Felépítés
Folytatva a Sigma tavaly év végén bejelentett full-frame szenzoros MILC-ekre fejlesztett, „I” szériás objektívjeinek tesztjét, a Sigma 65mm f/2 DG DN | Contemporary objektív után jöjjön a streetfotósok egyik kedvenc „gyutávja”, a 35mm-es változat, amely szintén a kortárs sorozatban jelent meg, az előzőhöz hasonlóan f/2 fényerővel.
Az „I” széria közös tulajdonsága a fém tubus, a fém gyűrűk, illetve a rekeszgyűrű, valamint a kis méret. Ide sorolhatnánk akár a kis tömeget is, de a fém külső miatt ez annyira nem jellemző – tény, nem is mondhatók nehéznek ezek az objektívek, de léteznek náluk könnyebbek, polikarbonát tubussal. Itt van példának rögtön a Sony FE 35mm f/1,8, amely 280 grammot nyom, szemben a cikkünk tárgyával, ami első, hátsó kupakok és napellenző nélkül is 320 grammos (napellenzővel és kupakokkal 390 gramm).
A pofás külsőért tehát uszkve 100 grammal kell többet vinnünk a fotós táskában, cserébe egy igazán szerethető dizájnt kapunk. Na és persze jó fényerőt.
A 35mm-es gyújtótávolság a filmes időkben igen elterjedt volt, amelynek persze csupán az az oka, hogy akkoriban jóval komplikáltabb és drágább volt nagyobb látószögű objektívet (pl. 28 mm) fejleszteni. Teljesen egyértelmű, hogy azért, mert már léteznek 24 vagy 28 mm-es objektívek, nem kell elfelejteni a 35 mm-eseket sem, hiszen ezek perspektívában kevésbé torzult világot mutatnak, mint egy 24 mm-es nagylátószögű.
A teljes Leica képkocka méretű szenzoron 63,4 fokos látószöget kapunk.
A fényerő jónak számít, igaz, itt is elmondható, hogy az átlag inkább az f/1,8. Az ennél az objektívnél kínált f/2 azonban egyáltalán nincs messze az f/1,8-tól, gyakorlatilag elhanyagolható a különbség, s ha ugyanúgy remek képminőséget kapunk nyitott blendén, mint a korábban tesztelt 65mm f/2 esetében, akkor nincs is mit sajnálni azon az egyharmad fényértéken.
A Sigma 35mm f/2 DG DN | Contemporary összesen 10 lencsetagból áll, amelyből három aszférikus, egy pedig speciálisan alacsony szórású (SLD), előbbiek a képsarki leképezés javítását szolgálják, utóbbi pedig a színhiba csökkentésben játszik szerepet.
Az automatikus élességállításhoz léptetőmotort alkalmaztak, amely ennél a modellnél is csendesen mozgatja a fókuszcsoport tagjait. Az objektív támogatja az arc és szem felismerő AF-et is, valamint videofelvételeknél is jól használható. A belső élességállításnak köszönhetően az objektív hossza nem változik fókuszálás közben és a frontlencse sem fordul el.
A frontlencse mindössze 33 mm átmérőjű, elé 58 mm-es szűrőt tekerhetünk fel. Érdekes látni, hogy itt nem törekedtek az egységes szűrőátmérőre, pedig maga az objektív legszélesebb a pontján 67 mm átmérőjű, így nem növelte volna meg jelentősen az objektív méretét, ha itt is 62 mm-es szűrőmenetet használnak, mint a 65mm f/2 változatnál (a harmadik „I”-szériás objektívnél, a 24mm f/3,5-nél pedig 55 mm-es).
Az új „I” szériás Contemporary modellekhez sem jár hordtáska, így a 35mm f/2-höz sem kapunk. Az első és hátsó védőkupakon kívül azonban jár az objektívhez egy cső formájú fém napellenző, valamint egy különleges mágneses első kupak is.
A mágneses lencsevédő kupakot az új „I” szériával együtt mutatta be a Sigma tavaly december elején. A könnyedén fel és levehető kupakhoz opcionálisan egy karabíneres tartót is vásárolhatunk. Pofon egyszerű ötlet, mégis sok fotós számára nyújt majd segítséget, akik eddig mindig elfelejtették, hova is tették az objektívsapkát. A mágneses rögzítés pedig a gyors fel/levétel lehetőségét kínálja.
A specifikáció a Sigma 35mm f/2 DG DN C adatlapján tekinthető meg.
Használati tapasztalatok
Ahogy azt már korábban jeleztük, az „I” szériás objektívek fém tubust kapnak, még akkor is, ha ezek az objektívek jelenleg a kedvezőbb árú Contemporary vonalban találhatók. Az igazán szép külsőt az első (akkor még nem bevallottan „I” szériás) 45mm-es változat óta kicsit áttervezték, ez leginkább az objektív közepén érhető tetten, ahol egy bemart rész fut át az objektív bal oldalán. Ez a fel és letekerésnél segít biztosabb fogást venni.
Az objektív nem csak szép, de időjárásálló is, így mostoha körülmények között is gond nélkül használhatjuk – erről egyébként a bajonett körül körbe futó gumi szigetelés is árulkodik. Méretét tekintve kellemesen kicsi, mondhatni kompakt, kb. egy 7×7 cm-es kockába fér el (nagyjából akkora, mint a Sony 35mm f/1,8).
A Sigma 35mm f/2 DG DN | C fókusz- és rekeszgyűrűvel is rendelkezik, utóbbin a szokásos módon 1/3 blendénként állítható a rekesz, de választható „A” mód is, amelynek során a gép vezérli a rekeszt (vagy a gépről vezéreljük mi).
Szabadon futó módra nem állítható a rekeszgyűrű, így a videózáshoz nem kapunk finomabb rekeszvezérlést, mint a szokásos 1/3 lépés…
Érdemes tudni, hogy a rekeszgyűrű nincs közvetlen fizikai kapcsolatban a rekesszel, csupán elektronikusan vezérli azt (közvetlen beállítást adó módban is, azaz van egy kis késleltetés a gyűrű elforgatása és a rekesz beállítása között).
Rekeszgyűrűt rögzítő kapcsoló nem került az objektívre, de az automata (A – vázról vezérelhető rekesz) és a gyűrű által beállítható rekeszértékek közötti ugrás kellően nagy ahhoz, hogy a fotós táskába elpakolás során ne állítódhasson el véletlenül a gyűrű. Bár a 45mm-esnél többször előfordult, hogy az A állásból 16-os rekeszbe került a rekeszgyűrű, ennél a modellnél ilyet nem tapasztaltunk.
A fókuszgyűrű csupán 1,5 cm szélességű, felülete erőteljesen bordázott. Pozícióját tekintve az objektív végén található, amely alapvetően nem jelent gondot. Kisebb meglepetés érhet bennünket, ha a napellenzőt is az objektívre helyezzük, annak ugyanis pontosan ugyanolyan bordázata van, mint a fókuszgyűrűnek, így néha előfordulhat, hogy miközben a kijelzőt nézzük és kezünkkel csak kitapogatjuk a fókuszgyűrűt, az nem a gyűrűre, hanem a napellenzőre téved és azon akarunk élességet állítani. Mivel a napellenző nagyobb átmérőjű, így előbb-utóbb azért megtanulható, hogy mit is tapintunk ki. Az egységes dizájn miatt persze érthető, hogy a napellenző is kapott külső bordázatot.
A gyűrű elektronikusan vezérli a fókuszcsoportot, nincs közvetlen fizikai kapcsolat a lencsetagok és a fókuszgyűrű között. A közelpont és a végtelen tárgytávolság közötti átfókuszáláshoz gyors gyűrűforgatás esetén kevesebb, mint háromnegyed fordulattal (225 fokkal) kell elforgatnunk a fókuszgyűrűt, de lassú forgatással finom beállítás is elérhető: így két teljes fordulattal (720 fok) járható végig a fókusztartomány, ami valóban precíz élességállítást tesz lehetővé! Ami kicsit szokatlan lehet, az a kis késleltetés, ami a gyűrűforgatás és a lencsemozgás között tapasztalható.
Távolságskálát ugyan nem tartalmaz az objektív, de hozzávetőleges skálát a váz hátsó LCD-jén láthatunk.
Kapcsolóból egy került csak a tubusra, ez a szokásos AF/MF közötti váltást teszi lehetővé.
A fókuszlégzés problémája (azaz a közeli és távoli témákra fókuszálás során jelentkező eltérő látószög) általában a videósokat/filmeseket szokta zavarni, de tegyük azért hozzá, hogy aki fókuszsorozatból akar nagyobb mélységélességű képet összerakni, annak is meggyűlhet a baja az eltérő látószögekből adódó változó mértékű nagyítással.
Éppen ezért most is megnéztük, hogy milyen mértékű ez a bizonyos fókuszlégzés. A Sigma 35mm f/2 DG DN | C sem kivétel ezen jelenség alól, a közelpont és a végtelen tárgytáv közötti látószög eltérés ráadásul elég jelentős. Itt közelpontra állva közel 20%-kal kisebb a látószög, ráadásul a torzítás is jelentősen változik.
