Manapság már nem számít nagy kapacitásúnak egy 32 vagy 64 GB-os memóriakártya, mégis, az ilyen, vagy akár nagyobb kapacitású memóriakártyák alkalmazásakor érdemes fejben tartani néhány tudnivalót, hogy a lehető legbiztonságosabban használhassuk ezeket.
Előre jelzem, hogy első olvasatra túlzottan ijesztgetőnek, vagy paranoiásnak tűnhet egy-egy pont, de hasonlóan egy száraz téli napon nyári gumival történő autózáshoz, a lenti tippek nem betartása sem eredményezi mindenképpen azt, hogy baj lesz. Viszont az ördög nem alszik, így száraz téli napon is téli gumival közlekedünk, hiszen nem tudhatjuk, hol „jön szembe” egy felfagyás, vagy ködlecsapódás, esetleg melyik kanyarban lesz nagyobb 1 N-nal a centripetális erő a tapadási súrlódás maximumánál és hol repülünk ki a kanyarból. Így hát ahogy a téli gumit is minden alkalommal fel kell tenni, ha 7 fok alá süllyed a hőmérséklet, az alábbi tippek betartása is fontos.
Ha nem is életeket, de képeket menthet!
1. Ne formázzunk túl gyakran!
Régen, a filmes korszakban csak arra kellett ügyelnünk, hogy a fotózás előtt legyen film a gépben, illetve a fotózás végén úgy vegyük ki azt a vázból, hogy ne kapjon fényt. A digitális korszakban a fénytől már nem kell rettegnünk, az adatvesztés démoklészi kardja azonban ott függ a fejünk felett, minden egyes alkalommal, amikor csak egy új képet készítünk.
Nem meglepő, hogy egyre több gyártó kínál a profi fényképezőgépeik java részében dupla memóriakártyás megoldást, amikor is mindkét memóriakártyára egyszerre kerülnek fel a képek. Bár alapvetően a flash alapú adattárolás valamilyen szinten biztonságosabb, mint a mozgó mechanikai alkatrészeket tartalmazó merevlemezeké, az SSD-k elterjedésével nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a tároló eszközök sem halhatatlanok. Az egyes cellák ugyanis véges számban írhatók csak, azaz egy idő után elöregednek, amelynek első jele lehet a lassuló olvasás és írás. Az öregedés ráadásul a nagyobb kapacitású eszközöknél egyre többször alkalmazott ún. MLC típusú NAND cellákat használó flash memóriáknál sokkal korábban bekövetkezik (ezek a cellák több bitet is képesek tárolni, viszont hibatűrésük is kisebb, így az öregedésre is hajlamosabbak).
De míg az SSD-knél az operációs rendszer, valamint az SSD vezérlője (firmware-e) igyekszik az írásokat egyenletesen elosztani az összes adattároló cella között (wear leveling), a fényképezőgépeknél használt memóriakártyáknál ilyenről egyelőre nem hallani.
Az ok persze egyszerűen megmagyarázható: míg egy SSD-re egy év alatt akár több TB (terabyte) adatot is írhatunk, ritkán fotózzuk teli hetente a 128 gigás kártyánkat. Ennek ellenére itt is érdemes figyelembe venni az írási műveletek számát, azaz a nagy kapacitású kártyáknál nem érdemes minden egyes fotózás után törölni a képeket. Igyekezzünk legalább a kártyák 75%-át tele írni, mielőtt teljesen üresre gyaluljuk azokat.
2. Ne töröljük azonnal a rosszul sikerült képeket!
Amíg drágák voltak a nagy kapacitású memóriakártyák és egy két hetest nyaralást ki kellett húznunk két darab 4 GB-os memóriakártyával, akkor megszoktuk, hogy a nap végén átnézzük a fotókat és a rosszul sikerülteket töröljük, hogy helyet szabadítsunk fel.
Manapság azonban ez a művelet inkább veszélyforrás, mint hasznos tevékenység.
A kártyáink kapacitása ugyanis gond nélkül lehetővé teszi, hogy törlés nélkül is kihúzzunk egy fent említett nyaralást két 16 GB-os kártyával, így felesleges a törölgetés.
Szintén felesleges törölgetni egy eseményfotózás képeit, pl. egy esküvőfotózás során, hiszen a hazaérve úgyis át kell válogatnunk még a fotókat és az a néhány kép, amit a fotózás során törlünk, nem sokkal könnyíti meg a dolgunkat.
A törlés ugyanakkor – ha csak minimálisan is, de – veszélyes. A törlési művelet során ugyanis a kártya azon részébe írunk, amely a fájlok elhelyezkedését írja le (FAT – File Allocation Table), s ha az írási művelet során bármi hiba lép fel (pl. akkor merül le az akku hirtelen), akkor adatvesztésünk is lehet.
Noha erre kicsi az esély, érdemes ezt az esélyt tovább minimalizálni azzal, hogy nem törölgetjük a képeinket legalább addig, amíg azokat fel nem másoljuk a számítógépünkre és nem készítünk róla egy másik biztonsági másolatot. Ráadásul a törölt képek helyére közvetlenül kerülhetnek az új képek adatai, amely így ezeknek a celláknak a gyorsabb elhasználódását eredményezheti.
Még egy indok amellett, hogy ne töröljünk a kártyáról a fényképezőgéppel: így az akkunkból sem fogy több energia, mint ami feltétlenül szükséges, így azt teljes egészében fotózásra használhatjuk.
3. Figyeljünk a fájl írásra!
Memóriakártya eltávolítása előtt kevés, ha csak egyszerűen kikapcsoljuk a fényképezőgépet. A legutóbb készült sorozat ugyanis akkor is a kártyára kerül, ha a gépet a főkapcsolójával kikapcsoljuk. Amennyiben lassú kártyát használunk, és/vagy nagyon hosszú, nagy felbontású sorozatot készítettünk, akkor az írás több másodpercig is eltarthat. Némely fényképezőgép már képes figyelmeztetni a kártyaajtó kinyitásakor, ha még fájl írási művelet zajlik, de nem minden modell ilyen figyelmes.
Így hát inkább mi figyeljük a gépünk írási műveletét jelző piros lámpácskáját és amíg nem alszik el, a kártyaajtót se nyissuk ki (egyik-másik régebbi Canon DSLR már a kártyaajtó kinyitására felfüggesztette a képek kártyára írását, ami önmagában máris adatvesztést jelentett).
4. Használjunk tokot!
Láttam már olyan fotóst, aki a memóriakártyáit csak úgy ömlesztve tárolta a fotós táskájában. Egy egy Compact Flash kártyánál még nem annyira probléma, hiszen a csatlakozók itt védve vannak, de egy SD kártyánál, amely szabadon lévő csatlakozókkal rendelkezik, nem biztos, hogy szerencsés, ha kézzel fogdossuk össze minden alkalommal, amikor csak benyúlunk egy új kártyáért.
Az SD kártyákat eleve tokban árulják, de lehet már kapni olyan, több tárolórekeszes tokokat is, amelyekben jól rendezhetjük a kártyáinkat.
Az ilyen tokok ráadásul lehetővé teszik, hogy a tele kártyákat fejjel lefelé fordítva egyértelműen jelezzük magunknak, hogy melyik kártyák üresek még.
5. Egy nagy helyett több közepes kapacitású kártyára dolgozzunk!
Egy 64 vagy 128 GB-os kártyára akár egy komplett esküvő is elfér, még a „bugyihúzástól bugyihúzásig” típusú is (értsd készülődéstől, öltözködéstől a buli legvégéig). Ennek ellenére (ha nem videózunk) érdemes inkább több, közepes kapacitású memóriakártyát használnunk, így ugyanis az egyes eseményeket külön kártyára menthetjük (kártyacsere a kreatív fotózás után, a polgári majd egyházi szertartásokat követően), így egy esetleges kártyahiba esetén is csak a legutolsó esemény képei lesznek veszélyben.
6. Törekedjünk márkás termékek használatára!
Az adatvesztés némely esetben a gyenge minőség miatt következik be, ezért kerüljük a No Name, gyanúsan olcsó, e-bayes kínai forgalmazótól származó kártyák beszerzését és használatát. Igaz, Magyarországon meg kell fizetni az üres hordozók utáni átalány jogdíjat az Artisjusnak, ami elég bosszantó, hiszen csupán saját alkotásunkat helyezzük a kártyára (olyan ez, mint ha minden egyes éles kés megvásárlásakor le kellene ülnünk 1 hét átalány börtönt, csak mert a késsel lehet gyilkolni is…), de még mindig jobban megéri pár ezer Ft-tal többet kiadni, mint egy bizonytalan eredetű, esetleg hamisított, gyenge minőségű kártya miatt elveszteni fontos fotókat, uram bocsá’ egy nem megismételhető fotózás képeit, amely után szakmai megítélésünkön is csorba eshet.
A megbízható, hazai forgalmazású termékek között megtaláljuk a SanDisk, a Lexar, a Transcend, a Toshiba, a Sony és a Panasonic SD memóriakártyákat is.
