Case Logic Luminosity DSB-102 „Splitpack”

0

Ha valaki sokat jár túrázni, minden bizonnyal évekig keresgél a fotóstáskák között, hogy melyik is lenne a legideálisabb a fotós felszerelése számára. Az egy dolog, hogy túrázáshoz igyekszünk a legkisebb terhet összeállítani, de ha komoly fotózást szeretnénk művelni, akkor nem szívesen kötünk kompromisszumot. Bár nem szívesen cipelünk az Alpokba több kilónyi plusz súlyt, ha megszállott fotósok vagyunk, akkor nem mondhatjuk azt, hogy majd egy 18-300-as objektívvel megoldunk mindent (vagy egy kiskompakttal).

A pár órás rövid túrákhoz egy egyszerű háti fotóstáska is megteszi, ha pedig akciódúsabb helyeken járunk, akkor célszerű az előre húzható kialakításúak között keresgélni (lásd pl. a korábbi KSB-101 vagy KSB-102-t). Ha azonban hosszabb túrára indulunk, ahová komolyabb menetfelszerelés is szükséges: víz, esőkabát, térképek, váltócipő, pótzokni, stb., akkor a hagyományos fotóstáskák nem tűnnek jó választásnak.

Nem úgy a Case Logic splitpack-jei, amelyek részben teljesítik e fenti feltételt is, hiszen részben túratáskák és részben fotóstáskák is.

A Luminosity szérián belül található DSB-102 öszvér felső részükön a túrázáshoz való dolgok tárolására, alsó részükön a fotós felszerelés óvására használhatók.

Az elülső, alsó zsebbe iratainkat, pénztárcánkat, vagy további kisebb tárgyakat helyezhetünk. A szintén elöl, de fent található cippzáras rekeszbe helyezhetjük a túrázás egyéb kellékeit. Méretét tekintve a DSB-102 ugyan nem alkalmas váltócipő elhelyezésére, így a hosszabb, komolyabb túrákhoz ez sem teljesen ideális megoldás, de egy-két szendvics és egy esőkabát gond nélkül elfér itt.

E felső rekesz rendelkezik két cippzáras tárolóval is, ahol egy kis meglepetés is vár ránk: a Case Logic egy törlőkendővel kedveskedik a fotósoknak.

Az elülső részt ezzel ki is végeztük, folytassuk az ismerkedést a táska oldalával, ahol egy ígéretes cippzárt találunk a jobb oldalon. Nem, sajnos ez nem egy olyan oldalsó nyílás, ahonnan elérhető a fényképezőgép, ez csupán az esővédő huzatnak a helye.

A fényképezőgépet a táska alsó részébe helyezhetjük, amelyhez akkor férünk hozzá, ha a felső részt lehajtjuk.

Az érdekes megoldásnak vannak előnyei és hátrányai. A hátrányok közé sorolható, hogy nehéz lesz hozzáférni a géphez, előtte le kell vennünk a táskát a hátunkról és egy viszonylag tisztább és sík felületre kell azt elhelyezni.

Előnye viszont, hogy példás rendben és kiváló védelemmel helyezhető el benne egy komolyabb DSLR objektívvel, valamint két további objektív. Természetesen az apróbb kiegészítőknek is jut itt hely.

Azok kedvéért, akik a hosszabb expozíciós időket, vagy nagyobb gyújtótávolságokat is kedvelik, állvány elhelyezését is lehetővé tették. Ez a táska bal oldalán valósítható meg három (két nagyobb és egy kisebb) tartó szíj segítségével.

A Case Logic DSB-102 nem csupán két jól párnázott vállpántot, de deréknál és mellkasnál is fűzhető szíjat is tartalmaz. Előbbi a táska hátuljából varázsolható elő, amelyet a gyártó saját videója is szemléltet.

A Case Logic DSB-102 bruttó 32.000 Ft-ért vásárolható meg.

A Case Logic fotóstáskákat a Case Logic hazai forgalmazójától kaptuk kölcsön.

Ha a bemutatóink segítettek a termék kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!