Aki kompakt fényképezőgépről vált cserélhető objektíves rendszerre (akár MILC, akár DSLR), mindenképpen új problémákkal kell megbarátkozzon, legyen az akár a DSLR-ek optikai keresője (nem úgy látjuk a képet ahogy a fotón fog látszani, szemben az elektronikus keresőkkel, amelyek erre is képesek), vagy a vakuszinkron idő, amely bizonyos zársebesség felett nehézkessé teszi a vakus fotózást. Ahhoz, hogy jó fotós legyél, ismerned kell a géped képességeit, működési módját, trükkjeit, hiszen csak így használhatod ki a benne rejlő lehetőségeket. Napjaink fényképezőgépei és rendszervakui már kínálnak nagy sebességű vakuszinkront is, de tapasztalataink szerint kevesen aknázzák ki ennek előnyeit, sőt, bizonyos esetekben nem is érthető, miért van erre szükség. Cikkünkben ezt a problémakört szeretnénk tisztázni.
Jól értem, a kompaktokkal nincs ilyen probléma?
Való igaz, a kompakt digitális fényképezőgépek e téren ügyesebbek, mint a DSLR-ek, de ez nem abból adódik, hogy kisebbek vagy olcsóbbak, hanem abból, hogy nem redőnyzárat alkalmaznak, mint a DSLR-ek és MILC-ek, hanem az objektívbe épített központi zárat, ahogyan egyébként a komolyabb középformátumú fényképezőgépek is. Ezeknél nincs olyan jellegű szinkronidős probléma, mint a redőnyzáras gépeknél, maximum enyhe vignettálás léphet fel nagyobb zársebességnél.
Ezek szerint a nagy zársebességű vakus fotózást a zár típusa határozza meg?
Pontosan, bár van lehetőség redőnyzáras gépnél is arra, hogy nagy zársebességgel fotózva is használhassunk vakut. De a fő problémát alapvetően a redőnyzár működése okozza, amely miatt bizonyos zársebesség felett hagyományos módon nem tudunk vakuzni. Ez a zársebesség pedig megegyezik az adatlapokon megadott vakuszinkron idővel. Szerencsére a komolyabb rendszervakuk által kínált nagy sebességű vakuszinkron (HSS – High Speed Sync, vagy FP – Focal Plane) mód áthidalja a redőnyzárak ezen problémáját.
Miért csak a redőnyzár okoz ilyen gondot?
Az objektívbe épített központi zárak nagyon apróak, így sokkal gyorsabban működtethetőek, mint a redőnyzárak, ráadásul az optikai tengelyről nyitnak és zárnak a filmsíktól jóval nagyobb távolságban, így olyan hatásuk eleve nem lehet, mint a redőnyzáraknak. Persze ahhoz, hogy megértsük a problémat, első körben a redőnyzár működéséről kell pár szót ejtenünk. Noha Nagy Krisztián zárakról szóló cikke maximális részletességgel ír e témakörről, egy gyors átismétlés nem árt. A redőnyzár legegyszerűbben úgy képzelhető el, mint két lap egymás mögött, amely expozíció során nyitja, illetve zárja a fény útját. Alapesetben az 1. redőny zárt (felfutott) állású, míg a 2. redőny nyitott. Az expozíció elején az 1. redőny lefut (nyit), majd az expozíció végén a 2. redőny zárja a fény útját. Erre mutat jó példát az alábbi videó:
De miért nem elég egy redőny, hiszen nyitni és zárni az is tud!
Ha egyetlen redőnyt használhatnánk csak az expozíció során, s az nyitna és zárna is egymagában, akkor egyrészt nem tudnánk nagy zársebessséget elérni, másrészt a képek alsó része túlexponálttá válhatna, míg a felső része alulexponálttá. Gondoljunk csak bele: az expozíció elején a redőny elkezd lefutni, a szenzor/film felső része már fényt kap, miközben az alsót még takarja a zár. Miután teljesen lefutott a redőny, már indulhat is vissza, de még a szenzor/film felső részét mindig éri a fény, miközben a felfelé induló redőny már zárja az alsó rész elől a fényt. Ez így nagyon egyenetlen megvilágítást okozna, tehát szükség van egy második redőnyre, amely a fény útjának elzárását valósítja meg. Ráadásul így lehetőség van a zár mechanikai sebességén felül is nagy zársebesség elérésére úgy, hogy mielőtt leérne az 1. redőny, már a 2. redőny elkezd zárni, s csak egy rés fut le a szenzor/film előtt.
Még mindig nem értem, hol itt a probléma és mi az a szinkronidő!
A redőnynek – annak sebessége függvényében – valamennyi időre van szüksége ahhoz, hogy a felső pozícióból az alsóig eljusson. Ha ennél rövidebb ideig kell exponálnunk, akkor a második redőnynek már előbb kell elindulnia a zárással lefelé, mint amennyi idő alatt az 1. redőny leérne a nyitással. Azt a záridőt, amely megegyezik azzal az idővel, míg az 1. redőny induló pozícióból a teljes lefutásig eltelik, szinkronidőnek nevezzük. Ha ennél rövidebb ideig tart az expozíció, akkor a 2. redőny az előtt indul el, mielőtt az 1. lefutna, s ekkor alakul ki az említett lefelé futó „rés”. Mivel a vaku csak egy nagyon rövid ideig világít, így ha ilyenkor vakuzunk, akkor a vaku fénye csak egy résnyit világít meg a szenzoron/filmen.
A szinkronidő tehát attól függ, milyen gyorsan tud a zár lefutni. Ebből adódik a különböző fényképezőgépek különböző szinkronideje, így találunk olyan modellt, amely csak 1/160 mp-re képes, de akad olyan is, amely 1/320 mp-re is. Az átlag gépek 1/200 mp vagy 1/250 mp-es szinkronra képesek.
Világos! De miért nem elég az 1/200 mp? Ha sok a fény, szűk blendével megoldható, hogy 1/200 mp-en belül maradjunk. Tévedek?
Helyes az elképzelésed, azonban vannak esetek, amikor nem engedhető meg a szűk rekesz alkalmazása. Ilyen pl. a kis mélységélességű portréfotózás, amikor nyitott blendével kell dolgozz. De említhetnénk bizonyos sportfotózási területeket is, amikor a zársebességet 1/200 mp felett kell tartsd, mégis a szép fényekhez vakut kell használj.
Így már értem. Hogyan lehet akkor ezt áthidalni?
A nagy sebességű vakuszinkron móddal. A rendszervakuk fejlesztésekor a mérnökök igyekeztek egyre gyorsabb vakukat alkotni, s a szolgáltatások terén is bővítettek, így eljutottak a stroboszkópikus vakuzáshoz. Ez másodpercenként több villanást végez, amellyel mozgó témák, pl. táncosok mozdulatainak fázisait lehet remekül megörökíteni. A fejlesztések során a mérnökök rájöttek, hogy a villanások frekvenciájának, sűrűségének növelésével megoldható a szinkronidőnél rövidebb zársebességek esetén történő vakuzás is.
A nagy sebességű vakuszinkron tehát úgy működik, hogy az expozíció elejétől a végéig többször villan a vaku, megoldva ezzel azt, hogy a lefelé haladó résen többször átvillantva a teljes képmezőn egyenletes fényt produkáljon. Az alábbi ábra ezt hivatott szemléltetni (shift+kattintással még nagyobb méretben is megnézhető):
Nézzünk valós fotókat a nagy zársebesség és a normál vakumód esetére:
Jól látható, hogy ahogy növeljük a zársebességet (csökkentjük a záridőt), egyre vékonyabb rést hagy a 2. redőny az 1. redőny után.
Nézzünk egy másik példát, ezúttal környezeti fényt is szimulálva. A cél, hogy a környezeti fényt kissé elnyomjuk, ehhez 2 Fé-nyi alulexponálást alkalmaznánk (pl. verőfényes napsütéses időben portré fotózás kis mélységélességgel, de a napfény hatását enyhén csökkentve). Igen ám, de ez esetben már a szinkronidőnél rövidebb záridőt kell alkalmaznunk, amely a HSS vakuzás nélkül nem megfelelő eredményt ad. Mint látható, HSS módú vakuzással az 1/1000 mp is kiexponálható.
Vakuzás normál módban és HSS módban
A nagy sebességű vakuszinkron tehát megoldja a redőnyzár működéséből fakadó problémát, bár nem mindenható. Akadnak helyzetek, amikor egy HSS képes vaku önmagában kevésnek bizonyulhat. Ez azonban egy másik cikkünk témája, most még nem szaladnánk ennyire előre.
Úgy tudom léteznek elektronikus záras MILC-ek, az elektronikus zárnál nincs meg ez a gond?
Az elektronikus zár elviekben megoldhatná a „rés” lefutás okozta gondot, de ez sajnos nem ennyire egyszerű. A MILC-ekben alkalmazott szenzorok ugyan valóban alkalmaznak elektronikus zárat, de ezek még ún. rolling shutter módban működnek, vagyis nem zárják le a szenzort a kiolvasáskor, hanem folyamatosan végigpásztázzák azt, szemben a global shutter módszerrel, melyek eddig főként CCD-kben szerepeltek. Utóbbi esetben már nem okoz problémát a nagy zársebességű expozíció és vaku kombinációja, de a CMOS szenzoroknál egyelőre egyeduralkodó rolling shutter megoldásnál még most is jelentkezik a probléma, sőt, erősebb mértékben, hiszen a kiolvasás lassabb, mint egy redőnyzár lefutása (pl. a Panasonic DMC-G6-nál elektronikus zár használatakor nem is lehet vakut használni, míg a Nikon 1 V2-nél max. 1/60 mp-es zársebességünk lehet elektronikus zárnál).
Mi a helyzet a stúdióvakukkal, ott is elérhető a nagy sebességű vakuszinkron mód?
Nem minden esetben. Az egyszerűbb stúdióvakuk mindig csak egyet villannak, ráadásul a nagy sebességű vakuszinkron mód nem csak annyiból áll, hogy sűrűn kell villogtatni a vakucsövet. A vakunak ismernie kell a használt záridőt, hogy tudja mikor és mennyi ideig kell leadnia a teljesítményét. Ezt az információt pedig csak a TTL rendszerek küldik tovább. Van azonban egy módszer, amivel stúdióvakukkal is használhatunk igen nagy zársebességet, ez pedig az ún. Super Sync, vagy Hyper Sync mód. A stúdióvakuk teljes teljesítménynél viszonylag hosszú, nagyjából 1/200-1/400 mp-es villanási idővel rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy ha 1/400 mp-nél rövidebb záridővel dolgozunk, akkor a vaku villanása valójában folyamatos fénynek számít majd az igen rövid expozíciós idő miatt. A helyzet azért ennyire nem egyszerű, ugyanis a vakuk nem azonnal villannak el, sőt, a villanás elején erősebb, majd folyamatosan csökkenő fényt adnak ki. Azért, hogy a maximális fényteljesítmény a kellő időben jöjjön ki a vakuból, speciális vezérlésre és speciális kioldóra van szükség, ráadásul az is megkötés, hogy csak teljes teljesítményen dolgozhatunk (kisebb teljesítmények esetén a villanási idő jelentősen csökkenhet, akár 1/4000 mp-re is).
Összességében tehát a redőnyzár megnehezíti a vakuzást és csak hátrányokkal szolgál. Jól értem?
Túlnyomó részben ez az igazság, bár akadnak helyzetek, amikor pont a „lassú” redőnyzár okozta sötétedést használhatjuk ki. Ilyen például egy fekvő formátumú portré fotózás, amikor a ruhára nem szeretnénk fényt engedni, csak az arcra. Ezt megfelelően megválasztott, szinkronidőnél kisebb expozíciós idővel és normál vakuzással elérhetjük, így a vakufény csak
az arcon és felette fog jelentkezni a végső fotón. Álló formátumú képnél azonban ez a trükk nem használható, mivel ilyenkor a zár a végső kép irányultságára nézve egyik oldalról a másik oldal felé mozdul el, nem fentről lefelé.
Kipróbálnám ezt a gépemen, de ha vakut teszek rá, akkor eleve nem enged a szinkronidőnél rövidebb záridőt beállítani. Mi a megoldás?
Használj rádiós kioldót! A középpontos rádiós kioldót nem érzékeli a fényképezőgép, így bármilyen zársebességet beállíthatsz majd rajta. Jó ha tudod azonban, hogy némelyik rádiós kioldónak komoly késleltetése van, amely expozíciós időn kívüli elsütést okozhat. Egy jobb fajta kioldóval lehetséges az 1/1000 mp-es zársebességre szinkronizálás is, de akadnak gyengébb fajták, amelyek késleltetése 1/500 mp-nél tovább tart, ez pedig 1/500 mp-es zársebesség használatát sem teszi lehetővé.
Hogy pontosan melyek azok a kioldók, amelyek kellően gyorsak, azt sajnos nem lehet előre tudni. Érdemes olyan helyen vásárolni, ahol ezt vásárlás előtt ki lehet próbálni.
A rövid záridő melletti vakuzás tehát nem egyszerű műfaj, főleg úgy, ha nem csak beépített vakuval akarjuk a barátnőnket szembe villantani egy nyaralás alkalmával. Ha igényes portrét szeretnénk, kis mélységélességet kell használnunk, amely verőfényes napsütés esetén nagy zársebességet eredményez, itt viszont már bejön az említett maximális szinkronidő probléma. Sőt, más is. De erről később, egy erről szóló külön cikkben lesz még majd szó.
Köszönjük a Mikrosat és Szerdahelyi Ádám témában nyújtott konzultációs segítségét.
