Sigma U-AF: fókuszrendszert és elemeket is az objektívbe!

0
479

Mekkora ötlet kell ahhoz, hogy egy gyártó merészet gondolva kitalálja, hogy az objektívébe ne csupán a lencsetagokat és az autofókusz lehetőségét építse, hanem magát a fókuszrendszert is és az ehhez szükséges energia biztosítására szolgáló elemeket is.

Nem, szó nincs róla, hogy ez most történne, ez bizony egy régi történet, de annak nagyon érdekes.
A Sigma Sein magazinjának nemrégiben megjelent új online számában a Sigma U-AF 55-200mm f/4,5 objektívének fejlesztéséről esik szó.
Az U-AF, azaz az Universal Auto Focus ígéretes fejlesztésként indult még az 1980-as évek végén, de csúnya bukás lett belőle.

Yasuhiro Ohsone a magazinnak elmondta, hogy a tükörreflexes gépek autofókusszal való felvértezése 1985-ben kezdődött, amikor is a Minolta bevezette az α-7000 modelljét. A piac azonban első időkben kételkedve fogadta, hogy vajon valóban lesz-e olyan jó egy autofókuszos rendszer, mint a jól bevált és pontos kézi élességállítás. A Minolta azonban kitartott az autofókusz fejlesztése mellett. De nem csak ők voltak, akik komolyan gondolták az autofókuszban rejlő lehetőségeket, de a Sigma is.

Amint az α-7000 piacra került, a Sigma azonnal hozzáfogott az autofókuszt támogató objektívek fejlesztésébe. Egy évvel később már hat objektívet kínált a Sigma az α-7000-hez.
Ahogy más gyártók is elkezdték piacra dobni autofókuszos fényképezőgépeiket, a Sigma ezekhez a rendszerekhez is fejlesztett objektíveket. A gyártó katalógusa 1989-ben hat különböző autofókuszt támogató bajonetthez kínált megfelelő modelleket, mint a Minolta, Nikon, Canon, Pentax, Kyocera és Olympus. De emellett párhuzamosan egy régebbi gépeken elérhető megoldáson is dolgozott a Sigma: az univerzális autofókuszos objektíven.

A Minolta α-7000 gépének megjelenése előtt már voltak próbálkozások az autofókuszos objektívek készítésére, mint a Pentax 35-70mm f/2,8 AF, a Canon FD 35-70mm f/4 AF és a Ricoh RIKENON 50mm f/2. Ezek az objektívek autofókusz motort és a hozzá szükséges tápellátás biztosítására elemeket is tartalmaztak, különös formát adva ezeknek az objektíveknek.
1985-ben mutatta be a Cosina a forradalmi objektívét, a 200mm AF f/3,5-öt, amely a Honeywell TCL AF szenzorát tartalmazta, emellett a hozzá szükséges három mikro-ceruza elemet is, így teljesen kompatibilis volt az akkori manuális fókuszos fényképezőgépekkel. Más szóval: ennek a megoldásnak köszönhetően bármely manuálfókuszos gép használható lett automatikus élességállítással. Legalábbis az adott objektívvel. Noha ígéretes fejlesztés volt, a Cosina 200mm AF f/3,5-ből nem vált sikerdarab, amit magas ára okozhatott (kb. 800 dollárba került, 1985-ben!). 1987-ben ezt az objektívet egy másik, a Cosina 75-200mm f/4,5 AF követte, amely kissé vékonyabb volt és amely nagy sikert ért meg. Ezen fejlesztéseket látva a Sigma is komoly törekvéseket tett a saját, objektívbe épített autofókusz rendszerének kifejlesztésén.

A Sigma gyorsan megállapodást kötött a Honeywellel a TCL fókuszmodul licenszeléséről. Az objektívet a szokásos négy csoportos elrendezéssel készítették, az álló csoport végére azonban egy féligáteresztő tükröt építettek 45 fokos szögben, amely az objektíven áthaladó fény kb. 30%-át továbbította “lefelé”, az AF rendszerbe. Nagyjából úgy, mint manapság egy tükörreflexes gépnél a tüköraknában lévő féligáteresztő tükör (csak a kereső felé irányító főtükör nélkül).

Az így kifejlesztett 58-200mm F/4,5 objektív prototípusát elsőként az 1988-as amerikai PMA-n mutatták be. Később a Sigma elnöke, Michihiro Yamaki kérésére az objektív nagylátószögű végállását a standard objektívekhez közelebbi 50 mm-re módosították, ezzel együtt az elnök azt is kérte, hogy maradjanak a hengeres formánál, mivel a korábbi nem hengeres formájú AF objektívek nem túl jól szerepeltek a piacon. A módosítások a nem túl rég óta a Sigmánál dolgozó Yasuhiro Ohsone feladata lett.

A módosításokat több szálon végezték, ezek közül a legproblémásabb a gyártás áttervezése volt. Az objektív igen precíz kialakítást igényelt, amelynek során az AF szenzor fókuszpontját pontosan az optikai tengelyhez kellett igazítani. De a Sigmának nem állt rendelkezésére a megfelelő eszköz ahhoz, hogy ezt a a pontos beállítást a gyártás során elvégezze, oszcilloszkópot viszont nem használhattak az összeszerelő soron. Ezért egy külön eszközt kellett fejleszteni, amely lehetővé tette, hogy az AF szenzor kimenetét számítógéppel ellenőrizhessék. így végül bődületes összeget költöttek egyetlen objektív fejlesztésére.

Komoly erőfeszítések után 1989-ben sikerült piacra dobni a Sigma U-AF 55-200mm f/4,5 objektívet, amely azonban szinte semmilyen piaci sikert nem hozott. Ekkorra a piac már elkezdett átrendeződni és az autofókusz rendszert már a fényképezőgépekbe építették. Az AF technológiában rejlő izgalmas lehetőségek érezhetően felpörgették a fényképezőgép piacot, az AF modult tartalmazó fényképezőgépek széles körben elterjedté váltak, mint a Minolta α-7700i, illetve a Canon EOS 650/620. A Minolta ekkor már több mint 30 autofókuszos objektívet kínált. Nem véletlen, hogy kevés olyan vásárló akadt, aki a manuálfókuszos gépéhez keresett volna beépített autofókuszt kínáló objektívet, így az U-AF 55-200mm f/4,5 szép csendben eltűnt a süllyesztőben.

Az U-AF 55-200mm f/4,5 óriási bukás volt a Sigmának. Nem készültek előzetes kalkulációk, a fejlesztési költségek az egekbe szöktek, a kései piacra érkezés miatt pedig az értékesítés volumene bőven az elvárt alatt maradt. A Honeywell AF modulját más termékben már nem használták, így annak teljes licenszköltsége egyetlen objektíven csapódott le. Szerencsére ez a ballépés nem okozta a gyártó csődjét, a történtekből a Sigma is okult, emellett a fejlesztések során szerzett tapasztalatok is megmaradtak, így a precíz finomhangolások elvégzése már nem jelentett problémát a következő objektívek fejlesztésénél, illetve a fényképezőgépek AF rendszerének kialakításánál. A Sigma ugyanis már ekkor is gyártott tükörreflexes fényképezőgépeket, de az autofókuszos modellek első tagja, az SA bajonettet használó SA-300 csak 1992-ben jelent meg. Teljesen nyilvánvaló, hogy ehhez az U-AF objektív fejlesztésénél szerzett tapasztalatok is hozzájárultak.