Címlap 2012

Archívum

Android (és iOS): AfterFocus Pro

Nem csak a mobillal fotózók, de a kompakt fényképezőgépet használók is sokszor tapasztalják, hogy a kis szenzor, illetve kis gyújtótávolság sajnos sokszor túl nagy mélységélességet eredményez. Főleg, ha a téma is távol van. Ennek szoftveres „korrekciójára” jött létre az AfterFocus Pro, mely kis mélységélességű képekhez hasonló effektet hoz létre.

ioShutter – távkioldó az iPhone-ból

A fényképezőgépek távoli kioldására már jópár megoldás született, ezek között léteznek gyári vezetékes és infravörös módok, de sok külsős gyártó is készít ilyen eszközt. Most egy olyan módszerrel ismerkedünk meg, amelyhez iPhone vagy iPad készülékre van szükség, no és persze az ioShutter-re.

aLoksak párazáró tasakok

A vízzáró tasakok nagy túlélők a piacon. Már a Pixinfo elődjének indulásakor is mutattam be ilyen tokot, és azóta is számtalan esetben találkoztunk velük. A legújabb trend az egyszerű uzsonnás zacskókra hajazó aLoksak tasak, ami úgy védi meg az értékeinket, hogy közben azoknak még az érintésérzékeny kijelzője is használható.

Kipróbáltuk: Trek FluCard Pro 8 GB teszt

A vezeték nélküli képátvitelt biztosító FluCarddal még két évvel ezelőtt találkoztunk a Photokinán, amikor még épp csak a gyártásra készültek. Később a Pro verziót a CP+ kiállításon is láttuk, ami azóta megérkezett Európába, sőt Magyarországra is. Megnéztük mit tud ez a fajta megközelítés, és miben más ez, mint a már évek óta ismert Eye-Fi.

Android (és iOS): 360Panorama

Legutóbb a Neast Studios két alkalmazását vizsgáltuk meg, melyek panoráma készítésre (is) alkalmasak voltak. Akkori ígéretünket most betartva bemutatunk egy másféle panoráma szoftvert, mely sokkal könnyedebb és élvezetesebb használatú, ráadásul 360 fokos gömbpanorámák készítésére is alkalmas, a végső panorámát pedig Flash lejátszón nézhetjük meg.

Android: ProCapture

Múlt héten a ProPanorama panorámakészítő szoftverrel ismerkedtünk meg, melynek során már említettem, hogy egy komolyabb alkalmazásba is beépítették ugyanazokat a panoráma összefűzési funkciókat. Jelen cikkünkben ezt a bővebb, általános jellegű fotózásnál is a gyári app-nál többet kínáló ProCapture-t mutatjuk be.

Android: ProPanorama

Az andoidos telefonokon lévő kamerákkal sokféle feladat elvégezhető alap szoftverekkel is. Kevés azonban az olyan készülék, ami gyári szoftverrel kínál panoráma fotózási lehetőséget. Így hát legtöbbünknek egyetlen választása marad: szétnézni a Google Play-en. Szerencsére akad jóféle panoráma szoftver, mi rögtön két ígéretest is találtunk, elsőként nézzük a ProPanorama-t.

Android: Camera Pro (ex Camera X)

Andoidos fotós szoftvereket bemutató sorozatunkban legutóbb egy kamera alkalmazást mutattunk be. A sors úgy hozta, hogy mostani cikkünk is pontosan ilyen programról szól, amely talán nem is baj, hiszen láthatjuk egymás után, hogy van-e olyan funkció, amit egyik alkalmazás tud, a másik nem, illetve hogy a kedvezőbb ár vajon jelenti-e feltétlenül a kisebb tudást.

GSM/GPS tracker – a fotóstáskakövető?

A McGoat webáruházában találtuk azt az érdekes kütyüt, amely személyek vagy eszközök követésére alkalmas. A GPS tracker így akár fotóstáskába rejtve lehetővé teszi annak helymeghatározását. Megnéztük, használható-e az ötlet.

Android: Camera FV-5

Az a jó az Androidos fényképezőgépekben / telefonokban, hogy minden gond nélkül lecserélhetjük a saját fényképező alkalmazást. S hogy ez miért jó? Mert pofon egyszerűen érhetünk el innentől kezdve olyan funkciókat, amiket a kompaktok közül is csak a komolyabbakba helyeznek, mint pl. expozíció sorozat, vagy időzített sorozat. Első fényképező alkalmazásunk is a gyári lecserélését célozza meg.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Hét ellenérv a MILC-ekkel szemben – és cáfolatuk

Pierre T. Lambert megrögzött DSLR fan és most jól beolvas a MILC-ek ellen...

A jó öreg villanópor

Manapság úgy nyúlunk a Xenon gázas vakuk után, mint ha mindig is léteztek volna. Pedig a XIX. században még villanóport használtak, amely nem csupán...

Heti Fortepan – 19.: Üss, zsötem, bosszúálló, anya

Manapság lassan az számít különcnek, aki megőrzi bőre tisztaságát és nem tetováltat legalább egy nonfiguratív grafikát a testére, de a szocializmusban igazi különc az volt, aki akármilyen kezdetleges módszerrel, de rávarrta/rávarratta a testére a mondanivalóját, ha mást nem, hát azt, hogy "ÜSS".

Így is csökkentheted portréid hátterének fényerejét

Fotósok körében ismert az erős fényben történő portrézás problémája, főleg akkor, ha a háttér már-már világosabb, mint az arc. Ilyen esetre sok megoldás áll...

Új fotósként ezekre figyelj vásárláskor!

Bizonyos eszközök létjogosultságáról, hasznáról, hatékonyságáról megoszlanak a vélemények, mi megpróbáltuk tényszerűen összefoglalni, mire kell új fotósként figyelni, ha kiegészítőket vásárolunk.