal jobb lenne mint a korábbi (egyébként pont ugyanilyen formájú és tudású volt a korábbi Logitech egerem is), hanem az, hogy a Mac OS X nem rendelkezik azokkal a UI és billenyűzet kombináció konvenciókkal, amiket a Windows-ba már kb. 10 éve beépítettek. Emlékszem, hogy anno a lassú 386-os PC-n úgy használtam a CorelDraw program legtöbb ablakát, hogy billentyűzetkombinációval meghívtam az ablakot, majd amíg a gép dolgozott, hogy kitegye a kis dobozt, addig a megfelelő gombok lenyomásával beállítottam az ablakban lévő 6-8 dobozból azt a néhányat, amit akartam, majd megynomtam az entert. �gy mire az ablak megjelent, már lehetett is aktiválni beállított feladatokat. Próbálja ezt valaki megcsinálni a Mac-es programokban. A legtöbb esetben már a feladat indítására szolgáló billentyűzetkombináció is hiányzik. Az alkalmazások menüsora nem érhető el az ALT+betű lenyomásával, és az almenükbe sem lehet így belépni (angol Photoshop korábbi használóinak az ALT+I, majd újra I megvan? nem volt nap, hogy tucatnyiszor ne használjam). Ugyanígy hiányoznak a megjelenő ablakokban lévő mezőkhöz vagy egyéb form elemekhez való ugrást megkönnyítő billentyűzetkombinációk is. Lehet, hogy ezeket néhány programban a fejlesztők saját szakállukra megcsinálták, de rendszer szinten egységesen működő megoldás nincs. Kár.

Carbon, Cocoa meg még ki tudja mi minden

A kezelőfelületek kuszaságának egyik oka, hogy az elmúlt években az Apple többször is jelentősen megváltoztatta az operációs rendszert és a mögötte álló technikákat. A szándék, amivel tette az üdvözlendő, de több technológia együttes támogatása nem eredményezhet mást, csak kavarodást. Volt ilyen a Windows életében is, mikor a 16 bites alkalmazásokról 32 bitesre álltak át. Biztos mindenki emlékszik azokra a fájlkezelő panelekre, amelyek nem tudtak mit kezdeni a 8+3 karakternél hosszabb fájlnevekkel. Ezek azonban lassan kikoptak, a Microsoft pedig megtanulta, hogy nem szabad két évente ilyen mértékű módosításokat bevezetni.

Miben jelentkezik a Mac OS X-ben ez a kuszaság? Szinte mindenben. A Cocoa alkalmazások eltérnek a Carbon alkalmazásoktól a billentyűzetkezeléstől kezdve a fontkezelésen át a helyesírás ellenőrzésig. Hogy csak azokat említsem, amik így írás közben azonnal az eszembe jutnak. Ami Carbon alatt megy, az valószínűleg a Cocoa alkalmazásokban elvérzik, vagy fordítva. Carbon alatt (pl. Thunderbird, Firefox) a szoftver kénytelen maga megoldani a helyesírás ellenőrzést, miközben a Cocoa alkalmazásokhoz remek magyar nyelvű helyesírás ellenőrzőt kínál az OS X (mellesleg a rendszer szintű helyesírás ellenőrzést is megemlítettem volna a pozitívumok között, ha tényleg minden alkalmazásban menne). Windows billentyűzetkiosztást (elsősorban az extra karakterekre kell gondolni) imitáló egyedi billentyűzetmeghajtómmal állandó gond bizonyos karakterek bevitele a Carbon alkalmazásokban, miközben a billentyűzet hibátlanul működik a Cocoa alapú programokban.

PPC – Intel

Nem elég, hogy a szoftverek alapját biztosító technikából van kettő, de még rendszer architektúrából is kénytelenek a fejlesztők többet támogatni. Az új Intel processzoros gépek mellett a régi PowerPC processzoros masinák nagy számban ott vannak a felhasználóknál, akik joggal várják, hogy az Apple és a szoftverfejlesztők az ő alig 2 éves gépeiket is támogassák. �gyhát minden új szoftver két bináris állománnyal érkezik, a futtató rendszer pedig eldönti, hogy melyiket tudja használni. Mondanom sem kell, hogy ez nincs jótékony hatással a szoftverek méretére. A régi programok természetesen többnyire használhatók az Inteles gépeken, ám azokat egy Rosetta nevű futtató környezet kezeli (egyébként teljesen láthatatlan módon), aminek a hatásfoka valószínűleg a Windows-t kezelő Parallels-nél is rosszabb. A régi programok (pl. Microsoft Office, illetve a Photoshop CS3 előtti verziói) tehát lassabbak és sokkal több memóriát igényelnek, mint azok, amiket Intel processzorra is lefordítottak.

Alkalmazás ablakának aktiválása egy külön kattintás

Ha a Windows XP-n van két ablakom egymás fölött, egyik a másikhoz képest kicsit elcsúsztatva, akkor egy az alsó ablakban lévő gombra kattintva egy kattintással előtérbe hozható az ablak és megnyomható a gomb. Ez a Mac OS X alatt két kattintás. Lehet, hogy szőrszálhasogató vagyok, de ha egyszer valamit egy kattintással is meg lehet oldani, akkor miért kell nekem kétszer annyit tennem ugyanazért az eredményért? Merthát megoldható, hiszen a Finder (a Mac OS X fájlkezelője) a két kattintásos szabály alól kivétel. A Finder ablak tartalma a háttérben is egy kattintással elérhető. De a legjobb lenne, ha ezt mindenki úgy állítaná be, ahogy akarja.

Billentyűzetváltás

Már nem emlékszem tisztán a részletekre, és a mostani rendszerem sem szeretném szétbarmolni a cikk kedvéért, de nagyon sokat szenvedtem a billentyűzetkiosztással. Olyan kiosztást kerestem, ami nem kényszerített arra, hogy megtanuljam az olyan mindennap használt karakterek új helyét, mint a < > { } [ ] & @ #. Természetesen találtam is megfelelőt, gyártani is tudtam már ilyet, de a Mac OS X ezeket csak másodlagos kiosztásnak fogadja el, és csak valamelyik alapértelmezett gyári billentyűzetkiosztással együtt használhatók. Alapértelmezettnek az egyszerűség okán az ember az angolt használja (lehetne francia vagy más egzotikus is, de talán az angol a legjobb), azon viszont még az abc néhány karaktere is más helyen van. Amíg látja az ember, addig ez nem gond, mert ahogy y helyett z kerül a képernyőre már váltok is, viszont a jelszó mezőknél ez csak sikertelen próbálkozások sorozata után derül ki. Pedig a rendszer főleg az ilyen mezőknél állítja át látszólag véletlenszerűen a kiosztást az alapértelmezett beállításra (ami természetesen nem a nekem megfelelő).

Ékezetes betűk kezelése nem egységes

A mai napig nem tudom megoldani, hogy a Thunderbird-ből (Carbon), a Times New Roman betűvel szedett leveleim helyes ő betűkkel kerüljenek nyomtatáskor a papírra. Minden ő betűt Helvetica ő-vel helyettesít a rendszer, ami valljuk be, nem a legjobb megoldás. Pedig a rendszerben lévő Times New Roman betű megfelelő, más programok tudják használni. Ezt a problémát a Windows sok éve megoldotta.

Nyomtató driverek

Lehet, hogy csak én vagyok ilyen peches, de a két nyomtatónk közül az egyiket (tehát 50%) a Mac OS X nem támogatja. Ez az otthoni / kis irodai Panasonic nyomtató amiatt nőtt a szívünkhöz, mert alacsony ára ellenére képes a papír mindkét oldalára nyomtatni. Persze csak Windows alatt. Mert Mac OS X driver nincs hozzá. Mi a megoldás? Erre megint nem emlékszem pontosan, de egy HP driver és egy kis buherálás (fórumos segítséggel) után végülis tudok kétoldalasan nyomtatni a MacBook-ról is. Viszont nem tudom, hogy egy számítástechnikában kevésbé járatos felhasználó az ilyen problémákat hogy tudja megoldani.

Nincs használható office szoftver

Furcsán hangzik, de így van. Az Apple iWorks csomagja látványos, de nem helyettesíti az Office-t. A Mac-re írt Microsoft Office 2004 csak félig meddig kompatibilis a Windows-os testvérével, ráadásul Rosettás, így lassú és sok memóriát igényel. Az Open Office nem natív Mac projekt (néhány hete kezdtek el a támogatásán dolgozni), így X11 futtató környezet kell hozzá (elég zavaró, ráadásul a font és a nyomtató használat még a fentebb leírtaknál is bonyolultabbá válik). Az Open Office lelkes Mac felhasználók által portolt Mac-es verziója a Neo Office áll a legközelebb a helyes megoldáshoz, de tetű lassú és tele van buta hibákkal (pl. mindegy, hogy nyomtatásnál hány példányt kérek, úgyis csak egyet kapok). Ennek ellenére ez a cikk is Neo Office-ban készül, mert egyszerűen nincs jobb.

Szinkronizálás

A MacBook beszerzése előtt valamiért abban a hitben éltem, hogy az iSync a világ legjobb szinkronizációs központja, és úgy oldja meg az eszközök közti adatcserét, hogy észre sem veszem. Gyorsan rá kellett jönnöm, hogy nagyon messze járok az igazságtól. Az iSync max az Apple saját termékeivel (iPod, .Mac, stb.) képes jól szinkronizálni, mással nem. A Palm m505-ös kéziszámítógépemhez kénytelen voltam megvenni a The Missing Sync programot, mert a Palm ingyenes szinkronizációs modulja képtelen volt ellátni a feladatát (valahogy az iSync-en keresztül kellett volna mennie). Nokia telefonommal szintén nem voltam túl szerencsés, mert a Nokia a Mac OS X alá nem biztosítja a Windows-on megismert remek ingyenes szoftvereket. Ezek hiányát a szlovák (persze angol kezelőfelülettel) Phone Director szoftverrel pótoltam, ami ugyan pénzes, de legalább szépen teszi a dolgát. Windows-os kéziszámítógéphez nem is próbáltam szinkronizálni, de a fórumokból úgy tűnik, hogy ahhoz a The Missing Sync egy másik verziójára lenne szükségem. Remek.

Szinkronizálás 2.

Valaki mondja meg legyen kedves, hogy mit csinál a SyncServer processz, mikor órákon keresztül 100%-on hajta a processzor egyik magját, látszólag teljesen eredmény nélkül? Mert minden rendszerfagyás után, illetve más megjósolhatatlan időpontokban nekilendül és dolgozik. Ha lelövöm, akkor 10-20 perc múlva újrakezdi. Ilyenkor az egyetlen megoldás, ha hagyom végig dolgozni. Ha nem tekerné fel a hűtő ventilátort teljes fordulatszámra, akkor nem is zavarna, de nem szeretek zajban dolgozni.

Fagyások

Csatlakoztass egy külső monitort a MacBookhoz. Suspendeld (csukd le a fedelét), húzd ki a külső monitort, majd ébreszd fel a gépet. Bár nem próbáltam más Mac-en, de gyanítom nem az enyém az egyetlen, ami minden ilyen műveletsor után néhány percen belül lefagy és újraindítást kér. A hibát már jeleztem az Apple bug report oldalán, de az eddigi frissítések nem tartalmazták a megoldást.Úgy tűnik, hogy a bejegyzés megjelenésével egyidőben kiadott javítás megoldotta ezt a problémát.

fagyas.jpg

Néha elgondolkodik

Előfordul, hogy ha több program fut egyszerre, akkor néha elgondolkodik és 1-2 percig nem reagál semmire. Mikor magához tér, akkor próbál minden addigi egérkattintásomat és billentyűleütésemet a lehető leggyorsabban végrehajtani, ami 1-2 perc késlekedéssel inkább zavaró, mint hasznos. Nem tudom mi okozza ezeket, de 2 GB RAM mellett memóriahiányra nem gyanakodnék.

BT egér elveszti a gombjait

Egészen mostanáig azt hittem, hogy az alábbi probláma az én rendszerem egyedi hibája. Előfordul ugyanis látszólag véletlenszerű gyakorisággal, hogy a Logitech Bluetooth egerem gombjai megszűnnek funkcionálni. Az egérmutató mozgatható, de hiába nyomogatom a gombokat, nem történik semmi. Egeret kikapcsolni, majd újra be, és megy minden gond nélkül. Viszont a napokban egy olyan blog bejegyzésre bukkantam, ahol valaki ugyanerre a problémára panaszkodott, viszont ő az Apple Bluetooth-os Mighty Mouse-át használta. Ezzel a problémával, mivel nem túl gyakori, együtt tudok élni.

Több monitoros rendszerek

Több képernyős konfigurációnál a menü csík mindig a fő képernyő tetején jelenik meg, ami a másodlagos kijelzőre tett programoknál nem túl szerencsés. Ráadásul a programok nagy része nincs okosan felkészítve a több monitoros konfigurációkra, így nem tudják rendesen lekezelni a külső monitorok elvesztését (pl. ha a Photoshopban egy eszköztár vagy beállító ablak a külső monitorra van téve, akkor a monitor kihúzása után az eszköztár nem kerül át a megmaradt képernyőre, így mindaddig elérhetetlen, amíg a külső monitort vissza nem tesszük).

További érdekesség, hogy a második monitorra tett programok egy része a helyzetérzékeny menüjeit a fő monitoron jeleníti meg. Ilyen pl. a Firefox is.

Rejtett fájlok a külső lemezeken

Értem, hogy a Mac OS egyik sajátossága, hogy a fájlokhoz és mappákhoz rejtett fájlként extra információkat ment. Biztos jó ez valamire, bár ezek mindig is megnehezítették a más rendszerekkel való átjárhatóságot. Most, a hálózatok, külső meghajtók és memóriakártyák világában viszont már igazán terhes kezd lenni ez a különlegesség. Miért kell teleszemetelnie a gépemnek az irodai Linux szervert, mikor a többiek Windows-os gépei úgysem tudnak mit kezdeni az extra fájlokkal (ezek kimondottan zavarják a Windows-os felhasználókat). Jó lenne, ha a külső (nem Mac fájlrendszert használó) lemezeken ez a funkció kikapcsolható lenne. (Ha valaki esetleg tudja a megoldást, akkor ne habozzon megosztani velünk).

A bejegyzés sorozat utolsó részében összegzem az élményeimet, és választ adok arra kérdésre, hogy vennék-e újra MacBook-ot, ha mindezeket előre tudom.

Egy hozzászólás a(z) “Tartósteszt: Mac OS X” című bejegyzéshez

  1. Mice007 írta:

    “Admin jelszó kritikus műveletek elÅ‘tt

    Nem tudom a Windows Vista mivel nyújt nagyobb védelmet a rosszindulatú szoftverekkel szemben, mint a Windows XP”

    Vista pont igy mukodik, ha a bejelentkezett felhasznalo limitalt jogokkal rendelkezik. Admin eseten csak egy figyelmezteto dialogot dob fel olyan muveletek eseten amihez admin jogok szuksegesek, persze ez sem egy egyszeru dialog, annal komolyabb cucc.

Válasz írása

Legfrissebb cikkek a Pixinfo.com-on
Exkluzív: Nikon D3X
(2008. december 1.)
Ma jelent meg a Nikon legújabb professzionális tükörreflexes gépe, a D3 továbbfejlesztett, nagyobb felbontású szenzorral szerelt változata, a D3X. Ma délelőtt látogatást tettünk a Nikon hazai importőrénél, s közelebbről is szemügyre vettük a gyártó legifjabb és legkomolyabb üdvöskéjét. Cikkünkben a rövid próbánk során szerzett benyomásainkat közöljük.
Kipróbáltuk: Canon EOS-50D
(2008. december 1.)
Augusztus végén, a vártnál talán kicsit hamarabb, megérkezett a Canon EOS-40D frissítése, az EOS-50D. Az új gép egyelőre nem váltja le az előd modellt, így együtt erősítik a Canon pozícióját ebben a szegmensben. A leendő vevőket a nagyobb felbontású szenzoron és a 920 ezer pixeles LCD-n kívül olyan újdonságok is csábítják, mint például az autofókusz finomhangolás, jobban használható automatikus érzékenység, ISO12800-as érzékenység és aktív státusz kijelzés. Bár az árkülönbség a 40D és az 50D között nagyobb, mint annak idején a 30D és a 40D között volt, az EOS 50D mégis pár nap alatt meggyőzött, hogy ha most kellene döntenem, akkor ez lenne a befutó.
Röviden: Olympus E-520 Evolution kit
(2008. november 28.)
Nekünk, akik nap mint nap fotós felszerelésekkel foglalkozunk talán nem okoz gondot egy igényesebb családi fotós felszerelés összeállítása, de azok számára, akik csak az emlékek megőrzése céljából vesznek fényképezőgépet, ez igenis egy komoly feladat. Ezért is lehet szinte minden belépő szintű fényképezőgépet 1-2 objektíves kittel is kapni, így azok is eligazodnak a választékban, akiket a fotózás technikai oldala egyébként hidegen hagy. Az Olympusnál idén karácsonyra készülve tovább gondolták a kit fogalmát, és megalkották az E-520 Evolution csomagot.
Kipróbáltuk: Casio Exilim EX-FH20
(2008. november 24.)
A Casio idén jelentette be az első olyan digitális fényképezőgépet, amely igen nagy sebességű sorozat, illetve videófelvétel készítésére alkalmas. A Casio Exilim EX-F1-et már Petur kollégám bemutatta, azóta azonban megjelent egy olcsóbb, de szintén nagy képfrissítésű videók készítésére alkalmas modell, az Exilim EX-FH20. Cikkünkben megvizsgáljuk, milyen szempontból tud kevesebbet az olcsóbb modell, s természetesen a képességeit részletesen is kielemezzük.
Kipróbáltuk: Nikon Coolpix P6000
(2008. november 17.)
Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-G1
(2008. november 13.)
Kipróbáltuk: Sony Alpha DSLR-A900
(2008. november 10.)
Röviden: Kata DB-455 fotóstáska
(2008. november 6.)

Archívum