A Sigma idén két objektívét újította meg, s építette be az új jelölésekkel ellátott (A-Art, C-Contemporary, S-Sports) rendszerükbe, emellett pedig a DP szériát is felfrissítette Quattro családjával, amelybe a legújabb fejlesztésű X3 szenzor került. Mi más is lenne a legnagyobb érdeklődésre számot tartó újdonság a garázscégből komoly gyártóvá avanzsált Sigmánál, ha nem a DP2 Quattro. A nagy szenzoros prémium kompaktok családjába tartozó gép fixen beépített fix (45mm ekv.) gyújtótávolságú objektívvel rendelkezik. Az új változat két nagy frissítést tud felmutatni. Egyrészt a különleges kialakítású X3 szenzort, amely Bayer alapszínszűrő helyett három rétegben elhelyezett fényérzékeny szenzort használ, ezúttal a felső kék réteg ráadásul négyszer nagyobb felbontással bír, mint az alsó kettő, számszerűen a felső 20 millió pixelt, az alsó kettő 4,9 millió pixelt tartalmaz. A Sigma szerint ezzel a megoldással jelentősen csökkenthető a képzaj, amely többnyire a vörös és zöld csatornán képződik, ugyanakkor a kék réteg nagy felbontásánák köszönhetően akár 39 Mpixeles gépnek megfelelő részletességet is képesek visszaadni. Reméljük egy tesztben erről majd mi magunk is meggyőződhetünk. A másik újítás a külső, amelyet teljesen átterveztek. A markolat meghökkentő kialakítása azonban sajnos nem sikerült túl kényelmesre. A Sigma DP2 Quattro fogása kényelmetlen, egyszerűen képtelenség rendesen megfogni. A hátsó gombok elég jól kézreállnak, de a markolaton lévő hátsó kiszögellés nagyon nem hiányzik. Pedig maga a hátra nyúló markolat ötlete jó volna, csak nem így. A legnagyobb gond, hogy ahogy az embert a legkevésbé zavarja a markolat, úgy fogva nehéz rendesen lenyomni az exponáló gombot. Az új objektívek közül az 50mm f/1,4 DG Art (művészi) kategóriás , a 18-200mm f/3,5-6,3 DC Contemporary (mindennapos) besorolást kapott . A fullframe szenzoros gépekkel is használható 50mm f/1,4 objektív kiváló kidolgozottságú, remek felépítésű. Csak dicsérni tudjuk a Sigmát azért, amit elkezdett az új szériás objektívjeivel. Ideje volt megújítani az objektív parkot és ezt remekül csinálja a japán gyártó. Persze nem csak a prémium kategóriában, de a hobbifotósoknak szánt sorozatban is újít a Sigma, erre jó példa az APS-C szenzoros gépekhez fejlesztett 18-200 mm-es utazózoom objektív, amely külsőre már nem annyira kiemelkedő, érződik rajta az alacsonyabb kategória. Használata során azonban kényelmes, a zoomgyűrű nem szorul, jól kézre áll. Egyedül a kézi élességállítás gyűrűjét találjuk kicsit túlzottan elöl, ami általában a DC motoros egyszerűbb objektívek sajátsága. A fókuszmotor ugyan nem ultrahangos működtetésű, mégis gyors az élességállítás, legalábbis a kiállított Nikon D3300-as modellen határozottan így érződött. A Sigma stand is felsorakoztatta az objektívet felépítő apró alkatrészek kis kiállítását, amelyeket egy-egy vitrinben nézhetnek meg a látogatók. A stand pódiumán folyamatos bemutatókat tartanak, ahol nem meglepő módon a fő szereplő az objektíveken kívül az új DP2 Quattro. A CP+ tudósításunk segítő partnere idén is a Canon!
NÉPSZERŰ CIKKEK
Egy újabb módszer a kis képzaj eléréséhez
A digitális fotózásban a képzajjal kell a legtöbbet küzdeni. Bár ma már kaphatók nagyon alacsony képzajú, magas érzékenységnél is jól használható gépek, a fotósokban...
Sony/Zeiss: Hát így állunk…
Tiszta vizet önt a Zeiss a Sony poharába. Bizonyára sokan vagyunk, akik kicsit átláthatatlannak érezzük a Zeiss (korábban Carl Zeiss) és a...
Miért ne (csak) a mAh értéket figyeld egy akkumulátornál?
Már régebb óta kikívánkozik belőlem ez a bejegyzés, de valamiért soha sem tartottam annyira fontosnak, hogy rászánjam az időt a megírására. A tegnapi fényképezőgép...
Szabad-e ingyen fotózni?
A sokszor előkerülő témát főképp profi fotósoktól hallhatjuk, s nem feltétlenül csak itthon, hanem külföldön is. De vajon szabad-e ingyen fotózni? Vagy ezzel tényleg...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben