GigaPan EPIC Pro panoráma robotfej

0

Utómunka és végszó

Utómunka

Azért sokkal jobban munkált bennünk a kíváncsiság annál, hogy csak úgy kiadjuk a kezünkből a végső kép elkészítését. Szeretnénk megmutatni a GigaPan fejekhez mellékelt szoftver képességeit is, ezért (fél)laikusként én is nekiültem a képeknek. A RAW fotókat a Lightroom legfrissebb v4.1 RC2 verziójával konvertáltam, minimális kontraszt emeléssel, hisz a Nikkor 300mm alapból jó kontrasztot ad.

A fotók összeillesztésére a gyártó által a fejhez adott GigaPan Stitch.Efx szoftvert használtam. Jobban mondva ennek 14 napig korlátozás nélkül használható próbaváltozatát. A program nagyon egyszerű, szinte túlságosan is, egy ilyen komoly panorámafejhez képest. Nincsenek referenciapont beállításaink mint a PTGuiban, és szinte minden automatikusan megy végbe. Ennek köszönhetően akár a kezdők is jól elboldogulnak vele.

Először is nem árt megjegyeznünk, hogy mondjuk egy hasonló sík panoráma esetén mennyi sort és oszlopot készítettünk, és milyen irányú volt a motoros fej mozgása. Ez persze jobbára látszik is a képekről, de egyszerűbb ha alapból tudjuk. Az első oldalon adhatjuk hozzá a projecthez fotóinkat és az Options gombbal előhívott oldalon állítható be a robotfej mozgásának iránya (soronként jobbra, oszloponként balra, stb).

A betöltött képeket itt rendezhetjük sorokba és oszlopokba. A szoftver alapból nem fogja tudni hány sor készült és csak akkor hajlandó összefűzni a fotókat, ha tökéletesen kijön a sorok és oszlopok száma. Ezzel kapcsolatban merült fel egy probléma, ugyanis, ahogy már említettem, ha nem várt esemény történik, pl. felhők árnyékolják a témát, vagy beáll elénk egy kamion, bármikor megállíthatjuk az automata mozgását. A gond csak az, hogy újra elindítva a készülék egy plusz képet készít ugyanebben a pozícióban, így két képünk lesz azonos, vagyis nem fog kijönni a sor és oszlopszám. Ilyen esetben végig kell nyálaznunk az összes fotót és a kis nézőkép listán egyenként kivenni a feleslegeseket.

Ha sorba raktuk a képeket kezdődhet is az összeillesztés. Egy Intel i5 3,3 GHz-es, négymagos (SandyBridge) processzorral és 16 GB DDR3 RAM-mal szerelt számítógépen kb. 18 perc kellett a 126 kép összerakásához. A végeredmény egy 1,15 gigapixeles kép lett (a lentebb lévő ablakban kinagyítható), tehát sikerült megfelelnünk a GigaPan névnek, és túlszárnyalnunk az 1 milliárd pixeles határt.

A Stitch.Efx szoftverváltozat extra szolgáltatása egy külön Adjust Colors gomb, mellyel néhány szín és világosság állító csúszkát hívhatunk elő. Ezután egy külön ablakban megnézhetjük a végeredmény, eltolhatjuk, vagy teljesen ráközelíthetünk.

Az Upload fül alatt feltölthetjük a fotót a GigaPan.com alatti galériánkba és megoszthatjuk a nagyvilággal. Ez persze egy előzetes, ingyenes regisztrációt is kíván. Sajnos az általam próbált próbaverzió – talán pont a tesztjellege miatt – nem volt hajlandó feltölteni a képet.

Alternatív megoldásként TIFF, vagy Photoshop RAW formátumba exportálhatjuk a fotót, de ekkora méretnél készüljünk fel a lassú mentésre és a még lassabb feldolgozási időkre. 1,15 gigapixeles képünk közel 1 GB-osra sikeredett TIFF-ben és jóval nagyobb tárhelyet foglalt RAW-ban, ami hiába volt papíron Photoshop RAW formátum, sem a CS5, sem a CS6 Beta Photoshop nem ismerte fel. A képet végül TIFF formátumban sikerült beolvastatni az ismert képszerkesztőbe, hogy a kissé cakkos széleit levágva a Zoomify (Flash) nézegetőhöz konvertáljam.

A végeredmény laikus szemmel és távolról tökéletes lett, még a befelhősödött tornyok ellenére is. Teljesen ráközelítve is tisztességes az összerakás, bár néhol felfedezhetünk apró illesztési hibákat, és itt nem a mozgó járművekre és emberekre gondolok, mert azok egy több képes sorozattal eltüntethetők.

Végszó

Az állványfej nagyon jól sikerült, kiváló minőségű darab. Bizonyára kényelmes panorámázós perceket hoz majd minden profinak, aki hajlandó kifizetni érte a 250 ezer forint körüli vételárat és nem tekinti presztízskérdésnek, hogy csak néhány gombot nyomott meg, de munka dandárját egy robot végzi. Épp emiatt a vastagabb pénztárcájú amatőrök számára is igen kényelmes és egy mozgalmasabb helyszínen számos érdeklődőt vonzó panoráma alternatíva lehet.

Gyenge pontnak és a profi eszközhöz kissé méltatlannak csak a mellékelt szoftvert érzem, de aki komolyan gondolja annak úgy is megvan már a bevált összefűző szoftvere, az GigaPan EPIC Pro környékére tévedő műkedvelők számára pedig inkább plusz kényelmet jelenthet az önműködő összefűző szoftver.

A GigaPan EPIC Pro fejet az Artwork webáruház bocsátotta rendelkezésünkre.

A fényképezőgépet és az objektívet a Nikon Kft-től kaptuk.

Szaktanácsokkal Takács István (Panoblog), és Benkó János (JanosBenko.com) látott el bennünket. Köszönjük!