Már tegnap óta érdekes híreket olvashatunk az Olympus egyik tranzakciójáról, melynek kapcsán a régi vezérigazgató is nyilatkozatot tett. Nem pozitív dologra kell gondolnunk, elég komolynak tűnik a probléma. Olyannyira, hogy az Olympus részvényei múlt hét péntek óta több, mint 40%-ot estek. Az ügy természetesen meglehetősen szövevényes, így nekünk sincs könnyű dolgunk az eset bemutatása során. Az biztosnak látszik, hogy egy több, mint 650 millió dolláros kiutalás kapcsán indult el a hajcihő, amely egy olyan offshore (egészen pontosan kajmán-szigeteki) cég számlájára került, amely 2 hete nem is létezik. A fő probléma az, hogy ez a pénzösszeg nagyjából az Olympus 2 éves eredményéhez közeli, s egy korábbi akvizíció szokásos 1-2%-os jutaléka helyett annak mintegy 36%-a. A dolog pikantériája, hogy maga a régi vezérigazgató is levélben fejezte ki aggodalmát az üggyel kapcsolatban, ez nyilvánosságra is került. Ezen kívül több interjú is készült, a Bloomberg-nél és az FinancialTimes-nál. Természetesen a jelenlegi vezérigazgató szerint teljesen legális tranzakció történt, s tagadja a jutalék túlzott mértékét is, melyet interjúban is közölt, de a szkeptikusok ezt a részvényárak megmentésének első lépéseként értékelik, s nem feltétlenül a valóságként kezelik. Nagyon bízunk benne, hogy hamarosan sikerül tisztázni a helyzetet, mert sem a cég jó hírének, sem a részvényeseknek, sem a vásárlóknak nem tenne jót, ha a kétes pénzügyi tranzakcióról valóban bizonyítást nyerne, hogy túlzott mértékű jutalék került egy szervezett bűnözésben is érintett céghez.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Itt az új esküvőfotó őrület? Animált esküvőfotó!
Nincs új a nap alatt - szokták mondani, pedig valójában mindig van valakinek egy korszak alkotó ötlete.
Most éppen Jeffrey L Bennett ötlete indíthat el...
Így készíts otthoni fotóhátteret
Kovács Zoltán (Zorko) lelkes amatőr fotósként nem elégedett meg a környezet adta lehetőségekkel, néhány éve barkácsolással kezdte saját fotóstúdióját kialakítani. Ennek egyik lépése volt...
Hova rohanunk? Lassíts!
Pár órája olvastam a Youngrens (Erin és Jeff Youngren) blogjában egy esküvői fotózásról szóló cikket, ami komolyan mély nyomokat és szomorúságot hagyott bennem. Gyűröm,...
Így utómunkázunk
Varga Zsolt esküvőfotós megmutatja, hogyan készül el nála egy álomesküvői retusált kép. Három percben láthatjuk azt a rengeteg munkát, ami egy esküvői...
Közgyűrűzés
Avagy hogyan növeld meg objektíved nagyítását anélkül, hogy plusz lencsetagot iktatnál az optikai rendszerbe. Egy kis elmélet után a gyakorlatát is bemutatjuk a közgyűrűk alkalmazásának.
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben




