Nikon stand: izgalom nélkül

0

Szerencsém volt a Nikon standdal. Már eleve azzal, hogy én húztam a kalapból. Másodszor pedig, hogy az elmúlt időszakban nem jelentettek be semmit – nem kellett vele annyit dolgozni, csak kószálni és nyitva tartani a szemem. Az elmúlt időszakon persze az elmúlt néhány napot értem, mert azért cseppet sem volt munkátlan éve a japán fényképezőgép gyártó monolitnak.

Nikon stand, embertávlatból

Röpke egy év alatt a D3D300 párostól a kis D60-on át a D700 és D90 modellekig terjed a paletta. Ez még gombocból is sok, fényképezőgépből pedig több mint elég. Éppen csak a Photokinára nem jutott igazi újdonság. Eddig.

Nikon stand, embertávlatból

Aki ez alapján valamiféle összeesküvés elméletet szimatol, azt ki kell ábrándítanom. Fogalmam sincs, hogy lesz-e valami. Amit láttam a szokásos volt, mindenféle technológiai afrodiziákum nélkül. Libidó mozgató ajzószer persze bőven akadt az elég tekintélyes, de koránt sem hivalkodó méretű standon. Fürge táncoslábú fiatalok ropták az egyik színpadon, a másikon pedig csinos modellek pózoltak a profik és a érdeklődő amatőrök fényképezőgépei előtt. A táncos show érdekessége a Nikon Capture szoftver és a kiváló vezeték nélküli vakurendszer bemutatása volt. Az első körben egy képzett fotós instruálta a fiatalokat, miközben a színpadon elhelyezett SB-szériás Nikon vakukat távvezérelte. A mozdulatokról készült képek azonnal megjelentek a képernyőn. A következő körben egy táncoport mozgásának kimerevített pillanatait láthattuk azonnal a kijelzőn, miközben a kész képen a Nikon képfeldolgozó szoftverének segítségével változott pirosból fehérrré a kézben tartott kendő.

Vezeték nélküli táncmozdulatok

Ugyanaz képfeldolgozva

Modell bevetésen

A stand a Nikon nemrég megjelent összes újdonságát tartalmazta. Apró és elég sötét vitrinek mögött árválkodtak a D3, D700 és D300 modellek, amelyek a közeli pultoknál kézben is kipróbálhatók voltak. Tapasztalataimmal nem fárasztanám az olvasót, mivel emlékeim szerint minden modellről készült már részletes tesztünk.

Régi ismerősök (Nikon D700 és D300)

Nagy sikere volt természetesen a „tankelhárító” teleobjektíveket felvonultató emelvénynek is, ahol persze kisebb sorokat kellett végigvárni, hogy az ember végre a kályhacsövek mögé álhasson. A tükörreflexes újdonságok mellett természetesen a Coolpix sorozat termékei, vagyis a kompakt Nikon készülékek is felsorakoztak. Képviseltette magát az S sorozat az S60-tól az S560, S610(c) valamint S710 modellekig, valamint a P-széria új bajnoka a P6000-es. A gépekből vitrin mögötti szépen csillogó és a pultokra kitett, zsíros ujjlenyomatokkal pettyezett változat is kiállításra került, igaz csak utóbbiak voltak kipróbálhatók.

Coolpix csúcsmodellek

Az S-széria képviselői

Kulináris örömökben is bővelkedett a hely (na, ez azért túlzás!), mivel Nikon logós savanyú cukorka is volt. A kíváncsiak kedvééért, ananász ízben. A Nikon stand után némi szomszédolás következett, hiszen mellette terült el a Pentax szintén méretes birodalma. De erről majd később.