A fotósok élete nem csak játék és mese, írhatnánk át a népszerű mese magyar dalszövegét, utalva ezzel arra, hogy akadnak kemény helyzetek. Több balesetet is okoztak már a nem kellően körültekintő fotósok.
Ha hivatásos fotós vagy, akkor nagy eséllyel már tudod, hogy megfontoltan és ésszel fotózunk, ha azonban fotózást kedvelő amatőr, aki „a jó képért bármit” elvet követi, talán nem gondolod át minden tett esetleges követezményét. A sportversenyeken többnyire csak a regisztrált, hivatásos fotósok fotózhatnak, de egy kerékpárversenyen több esély van amatőrként a pálya mellé kerülni. A kiépített versenyszakasz többnyire csak egyszerű szalaggal van védve, néhol azzal sem, így gyakorlatilag az emberek belátására bízzák, hogy ne menjenek a repesztő bringások közé. Ezt még akkor se tegyük meg, ha úgy érezzük, van még 10 centink, s egy jó fotóért bármit. Ezzel ugyanis nem csak a felszerelésünk, de a versenyzők testi épségét is kockáztatjuk. Ez történt a Brit nemzeti kerékpárbajnokság futamán is múlt vasárnap, ahol egy fotós egy jó kép kedvéért lelépett a járdáról, rá a versenyterületre, s meg is volt a baj. A fotós, a felszerelése, s szerencsére Kristian House is megúszta az esetet, de a helyezése ugrott: Máskor is előfordult már hasonló baleset, ahol ugyan nem csinált ennyire egyértelmű butaságot a fotós, de a túl hirtelen felemelt gépével, s a rajta lévő teleobjektívvel szintén balesetet okozott, ezúttal ráadásul komoly sérülés is történt az olaszországi profi versenyen (a képen jobb szélen): A baleset következményeképp nem Daniele Colli nem csak a jó pozícióját bukta, de a könyöke is eltört . Figyelem! Gyenge idegzetűek ne nézzék meg az alábbi videót! Nyilvánvaló, hogy fotósként lángol bennünk a vágy, hogy életünk legjobb képét készítsük el, s ez olyan tettekre is sarkall minket, amelyeket ha előzőleg átgondolnánk, vélhetőleg nem tennénk meg. Nem kérdéses, hogy a pillanat hevében nehéz egyszerre két dologra koncentrálni: arra, hogy a lehető legjobb képeket készítsünk és arra, hogy egy óvatlan mozdulattal ne okozzunk nagyobb bajt, de az is tény, hogy mindkét baleset elkerülhető lett volna, ha nem átgondolatlanul, hirtelen ötlettől vezérelve cselekednek a fotósok. Szóval nyugi és gondolkozz, mielőtt felemeled az objektíved!
Jimmy McIntyre ismét egy hasznos Photoshop szolgáltatást mutat be nekünk, amely nem is olyan régen került bele a szoftverbe. Ha torzítás csökkentést...
A New York-i portréfotós megmutatja, hogyan érdemes beállítani a modellünket ahhoz, hogy mellkép esetén karcsúbb megjelenést kapjunk a fotón. Has be, mell...
Jay P. Morgan megmutatja, hogyan készíthetsz remek pillanatfotókat lézercsapda segítségével. Bár Jay a MIOPS kioldóját használta, hasonló képességgel bír a már nálunk...
Ezzel a kérdéskörrel már többen is foglalkoztak, mi most két forrásból válogatva gyűjtöttünk össze nyolc indokot, miért nem tudsz előrébb lépni a fotózás terén....