Egy tavaly publikált infografika szerint az emberiség 2003 előtt összesen 5 exabyte tartalmat állított elő, míg 2013-ban ezt az adatmennyiséget már egyetlen nap alatt összehoztuk. A manapság előállított tartalom jelentős része kép és videó, aminek biztonsági tárolásában és visszakereshetőségében mi fotósok is érintettek vagyunk. Fel vagyunk készülve a kihívásra? Tudjuk egyáltalán, hogy milyen méretű és jellegű problémával állunk szemben?
A múltszázad utolsó éveiben, amikor az első konzumer digitális fényképezőgépek megjelentek, a flash memóriák olyan drágák voltak, hogy a gépek mellé adott 4 és 8 MB-os memóriakártyák jelentették a legtöbb felhasználó számára a tárkapacitást. A gépeket akkor úgy használtuk, mint közvetlen azt megelőzően a filmet: van 24 vagy 36 kockám, azt kell beosztani. Ugyan törölhetek és újrakészíthetek egy felvételt, de korlátozottak a lehetőségek. Ma a memóriakártya olyan olcsó, hogy egy 8 vagy 16 GB-os sem kerül többe néhány ezer forintnál, amit persze full HD vagy UHD videókkal órák vagy percek alatt meg is tudunk tölteni. Mivel a merevlemezek sem drágák, egy 2-3 TB-os diszkre ezekből is sok elfér, így észrevétlenül mi magunk is szereplői lettünk az iszonyatos mértéket öltő világszintű tartalomgyártásnak.
De ami elromolhat, az el is romlik, tartja a mondás, és a merevlemezek sem tartanak örökké. Jó esetben kibírnak 4-5 évet, de a kevésbé szerencsés szériából származó darabok néhány hónap alatt feldobhatják a talpukat. Aki abban bízott, hogy a gépébe szerelt viszonylag új lemez kellő biztonságot nyújt, az ilyenkor vagy búcsút int az elmúlt évekban keletkezett fotóarchívumnak, vagy előkészít egy szabad szemmel is jól látható összeget a még menthető adatok visszaállítását biztosító szolgáltatásra.
Aki járt már így, az ilyenkor megfogadja, hogy innentől kezdve lesz egy külső lemeze, amire rendszeresen mindent le fog menteni, hogy mindenről legyen mentése. Ez megy is persze egy darabig, de amikor elmarad, akkor jó eséllyel be is üt a krach.
A szorgalmasan mentők és archiválók életét is megkeseríthetik betörők, tüzek vagy árvizek, amelyek a digitális korszak előtt is garantáltan elvitték a család összes kézzelfogható emlékét.
Ma már persze sokkal jobb helyzetben vagyunk, hiszen a képek és videók másolása, duplikálása és biztonságos tárolása már csak elhatározás kérdése (míg régen ha valaki a negatívjairól szeretett volna másolatot készíttetni, akkor mélyen a zsebébe kellett nyúlnia), de egy megfelelő rendszer nélkül ez még ma is sok energiát felemésztő feladat. Pláne ha figyelembe vesszük a naponta előállított tartalom mennyiségét is.
Külső lemez
Ha biztosra akarunk menni, akkor a korábban említett külső merevlemezből legalább kettőt kell beszerezni, hogy a helyben tárolt adatokról elemi csapás esetére a nagymamánál vagy egy megbízható barátnál mindig legyen másolat. Persze mindez csak akkor ér valamit, ha rendszeresen rá is mentjük ezekre a lemezekre a jövőnek megőrzendő tartalmakat. Hetente menni és elkérni a lemezt, megkeresni, hogy mi van már rajta és mi nincs, nem kicsit macerás. Ez csak a legelhivatottabbak sportja.
Felhő
Ráadásul ezek között az adatok között bármikor keresni, ezeket elérni csak akkor tudjuk, ha az egyik lemez (az eredeti, vagy a biztonsági másolatok egyike) mindig nálunk van. Családi fotóknál ez nyilván nem kritikus, de üzleti felhasználásnál ma már nem ritka, hogy minden azonnal és ott a helyszínen kell. Ilyenkor jönnek jól a ma már népszerű felhő alapú tárhely szolgáltatások, mint a One Drive, Google Drive vagy Dropbox. Ezek ma már havi tíz dollárért kínálnak 1 TB-os tárhelyeket, ami nagyon sok esetben több, mint elegendő a biztonságos adattároláshoz és fájlmegosztáshoz. Legnagyobb hátrányuk, hogy minden fájlművelethez internetkapcsolatra van szükség, ami sok GB-os videófájlok vagy RAW képfájlok tucatjai esetén időrabló tud lenni. Ezért ezeket a szolgáltatásokat otthoni adattár távoli, biztonsági mentéseként és családdal vagy ügyfelekkel való képmegosztásra érdemes használni.
Persze ha csak pusztán a rendszerünk és a képeink biztonsági másolatára van szükség, akkor vannak egyszerűbb, jobb megoldások is. A méltán legnépszerűbb közülük manapság a CrashPlan, ami havi 12 dollárért korlátlan mennyiségű adat tárolását biztosítja, így ha figyelünk a folyamatos szinkronizálásra, akkor valóban biztonságban érezhetjük az adatainkat. A felhő alapú tárhelyekhez hasonlóan az adatok visszanyerése időrabló lehet, de ha megfizetjük, akkor a CrashPlan egy külön merevlemezen gyorspostával is el tudja küldeni a mentésünket (ennek Magyarországon valószínűleg kevesebb jelentősége van, mert mire a lemez ideér, annyi idő alatt neten is lejön az adat). Saját archívum vagy rendszer visszaállításánál egy-két nap nem a világvége, de az üzleti életben ezen ügyfelek elvesztése múlhat. A CrashPlan szoftvere ingyenes adatmentésre is használható, ha van egy ismerős, aki hajlandó a szükséges tárterületet folyamatosan (vagy legalábbis gyakran) bekapcsolt saját gépén biztosítani (mondjuk ha adunk neki egy merevlemezt, akkor neki sem nagy érvágás). Kompromisszumos megoldás alacsony költségvetésre.
A felhő alapú megoldások ellenzői jellemzően a privát adatok biztonságát féltik, hiszen azokat egy távoli adatközpontban, látszólag kontrollálatlanul tárolják. Paranoiások szerint a szolgáltatón kívül az összes titkosszolgálat is biztosan hozzáfér a felvételekhez, ami elfogadhatatlan, ha az ember fia olyan értékes videókat tárol, mint a lánya ovis előadása. (Nem lebecsülendő persze, ha a szerep nem sikerült túl jól, az azóta felcseperedett lányka pedig vezető politikai pozícióra aspirál.) Mivel az összes adat az én gépemet már titkosítva hagyja el, véleményem szerint ez nem igazán komoly probléma, de érthető, ha nem mindenki számára elfogadhatóak a felhő alapú megoldások.
A cloudban való archiválás másik veszélyét a szolgáltató csődje jelentheti. Ha egyszer a befektetők vagy a tulajdonosok úgy ítélik meg, hogy nem éri meg fenntartani a szolgáltatást, akkor általában egy nagyon rövid idő áll már csak a rendelkezésünkre, hogy mentést csináljunk az adatainkról, egyébként azok végleg elvesznek. Ezért is javaslom azt, hogy az ilyen tárhelyeket ne elsődleges tárolásra, hanem csak biztonsági mentésre használjuk.
Egyszerű archiválás
Visszatérve a helyi adattárolásra, meg kell még említeni az archiválásnak azt a praktikus módját, amikor már lezárt projekteket mentünk külső merevlemez dokkoló segítségével két példányban két külön lemezre. Itt szintén a végső archiválás a cél, elsősorban olyan anyagoknál, amikhez nem kell lépten-nyomon hozzáférni. Az elkészült archívumból egy mehet a nagymamához, egy pedig lehet nálunk (otthon vagy a stúdióban), hogy ha mégis kell róla valami, akkor elő lehessen venni. A folyamatban lévő adatok mentéséhez nem praktikus, hiszen ugyanúgy nehéz a lemezek tartalmát szinkronban tartani, mint a külső merevlemezek esetén. De ha már van 2-3 TB véglegesített és archiválásra szánt anyagunk, akkor ez egy praktikus megoldás azok hosszú távú tárolására.
NAS
A mindennapi gyors és biztonságos munkához, pláne ha többen is dolgozunk a stúdióban, legjobban egy hálózatra kötött adattároló egység passzol. A NAS néven is ismert egységek tárkapacitása Windows, Mac és Linux rendszerekkel is megosztható, a többlemezes verziókon pedig különböző RAID verziók beállításával elegendő redundancia alakítható ki, hogy egy (vagy beállítástól függően több) lemez egyidejű meghibásodása esetén se legyen adatvesztésünk. Otthoni felhasználásra egy kétlemezes NAS, mint pl. a ZyXel NSA 325 v2, a Qnap TS-231 vagy a Synology DS215j is megfelel, de nagyobb forgalmú fotóstúdiók esetén célszerűbb 4, 8 vagy 12 lemezes változatot választani.
A NAS-on tárolt adatokhoz a helyi hálózaton többen is hozzáférhetünk (azonos tárhelyhez és külön-külön tárhelyekhez egyaránt), de a folyamatosan bekapcsolt rendszer a hosszú távú archiváláshoz csak akkor szükséges, ha a régi adatokhoz rendszeresen hozzá kell férni. Az archívumokat egyébként célszerű külön lemezekre kimenteni és egy példányt máshova vinni. A NAS pedig lehet az aktuális adatok, gépek mentésének biztonságos tárhelye.
A NAS tartalma fölött mi rendelkezünk, és csak az fér hozzá, akinek mi erre lehetőséget biztosítunk. Az adatok, képek és videók a helyi hálózaton belülről, illetve interneten keresztül távolról is bármikor elérhetők. A képek archiválása mellett kényelmesen biztosítják a tárkapacitást a számítógépek biztonsági mentéséhez és a biztonsági kamerák felvételeinek is. Otthoni felhasználás esetén ráadásul a torrentboltból kikölcsönzött* filmek és zenék központi tárolása is egy csapásra megoldódik.
A NAS-ok olyan mindenesek tehát, amelyek a korábban felsorolt lehetőségeket egyben, kényelmesen és megnyugtatóan kínálják. Nem adnak mindenkinek minden problémájára megoldást, de magukat komolyan vevő fotósok számára nélkülözhetetlenek.
A NAS-ok szolgáltatásairól bővebben cikksorozatunk következő részében írunk.
* Nem szeretnénk azt a látszatot kelteni, hogy a torrentboltból való kölcsönzés követendő példa, de „Vannak, akik úgy gondolják, hogy a merevlemezek árába beépített, és így kényszerűen kifizetett jogdíj fedezi a kölcsönzött tartalmak jogdíját. Mások úgy vélik, hogy még magasabbra kellene emelni a saját képek tárolására használt merevlemezekre és memóriakártyákra ragasztott hologramos matricák árát, hogy még több pénz folyhasson el a szerzői jogi szervezetek kezei között.”
