Apple iPhone 6s Plus vs. Samsung Galaxy S7 edge fotópárbaj

0

A Samsung február végén a barcelonai MWC szakkiállításon leplezte le 2016-os flagship kategóriás okostelefonját, pontosabban telefonjait, a kompakt Galaxy S7-et, illetve a némileg nagyobb és hajlított kijelzőt kapott Galaxy S7 edge-et. Kamerafronton a két készülék 100 százalékban megegyezik egymással – mi a Galaxy S7 edge-et kaptuk meg első körben tesztre, és úgy gondoltuk, hogy a harcvonal másik oldaláról hívunk hozzá ellenfelet. Ez pedig nem más, mint az Apple iPhone 6s Plus, mely ugyebár nem egyszerűen csak nagyobb az Apple iPhone 6s-nél, hanem a kamerája is jobb azénál, a maga remek optikai képstabilizátora révén.

Külcsín, belbecs

Rögtön az elején nem árt tisztázni, hogy bár mindkét tesztalanyunk 5,5 colos kijelzővel rendelkezik, az Apple üdvöskéje közel 15 százalékkal nagyobb felületű, mint a Samsung újdonsága, ami értelemszerűen azért van így, mert az iPhone-on vastagabbak a kávák, vagyis több a kihasználatlan felület. A design és a minőség mindkét esetben nagyon rendben van, ami persze joggal elvárható az ilyen, közel 300 ezer forintos kütyük esetében.

A Samsung által használt, bal és jobb oldalt lefelé ívelt Super AMOLED érintőkijelző QHD felbontású, tehát közel 80 százalékkal több képponttal bír, mint Full HD IPS LCD-alapú ellenfele – a DisplayMate legfrissebb jelentése szerint jelenleg az S7 edge-ben található a mobil iparág legjobb minőségű képmegjelenítője.

Processzor és RAM fronton gyakorlatilag felesleges egymással hasonlítgatni a két eszközt, hiszen két egymástól nagyon eltérő platformhoz van szerencsénk, azt pedig egyértelműen kijelenthetjük, hogy mindkét telefon minden esetben villámgyorsan teszi a dolgát. A 157 grammos S7 edge 32, illetve 64 GB-os változatban készül, és microSD memóriakártyával bővíthető – a 192 grammos iPhone 6s Plusból 16, 64 és 128 GB-os modell létezik, és az almás logós készülék memóriája nem bővíthető.

Kamerák

Az iPhone hátoldali főkameramodulját már sokan ismerik, így nyílt titok, hogy némileg kilóg a hátfal síkjából. Nincs ez másképp az S7 edge esetében sem: a koreai versenyző kamerája kevésbé, egész pontosan 0,46 milliméternyit áll csak ki a hátsó borításból, viszont a felülete jelentősen nagyobb, mint az iPhone kamerájáé. Az Apple dupla tónusú LED-et állított hadrendbe, a Samsung szimpla fényforrása mellett pedig egy különleges érzékelőt találunk, melynek révén a pulzusunk és akár a véroxigénszintünk is bármikor gyorsan leellenőrizhető. Ez a szenzor egyébként fotózáskor is fontos szerephez juthat, ugyanis szelfit exponálni nemcsak a tenyerünk felmutatásával lehet, hanem akár úgy is, hogy egyszerűen rátapintunk az ujjunkkal a hátoldali érzékelőre.

Az S7 edge-ben az S6 edge-éhez hasonlóan egy 5 megapixeles felbontású frontkamera kapott helyet, melynek fényerejét azonban f1,7-re emelték: a szelfizés szerelmesei többek közt HDR-fotókat, széles önarcképeket, virtuális felvételeket és QHD videókat készíthetnek, no és persze az arcszépítés feature sem hiányozhat.

Az iPhone 6s Plus előlapi kamerájával ugyancsak 5 megapixeles, akár HDR effektes szelfik készíthetők, ám ezúttal be kell érnünk egy f2,2-es fényerejű objektívvel. Szelfizés közben mindkét készülékkel vakuzhatunk, ám nem dedikált LED-fénnyel, hanem a kijelző felvillantásának segítségével.

Szenzorméret

Az Apple a főkamerában egy az iparágban teljesen átlagos méretűnek, illetve a high-end kategóriában ma már kicsinek számító, egész konkrétan 1/3 colos BSI-CMOS képérzékelőt alkalmaz, mely mintegy 17,3 négyzet-milliméteres felülettel rendelkezik, a pixelmérete pedig 1,22 mikron. Az almás logós gyártó hosszú idő után emelte meg a felbontást 8-ról 12 megapixelre, a Samsung pedig ezúttal fordítva cselekedett, ugyanis 16 helyett már „csak” 12 millió képpontot pakolt az S7 edge lapkájára. A koreai versenyzőben egy Sony IMX260-as képszenzor található, mely 1/2,6 colos méretű és 22,8 milliméter felületű, vagyis ezáltal 32 százalékkal nagyobb, mint az iPhone-ban lévő társa, a pixelméret pedig ezúttal 1,4 mikron. Ehhez még hozzájön, hogy a Samsung-féle objektív f1,7-es rekordfényerővel bír, amiből az következik, hogy rossz fényviszonyok mellett az S7 edge (és S7) jelen pillanatban verhetetlen fotós produkciót ad elő, illetve ezzel együtt érdemes felkészülni a megszokottnál kisebb mélységélességre. Optikai képstabilizátort természetesen mind a Samsung, mind pedig az Apple alkalmaz, utóbbi fronton viszont komoly hátrányt jelent, hogy az objektív mindössze f2,2-es fényerejű. Érdekesség, hogy a Samsung az S7 testvérpárral együtt egy külsőleg felapplikálható, mintegy 150 eurós objektív szettet is bejelentett, melyek révén mind wide, mind pedig tele irányban jelentősen kiterjeszthetjük a telefon fix gyújtótávolságát.

Sebesség

A kamera felébresztése az iPhone-on hajszálnyival kevesebb időt vesz igénybe, amiért viszont a másik oldalon bőven kárpótol az extrémgyors fókuszálás: az iPhone 6s Plus fázisdetektálós élességállító rendszere is igen korrekt munkát végez, azonban a mobil iparágban az S7 edge-ben debütált Dual Pixel megoldás simán köröket ver rá. Ennek lényege, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően nem csupán néhány százaléknyi fókuszpixelt helyeznek el a lapkán, hanem lényegében minden egyes képpont használható fókuszálásra. Így aztán szinte a nullához közelít az élességállítási idő, és a Dual Pixel konfigurációnak köszönhetően videózás közben is sokkal gyorsabb és pontosabb élességállítást és tárgykövetést kapunk. A fotók elmentése mindkét mobilon villámgyors, e tekintetben nem érzékeltünk különbséget.

Felbontás, képminőség

Mindkét delikvens révén maximum 4032×3024 képpontos felvételek készíthetők még pedig 4:3-as képarány mellett – megjegyzendő, hogy a Samsung korábbi csúcsmobiljaiban 16:9-es szenzorok voltak. Amennyiben 16:9-es képeket szeretnénk rögzíteni, akkor be kell érnünk 9,1 megapixellel. A felvételek többsége 4-8 MB méretű, és elmondható, hogy az S7 edge áltagosan 50 százalékkal, de adott esetben 100 százalékkal nagyobb helyfoglalású képeket készít. A samsungos fotók általában több részletet tartalmaznak, nagyobb a kontrasztarányuk és az S7 edge automatikája nagyobb arányban találja el jól a fehéregyensúly beállításokat. HDR módban nagyjából azonos sebességet kapunk mindkét esetben, itt az iPhone-nál előny, hogy bekapcsolhatjuk, hogy a HDR mellé a normál fotókat is mentse el a rendszer.

iPhone 6S Plus normál fotó mód

Galaxy S7 edge normál fotó mód

iPhone 6S Plus HDR mód

Galaxy S7 edge HDR mód

Panoráma módban nincs akadálya a több 10 megapixeles felvételek készítésének, és a tekintetben is az iPhone teljesít jobban: a felvételek jobb minőségben vannak összeillesztve és a dinamikatartományuk is nagyobb.

Galaxy S7 edge panoráma

iPhonr 6S Plus panoráma

a panoráma egy részlete fej-fej mellett

Kezelhetőség

Az iPhone 6s Plus kamera kezelőfelülete nem sok meglepetéssel szolgál, ez a UI bizony az egyszerű kezelhetőségre és nem a szofisztikált felépítésre lett kihegyezve, ami persze könnyen orvosolható egy third-party fotós alkalmazás beszerzésével. Bekapcsolhatjuk az időzítőt, a HDR módot vagy a vakut, állíthatjuk a fényerőt, de ennél sokkal többre senki se számítson, illetve lehetőség van még arra, hogy a fotók mellé rövid mozgóképeket is mentsen a kamera, ami egyébként immár a Samsung új készülékein is elérhető. Az S7 edge manuális üzemmódja lehetőséget biztosít többek közt a fényérzékenység (ISO50-800), a zársebesség (1/24000-10 másodperc) és a színhőmérséklet (2300-10000 Kelvin) kézzel történő állítására, manuális élességállításra, a fénymérési mód (középre súlyozott, mátrix, pontszerű) megváltoztatására, sőt akár JPEG+RAW üzemmódot is használhatunk. Rendkívül hasznos extra, hogy a kedvenc beállításainkat egyszerűen elmenthetjük, és azokat bármikor gyorsan betölthetjük, sőt a kedvenc fotós funkcióinkat akár a telefon kezdőoldalára is kitehetjük, így azok bármikor azonnal elérhetők. Említést érdemel továbbá a szelektív fókusz, a videókollázs, az ételfotó feature, a virtuális felvétel üzemmód, illetve a Full HD-ben 4-32x-es sebességet biztosító Hyper-lapse mód.

Videófelvevő

Az iPhone 6s Plus által felvett, MOV kiterjesztésű Ultra HD 4K videók 50 Mbit/s-os bitrátával, 30 fps sebességgel és monó hangsávval bírnak, az S7 edge révén rögzített hasonló felbontású mozgóképek pedig 46 Mbit/s-os bitrátájúak, 30 képkocka/másodperc sebességűek és sztereó hangsávosak. A Full HD és 30 fps-es videók mindkét telefon esetében 18 Mbit/s-os bitrátával rendelkeznek. A Samsung Full HD-ben maximum 60 fps-re képes, ellenben az Apple-nek a 120 fps-es sebesség sem jelent gondot. 720p HD-ben Samsung fronton korábban 120 fps volt a limit, mostantól viszont már a koreaiaktól is hasonló 240 fps-es (70 Mbit/s) slow-motion üzemmódot kapunk, mint az Apple-től (40 Mbit/s).

iPhone képernyője

iPhone képernyője

Galaxy S7 edge képernyője

Galaxy S7 edge képernyője

Galaxy S7 edge képernyője

Galaxy S7 edge képernyője

Galaxy S7 edge képernyője

Galaxy S7 edge képernyője

Galaxy S7 edge képernyője

Konklúzió

Azt már jó ideje tudjuk, hogy az Apple iPhone 6s Plus egy igen potens kamerát tudhat magáénak, most pedig arra is fény derült, hogy a nagy rivális Samsung háza táján sem pihentek a képalkotási részleg fejlesztői. Az S7 edge esetében a gyártó végre felhagyott a megapixel-háborúval, és ehelyett inkább a tényleges képminőség javításra, illetve a fókuszálási sebesség növelésére helyezte a fő hangsúlyt. Ily módon a koreai delikvens a fotós versenyszámok többségében maga mögé tudja utasítani amerikai riválisát, rossz fényviszonyok esetén pedig egyenesen brillírozik. No, persze megjegyzendő, hogy az iPhone 6s Plus egy már jó ideje forgalomban lévő termék, és a várhatóan ősszel érkező utódja kamera fronton ismét hozhat majd jó néhány új fejlesztést. Ezzel szemben a Galaxy S7 edge olyannyira vadonatúj, hogy nálunk egy még jóval a március 11-i kereskedelmi forgalmazás megkezdése előtt készült, feltehetően nem teljesen végleges példány vendégeskedett – elképzelhető, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható S7 edge kicsit még jobb fotós produkciót ad majd elő.

A 16 GB-os iPhone 6s Plus és a 32 GB-os Samsung Galaxy S7 edge nagyjából azonos, mintegy 270 ezer forintos kártyafüggetlen áron kapható. Amennyiben sokat fotózunk, de főleg sokat videózunk 4K-ban, az almás készülékből kerülendő a 16 GB-os alapmodell, melynek memóriája ugyebár az S7 edge-től eltérően nem bővíthető – a 64 GB-os iPhone 6s Plus hivatalos listára 325 ezer forint.

Tesztfotók
Teljes mérethez Shift+kattintás!

Galaxy S7 edge ISO50

Galaxy S7 edge ISO100

Galaxy S7 edge ISO200

Galaxy S7 edge ISO400

Galaxy S7 edge ISO800

További tesztképek: (balra: Apple iPhone 6s Plus, jobbra: Samsung Galaxy S7 edge)

Aki pedig nem szeretne teljes felbontású képeket összehasonlítgatni több ablakban, megnézheti a fej-fej mellett képkivágásokat is: