Címlap 2010

Archívum

„Előre látni az út végét” – interjú Kudász Gábor Arion fotóművésszel

Fontos tudni, miért készítjük a képeinket – vallja Kudász Gábor Arion. A fotóművész szerint akkor jó a kép, ha lehet nála jobbat csinálni, egy sorozat képei pedig önállóan is meg kell, hogy állják a helyüket.

„Akkor jó, ha időtlen” – interjú Viszlay Márk divatfotóssal

Nem hozzák lázba a divattervezők, és nem elegszik meg a kepeivel. Szakácsnak készült, de fotós lett belőle – furcsa állítások, de igazak, ráadásul az ország egyik legkeresettebb divatfotósáról, Viszlay Márkról szólnak. Mindezek tetejébe szerinte még fénymásolóval is lehet fényképezni.

„A bizalom az elsődleges” – interjú Spilák Zsuzsanna fotóművésszel

Megmutatni a világot és a benne élő embereket – ez a célja Spilák Zsuzsannának, akinek nemrég ért véget Erzsi a börtönben című kiállítása. A fotóművész szeretné feléleszteni a fotóesszé műfaját, és úgy véli: egy-egy anyagnál a koncepció és a tálalás is fontos szerepet játszik.

„Lehet tudni, ki merre lő” – interjú Szandelszky Béla fotóriporterrel

Koszovó és Grúzia viszonylagos biztonságától eljutottunk az afgán hadműveletekig – Szandelszky Béla fotóriporter szerint bárhol és bármit fényképez az ember, mondanivaló kell a szép kép mögé. A fotós szerint az élet produkál néha furcsa dolgokat, sokszor pedig csak az események után érti meg az ember, hogy mi is történt.

„Keresni az összefüggéseket a világban” – interjú Szalontai Ábel fotográfussal

Nem feltétlenül kell szeretnie annak a focit, aki focikapukat fényképez – vallja Szalontai Ábel fotóművész. Igaz, a kapuk nem is kötődnek feltétlenül a labdarúgáshoz, inkább segítenek az alkotónak megtalálni a válaszokat az éppen aktuális kérdésekre – bármilyen irányból jöjjenek is.

„Ha elégedett vagy, baj van” – interjú Bóka Attila „Morten” fotóssal

Képeivel először a fotózz.hu-n, majd számtalan fórumon tarolt: Morten, bár előtte foglalkozott filmezéssel, mindössze három éve kezdett el komolyabban fotózni. Képei mégis gyorsan elismerést vívtak ki itthon és külföldön egyaránt. A spontán fotós vallja, hogy a fotózás közösségi formája motiváló erő, és egy kép akkor jó, ha örömet okoz az embereknek.

„Észre sem veszed, hogy víz alatt vagy” – interjú Dombovári Tibor búvárfotóssal

Ha a gép beázik, beázik, a cápa pedig nem is olyan félelmetes – hazánk legelismertebb búvárfotósával, Dombovári Tiborral beszélgettünk. A miskolci fotós számtalan pályázat győztese, egyik nagy álma pedig bálnákat fényképezni.

„Érezni, hogy nem megismételhető” – interjú Máté Bence természetfotóssal

Fiatalon robbant be a természetfotósok világába, a szakma azonban hamar befogadta. Mára Máté Bence Costa Ricába szervez fotósutakat, és azt vallja: a fotózás technológiai szintje előbb-utóbb eljut arra a szintre, ami már tökéletes lesz az akciófotózáshoz.

„Nem csapok a saját kezemre” – interjú Gőbölyös Luca képzőművésszel

A művészség nem erőből jön, a jó mester pedig hagyja kibontakozni diákjait – véli Gőbölyös Luca. Arról is beszélgettünk, van-e még határvonal művész és fotós között, valamint lehet-e divatfotókat készíteni a kutyagumiról. Utóbbit eláruljuk: lehet.

„Minél több impulzus kell” – interjú Máthé András fotóművésszel

A digitális technológia felszabadít, az akthoz pedig kell egyfajta fura női-férfi viszony – vallja Máthé András. A fotóművésszel többek között a spontán képekről beszélgettünk és arról, hogy a hűtőben felejtett ételből is lehet esztétikailag szép alkotás.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Tűz a víz alá! – Víz alatti fotózás fortélyai

Manapság már nem csodálkozunk azon, hogy a mobiltelefonnal is tudunk fényképet készíteni. Szinte mindenkinél van egy gép, és meglehetősen ajánlott eszköz autósoknak (kátyú, vagy éppen koccanás esetén). A technológia oda jutott, hogy lassan nincs olyan búvárhajó vagy bázis, ahol a felszerelés mosására szolgáló édesvízes dézsa mellett ne lenne egy másik a fényképezőgépeknek. Mert mostanra elérhető áron vehetünk gépet és tokot. Az esetek többségében persze ez nem világversenyekre készülő fotókat jelent, inkább arra, hogy megmutassuk vízalatti élményeinket másoknak.

Nem kell mindig Photoshop?

Avagy egy példa arra, amely megmutatja, hogy nem csak felesleges részek retusálására, vagy ott sem volt madarak felklónozására, de termékfotózásnál is igen hasznos ez...

Állatkerti fotózás tippek Ron Magilltől

Ron Magill, a Nikon egyik amerikai nagykövete megmutatja, milyen beállításokkal érdemes fotózni állatkertben. Ron a Miami állatkertben mutatja be, hogyan érdemes vadállatokat...

Kezdő fotós vagy? Akkor ennek az okosalkalmazásnak biztos hasznát veszed!

A Canon tegnap tartotta hazánkban a Canon EOS rendszer bevezetésének 30. évfordulóját, amely az EOS 650 filmes SLR 1987. mácius 2-ai bemutatásával indult. A 30...

Így készíthetsz könnyedén remek fényfestett portrékat csillagjárással

Eric Paré kanadai fotós a fényfestés egyik mestere. Elismertségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 2015-ös AdobeMAX szakmai konferenciára is meghívták vendégfotósként. Az...