Címlap 2012

Archívum

Történelem: Strelisky Lipót

A manapság felkapott 3D bizony nem valami modern passzió. A fényképek világában körülbelül 180 éves múltra tekint vissza. Ha a magyar gyökereit keressük, Strelisky Lipóttal kell kezdenünk, aki nem csak e téren de a megszülető magyar fényképészet vonatkozásában is megkerülhetetlen.

Történelem: Escher Károly

Escher Károlyt nem hiába tekinti az utókor az újkori magyar szoció-, és riportfotó úttörőjének, a kisfilmes fotózás egyik hazai előfutárának. Magyarország „szemeként” évtizedeken keresztül volt jelen minden fontosabb hazai történelmi eseményen.

Történelem: Marastoni Jakab

Repüljünk most vissza a magyar fotográfia első lépéseiig, melyek még nemzetközi mércével is a fényképezés útkereső korszakában estek meg. Az új hóbort világméretű terjedése az 1840-es évek elejére esik, a hazai színtéren pedig elsőként Marastoni Jakab nevét kell megjegyeznünk.

Történelem: Borsos József

A XIX. század átmeneti generációjának, a festőből lett fényképész nemzedéknek egyik jeles alakja volt Borsos József. Ünnepelt festőből lett egyik pillanatról a másikra fényképész, mely hivatást szintén sikerrel végezte, hogy élete végén ezt is sutba dobja. Ki volt ez a látszólag kiismerhetetlen alkotó, akinek három élete volt?

Történelem: Koller Károly

A XIX. század közepének azon generációjához tartozott, akik a festészet műfajáról nyergeltek át az egyre népszerűbb fotográfiára. Kiváló művészi látásmódja és ízlése révén, néhány évtized alatt a legnagyobbak közé küzdötte fel magát.

Történelem: Muray Miklós

120 éve született az amerikai színes fényképezés egyik úttörője, a reklámfotó sablonok, és nem utolsó sorban a művészportrék egyik ikonikus alakja Nickolas Muray, vagy ahogy mi ismerjük, Muray Miklós, aki fiatalon került el Magyarországról, hogy sok más hazánkfiával együtt felvésse nevét a fotózás nagyjainak képzeletbeli márványtáblájára.

Történelem: Rónai Dénes

A XX. század elejének művészeti élete sokkal szegényebb lenne Rónai Dénes nélkül. Nem csak íróink, költőink és zeneszerzőink jól ismert arcképeivel lennénk így szegényebbek, de egy olyan egyéniséggel, kinek műterme a kor művész elitjének találkozóhelye volt, és aki a hazai filmgyártás, és bábszínházi élet első lépéseinél is bábáskodott.

Történelem: Székely Aladár

Ady, Babits, Móricz, ahogy ma élnek emlékezetünkben, ahogy elképzeljük őket egy iskolai tankönyv illusztrációjára, vagy egy régi bankjegyre visszaemlékezve. A róluk élő kép alakításában nagy szerepe volt az általa készített képeknek. Székely Aladár, a XX. század elején élt művészeink egyik „udvari” fotográfusa.

Történelem: Mai Manó

A Magyar Fotográfusok Házának egykori tulajdonosa, és jelenlegi névadója, a hazai portré- és gyermekfényképezés meghatározó alakja volt a XIX. és XX. század fordulóján. A császári és királyi udvari fotográfus szakmai életútját számos - köztük külföldi – elismerés, valamint az általa alapított és vezetett Fény című lap fémjelzi.

Történelem: Klösz György

Ha a magyarországi városfotózásról esik szó, az elsők között merül fel Klösz György neve. A XIX. század második felében, és a következő évszázad elején, vagyis Budapest felvirágzásának idején dolgozott és hagyott hátra felbecsülhetetlen értékű fotóanyagot fővárosunkról. Életrajzi sorozatunkban most neki szentelünk egy fejezetet.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Interpolációs eljárások

Ki ne emlékezne Robert Aldrich háborús klasszikusára, a Piszkos tizenkettő című filmre? Egy tucat mindenre elszánt bűnöző hajt végre kényes, kemény harci feladatot, hogy a film végére megfogyatkozva bár, de dicsőségben nyerjék el az áhított szabadságukat. Hasonló cél vezérelt minket is, amikor összeszedtük a digitális utómunkában ismert tizenkét "legelszántabb" interpolációs algoritmust, hogy izzasztó missziónak alávetve őket, megküzdjenek a dicsőségért.

7 hatékony tipp a Lightroom gyorsabbá varázsolásához

Azt gondolom senkinek sem kell ecsetelnem, hogy a legnépszerűbb RAW feldolgozó (és egyébként kép kategorizálásra is használt) szoftver a Lightroom. Mindez annak ellenére így...

Az objektív objektív teszt

Ha azt kérdezik tőlünk, hogy miképp lehet készíteni teljesen elfogulatlan, valóban objektív objektív tesztet, akkor erre mindig azt kell válaszolnunk, hogy elképesztően sok munkával,...

A természet ajándéka: a méhsejtrács

Péter tegnap remek összefoglalót írt az általunk már bemutatott vaku kiegészítőkről, amelyek között méhsejtrácsot is találhattatok. Bár mi is igyekszünk bemutatni ezek hatását, nem...

Ezzel a módszerrel nem tükröződik a stúdió a fényes felületeken

Ügyes és ötletes megoldás a fényes, tükröző felületekkel rendelkező tárgyak fotózására Erik Espinosától.