Fujifilm Fujinon 56mm f/1,2 R – teszt

0

Felépítés

A Fujifilm az X rendszerének bevezetését nagyon ügyesen azzal kezdte, hogy egy komoly brandet erősített meg. A patinás nevű Fujifilm a filmes korszakból sokak által ismert, de a digitális fényképezőgépek között viszonylag kevés nagy sikerű DSLR-t tudott felmutatni, az pedig a cserélhető objektíves piacon való komoly dobbantáshoz kevés, hogy jó (sok) ultrazoom kompaktot készített már.

A Fujifilm X-Pro1, majd az azt követő X bajonettes felső kategóriás MILC-ek megmutatták a világnak, hogy ez a rendszer a minőségről szól. A nem éppen olcsó fényképezőgépek mellé hasonlóan komoly árú XF objektíveket tervezett és forgalmazott a Fujifilm, s a kedvezőbb árú vázak és olcsóbb XC objektívek csak azután jelentek meg, hogy a Fujifilm X brandet már mindenki úgy ismerte, hogy a komoly MILC rendszer.

A Fujifilm tavaly januárjában jelentette be ezt az objektívet, amelynek szeptemberben érkezett az apodizációs szűrővel kiegészített változata. Nálunk az e nélküli standard modell járt, amelyért jelenleg közel 330 ezer Ft-ot kell leszurkolnunk a kiszemelt boltban.

A Fujinon 56mm f/1,2 R objektív az APS-C szenzoros Fujifilm X MILC-eihez készül, így a vetített képkör is ehhez igazodik. A rendszer által adott látószög, illetve a mélységélesség megfelel egy kisfilmes 85 mm-es objektívénak, f/1,8-on.

Belsejében 2 ED (extra-alacsony szórású) és egy aszférikus tag is helyet kapott, amelyek a színhibák és az egyéb zavaró optikai hibák (kóma – asztigmatizmus) ellen dolgoznak. A nem kívánt tükröződések kiszűréséről a Fujifilm saját fejlesztésű HT-EBC bevonata gondoskodik.

A mélységélesség befolyásolását 7 lekerekített lamellából álló rekesz szolgálja, remélhetőleg ez elég is lesz a szép bokeh eléréséhez fényerőnél szűkebb blendénél is (bár a 9 lamellásnak szerintem sokan jobban örülnének). Az élességállítást DC mikromotor végzi, viszonylag jó sebességgel.

Az objektívhez tokot nem, de cső formájú napellenzőt mellékel a gyártó. A 48 mm átmérőjű frontlencse elé 62 mm-es szűrőt tekerhetünk fel.

Használati tapasztalatok

Az objektív teljesen fém tubust kapott, amely igazán jó érzést kelt. A finoman megmunkált bajonett csatlakozó precíz illeszkedést biztosít a vázhoz, de időjárásállósághoz szükséges gumi csíkot nem futtattak körbe. A fényerős objektív nem számít kifejezetten könnyű darabnak, bár 405 grammos tömege miatt a vad nehéz obik közé sem sorolható (a Samyang 50mm-es f/1,2-ese, amely szintén APS-C-re dolgozik, 385 grammos).

Az objektíven elektronikus élességállító gyűrű található, amely szintén fémből készült, szélessége 20 mm. Távolságskála a fényképezőgép LCD-jén jeleníthető meg.

Külön kapcsoló nem került az objektívre, az automatikus/kézi élességállítás váltása a fényképezőgépről vezérelhető. A rekeszt azonban az objektívről is beállíthatjuk, ehhez rekesz gyűrűt találunk a bajonetthez közelebbi végen. Az itt feltüntetett, F16 után következő „A” állás a gép által történő automatikus beállítást jelenti (automatikus zársebesség mellett program automatika módban, zársebesség kézi beállítása mellett zársebesség-előválasztással használható így a gép).

A belső élességállításnak köszönhetően az objektív hossza nem változik élességállítás során, s a frontlencse sem fordul el, illetve mozog előre vagy hátra.