A Sony standja is természetesen a nagyobbak közé tartozott, de ennek ellenére a csöndesebb időszakokban is tömve volt emberekkel. Sony Alpha A99 + 300mm f/2.8 G SSM II kettévágva Robbantott Sony Alpha A99 A napokban bejelentett két MILC optikát sajnos csak üveg mögül mutogatták, így még csak egy normális fotót sem lehetett róluk készíteni. Az viszont érdekes, hogy a kiállított 20 mm-es optika külsőre sem hasonlít ahhoz, amit a bejelentéskor a Sony közzétett. Kiemelt helyet kapott a kiállításon a Sony már nálunk is kapható HDR-AS15 sportkamerája, ami mindenféle kiegészítőkkel egy csomó helyre felerősíthetők, így kényelmesen rögzíthető velük a szabadidős tevékenységek a síeléstől a bringázáson keresztül a raftingig szinte minden. A pici kamerához a vízálló tok mellett létezik olyan tok is, ami kihajtható LCD-vel és kezelőszervekkel kiegészítve a kamerát hagyományos videokamerává alakítja az AS15-öt. A mai kor elvárásainak megfelelően a kamera wifin keresztül távolról is vezérelhető. A mobiltelefon vagy tablet kérpenyőjén a kamera élőképe látható, amit figyelve a mobil eszközről kezdeményezhető az exponálás. A CP+ tudósítás létrejöttét idén a Canon Hungaria Kft. támogatja. A fotók Canon EOS 6D-vel és az új Canon EF 24-70mm f/4 L IS USM objektívvel készültek.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Átmenetes szűrő hatás fillérekből
Nem rendelkezel drága átmenetes szűrővel, de szeretnél hatásos hosszú expozíciós képeket készíteni anélkül, hogy az égbolt túlexponált legyen?
Akkor ez a módszer neked való!
Benjamin Jaworskyj...
Tájképek feldolgozása Lightroomban
Avagy giccskészítés gyorstalpaló 45 percben :) Persze viccet félre téve, ebben a videóban igen részletesen tanulhatod meg a Lightroom alapjait is, de megtalálod...
Nem kell mindig Photoshop?
Avagy egy példa arra, amely megmutatja, hogy nem csak felesleges részek retusálására, vagy ott sem volt madarak felklónozására, de termékfotózásnál is igen hasznos ez...
Így készült: Erik Johansson – Falling Asleep
Kreatív ötlet, tervezés, precíz megvilágítás, kitartás és rengeteg utómunka. Röviden ennyi, hosszabban pedig a videóban.
Egy újabb példa a nagy sebességű vakuszinkron (HSS) előnyére
Manapság egyre több olyan stúdióvaku kerül piacra, amely nem csak akkumulátoros üzemeltetésével, de nagy sebességű vakuszinkronjával is lehetőséget kínál a kültéri fotózáshoz.
Mint ismeretes, a...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben