Néhány évvel ezelőtt a számítógépek robbanásszerű elterjedése magával rántott más, korábban nem vagy kevésbé számítógépesített területeket is, mint például a fotózás. Annak idején kétféle gép létezett: néhány ezer pixeles (az elején még csak fekete-fehér) képeket mentő játékszerek és a milliókba kerülő minden tekintetben profi felszerelések. Később a felhasználói igények és persze a sok-sok fejlesztés eredményeként az amatőrök drágább, de sokkal nagyobb tudású fényképezőgépeket kaptak, miközben a professzionális kategória árban egyre inkább elérhetőbbé vált. 1999-ben az amatőr gépek mind tudásban, mind pedig felbontásban már-már megközelítették profi társaikat, miközben áruk töredéke sem volt a nagyoknak. Az ezer és a 12 ezer dolláros kategóriák közötti rés meghódítására született meg a tavalyi év második felében a Nikon D1.
A Nikon egészen idáig a Kodakkal karöltve készítette profi digitális fényképezőgépeit, amibe a Nikon a jól bevált a kisfilmes vázakat adta. Az egyedülálló Kodak technológia és a jólismert Nikon vázakra épített fényképezőgépek ugyan népszerűek voltak a profi közt, de áruk mindigis visszatartó erőt jelentettek. Az F5-ös váz alapjaira épített D1 teljes egészében a Nikon fejlesztése. A rokonság az F5-össel első ránézésre is nyilvánvaló. Az összes kezelőszerv a filmes változatot idézi kiegészítve a 
digitális technológiával. A vastag talppal ellátott fényképezőgép tömege a profi felszereléssel fotózóknak valószínűleg nem okoz meglepetés, de az apró és könnyű amatőr gépek után nekem igencsak súlyosnak hatott. Ez természetesen csak javára szolgál, hiszen egy nagyobb tömegű gépet nehezebb berázni is. A Fujifilm FinePix S1 Pro-nál is nehezebb gép váza teljesen fém, kidolgozása révén pedig por és bizonyos fokig vízálló (mondjuk csapódó vízcseppek).
A Nikon váz előnye, hogy a fényképezőgéphez szinte bármelyik F bajonettes Nikon objektív csatlakoztatható. A megfelelő objektív kiválasztásánál szem előtt kell tartani, hogy a filmkockánál kisebb méretű CCD miatt a gyújtótávolság az objektíven jelöltnek kb. 1,5-szöröse. Ennek megfelelően egy 50 mm-es lencse olyan képkivágást produkál, mintha egy kisfilmes gépen 75 mm-es objektívet használnánk.
Másik érv, ami a Nikon váz mellett szól, hogy használatát a digitális technológiától idegenkedők is pillanatok alatt elsajátíthatják. A fényképezőgép a digitális felület kezelése nélkül is tökéletesen használható, így a hagyományos fényképezéshez szokottak egy gyors beállítás után már fotózhatnak is. Ezt segíti a kétféle beállítást egymástól függetlenül tároló memória.
A profi Nikon váznak köszönhetően a legrövidebb kiválasztható záridő hihetetlenül rövid, 1/16 000 mp. Kérdés, hogy mi értelme van ilyen rövid záridőnek? A válasz a nagy érzékenységben keresendő. ISO 1600-as érzékenységnél már szükség lehet extrém rövid expozícióra. Szintén érdemes megemlíteni az 1/500 mp-es vakuszinkronos záridőt, ami fényes, világos környezetben is lehetővé teszi a derítő vakuzást.
A D1-be is beépítették a Nikon fényképezőgépekben megismert 3D fénymérést. Jó minőségű felvételek készítéséhez szükség van a tökéletes fénymérésre. 3D módban a fényképezőgép az expozíciós értékek megválasztásakor figyelembe veszi a téma kontrasztját, a téma fényességét és a témától mért távolságot. Ezek függvényében választja ki automatikus felvétel módban a leginkább megfelelő záridő blende párost.
Kívülről
Mint említettem a váz meglehetősen nagy és nehéz, ami jó használhatóságot és kényelmes fogást biztosít. A gép elölről az F100 és az F5 keveréke kiegészítve a digitális technológiával. Leginkább az F5 formavilága dominál, amit a magas talp teljesen meghatároz. Az optika alatti rész, ami az akkumulátort rejti egyben egy portré fotózást segítő markolat is. Ennek megfelelően a markolat alján található egy exponáló gomb, és a fő beállító tárcsa egy másodpéldánya. Az F100-asból származik a külső vezérlést lehetővé tevő 10 tűs csatlakozó a balkéz felöli oldalon a vakuszinkron csatlakozója alatt. Közvetlen alattuk egy gumiborítás mögött kapott helyet a hálózati adapter bemeneti és a videójel kimeneti csatlakozója. Mellettük a hagyományos Nikon kezelőszervek: az élességállítás kapcsolója és az objektív kioldógombja.
A Nikon F sorozatú lencséket fogadni képes bajonettre szinte minden Nikon objektív csatlakoztatható. Mind az AF mind pedig a legújabb AF-S (Silent Wave) rendszerű objektívek vezérléséhez ellátták a megfelelő csatlakozókkal. Az objektív markolat felöli oldalán lévő gombot megnyomva manuálisan behúzhatjuk a kiválasztott blendét, ami a mélységélesség ellenőrzésében segíthet.
A gép teteje az előlappal ellentétben tele van különféle kapcsolókkal. A markolat tetején az exponáló gomb körül elforgatható kapcsoló szolgál a gép be és kikapcsolásához. A kapcsoló kétállású, de On álláson túlforgatva néhány másodpercre bekapcsolódik az információs LCD-k (a gép tetején lévő és a gép hátlapján lévő is) kék háttérvilágítása. Nagyon hasznos szolgáltatás, mivel nélküle már szürkületkor sem lehet dolgozni. Az exponáló gomb a szokásoknak megfelelően kétállású. Enyhén lenyomva kényszeríthetjük a gépet, hogy expozíciós értékeket számoljon és élességet állítson. Folyamatosan nyomva tartva (ha a gépet folyamatos élességállításra kapcsoltuk) mozgó téma esetén folyamatosan korrigálja az élességet. Ennek megfelelően az élességállítás nagyon gyors és pontos. Szinte hihetetlen, hogy sorozatfelvételnél másodpercenként 4,5 képet készítve két kép közt be tudja állítani az élességet (persze ha az F5-ös 8 kép/mp-es értékét vesszük, akkor nem olyan nagy dolog).
A Coolpix990-hez hasonlóan az exponáló gomb mögött található a Mode és az Expozíció korrekciót állító gomb. A Mode gombot nyomva tartva a fő beállító tárcsával választható ki a megfelelő programmód (programautomatika, rekesz előválasztás, záridő előválasztás és teljesen manuális felvételi mód). Az expozíció korrekció beállítása az előzőhöz hasonló módon lehetséges. A Mode és a gép hátulján lévő Del gombot együtt megnyomva formázhatjuk a gépben lévő memóriakártyát.
 |
|
A D1 markolat felöli oldalán már csak a viszonylag nagyméretű információs LCD-nek maradt hely. A háttérvilágításnak köszönhetően minden helyzetben jól használható, a fényképezőgép vázzal kapcsolatos szinte minden információ leolvasható róla.
A gép tetejének másik végén található a funkcióválasztó tárcsa. A tárcsa nagy része le van takarva, forgatása a kilátszó oldalán keresztül lehetséges. A véletlenszerű elfordulás ellen retesz véd, amit a tárcsa melletti apró gomb megnyomásával oldhatunk. A tárcsa elforgatásával sorozatfelvétel, egyképes felvétel és visszajátszás mód között választhatunk. A tárcsát takaró burkolaton 3 gombot is elhelyeztek. Ezekkel a vakumódok, az automatikus alul és túlexponálást és az autofókusz mezőt állíthatjuk be. Az értékek az adott gomb nyomvatartása mellett a hüvelykujj alá eső fő tárcsával választhatók ki. .
Középen a kereső felett helyezték el a Nikon rendszervakuk vezérlésére is alkalmas vakupapucsot. A kereső házának markolat felöli oldalán található a kereső dioptriaállítása és a fénymérés módját beállító kapcsoló. A D1 szpot, 3D mátrix és középpontosan súlyozott módon tud fényt mérni.
A gép hátlapján első ránézésre a legfeltűnőbb dolog az LCD monitort takaró burkolat. Az egyszerűen lepattintható rugalmas műanyag kiválóan védi a kijelzőt, de egyúttal tökéletesen alkalmas arra is, hogy elhagyjuk. Kár, hogy ilyen megoldást választottak…
Az LCD kijelző felvétel módban a tükörreflexes megoldás miatt nem használható, mivel a felcsapódó tükör az optikán keresztül érkező képet az optikai keresőbe irányítja.
A kezelőszervek többsége a hátlap jobb oldalára, a markolat közelébe került. A jobb felső sarokban van a fő beállító tárcsa, amivel az egyedi beállításoknál a menüben navigálhatunk, egyéb helyeken pedig az értékeket állíthatjuk. Mellette az AF-L/AE-L és az AF-ON gombokkal az expozíciót/élességet lehet rögzíteni illetve az automatikus élességállítást lehet működésbe hozni. A két gomb alatt található négyirányú gombbal az autofókusz mezőt lehet kiválasztani. A gomb visszajátszásnál a képek lapozására illetve a menüben való navigálásra szolgál. A véletlenszerű elállítás ellen az alatta található kapcsoló elfordításával védekezhetünk.
A markolatban kapott helyet a CompactFlash Type II-es memóriafoglalat, amit biztonsági zárral ellátott ajtó véd. A véletlenszerű kinyitás (ami az éppen folyamatban lévő lemezműveletek megszakítása miatt adatvesztéssel is járhat) elkerülése végett az ajtó csak a mellette elhelyezett gombbal nyitható. A gombot egy újabb kis ajtó védi, így a kártyához jutni első próbálkozásra nem biztos, hogy egyszerű. A művelet azért begyakorolható és akkor ez a mutatvány már nem is lesz olyan nehéz. Az éppen folyó lemezműveletekre a kártyaajtón lévő résen keresztül átvilágító LED fénye figyelmeztet. A kártyát takaró ajtó nagy gyengéje, hogy a rajta lévő gumírozás nem az igazi, a tesztgépünkön már le is vált. Ennek egy ilyen kategóriájú gépnél nem szabadna megtörténni.
|
|
A gép hátlapjának tetején, középen található a fényképezőgép optikai keresője. A kompakt digitális fényképezőgépektől eltérően a kereső tényleg használható a kép megkomponálására is. Sőt, mivel felvétel módban az LCD monitoron nem jelenik meg a kép, így nincs más választásunk, minthogy az optikai keresőbe kukucskálunk. A kereső kényelmesen nagy méretű, az embernek eszébe jut, hogy miért is nem tudnak ilyet tenni a többi digitális fényképezőgépre. Mivel a kép az optikán keresztül érkezik, a keresőben látottak megegyeznek a fájlba kerülő információval. Vagyis így kellene, hogy legyen. Sajnos úgy tűnik, hogy a keresőben látottaknak sem a kivágása sem pedig az aránya nem azonos a CCD által mentett képpel. Ez nagyon szomorú hiba, ami akkor lehet bosszantó, ha reprózni szeretnénk valamit.
|
|
A funkcióválasztó tárcsa alatt a keresőtől balra még két gombnak jutott hely. A baloldalival felvétel közben kapcsolhatjuk be az LCD monitort, míg a jobboldali a képek törlésére szolgál. Az LCD bekapcsolásakor a legutoljára elmentett kép jelenik meg, amit ha nem tetszik azonnal törölhetünk is.
Az LCD monitor alatt lehajtható kisajtóval védve található a fényképezőgép digitális részének a kezelőszerve. Az apró gombok a virtuális menüben való kalandozás útirányát jelölik ki, míg a mozgás szokás szerint a fő beállítótárcsa (a hüvelykujj alatt) elforgatásával oldható meg. A kiválasztott menüpontban az értékeket a kiegészítő tárcsa (mutatóujj alatt) forgatásával állíthatjuk be. Az egész barangolást a gombsor mellett elhelyezett információs LCD-n követhetjük nyomon. Maga az LCD jól használható, csak a menürendszer sikerült nagyon rosszul. Nem nevezhető felhasználóbarátnak egy olyan rendszer, ahol 31 menüpont beállításához kódokat kell megjegyezni (vagy kipuskázni valami lapról). Egyszerűen nem hatékony és nehezen áttekinthető. Ennél a Fuji által az S1 Pro-n alkalmazott ikonos megoldás sokkal jobb volt. (Tény és való, hogy azon a gépen kevesebb funkciót kellett elhelyezni, de hasonló logikával a D1-es menürendszere is felépíthető lett volna.)
|
|
Persze a fontosabb és gyakrabban használt funkciókat külön gombokra tették. Ilyen a fehéregyensúly, a képminőség és az érzékenység. A fehéregyensúly állítása a gomb nyomvatartása mellett a fő beállító tárcsával lehetséges. Ilyenkor a kijelzőn felvillannak a különböző megvilágításokat reprezentáló ikonok. Sorrendjük színhőmérsékletük alapján lett meghatározva. Az egyes értékeket a kiegészítő tárcsával finomíthatjuk. Sajnos Auto állásban a fényképezőgép nem tudja helyesen beállítani a fehéregyensúlyt, így ezt mindig kézzel kell igazítani a meglévő fényhez. Szintén külön gombot kapott a képminőség. A gombot nyomva a fő beállító tárcsával a Hi, Fine, Normal és a Basic tömörítési módok közül választhatunk. A kiegészítő tárcsa a tömörített Jpegnél a fekete-fehér és a színes mód között vált. Hi módban a kiegészítő tárcsával választhatunk a különböző tömörítetlen formátumok között. Így választható ki a RAW formátum is, ha azt a menüben előtte engedélyezzük. A harmadik gomb segítségével a CCD érzékenységének a beállítását végezhetjük el. A fő beállító tárcsával az ISO 200, 400, 800 és 1600-as értékek közül választhatunk.
A hátlap alján gumiburkolat alatt találjuk a Firewire csatlakozót. Ezen keresztül 400 Mb/mp-es sebességgel tölthetjük át képeinket a számítógépre.
A markolat legalján látható a fő beállító tárcsa második példánya, amit portré módban használhatunk az értékek kiválasztásához. A gép elfordított állapotában lehet kényelmes a második AF-ON gomb is.
A gép markolattal átellenes oldalán található az akkumulátor. Egyéb modellekkel ellentétben a D1-nél nem egy ajtó védi az akkumulátort a kieséstől, hanem az akkumulátort magát látták el megfelelő reteszekkel. Az akkumulátor vége így egyben a fényképezőgép oldalát is képezi. A használt akkumulátor meglehetősen nagy. Ellentétben a Fuji S1 Pro-jával a Nikon gépet ez az egyetlen energiaforrás hajtja. Teljesítményével nem volt gond, tökéletesen bírta a folyamatos strapát. A speciális akkumulátor hátránya, hogy nem kapható bármelyik trafikban, viszont nagy teljesítménye miatt talán nincs is erre szükség. Egy tartalék akkumulátorral pedig tényleg bármilyen külső munkát meg tudunk vele csinálni.
Felvételi mód
A fényképezőgép bekapcsolás után kb. fél másodperc alatt áll felvételi módba. Az exponáló gomb megnyomása után kb. 0,058 másodperccel már el is készülhet az első kép. Eszméletlenül gyors. A sok digitális kompaktgép után szinte hihetetlen, hogy ilyet lehet építeni. De a csoda csak ezután jön: sorozatfelvétel módban csak exponál és exponál. Hihetetlen. A régi filmes érzés, csak éppen digitális géppel. Az ember hallja a tükör csapódását és tudja, hogy megint elkészült egy kép.
Persze nem teljesen felhőtlen a boldogság. Mint említettem a beállítások egy jelentős része a hagyományos kisfilmes Nikonoknál megszokott módon az egyes célgombok és kapcsolók segítségévelérhető el, viszont a digitális technológia vezérlése már némi türelmet és gyakorlást igényel. Nagy változás a filmes gépekhez képest, hogy a fényképezőgépen be kell állítani a fényforrásnak megfelelő fehéregyensúlyt. (Persze ez nem így van, hiszen filmek közt is van napfény és műfény mellett használható, de az azért mégiscsak más.) Nagyon furcsa, hogy automatikus módban a fényképezőgép teljesen félrekalibrálja magát és használhatatlan képeket készít. Ez ezért is furcsa, mert az automatikus fehéregyensúly már a Coolpix 900-as modellben is tökéletesen működött.
Szintén fontos változás a hagyományos technikákról átszokóknak, hogy a CCD érzékenysége illetve a kép minősége akár minden egyes felvétel előtt megváltoztatható. Ez olyan mintha minden kockánál filmet cserélnénk, csak sokkal egyszerűbb. A probléma csak az, hogy ezeket a beállításokat ilyen apró és eldugott gombokra tették és hogy a visszajelzés sem a legjobb az apró információs LCD-n. Így a gyanútlan fotós könnyen eshet a rosszul beállított fényképezőgép csapdájába.
A helyzetet az 1-től 31-ig számozott menük csak tovább bonyolítják. Egy-egy pont elállításával komolyan befolyásolható a kép minősége és a gép viselkedése, így leírás nélkül csak gyakorlottabbak próbálkozzanak vele.
És hogy tovább bonyolítsuk a dolgot a sorozatfelvétel módot nem menüből, hanem a már említett funkcióválasztó tárcsával lehet beállítani. Persze érdemes észben tartani, hogy jó sorozatfelvételhez folyamatos élességállítást érdemes használni, amit ha nem állítottunk el a menüben, akkor a gép előlapján lévő kapcsolóval lehet bekapcsolni.
Szóval a lényeg, hogy a gép rengeteget tud, de kezelése ennek megfelelően (vagy csak a nem megfelelő kezelőfelület miatt) meglehetősen nehézkes és sok gyakorlást, odafigyelést igényel.
A hagyományos gépeknél megszokott módon lehetőség van a felvételi mód megválasztására. Dolgozhatunk programozott automatika módban, ahol mind a blendét, mind pedig a záridőt a fényképezőgép automatikája állítja be a kiválasztott fénymérési mód által számított értékek alapján. Az automatikusan kiválasztott értéket természetesen megváltoztathatjuk olyan záridő/blende párosra, ami az automatika által beállítotthoz hasonló fedettséget biztosít. Így játszhatunk a mélységélességgel vagy elkerülhetjük a gép berázását anélkül, hogy az értékek állítgatásával komolyabban kellene foglalkoznunk.
Ha a szabadság és kényelem ilyen kombinációja nem megfelelő, akkor rögzíthetjük a nekünk megfelelő blendét vagy záridőt még mielőtt a fényképezőgép a megfelelő expozíciót beállítja. Az automatika ilyenkor a rögzített érték mellé választ egy megfelelő párt. Ez speciális záridőt vagy rögzített blendét (pl. műtermi vakuzás) igénylő feladatoknál lehet nagyon hasznos.
Ilyen szintű gépeknél természetes, hogy az értékek egymástól teljesen függetlenül is beállíthatók. Manuális módban az automatika csak figyelmeztet arra, hogy az általunk beállított érték mennyiben tér el az általa mérttől.
Visszajátszás mód
A fényképezőgép kétféle módon kapcsolható visszajátszás módba. Ha csak egy képet szeretnénk ellenőrizni felvétel után vagy ki szeretnénk törölni, mert nem nagyon sikerült, akkor elég, ha a kereső mellett megnyomjuk a Monitor gombot. Ilyenkor az LCD monitoron megjelenik az utoljára készített felvétel. A képek közt a négyirányú gomb le és fel nyilaival lépkedhetünk. Új kép megjelenítésekor először mindig csak egy elmosott nézőkép jelenik meg, hogy gyorsan lapozva is látható legyen, hogy éppen melyik képnél járunk. Néhány pillanattal később (fájlmérettől és memóriakártya sebességtől függően) a kijelzőn megjelenik a kép immár élvezhető felbontásban. A kijelző minősége nem rossz, de meg kell hagyni, hogy az S1 Pro LCD-jének a képe egy klasszissal szebb és jobban látható oldalról is.
A fényképezőgép valódi visszajátszás módba a funkcióválasztó tárcsát a Play módba fordításával kapcsolható. Ilyenkor elérhető a visszajátszás menüje, ami a Coolpix950-es menüjéhez hasonlít a legjobban. Elérhető az indexképes megjelenítés és a képek levédésére is lehetőség nyílik. A visszajátszás mód hátránya, hogy kikapcsolja a felvételi módot, így ha fényképezni akarunk, akkor vissza kell forgatni a tárcsát S vagy C állásba. Ha a Monitor gombot megnyomva ellenőrizzük a képeket, akkor az exponáló gombnak mindig prioritása van és lenyomva azonnal készül a következő kép. Valódi visszajátszásnál ez sajnos nem megy. Igazából nem értem, hogy miért nem lehetett ezt egybeépíteni, hasonlóan az S1-ben alkalmazott megoldáshoz.
Képminőség
A laikus és felületes szemlélő a specifikációban megadott pixelszámra tekintve csak legyint: ma már a kompakt gépek egy része is tudja a 3 millió pixeles felbontást. Igen, ez igaz. Viszont nem mindegy, hogy milyen az a 3 millió pixel. Ha csak a számok felől közelítjük meg a dolgot, akkor látjuk, hogy míg a gépek többsége alapszínenként (RGB) 8 biten dolgozza fel a képet, addig a D1-ben a CCD 12-biten érzékeli a fény erősségét. Így a színárnyalatok sokkal szélesebb skálán mozoghatnak, aminek következtében több részlet látszódik az extrém sötét vagy az extrém világos felületeken. Amatőr gépeknél ezek a részek beégnek és/vagy részletszegények lesznek, míg a D1-nél a RAW (nyers) formátumnak köszönhetően tökéletesen rögzíthetők. Szinte érthetetlen, hogy a Fuji gépbe miért nem került be ez a funkció (persze a SuperCCD bonyolította volna a dolgot egy kicsit). A képminőség szempontjából szintén nem elhanyagolható az érzékeló lapka nagysága. Míg az amatőr gépekben a CCD átmérője jóesetben is alig éri el a másfél centit, addig a D1 CCD-jének a mérete nagyjából megegyezik az APS filmkocka méretével. Így a pixelek nagyobbak, és a lapkán a fényérzékeny részek aránya a pixelek közti részekhez viszonyítva is sokkal jobb. Ezekből kifolyólag a D1 által rögzített 2,7 millió pixel nem összehasonlítható az amatőr gépek hasonló számú pixeleivel.
A képminőség azért sem állapítható meg csak a felbontásból, mivel a képalkotásban nagy jelentősége van a képet a CCD-re fókuszáló objektívnek is. Ez napjaink multimegapixeles gépeiben gyakran jelenti a szűk keresztmetszetet, ami jobb esetben csak elmosódottságot, rosszabb esetben pedig a széleken színeltolódást is okozhat. Ezt a problémát a D1 felhasználó jól megválasztott objektívvel kiküszöbölheti, így elérve az élesebb és a széleken is élvezhető képet.
És ejtsünk néhány szót az egyéb tényezőkről is. Ide lehet sorolni mondjuk a fénymérést, amiről sajnos hajlamosak vagyunk elfelejtkezni. Pedig nem mindegy, hogy mire mérünk fényt, vagy hogy mit veszünk figyelembe. Teljesen korrekt körülmények közt, rossz fénymérési rendszerrel könnyen készíthetünk vacak képeket. Az F5-ből átvett megbízható fénymérő sok bosszúságtól menthet meg minket.
A fényképezőgép CCD-jének érzékenysége meglehetősen tág határok közt állítható. ISO 200-tól egészen ISO 1600-is választhatunk érzékenységet. Sajnos magasabb érzékenységnél furcsa mintázatú zaj tarkítja a képet, ami az érzékenység további emelésével csak erősödik. Ennek ellenére a nagy érzékenység nagyon jól használható elsősorban olyankor, mikor nincs lehetőség a megfelelő megvilágításra. Menüből az érzékenységet akár ISO 3200-ra vagy ISO 6400-ra is felemelhetjük, ilyenkor a kép minősége már sokat romlik, de cserébe távoli éjszakai fény mellett is nappali világossághoz hasonló hatást érhetünk el a képen.
A képminőséget a cserélhető optikájú gépeknél egy plusz dolog is befolyásolja: a CCD szennyezettsége. Az objektív cseréjekor szinte elkerülhetetlen, hogy a por bejusson a gépbe. Ez egy idő után lerakódik a CCD-n, ami miatt a képeken csúnya foltok jelennek meg. Sajnos ez velünk is megtörtént és már csak a kész képeken vettük észre, hogy gond van. A tisztítást segíti, hogy a gép tükre menüből felhajtható, illetve hogy a CCD-t infraszűrős védőréteggel borították, de a tisztítás egyrészt macerás, másrészt veszélyes foglalatosság. Nagyon könnyű tönkretenni a gép legdrágább, szinte védtelen alkatrészét. Jó lenne, ha a következő változatoknál kitalálnának valami megoldást erre a gondra is.
Összességében
Nehéz egy ilyen gépről összegzést is írni. Ha a felsorolom azokat a dolgokat, amiket én máshogy építettem volna, akkor sokan azt fogják mondani, hogy szerintük az jó ahogy van és én csak felnagyítok apróbb problémákat. Igazuk van. A D1 egy nagyon szuper fényképezőgép, apróbb problémákkal. De azok a problémák megvannak. Most kérdés, hogy kinek mennyire zavarók és mennyire lehet rajtuk az ismerkedési folyamat végén átlépni. Sajnos a gép nem volt nálunk annyi ideig, hogy ezt megtudjuk.
A D1 által készített képek minősége megfelelő beállításnál tökéletes. Ha hajlandók vagyunk rászánni az időt, akkor a nyers fájlokból igényeinknek és a valóságnak leginkább megfelelő képet alkothatjuk. Az F5-ös váz adta előnyök a digitális technológiánál is jól kihasználhatók, így a gép kiválóan használható sportfotózási célokra is.
Összefoglalva a Nikon D1-es főleg azoknak ajánlható, akiknek a hagyományos, tükörreflexes és cserélhető objektíves technológia mellett szükségük van a Nikon F5 által nyújtott extra szolgáltatásokra is. Ha igen és a készítendő képek felhasználásához elegendő a 2,7 millió tökéletes pixel, akkor a D1-ben nem fognak csalódni. Ha nincs szükség a sok hókusz-pókuszra, de a cserélhető objektíves kivitel fontos, akkor érdemes megnézni mondjuk a Fuji S1 Pro vagy a Canon Digital EOS 30-as modelleket.
A tesztgépet objektívvel és 2 db 340 MB-os MicroDrive-val a VM Pro Kft. biztosította.
