A Microtech megjelentítői ugyan nem túl népszerűek a digitális fényképezőgépek körében, de mégis fontos róla néhány szót szólni. A Minolta a DiMAGE sorozatának 5-ös és 7-es gépeiben, a Hewlett-Packard pedig a PhotoSmart 850-es gépében alkalmazta a korábbi megjelenítőt. Már az elődmodell is rendelkezett olyan kellemes tulajdonságokkal, amelyek megkülönböztetik a hagyományos LCD-s elektronikus keresőktől. Ilyen tulajdonság, hogy nem külön vörös, zöld és kék pixelekből épül fel, hanem minden egyes pixel képes bármilyen szín megjelenítésére. Ezt időmultiplex módon érik el, vagyis elsőként egy csak vörös színű képet, majd zöld képet, végül kék képet jelenítenek meg, amelyek olyan gyorsan váltják egymást, hogy az emberi szem tehetetlensége miatt atz színesnek látjuk.
Az új LightView 311k az eddigi legnagyobb felbontású megjelenítő, mint neve is utal rá, 311 ezer képpont található rajta (432×240 pixel). Mivel ezek a képpontok bármilyen szín előállítására képesek, ez a megjelenítő nagyjából megfelel egy 311.000×3=933.000 pixeles LCD-nek. Érezhető hát, hogy nagy horderejű fejlesztésről van szó. A korábbi modell képfrissítése még hagyott kívánnivalót maga után, maximum 75 Hz-es frissítéssel volt használható. Az új modell azonban akár 120 Hz-es képfrissítéssel is működtethető (360 Hz R-G-B kép). A tömeggyártást ez év vége felé, a negyedik negyedévben kezdik meg. Mind analóg, mind digitális változat kapható lesz.NÉPSZERŰ CIKKEK
Képértékelés Essdras M. Suarezzel
A PhotoShelter élő képértékelést tartott Essdras M. Suarez fotoriporterrel, amely most online visszanézhetó.
Heti Fortepan – 23.: Így építik újra a múltat
A Fortepan archívum segíti a régi hangulatú, kosztümös filmek látványtervezőinek munkáját is.
Néhány tanács kezdő utcai fotósoknak
Egy korábbi postunkban már foglalkoztunk a street photography műfajjal, most újra elővesszük. Igaz ugyanis a mondás, több szem, többet lát. Lássuk, John Batdorff milyen...
Szabad-e ingyen fotózni?
A sokszor előkerülő témát főképp profi fotósoktól hallhatjuk, s nem feltétlenül csak itthon, hanem külföldön is. De vajon szabad-e ingyen fotózni? Vagy ezzel tényleg...
Szelektív fehéregyensúly módosítás
Ha kevert színhőmérsékletű megvilágításod volt, vagy csupán csak a kép egy részének színét (kontrasztját, világosságát, stb.) szeretnéd módosítani, itt egy jó módszer, hogyan teheted...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben








