Miért írom ezt egy digitális fotózásról szóló weboldalon? Nos, a gyomorkeserű – melynek amúgy magam is évtizedes rajongója vagyok – idén 225 éves. Ebből az apropóból a Zwack család és a tematikus túrák szakértőjeként ismert Budapesti Aszfaltprojekt egy fővárosi kirándulást szervezett a nevezett ital, de még inkább az azt létrehozó család történelmének helyszíneit végigjárva. Az első Zwack túrát a sajtó képviselői számára szervezték, de több hasonló is követi majd, mely bárki számára nyitott lesz, így aki szereti a történelem kis szeletével, nevezetesen egy család és egy italmárka történetével foglalkozó városi kirándulásokat, igen sok érdekességet megtudhat itt. A történelmi fejtágítón túl jó alkalom lehet egy ilyen túra a fotózásra is. Minket leginkább ebből a szempontból érdekelt.
Azt azért elöljáróban tegyük hozzá, hogy ez nem kimondottan fotós túra, bár a fényképezőgépre nem néznek rossz szemmel. Fotós szemmel elmerülni minden érdekességben a kirándulás tempója miatt csak érintőlegesen lehet, de nyugodtan nekivághatunk így is az útnak, melynek hossza egy átlagos (fél)edzett, vagy akár rendszeresen otthonülő felnőttet, sem fog két térdre rogyasztani. Pár száz méteres szakaszok, némi buszozás és egy rövid gyár és múzeumlátogatás. Nekünk ez sztorizgatással, pihenőkkel bő három órán át tartott.
Bár a túra igyekszik felölelni a régi ital és a család teljes történetét, a családtagok élő emlékezete miatt jobbára a XX. századi időszakra koncentrál. Az első eseményen a márka hazai örökösei, Zwack Izabella és Sándor is részt vett édesanyjuk Anne kíséretében, úgyhogy a közvetlen családi sztorikból, hol vicces, hol szívszorító visszaemlékezésekből sem volt hiány. A profi idegenvezető mellett ők színezték ki igazán a sok lapból álló családi kifestőkönyv oldalait.
Sajnos, ha a túra fotós részére, a témák keresésére koncentrálunk, idegenvezetőnk színes történeteinek egy részéről lemaradunk, és ugye a csoportos séták veszélyei is ott leselkednek ránk. Rengeteg ember egy kis helyszínen, valaki mindig a képbe lóg, stb. A városfotózás még csoportban is elég magányos időtöltés. Persze ha maga a csoport, a társaink reakciói a téma, már más a helyzet.
Utunk a Várban kezdődött, pontosabban a Szentháromság utcában lévő Ruszwurm cukrászdában, mely Zwack Péter gyermekkorának egy kedvenc helye volt, és a helyi mítosz szerint itt találták fel a linzerkarikát is. Meg is kóstoltam (mármint a karikát), és nagyon jó.
A patinás kis cukrászdától egy jobbfordulóra és kb. 150 méterre található az Úri utca 45-ös számú háza, mely a XVII. században kapta mai formáját. A közelmúltban olasz és török követségként szolgált, a világháború előtt azonban Zwack János és fia Péter otthona volt. A halványzöld ház jelenleg új gazdájára vár. Odabent jó alkalom nyílik a várnegyed tipikus építészeti jegyeinek megörökítésére, miközben a házzal kapcsolatos sztorikat hallgatjuk.
Ezután egy hosszabb, de nem megerőltető séta vette kezdetét a Szentháromság tér, Mátyás-templom, Tárnok utca és Dísz tér irányában a buszunk felé. Közben jó alkalom kínálkozik, hogy lekapjuk az utunkba eső látnivalókat, hiszen ezzel búcsúzunk is a Vártól.
A következő célunk a Gellért-hegy, azon belül pedig a Minerva utca, a családi legendáriumban Mici néniként szereplő Zwack Mária háza. A nagynéninél vészelte át a família a második világháború vészterhesebb időszakát. Érdekességképp, a csehországi zsidó származású család ekkor már közel három évtizede volt kikeresztelkedett római katolikus, ez azonban nem hatotta meg a regnáló nyilas hatalmat.
Megmenekülésük története szorosan összefügg a szomszédban akkoriban működő Svéd Nagykövetséggel, ahol Raoul Wallenberg is dolgozott. Életüket mégsem neki, hanem egy tagbaszakadt svéd vízipólósnak köszönhetik. A történet csattanóját meghallgatja, aki részt vesz a túrán.
A szebb napokat is látott nagykövetség épületén az elmúlt évtizedek sokat szürkítettek, de így is gyönyörű, úgyhogy nagyon hálás fotótéma, viszont ma már lakóházként működik, ezért a tapintat sem árt. Mici néni háza jelenleg felújítás alatt áll és szintén magánterület, ahogy a Gellért Fürdő mögötti villa is, mely Zwack Lajos (a jelenlegi örökösök dédapjának) tulajdonában volt.
A Gellért térről már egyenes út vezet a túlpartra, a Soroksári úton álló gyárépülethez, mely manapság jobbára múzeum és látogatóközpont. A külön is megtekinthető ipari műemlékben szépen felújított, a XIX. század végének hangulatát idéző termekben tekinthetjük át képekben és tárgyakban is a család történetét, na és persze a híres márkáik, köztük az Unicum útját. A lenti pincerendszerben álló tölgyfahordóban kb. 1 millió liter érik a híres itókából, melyből egy kis kóstoló menten kihúzza a lábból a néhány órás kirándulás esetleges zsibbadását. Itt aztán van fotótéma minden sarokban, a poharazgatással azonban a művészi érték miatt jó lesz vigyázni. Megtudhatjuk róla azt is, miként vészelte át történetének legnehezebb időszakát, az „átkos” évtizedeit, megtapogathatjuk a hozzávalóit, de, hogy pontosan miből és milyen arányban készül, a továbbra is titok marad.
Mire lesz szükség a jó fotókhoz? Nos, a jó szem mellett lehetőleg egy jobb fényképezőgépre, mely nem szégyellős a sötétben sem. Erőteljesebb vaku, magas érzékenység, vagy fényerős objektív előny, hiszen több száz éves kapualjak és pincék is az utunkba kerülnek. A vár és épületeinek, valamint az említett pincék szűkössége miatt nagylátószögű objektív kötelező, az esetleges tárgyrészleteket egy ügyes makro optikával, az épületek jellegzetességeit pedig esetleg egy kisebb 100-200mm- körüli telével örökíthetjük meg.
A Zwack család történetén keresztül emberközelből elevenednek meg hazánk elmúlt száz évének mindenkit próbára tevő évtizedei, így nem lesz nehéz kicsit magunkénak is érezni a történetet. A túrával egy kellemes fél napot tölthet el a történetekre és fotótémákra éhes látogató, és bár korántsem a poharazgatásról szól a dolog, azért a szomjasak sem maradnak annyira szomjasak.
