Exkluzív: JVC Everio

0

A helyszín kiválasztásával a szervezők azt a párhuzamot szerették volna kiemelni, ami a DLR egyki fő projektje és a JVC Everio termékcsaládja között húzható: mindkettő elindult már, de erősen a jövőbe mutat. A DLR űrszondája idén tavasszal indult évtizedes útjára, hogy 2014-ben egy üstökösön landoljon és ott vizsgálja az általunk ismert világ eredetét. A JVC Everio ugyan csak most indul hódító útjára, de a JVC tervei szerint a technológia még évekig meghatározó lesz. A bejelentés helyszínén kiállították a márciusban elindított űreszköz landoló egységének pontos mását, míg a központ vezetője a sikeresen Mars körüli pályára állított műhold 3 dimenziós képeiből tartott bemutatót.



Űrkutatásban használt tesztkamra A leszálló modul előtérben a két Everio modellel

Persze a főszereplő mégsem az űrszonda, hanem a JVC két újszerű digitális videokamerája volt.

Everio – Digital Media Camera

Bár a JVC piaci szereplése nem hasonlítható a tömegigények kielégítésére szakosodott gyártók törtető piacpolitikájához, a japán cég háttérmunkája, fejlesztései már évtizedek óta meghatározó szerepet játszanak az otthoni videózásban. A JVC által kifejlesztett VHS rendszert ugyan lehet kritizálni, de mégis sokáig uralta az otthoni videózás piacát. A JVC a videokamerák területén az analóg rendszert leváltó mini DV kialakításában is érdekelt volt, így ezek után nem csoda, hogy a következő technológiai lépcső, a memóriakártyára való mentés területén is szorgosan munkálkodnak.





Az alap koncepció az volt, hogy olyan tárolási médiumot találjanak, ami kellően megbízható és nagy kapacitású változata is viszonylat olcsón elérhető. A nagy kapacitásra azért van szükség, mert egy DVD minőségű film 1 órájának tárolásához kb. 4 GB kapacitásra van szükség. A ma kapható mini DV kamerák leváltása viszont addig nem igazán megoldható, amíg az új trónkövetelők legalább 1 órányi folyamatos felvételre nem lesznek képesek. Míg több gyártó is a SecureDigital kártya felé indult el, a JVC a már 12 GB kapacitásban is elérhető, legkedvezőbb árú CompactFlash formátumot választotta. A döntésben nagy szerepe volt annak is, hogy a CompactFlash Type II-es szabványa lehetővé teszi miniatűr merevlemezek, úgynevezett Microdriveok építését is, amelyek 4 GB-os kiszerelésben is mindössze 100 ezer forintba kerülnek. Ma a SecureDigital formátum még nem kínál egyben ekkora kapacitást.



4 GB-os JVC Microdrive A tároláshoz használt lemezek

A Microdrive kártyák komoly hátránya, hogy mivel mozgó alkatrészeket tartalmaznak igen érzékenyek a rázkódásra, ütődésekre. Egy folyamatosan remegő autóból videózva ez hamar a kártya és a rajta lévő adatok sérüléséhez vezetne. A JVC mérnökei is tisztában lehettek a problémával, hiszen a memóriakártya foglalatot mindkét modellben egy zselés, rezgéscsökkentő burkolattal együtt építették kamerába. A kárya betételénél és kivételénél a foglalat fixen áll, de az írási és olvasási művelet során „lebeg” a kamerában. Ez az első ilyen jellegű rezgéscsökkentő megoldás, amit cserélhető lemezek védelmére fejlesztettek ki.



Írás és olvasás közben a kártya lebeg A foglalat a kártya betételénél és kivételénél fix

Az új tárolóeszköz használatának több előnye is van:

  • gond nélkül csökkenthető a készülék mérete
    Ugyan van példa a mini DV-nél kisebb szalagra dolgozó videokamerákra, de az a szalagformátum messze nem olyan támogatott, mint a digitális fotózásban évek óta oly kedvelt CompactFlash Type II-es formátum.

  • MPEG 2 rögzítési formátum
    A felvételek gond nélkül archiválhatók DVD lemezre, nincs szükség a digitális adatfolyam külön tömörítésére (ami rendszerint elég hosszadalmas művelet)

  • nem kell a felvétel végét megkeresni
    Bosszantó dolog, mikor egy hirtelen jött rögzítendő eseményről azért maradunk le, mert a kamerában lévő szalag nincs a már rögzített felvételek végére tekerve. A jobbik eset, ha ezt észrevesszük, a rosszabb, ha a lakodalomban felülírjuk a templomi esküvőn készült felvételt. A memóriakártyán a szabad hely megkeresését és az oda való rögzítést a kamera intézi, a felülírás mint fogalom eltűnhet a szókincsünkből.

  • a törölt jelenetek helyére a felülírás veszélye nélkül lehet új felvételt rögzíteni
    Ha a visszajátszás során jövünk rá, hogy az egyik felvételre nincs szükségünk, akkor a szalagos megoldásnál nem sok esélyünk van az adott terület újrahasznosítására, hiszen ha túlfutunk a törlésre ítélt felvétel területén, akkor értékes anyagokba is könnyen bele lehet törölni. A kártyára való rögzítés esetén a törölt jelenet helyét a kamera automatikusan feltölti a következő jelenet(ek) részleteivel.

  • az egyes jelenetek bármilyen sorrendben lejátszhatók a szalag tekergetése nélkül
    Egy-egy kevésbé izgalmas rész átugrása a mini DV-nél csak a szalag hosszadalmas tekerésével oldható meg, míg a kártyán csak a következő jelenetre kell ugrani. Valahogy úgy, ahogy a DVD filmeknél már megszokhattuk.

MPEG-2 videó tömörítés

Mindkét eszköz a mellékelt 4 GB-os Microdrive-ra (amit a bemutatón kínosan Micro Hard Disk Drive néven emlegettek) 60 perc, DVD minőségű felvétel rögzítésére képes az MPEG-2 tömörítési algoritmus felhasználásával. Ez persze csak a legjobb minőségnél (8,5 Mb/s) igaz. Ha hajlandók vagyunk a DVD lemezek átlagos bitrátájára (5,5 Mb/s) lemenni akkor a felvételi idő 90 percre nő. Minőségromlásra ilyenkor a gyors mozgásokat vagy gyors kameramozgást tartalmazó jeleneteknél lehet számítani. A tömörítést tovább erősítve (4,2 Mb/s) a felvételi idő 120 percre növelhető. A felbontás még ez utóbbi esetben is a teljes DVD felbontással (720×576 pixel) azonos. Ha a felvételt elektronikus továbbításra szánjuk, akkor célszerű a leggyengébb ECO minőséget választani. Így egy kártyára 5 órányi felvétel fér, de a videó minősége inkább csak számítógépen lesz élvezhető.



Everio GZ-MC100 Everio GZ-MC200




A képalkotás eszközei

A képalkotáshoz mindenképpen szükség van egy jó képérzékelőre és egy jó opitkára. Az 1/3,6”-es CCD ugyan hihetetlenül pici, de a 2,12 millió pixel így is kényelmesen elfér rajta. Az Everiok a videofelvételek rögzítéséhez ennek a mennyiségnek alig több mint a felét, 1,23 milliót használnak. A teljes felbontás csak fénykép üzemmódban aktivizálja magát. A képek feldolgozásáért a JVC Megabrid elnevezésű processzora felelős, ami a gyáriak ígérete szerint nagy érzékenységet és alacsony zajszintet ígér.

A 2 megapixeles CCD-hez új optika is jár. A 9 csoportba rendezett 11 lencsetagból álló objektívet kifejezetten ehhez az érzékelőhöz tervezték. A tízszeres zoomtartományt (videónál 48,7-487 mm, fényképezésnél 38,9-389 mm) biztosító optika képminőségéért az öntött üvegből készült aszférikus lencsetag felelős.

A nagy zoomtartomány miatt tele állásban nagy az esélye a képek remegésének. A kézremegést az Everiok egy giroszkóp jelei alapján digitálisan korrigálják.

Fényképezőgépként is használhatók

Bár az Everiok tipikusan videokamerák, beépített vakuval és fénykép üzemmóddal is fel vannak vértezve. Mind a JVC standján, mind pedig a bemutató helyszínén iszonyú rossz volt a fény, így a kamerák fotó minőségéről nem igazán tudtunk meggyőződni. Az egyébként gyártás előtti mintadarabokkal készült fotóink alapján azonban feltételezzük, hogy a képminőség elegendő lesz a legnépszerűbb 10×15-ös méretben való nyomtatáshoz vagy kidolgozáshoz. Legjobb minőségben a gyári specifikáció szerint a 4 GB-os kártyára 5500 (!) kép fér.

Kártyahelyek, csatlakozások

A JVC mérnökeire ráillik az előrelátó jelző. Ugyan jelenleg a CompactFlash kártya a legolcsóbb és legelterjedtebb, de helyét megfelelő mennyiségő SD kártyát támogató eszköz esetén a SecureDigital formátum veheti át. Mivel ezt a lehetőséget Japánban is tisztán látják, az Everio kamerákat SD kártyahellyel is felszerelték. Külön memóriakártya-olvasó hiányában a kamerák USB kábel segítségével csatlakoztathatók a számítógéphez. Az áttöltéshez USB 2.0-ás csatlakozást használtak. Bár nincs feltűntetve a specifikációban, feltételezzük, hogy 4 GB-nyi adat áttöltéséhez a mérnökök az USB 2.0 szabvány nagyobb sebességű adatátvitelt biztosító High-speed változatot választották. A kamerák, illetve ezesetben nevezzük őket inkább fényképezőgépeknek, PicBridge kompatibilisek, így megfelelő nyomtatóhoz csatlakoztatva a kártyán lévő képek számítógép közbeiktatása nélkül is kinyomtathatók.



GZ-MC 100 és GZ-MC 200: mi a különbség?

A formán, és ennek megfelelően a méreten kívül semmi. Alapvetően két formai irányzat elkötelezett híveinek kiszolgálásáról van szó. Nehogy azért ne vegyen valaki Everio-t, mert az álló vagy az elforgatható markolatú formátumot kényelmetlennek tartja. Én nehezen tudnék dönteni, de talán az elforgatható markolat jelentette előnyök nálam többet nyomnak a latba, mint a kihajtható LCD és az álló váz nyújtotta vékony felépítés.



Ez a jövő?

Minden bizonnyal. A JVC nem az első és így nem is az egyetlen szereplő a kártyára dolgozó kamera/fényképezőgép kombinációjaként kínált eszközök piacán. Viszont egyelőre a JVC Everio-ja a leginkább használható. Úgy tűnik, hogy a technológiák házasításakor az egyes igények ennél a készüléknél sérültek a legkevésbé. Nyilván a JVC nem fogja egyhamar feladni a mini DV formátumot, hiszen sokat invesztált a technológia fejlesztésébe és megvalósításába, de a technikai haladás elkötelezett hívei a következő videokamera vásárlásukkor mindenképpen meg kell, hogy nézzék ezeket az eszközöket is.



Opcionális kiegészítő az MC100-hoz Elegáns mini koffer az MC200-hoz

Modell GZ-MC 100
GZ-MC 200
Formátum
  • SD-VIDEO Entertainment Video Profile:
  • Video: MPEG-2-PS / Audio: AC3
  • Fénykép: JPEG (PictBridge és DPOF kompatibilis)
  • Hang: WAV (Lineáris PCM)
Tárolóeszköz
  • Microdrive
  • CompactFlash kártya
  • SecureDigital kártya
Képérzékelő
  • 1/3,6″, 2 megapixel: 2.120.000 pixel (1726×1231)
  • Effektív pixelek videónál: 1.230.000 (1280×960)
  • Effektív pixelek fényékpnél: 2.000.000 (1636×1220)
Optika
  • f/1,8-2,2 (f=4,5-45 mm)
  • Normál videó módban: 48,7-487 mm (kisfilmes rendszerre vetítve)
  • Szuper széles látószögű videónál: 38,9-389 mm (kisfilmes rendszerre

    vetítve)

  • Fényképmnél: 38,9-389 mm (kisfilmes rendszerre vetítve)
Szűrőátmérő
  • 30,5 mm
Zoom
  • Optikai: 10x
  • Digitális: 40x, 200x
Monitor
  • 130.000 pixel, 1,8″ képátlójú LCD
Hangszóró
  • mono
Interfész
  • Microdrive (CF) kártyahely
  • SD kártyahely
  • USB 2.0/1.1
  • AV/S-video kimenet
  • Fejlhallgató kimenet
  • hálózati adapter bemenet
Fogyasztás
  • kb. 4,9W
Áramforrás
  • Akkumulátor: 7,2V
  • Hálózati adapter: 11V (1A, 110-240V 50/60 Hz)
Környezeti hőmérséklet
  • 0-40 fok
Környezeti páratartalom
  • 35-80%
Méretek 40,5 x 103 x 70,5 mm 74 x 56 x 94 mm
Tömeg (akku, MD, objektívsapka és szíj nélkül) 245 g 285 g
Tömeg (akkuval, MD-vel, objektívsapkával és szíjjal) 315 g 350 g
Ár 1199,99 € 1299,99 €