Az óriási Panasonic stand szélén megbújva találtunk rá a Sanyo kiállítóterére. Fényképezőgép, vagy kamera már egy szál se volt látható, a kiállított anyag gerincét a „töltéstartó” Eneloop akkumulátorok adták mindenféle méretben. Egyébként a Panasonickal való barátkozás nem véletlen, hiszen tavaly óta a P-betűs gyártó a Sanyo részvényeinek 100%-os tulajdonosa. A Sanyo Eneloop akkumulátorok hagyományos világosszürke és nagyobb kapacitású 2500 mAh-ás, fekete változatban is kaphatók. A cég újdonsága mégis a régi sorozatot érinti, hiszen a megszokott külsővel kapható AA és AAA méretű akkuk legfrissebb generációja már 1800 töltési ciklust bír. Ezeket a szériákat októbertől kezdi forgalmazni a gyártó. A stand másik érdekessége az új KBC-L2B akkumulátor/töltő volt, melyek mobil eszközökhöz használhatunk, ha épp megszorulunk energia terén. Az apró 5000 mAh-ás készülékben két darab lítium-ion akku kapott helyet, így egyszerre akár két külső eszköz is tölthető vele 500mA-rel, vagy egy eszköz ennek a duplájával. A bejegyzésben szereplő fotók Nikon D600-zal készültek.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Hogyan ejtsük: bokeh?
A fotós szakzsargonban sok olyan szó van, amely idegen eredetű (lásd blende, push-hívás, Schwarzchild-effekt, stb.). Egyesekhez nem is igazán van jól használható magyar szó.
Bár...
Mire jó a 40 kép/mp? Tippek nagy sebességű fotózásokhoz!
Izgalmas lehetőségeket kínál egy nagy sebességű és viszonylag hosszú időtartamú sorozatfelvételre képes gép - de tudni kell azt kihasználni is.
A természet ajándéka: a méhsejtrács
Péter tegnap remek összefoglalót írt az általunk már bemutatott vaku kiegészítőkről, amelyek között méhsejtrácsot is találhattatok. Bár mi is igyekszünk bemutatni ezek hatását, nem...
Lightroom Preset Starter Pack
Ingyen tölthető le a Sleeklens-től a 15 előre beállított effekt szűrő (Preset) a Lightroom 4-6, valamint CC verziókhoz.
Tippek épületfotózáshoz
Hogyan készíts látványos épületfotókat? Mik a trükkök és a trendek? Ebből a videóból megtudhatod!
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben













