Emlékszem, még a Canon EOS 300D idejében volt egy trükk, amivel az EF-S bajonettes 18-55mm-es objektívet át lehetett alakítani arra, hogy rámenjen EOS 10D-re. Ugyan ez a gép is APS-C szenzoros, mint a Canon EOS 300D, de a Canon által az EF-S 18-55mm-es objektíveknél alkalmazott megoldás megakadályozta, hogy nem EF-S kompatibilis vázra rátekerjük ezeket az objektíveket. Nyilván ennek komoly oka volt, a japán gyártó közlése szerint rövidebb hátsó fókusszal dolgozik ez az objektív, így a leghátsó lencsetag egy full-frame gépen a teljes méretű tükörbe beakadhatna. Ezért blokkolták a full-frame, azaz nem EF-S kompatibilis vázra feltekerést.
S hogy miért is nem ment fel a 10D-re sem? Azért, mert visszafelé nem volt kompatibilis. Hiába volt a 10D-nek is kisebb tükre, a nem EF-S kompatibilis tükörakna nem fogadta ezeket az objektíveket. A trükk egyébként annyi volt, hogy óvatosan le kellett fűrészelni az objektív végén kiálló műanyag peremet. Senkinek sem ajánlunk ilyet, így nem is Canon EF-S objektívvel próbálkozunk.
Annak idején, amikor megjelent a Sigma a 10-20mm-es nagylátószögű objektívével, már láttuk és tudtuk, hogy itt nincs probléma a hátsó lencsetaggal, nem lóghat bele a full-frame gépek tükörútjába. Anno persze ki is próbáltuk, hogy mit produkál ez az objektív full-frame szenzoron, de csak futtában.
Noha itt nincs fizikai akadálya annak, hogy feltekerjük egy kisfilmes képkocka méretű szenzorral szerelt gépre, a Sigma ezt mégsem ajánlja. Ennek oka pedig az, hogy igen erős vignettálást tapasztalhatunk a képsarkokban, hiszen kisebb képkör lefedésére fejlesztették az objektívet. Emellett pedig a képsarki részletgazdagság is bőven elmarad attól, amit általában egy objektívtől elvárunk.
Ha azonban elfogadunk egy kb. 1,1-1,3×-es képkivágást, akkor full-frame szenzorral is használhatjuk az objektívet 14 mm-es gyújtótávolságtól, így pedig nagyjából egy 15-24 mm-es nagylátószögű zoomot kapunk kvázi fillérekért.
Íme, így alakul a vignettálás a gyújtótávolság változtatásával (első zoom blokk 10-14 mm, második blokk: 14-16 mm, harmadik blokk: 16-20 mm):
Természetesen nem kapunk olyan egyenletes fényerőt a teljes képen, mint egy Leica képkockára tervezett objektívnél, a homogenitás messze sem nevezhető ideálisnak, így ez épületfotózásra nem igazán alkalmas. Inkább csak hobbira, vagy olyan esetekre, ahol a fő téma nagyjából képközépen van és a képsarki peremsötétedés, illetve részletvesztés nem okoz gondot.
Két példát mutatok a Sigma 10-20mm f/4-5,6 EX DC alkalmazására full-frame vázon, amely jól példázza, hogy vannak helyzetek, amikor kellemes végeredményt kaphatunk.
Első képünk egy polgármesteri hivatal lépcsőjén készült, ahol a szűk hely miatt muszáj 24 mm-nél nagyobb látószöget használni. Elővehettem volna a Canon EF 16-35mm f/4 objektívemet is – ha lett volna. De nincs (azóta sincs 🙂 ). Viszont kellett a kép, szeretem ezt a helyet. Adott volt hát, hogy feltekerem a Sigma 10-20-at, maximum vágok a végső képből úgy, hogy APS-C kivágást kapjak.
A fotózást követően kellemes meglepetés volt, hogy még annyit se kellett vágni, sőt, még az 1,2×-es APS-H vágásra se volt igazán szükség, a képsarki peremsötétedés még hozzá is adott a hangulathoz.
Itt a Sigma 10-20mm objektív 13 mm-es állásban volt, utólagosan pedig 1,08×-es képkivágást alkalmaztam, azaz kb. egy 14 mm-es fullframe objektív látószögét kaptuk (vagyis a Canon EF 16-35mm-es objektívéénél nagyobbat). Tény, hogy a képsarki vignettálás igen erős és a sarkokban a rajzolat sem igazán részletező (lásd szőnyeg), de ennél a képnél ezt abszolút nem érzem zavarónak.
Második példa fotónk a Margit-szigeten készült, ahol a hely sajátosságai miatt szintén nem volt probléma a képsarki peremsötétedés. Egyedül a két felső sarokban jelentkezik jól láthatóan (vagy fogalmazzunk úgy, hogy feltűnően) a vignettálás.
Ez a fotó 20 mm-es gyújtótávolsággal készült, tény, hogy felesleges volt ekkora gyutávot használni. Ekkor ugyanis még nem tapasztaltam ki teljesen az objektívet, azaz nem voltam a tudatában, hogy 20 mm-en is akkora vignettálást kapok, mint 16 mm-en, azaz nyugodtan mehettem volna kisebb gyújtótávolságra, a képkivágás lehetett volna enyhébb és a végeredmény pedig kisebb peremsötétedésű.
Mindenesetre ez így most 1,04×-es képkivágást kapott így kb. 21 mm-nek megfelelő a látószög.
Úgy vélem egyértelműen látszik, hogy a Sigma 10-20mm f/4-5,6 EX DC alkalmazása full-frame szenzoron kis kompromisszummal bevállalható, amellyel még a 16-35mm-es zoomnál is nagyobb látószöget kaphatunk – persze extrém képsarkokban gyenge rajzolattal és a szükségszerű képkivágás miatt leheletnyivel kisebb végső felbontással.
Van azonban más terület is, ahol érdekes lehet egy APS-C-re tervezett objektív. Ez pedig a fix gyújtótávolságú objektívek köre, mégpedig a nem túl kicsi gyújtótávolságúaké. Általános tapasztalat ugyanis az, hogy az extra kicsi gyújtótávolságnál, valamint a nagyobb teleobjektíveknél kerül valóban APS-C-hez közeli képátlójú vetített kép a szenzorra, egyéb esetben bőven meghaladja azt, akár a full-frame-et is képes kirajzolni.
Nemrégiben a Sigma új, 30mm f/1,4 DC HSM | Art objektíve járt nálunk teszten, amit természetesen APS-C szenzoros fényképezőgéppel, egy Canon EOS 90D-vel teszteltünk. De ha már nálunk volt az objektív, kíváncsiak voltunk arra is, hogy mit tud full-frame szenzoron.
Ezt egy kicsit komolyabb tesztnek vetettük alá, így többféle rekeszértéken is megnéztük a kapott képet.
A tapasztalat az, hogy nyitott blendén, F1,4-en a képsarkokban szép lágy átmenetű, de erős peremsötétedés jelentkezik, bár érdekes módon a közelebbi fókusznál ez is csökken (05-ös tesztkép!).
Szűkebb rekeszt választva a vignettálás csökken a belső területeken, de az átmenete erősebbé válik.
A rajzolat az extrém sarkokban még F5,6-nél is gyér, de olyan fotókon, ahol a sarkokban lévő téma kiesik a fókuszból, ez nem okoz jelentős problémát.
Az alábbi tesztfotók teljes szenzormérettel készültek, utólag képkivágás nélkül:
Teljesen egyértelmű, hogy ez az objektív így nem alkalmas a tökéletes leképezésre full-frame szenzoron, azonban ha nem kívánunk teljes felbontásban dolgozni, hajlandók vagyunk kisebb kivágást eszközölni (kb. 1,2×-es itt is bőven elég kell legyen), akkor igen kedvező áron juthatunk hozzá egy f/1,4 fényerejű, kb. 35mm ekvivalens látószöget adó objektívhez.
A Sigma 30mm f/1,4 DC HSM | Art ugyanis 160 ezer Ft-ért beszerezhető, míg a full-frame-re tervezett Sigma 35mm f/1,4 DG HSM | Art ára bruttó 270-300e Ft. Nyilván nem szabad azt állítani, hogy a kettő hasonló teljesítményre képes, itt a kérdés az, hogy mennyit kell használnunk ezt az objektívet úgy, hogy a képsarkok is fontosak.
Azt azért érdemes hozzátenni, hogy a Nikon a saját DX-es objektívjeinél automatikusan alkalmazza az APS-C képkivágást a full-frame szenzoros gépein, de a harmadik gyártók objektívjeinél ezt nyilván nem tudja felismerni.
Természetesen senkit sem akarunk arra sarkallni, hogy APS-C objektíveket használjon full-frame vázon, ugyanakkor célunk volt bemutatni, hogy nem lehetetlen ezeket az objektíveket úgy alkalmazni, hogy a végeredmény kellemes legyen.
