Nikon stand: izgalom nélkül

2008. 09. 23. 18:01 | Petur

Szerencsém volt a Nikon standdal. Már eleve azzal, hogy én húztam a kalapból. Másodszor pedig, hogy az elmúlt időszakban nem jelentettek be semmit – nem kellett vele annyit dolgozni, csak kószálni és nyitva tartani a szemem. Az elmúlt időszakon persze az elmúlt néhány napot értem, mert azért cseppet sem volt munkátlan éve a japán fényképezőgép gyártó monolitnak.

Nikon stand, embertávlatból

Röpke egy év alatt a D3-D300 párostól a kis D60-on át a D700 és D90 modellekig terjed a paletta. Ez még gombocból is sok, fényképezőgépből pedig több mint elég. Éppen csak a Photokinára nem jutott igazi újdonság.

Eddig.

Nikon stand, embertávlatból

Aki ez alapján valamiféle összeesküvés elméletet szimatol, azt ki kell ábrándítanom. Fogalmam sincs, hogy lesz-e valami. Amit láttam a szokásos volt, mindenféle technológiai afrodiziákum nélkül. Libidó mozgató ajzószer persze bőven akadt az elég tekintélyes, de koránt sem hivalkodó méretű standon. Fürge táncoslábú fiatalok ropták az egyik színpadon, a másikon pedig csinos modellek pózoltak a profik és a érdeklődő amatőrök fényképezőgépei előtt. A táncos show érdekessége a Nikon Capture szoftver és a kiváló vezeték nélküli vakurendszer bemutatása volt. Az első körben egy képzett fotós instruálta a fiatalokat, miközben a színpadon elhelyezett SB-szériás Nikon vakukat távvezérelte. A mozdulatokról készült képek azonnal megjelentek a képernyőn. A következő körben egy táncoport mozgásának kimerevített pillanatait láthattuk azonnal a kijelzőn, miközben a kész képen a Nikon képfeldolgozó szoftverének segítségével változott pirosból fehérrré a kézben tartott kendő.

Vezeték nélküli táncmozdulatok

Ugyanaz képfeldolgozva

Modell bevetésen

A stand a Nikon nemrég megjelent összes újdonságát tartalmazta. Apró és elég sötét vitrinek mögött árválkodtak a D3, D700 és D300 modellek, amelyek a közeli pultoknál kézben is kipróbálhatók voltak. Tapasztalataimmal nem fárasztanám az olvasót, mivel emlékeim szerint minden modellről készült már részletes tesztünk.

Régi ismerősök (Nikon D700 és D300)

Nagy sikere volt természetesen a “tankelhárító” teleobjektíveket felvonultató emelvénynek is, ahol persze kisebb sorokat kellett végigvárni, hogy az ember végre a kályhacsövek mögé álhasson.

A tükörreflexes újdonságok mellett természetesen a Coolpix sorozat termékei, vagyis a kompakt Nikon készülékek is felsorakoztak. Képviseltette magát az S sorozat az S60-tól az S560, S610(c) valamint S710 modellekig, valamint a P-széria új bajnoka a P6000-es. A gépekből vitrin mögötti szépen csillogó és a pultokra kitett, zsíros ujjlenyomatokkal pettyezett változat is kiállításra került, igaz csak utóbbiak voltak kipróbálhatók.

Coolpix csúcsmodellek

Az S-széria képviselői

Kulináris örömökben is bővelkedett a hely (na, ez azért túlzás!), mivel Nikon logós savanyú cukorka is volt. A kíváncsiak kedvééért, ananász ízben.

A Nikon stand után némi szomszédolás következett, hiszen mellette terült el a Pentax szintén méretes birodalma. De erről majd később.

Válasz írása

Legfrissebb cikkek a Pixinfo.com-on
Könyvajánló: Digitális fotózás tükörreflexes géppel
(2012. május 25.)
Majdnem hét éve már, hogy a digitális fotózás műhelytitkait bemutató könyvsorozat valamelyik eleme nálunk járt. Akkoriban, a digitális fényképezőgépek terjedésének hajnalán a cél még a CCD-k és a pixelek bemutatás volt, azonban a helyzet mára gyökeresen megváltozott. A könyvsorozat folyamatosan alkalmazkodva az igényekhez továbbra is frissül, aktualizálódik, hogy ma is segítséget nyújtson a fotózás iránt érdeklődőknek.
Voltcraft Charge Manager 410 és NiZn akkumulátorok
(2012. május 24.)
Aki ceruza-, vagy mikroceruza elemes készüléket használ, s azt tapasztalja, hogy az akkumulátor töltésének tizedét elhasználva máris kikapcsol a gép, ne a gépet szidja! Sok esetben maga az akkumulátor, illetve annak feszültsége a ludas. A megoldás: nikkel-cink akkumulátor, mely jóval magasabb kapocsfeszültséget kínál, mint az elterjedtebb nikkel-metálhidrid akksik. Cikkünkben a technológián túl egy létező és kapható töltőt is bemutatunk.
Adobe Photoshop CS6: Adaptive Wide Angle
(2012. május 23.)
Gondolom az Adobe nem tartozik legbabonásabb cégek közé, hiszen legismertebb termékének tizenharmadik változatát adja ki. Igen, a Photoshopról van szó, ami a biztonság kedvéért egy ideje a CS becenevet használja. A CS6, vagyis a Photoshop 13. egyik legérdekesebb újdonságáról lesz szó a következőkben.
Kipróbáltuk: Olympus PEN Mini E-PM1
(2012. május 21.)
Tavaly az Olympus három új modellel bővítette MILC-eket kínáló PEN családját. Az E-P3 és E-PL3 tesztjeit már elvégeztük korábban, már csak a legolcsóbb E-PM1-gyel vagyunk adósak. Az Olympus PEN Mini E-PM1 a belépőszinten indul a vásárlók kegyeiért, de kedvező ára ellenére ne gondoljuk, hogy sok mindenről le kell mondanunk a komolyabb PEN-ek tulajdonságaiból.
Könyvajánló: Világítsd be! Fotózd le! Retusáld!
(2011. december 17.)
Aki fotózott már stúdióban az tudja, hogy a műtermi vakuk és fényformálók által nyújtott lehetőség a másik oldalon nagy kihívás is, ami főleg a kezdőket sokkolja. Mit hogyan és mire célszerű használni, miből mit lehet kihozni. Scott Kelby, a népszerű fotós oktató most a stúdiófotózás fotósra háruló munkafolyamatát foglalta össze könnyed, mágis informatív formába.
Induro BHL gömbfejek
(2012. május 17.)
Olympus M.Zuiko Digital ED 12-50mm F3,5-6,3 EZ
(2012. május 16.)
Kipróbáltuk: Nikon D3200
(2012. május 14.)
Vanguard monopodok
(2012. május 10.)

Archívum